Gábor Miklós Hangklub - bevezető

Éppen két éve, hogy itt a blogban Gábor Miklós Filmklub címmel összegyűjtöttem a világhálón hozzáférhető Gábor Miklós videókat: színházi közvetítéseket, filmeket, interjúkat és más felvételeket.

 

 

Most megpróbálom ugyanezt megtenni a hangfelvételekkel. Szerencsére ezekből is található sok minden az interneten. Elsősorban természetesen a YouTube-on, s az ember azt gondolná, hogy onnét a keresővel simán meg lehet mindent találni. Ám ez nagyon nem így van, rengeteg felvételét nagyon nehéz előcsalogatni, ami nem is igazán érthető, de már sokszor tapasztaltam. És ami elő is jön, az is teljesen összevissza, nem kerülnek egymás mellé az összetartozók, és keverednek azonos vagy hasonló nevű előadókkal. Bár a YT automatikusan létrehozott egy Gábor Miklós topic-ot, ám abban csak töredéke érhető el a fellelhető hangfelvételeinek. És vannak más lelőhelyek is.

Így én itt a blogban megpróbálom teljességre törekvően összehozni Gábor Miklós valamennyi ilyen módon hozzáférhető hangfelvételét. Terjedelme miatt felosztottam az anyagot, mert amikor egyetlen posztban próbáltam valamennyit feltenni, mindkét számítógépem besokallt – illetve nem is maguk a gépek sokalltak be, hanem a blogger platform. Így két rész lesz: az elsőben a színházi közvetítések, rádiójátékok, felolvasások, a másodikban pedig a versek és a gyűjteményes válogatások.

Csak kattintani kell és bármelyiket megnyithatjuk (a könnyebb kezelhetőség kedvéért külön oldalon fognak megnyílni), s így rögtön hallhatjuk Gábor Miklós hasonlíthatatlanul gyönyörű orgánumát. 

Gábor Miklós Hangklub 1.

 

Gábor Miklós Hangklub 2.

 

Kortársak: Ruszt József

 

Ruszt József (1937-2005) rendező, színigazgató, színészpedagógus.

Ruszt József Gábor Miklós dolgozószobájában (printscreen)

 

1963-ban végezte el a Színművészeti Főiskolát. 

Hallgató korában, rendezőasszisztensként ott volt a Madách Színház Hamlet előadásának próbáin, de akkor még nem került személyes kapcsolatba Gábor Miklóssal. Ez két évtized múlva következett be, amikor – elmondásuk szerint – szinte egyszerre keresték meg egymást.

Gábor Miklós úgy érezte, pályája a Madách Színházban megtorpant és új utakat, míg Ruszt, akkor a kecskeméti Katona József Színház frissen kinevezett főrendezője, sok kísérletezése után már szintézist keresett.

Első közös produkciójuk 1974 őszén Schiller: Don Carlos című drámájának azóta legendává vált előadása volt. A szabadság kérdését középpontba állító drámában Ruszt a hatalmas nimbusszal rendelkező Gábor Miklós mellé társulatának legfiatalabb tagjait rendelte játszótársul, s modern passióként állította színpadra a klasszikus darabot. 

Don Carlos: Sára Bernadett, GM

1975 tavaszán O'Neill: Boldogtalan hold című kamaradarabja következett, amely Ruszt palettáján visszatérést jelentett a hagyományosabb stílushoz, s keretet teremtett Gábor Miklós mellett Pécsi Ildikó konzseniális alakításához. 

 

Boldogtalan hold: Pécsi Ildikó, GM (Film Színház Muzsika 1975/17)

 

Az 1975/76-os évadra az addig vendégként jelen lévő Gábor Miklós – feleségével, Vass Évával együtt – Kecskemétre szerződött, s Racine: Bereniké című tragédiájában együtt léptek színpadra Ruszt rendezésében. A darabválasztást egyrészt az indokolta, hogy Vass Éva méltó szerepet kapjon kecskeméti debütálásához, másrészt Gábor Miklósnak pályája kezdete óta szívügye volt a francia klasszicista dráma, amiben addig nem volt módja játszani.

 

Bereniké: Vass Éva, GM (Film Színház Muzsika 1975/40)

 

Közben Gábor Miklós egy Shakespeare szerepet is eljátszott Kecskeméten, a Téli rege Leontesét, de azt vendégként Zsámbéki Gábor rendezte (Ruszt abban az időben Zsámbéki színházában, Kaposváron vendégrendezett).

Ruszt és Gábor Miklós utolsó kecskeméti közös előadása Németh László: VII. Gergely című drámája volt 1977 januárjában. Közben számos terv felmerült közöttük, de egyrészt a kecskeméti színház lehetőségei nem teremtettek rá alkalmat, másrészt Gábor Miklósnak egy komoly betegsége is akadályozta a közös munkát – már a VII. Gergely bemutatóját is el kellett miatta halasztani.

VII. Gergely (Film Színház Muzsika évkönyv 1977)

Ekkor következett el a teljes magyar színházi élet nagy átszervezése, a három legerősebb vidéki társulat „felrobbantása”, amelynek részeként Ruszt Józsefet a Népszínház főrendezőjévé nevezték ki. Ettől kezdve színházi pályája nagy részében Gábor Miklós gyakorlatilag Rusztot követte.

Először a Népszínházba, ahol két közös előadásuk volt: 1978-ban a Shakespeare-kortárs Marlowe Doktor Faustus című drámája és Enquist Strindbergről szóló darabja, A tribádok éjszakája.

 

Doktor Faustus (Film Színház Muzsika1978/49)

 

A Tribádok éjszakája: Vass Éva, GM (Europeana.hu)

Közben Ruszt a kiforratlan Népszínházból visszament vidékre. Két szegedi évad után történt, hogy Zalaegerszeg városa színházat alapított, s őt szerződtette szellemi vezetőnek. 1983-ban az új színházépületet felavató előadásra Ruszt Az ember tragédiáját választotta, Lucifer szerepére meghívta vendégként az amúgy éppen zalaegerszegi születésű Gábor Miklóst. Ez az előadás, Gábor Miklós ballonkabátos, puhakalapos Lucifere is bevonult a legendák birodalmába.

Az ember tragédiája: Szalma Tamás, GM, Fekete Gizi (Film Színház Muzsika 1984/21

A rendező számára újra Szeged következett, ám egy újabb vargabetűvel – a "hivatalnak packázásai"-ra reagálva – a szegedi színház társulatából kivált fiatalokkal Budapesten ő maga alapított színházat, a Független Színpadot. Ekkor Gábor Miklós, szintén Vass Évával együtt, újra Rusztot követve, az ország legjobban dotált színházából, a Nemzeti Színházból az ország legszegényebb színházába, a Függetlenekhez szerződött. Ott vitték színre, országos visszhangot keltve a zsidó tárgyú Dybuk című darabot, s ott rendezte meg Gábor Miklós az Oidipusz királyt.

 

Dybuk: Kalocsay Miklós, GM (Kurir 1992. jún.23.)

 

A társulat anyagi ellehetetlenülése után Gábor Miklós – szintén Ruszttal és a Függetlenekkel – a Budapesti Kamaraszínházban játszotta el Pandarust a Troilus és Cressida című Shakespeare-darabban, ez volt utolsó közös munkája Ruszt Józseffel.

 

Troilus és Cressida (Népszabadság 1992. nov.14.)

 

Közben dolgoztak együtt a televízióban is. Kecskeméti korszakuk végén rendezte meg Ruszt a Néró és a VII. A, valamint a Ha mi, halottak, feltámadunk című tévéjátékokat, Gábor Miklós főszereplésével.

 

Néró és a VII/A (printscreen)

 

Ha mi holtak, feltámadunk: GM, Törőcsik Mari (printscreen)

1994-ben a 75 éves Gábor Miklósról készült, Mestersége színész című portréfilmben Ruszt volt a beszélgetőpartner (lásd a poszt legfelső képét).

1998 nyarán Ruszt József búcsúztatta Gábor Miklós-t a Farkaséti temető ravatalozója előtt. Ebben az időben ő maga már visszavonult a rendezéstől. Zala megyébe költözött vissza, hosszú betegség után ott hunyt el 2005-ben.

Gábor Miklós Kos a Mérlegen című könyvében közreadta levelezésüket és naplójegyzeteit azokról az időkről. Kapcsolatukról, közös munkáikról részletes áttekintést nyújtanak a Ruszt József hagyatékából, jegyzeteiből megjelentetett Kecskemét, Gábor Miklós, Nádasdy Kálmán, valamint a Zalaegerszeg, Független Színpad című kötetek is.

Ruszt személye színpadi szerepként jelenik meg (Gábor Miklós személyével együtt) Réczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című színművében, amelynek témája GM Kecskemétre szerződése, párhuzamba állítva Katona József sorsával és korával.

Záró képünkön ebből a darabból látunk jelenetet. Balra Dunai Tamás, aki Gábor Miklóst, jobbra Porogi Ádám, aki Ruszt Józsefet személyesítette meg.

 

 

Kortársak: Pártos Géza

Pártos Géza (1917-2003) rendező, színészpedagógus.

 

 

Gábor Miklóssal 1954 és 1968 között a Madách Színház rendezőjeként dolgozott együtt. Különösen az 1960-as évek jelentették a színház, és egyúttal Gábor Miklós pályájának is fénykorát, amikor a nagy rendezői hármas – Ádám Ottó, Vámos László és Pártos – legfontosabb rendezései a magyar színházi élet meghatározói voltak és egyúttal nagy közönségsiker is övezte őket.

Rómeó és Júlia - Tolnay Klárival

 

Első találkozásuk 1954-ben, Gábor Miklós Madách Színházba szerződésekor a Rómeó és Júlia volt. Pártos rendezésében akkor már egy ideje műsoron volt a tragédia, többes szereposztásban (Rómeót játszotta Ladányi Ferenc és Darvas Iván, Júliát Tolnay Klári mellett Váradi Hédi is), amikor a Nemzeti Színházból frissen átszerződött Gábor Miklós "beállt" az előadásba.

További közös előadásaik: Vihar után (1955), A Misanthrope (1955), Vannak még kísértetek (1956). Ez utóbbit – későbbi elmondása szerint – Gábor Miklós különösen szerette, pedig nem volt igazán kiemelkedő siker.

Ebben az időben Pártos  érdeme volt, hogy hosszan tartó küzdelemmel kiharcolta Sarkadi Imre és Füst Milán drámáinak bemutatóit. Egy kivételével (Füst Milán: Boldogtalanok) valamennyiben Gábor Miklós játszotta a vezető szerepet, s ezek az előadások az ő színészi és személyes életében is meghatározó jelentőségűek lettek. 

 

Elveszett paradicsom - Váradi Hédivel

 

Sarkadi Elveszett paradicsoma 1961-ben már csak szerzője váratlan és máig megmagyarázhatatlan halála után kerülhetett színre (a tragédia másnapján tartották belőle ez első olvasópróbát).

Rádióközvetítésének hangfelvétele előkerült, ITT MEGHALLGATHATÓ!

1964-ben Füst Milán szerencsére még megérhette Negyedik Henrik király című tragédiájának premierjét. Pártos rendezésében a címszerep Gábor Miklósnak a legjobb szerepe lett; ő maga mondta róla, hogy "talán a legjobb, amit színpadon csináltam", s ebbe a  legendás Hamletet is beleértette.

Negyedik Henrik király - Domján Edittel

Szintén Pártos Géza harcolta ki Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájának bemutatását, amelyre 1967 januárjában kerülhetett sor, szintén Gábor Miklós – és Kiss Manyi, Vass Éva – főszereplésével. Igaz, csak a próbaszínpadon, minimálisan kevés néző előtt és a késő esti órákban játszhatták, s hamar le is parancsolták a műsorról. De az ősbemutató mégiscsak megtörtént, a darab elkezdhette színpadi életét (bár folytatnia csak később sikerült).

 

Oszlopos Simeon

 

Szintén Pártos érdeme, hogy 1968-ban, már a szerző halála után, de sikerült színpadra állítania Füst Milán Catullus című drámáját, amelyben a három meghatározó szerepet Mensáros László, Domján Edit és Gábor Miklós játszották.

Catullus: Domján Edittel és Mensáros Lászlóval

Pártos Géza fedezte fel a vígjátékíró Szerb Antalt is, akinek Ex című darabját emelte ki a feledésből Gábor Miklós parádés főszereplésével. Nagy szerencse, hogy az előadás rádióközvetítésének hangfelvétele megmaradt, mi is meghallgathatjuk, ha IDE KATTINTUNK!

Ex - Vass Évával

 

Pártos Géza 1969 őszén elhagyta Magyarországot, Angliában, majd Izraelben élt. 1985-től alkalmanként hazajárt, 1996-ban haza is költözött.

Pártos lánya, Nordin Eszter 1993-ban Apám portréja, 2011-ben pedig Kulisszatitkok című dokumentumfilmjeiben járta körül az akkori magyarországi színházi élet kérdéseit, elsősorban a hatalom és a színház viszonyát, benne apja helyzetét. Az Apám portréja című filmben Gábor Miklós is nyilatkozott, beszélt közös dolgaikról. Nyilatkozatának részleteit a rendező felhasználta második filmjében is, amelyet már Gábor Miklós halála után készített. Még 1993-ban a Beszélő folyóirat 3. számában megjelent Gábor Miklós egy írása rendezőjéről, közös emlékeikről.

Pártos Géza teljes pályájáról ITT olvashatunk összefoglalóan, Szakonyi Károly emlékezésében. "Ínyenceknek" Lengyel György írását ajánlom a Színház folyóirat 2004/4. számából, ITT található.

Kortársak: Vámos László

Vámos László (1928-1996)  rendező, színészpedagógus 

1950-ben végzett a Színművészeti Főiskola rendezői szakán. 1955-ben szerződött a Madách Színházba, ahol Ádám Ottóval és Pártos Gézával az 1960-as évek végéig – mint nagy rendezői „triumvirátus” – színházukat legendás sikerek otthonává, az ország egyik legjobb, és a közönség által is legkedveltebb színházává tették.

 

Az első előadás, amelyben Gábor Miklóssal együtt dolgozott, Barta Lajos: Szerelem című színműve volt. Rögtön követte A királyasszony lovagja, Victor Hugo romantikus tragédiájának nagyszabású, látványos, színészközpontú színre hozatala, amely már teljes fegyverzetében mutatta meg Vámos rendezői stílusát, erényeit.

 

A királyasszony lovagja (1956) - Tolnay Klárival

 

Rendezésében 1962 januárjában került színpadra  – Gábor Miklós címszereplésével – a Hamlet, amely hét évig tartó, csaknem 300 előadása során bevonult a magyar színháztörténet legendái közé.

 

Vámos László és Gábor Miklós a Hamlet próbáján (GM: A színész árnyéka)

 

További közös munkáik: Ahogy tetszik (1964), Magyar Elektra (1966), Színház (Molnár Ferenc három egyfelvonásosa, 1967), Kegyenc (1968), III. Richárd (1969), Mizantróp (1971).

 

Gábor Miklós mint III. Richárd (Nők Lapja 1969/11)

 

Vámos László a Szegedi Szabadtéri Játékokon kétszer is színre vitte Az ember tragédiáját, Lucifer szerepét Gábor Miklósra osztotta.

 

Az ember tragédiája próbáján a Dóm téren. Középen Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Vámos László (délmagyar.hu)

 

Közben repedések mutatkoztak a Madách Színházban: Pártos Géza külföldre távozott, Vámos félig, majd 1973-tól teljesen átszerződött a Fővárosi Operettszínházba és egyre többet foglalkozott operák rendezésével.
Kapcsolata Gábor Miklóssal azért nem szakadt meg: 1977 nyarán a szegedi Dóm téren rendezte meg a Lear királyt, kulcsszerepekben még javarészt a régi Madách színházi társulat tagjaival, amelyben Bessenyei Ferenc Learje mellett Gábor Miklós a Bolondot játszotta, Vass Éva pedig Cordeliát. Ennek alapján Vámos két év múlva televíziós filmet is forgatott a Lear-ből, szintén Gábor Miklós Bolondjával.

Tükör 1977. aug. 1.

 

A magyar színházi életet az 1970-es évek végén megbolygató nagy átszervezés során Vámos Lászlót az újonnan létrehozott Népszínház társulatának művészeti vezetésére szerződtették. Hogy ezt a posztot elfogadta, abba belejátszott Gábor Miklós személye, a vele való újbóli munka lehetősége (Gábor Miklós Ruszt Józseffel együtt szintén ennek az átszervezésnek értelmében került Kecskemétről a Népszínházba).

Elsőnek újra Shakespeare-előadást csinálhattak együtt (A vihar – 1980), bár a színházi káosz miatt felemás eredménnyel. 

Prospero szerepében (A vihar)

 

Utolsó együttműködésük 1982-ben A két árva című régi francia bulvárdarabban történt, amelyben a teljes társulattal lubickolhattak együtt a stílusparádéként megrendezett előadásban.

 

A két árva: Vass Évával (manda.hu)

 

A Vámos László halála után megjelent emlékkönyvben Gábor Miklós így írt:

 

... ez a V. L. úgy szerette és úgy csinálta a színházat, mint a gyerek. A kigyúló lámpa kör alakú fénye a vörös bársonyfüggönyön, amikor megszólal a zene, a nagy gesztusok és szavalatok, a harsonák hangja, a pajzsos katonák lábának dobbanása a deszkán, a tragédia égnek tárt karja, arcukat tenyerükbe rejtő fájószívű anyák földre omlása, a maszk és a rútság és a szépség! Ez hozta lázba – igenis: lázba! – Vámos Lacit(!) És a színészek, mi hoztuk őt lázba! Mi, akikkel annyi jót tett, akiket sikerre vitt! Minden évtizedben volt egy vagy több olyan kiemelkedő előadása, amelyre nem úgy emlékszünk, mint rendezői teljesítményre, hanem mint egyik vagy másik színész alakítására. Sztár- és sikercsináló rendező volt V. L., a mi rendezőnk volt, színészeké.

Ez a poszt elsősorban Gábor Miklóssal való közös munkáikról szól, hiszen az In memoriam Gábor Miklós blogban vagyunk. 

Vámos László teljes pályájáról, életművéről ITT, a Színház című folyóiratban esik szó, de olvashatunk róla a WIKIPEDIA oldalán is. Akik részletesebben szeretnének, ajánlom A TANÁR ÚR című könyvet, amelyből Gábor Miklós szavait is idéztem.

Kortársak: Ádám Ottó

Ádám Ottó (1928-2010) rendező, színigazgató, színészpedagógus.

1952-ben rendező szakon szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán. 1956-ban került a Madách Színházba, amelynek rendezője, főrendezője, 1972-től pedig igazgatója volt. 1989-ben nyugalomba vonult, de a Színművészeti Főiskolán még 2003-ig tanított.

Gábor Miklóssal első közös munkája Molière Don Juanja (1957) volt, amelyet olyan előadások követtek, mint a Családi ágy, a Nyaralók, Az ördög cimborája, A medikus, a Hosszú búcsú, 1960 után a Kaukázusi krétakör, a Libikóka (duplázása 1972-ben), a  Tanner John házassága, a Danton halála, a Koldusopera, az Ez fantasztikus! az Éjjeli menedékhely, a Hermelin, a Sirály, majd  az 1970-ben bemutatott Oidipusz király.

 

Nők Lapja 1957/2

 

Kettejük együttműködése az 1970-es évek elején kezdett repedezni. A hamarosan a színház igazgatójává kinevezett Ádám Ottó által képviselt stílus egyre idegenebbé vált Gábor Miklós számára, aki úgy érezte, nem tud megújulni. Ezt legjobban utolsó közös előadásuk, a Hosszú weekend (1974 március) illusztrálta. Az előadás egésze a színház nagy fiaskója lett. Alapjául szolgáló kisregényével a szerző, Karinthy Ferenc szép kritikai sikert aratott, de a téma színpadra átírva, a dráma műfajában teljesen hatástalanná vált, hiába a színház legjobb erői játszottak benne.

 

A Madách Színház az 1960-as években

 

Így 1974 őszén Gábor Miklós először vendégként ment el Ruszt Józsefhez a kecskeméti színházba. Hogy a Don Carlos előadásában megkezdett utat folytathassa, vállalhasson további szerepeket Kecskeméten, kenyértörésre került sor igazgatójával: 1975 nyarán egy sorsdöntő beszélgetésen Vass Évával együtt felmondta Madách színházi tagságát. Eredetileg fizetés nélküli szabadságot szerettek volna kérni két évad idejére, de ez valamiért nem volt lehetséges, s mivel úgy érezték, igazgatjuk nem igazán marasztalja őket, egyetlen pillanat alatt eldöntötték, hogy az új művészi lehetőségek kedvéért elhagyják színházukat.

Annyi hatalmas siker után búcsúajándékként Hamlet és Ophelia jelmezét vihették magukkal...

Ádám Ottó 1989-ig a Madách igazgatója maradt, miközben színháza magas színvonalon, kiváló színészekkel, nagy közönségsikerekkel, de fokról fokra bulvárosodott, majd – a Macskák bemutatása után –  fokozatosan musicalszínházzá vált. Igaz, ez a folyamat az ő nyugdíjba vonulása után gyorsult fel igazán. De talán azért is ment nyugdíjba és vonult vissza teljesen a rendezéstől (a tanítás kivételével), mert megsejtette a jövőt, és, mint ahogy Ungvári Tamás írta, ezzel a lépésével kívánta megőrizni életműve egységét.

Gábor Miklósról halála kapcsán, 1989-ben terjedelmes emlékezést írt a Kritika folyóiratba (a 9. számban jelent meg), ebből idézünk egy gondolatsort, milyennek látta ő Gábor Miklóst:

Nehezen barátkozó, arisztokratikus szellem volt, félénk és önbizalom nélküli intellektuel, aki – hacsak tehette – könyv mögé rejtette szorongó, bizonytalan lényét ... Ez a tartás, ez a szellemi különállás Miklós önvédelmi rendszerének lényegéhez tartozott. Mindent megadott volna azért, hogy az igazi komédiások befogadják, és mindent megtett azért, hogy ezt számukra minél jobban megnehezítse. ... ezért ült egyedül, öltözőkben, filmgyári udvarokon, jelenésre várva, lesve-vágyva, hogy valaki megszólítsa. Akkor aztán boldogan hajtotta be a könyvet, nézett fel, és elegyedett beszédbe színésszel vagy díszítőmunkással, tervezővel, rendezővel, akárkivel. Ilyenkor tudott beszélni, magyarázni, okosan, színesen, de tudott hallgatni is, a másikra figyelve, finoman, őszintén.

Gábor Miklós és a Margitsziget

A Balaton mellett Gábor Miklós másik kultikus helye, ahova szakma és magánélet egyaránt fűzte.

 

wikipedia

 

Az áttekintést kezdjük a szakmával, színészi munkájával.

1948 és 1954 között Lysandert játszotta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahova a nyári hónapokra mindig kiköltözött a Nemzeti Színház csodálatos látványvilágú előadása, a Szentivánéji álom. A Nemzeti Színház tagjaként utolsó előadása is itt zajlott, 1954. szeptember legelején, akkor szerződött át a Madách Színházba.

Major Tamás rendezéséről már írtam a blogban a Gábor Miklós szabadtéren sorozatban, érdemes elolvasni és megnézni a képeket.

Lysander szerepe és az élmény visszaköszönt pályáján az 1957-ben forgatott Éjfélkor című filmben, melyben egy akkori önmagához nagyon hasonló népszerűségű színészt alakított, Károlyi Jánost, aki nős férfiként szeret bele egy, a pályáján származása miatt előmeneteli nehézségekkel küzdő balerinába, Vikibe (Ruttkai Éva). Egyik első találkozásuk a Margitszigetre, a szabadtéri színpadhoz viszi őket, ahol a színész Lysander szerelmes szavaival udvarol Vikinek, amelyre ő Helénaként válaszol. 

 

 

(Érdekesség, hogy néhány nyáron Ruttkai Éva valóban játszotta Helénát abban a bizonyos előadásban.)

Gábor Miklósnak a Sziget magán-szempontból is fontos helye volt. A Katona József utcában élve viszonylag közel lakott hozzá: Ruttkai Évával és cseperedő lányukkal sok sétájuk vezetett oda. Egyik leggyakrabban látható családi képük, Tormai Andor felvétele is ott készült 1959-ben.  Gyakori vendégei voltak a Nagyszálló éttermének is.

 

 

Az 1962-66 közti majdnem 300 Hamlet-előadás után, amint egy műsorban Götz Béla díszlettervező mesélte, Gábor Miklós, Vass Éva, Körmendi János és ő legtöbbször kocsiba ültek, s hosszú ideig a Szigeten köröztek (ahova akkor még be lehetett hajtani), levezetve az előadás hangulatát.

Gábor Miklós számára igazán kultikussá a Vass Éva-szerelem tette a Szigetet. Mint naplójegyzeteiből kiderül, szokásos találkozóhelyük a nagy platánfa volt, mellette írt a Japánkert halastavának akt-szobráról is (Ülő lány, Csikász Imre alkotása). Erről a nagyközönség Nyomozok magam után című posztumusz kötetének A sziget – Impresszionista leltárféle című fejezetében olvashat.

Forrás: köztérkép.hu

 

Vass Éva versben is megörökítette, mit jelentett számukra a Margitsziget:

 

 

             Vass Éva: Szigeti séta
                                                

Borús volt a nap? Sütött, zuhogott?
Mentünk, szaladtunk, némán álltunk-e?
Elkapták labdánk, vagy ránk nevettek?
― Nem tudom barátom, emlékszel-e? 

 

Úgy érzem, zöld réten angyalok szálltak
Koszorút helyeztek fejünkre le
Lábuk nem ért se földet se eget
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Én emlékszem "őzi" koronával
Vedlett előttünk, szája fel is meg le
Hányingert éreztél ― élet volt pedig ―
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Zöld, meg zöld, meg halványan lila
Virágok özöne, Margit szigete
Valamit említeni akartam. ...
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Magányos voltál! A sziget válaszolt.
Ízekkel, szagokkal, formákkal tele
Hozzád csatlakozott milliónyi élet!!
― Nem tudom barátom, emlékszel-e?

Gábor Miklós és a Balaton

Élete egyik meghatározó színhelye.

 

Kamaszként édesapjával a Balatonon

 

A Balaton nekem mégiscsak valahogy megszentelt hely. Áhítatom helye is valamiképp. Ha – mert hideg van, mert esik vagy mert túl erős a szél – nem megyek le a partjára, hogy igazán ránézzek, már úgy érzem, hogy azt a napot elvesztegettem jóvátehetetlenül, hogy pótolhatatlant mulasztottam. (GM naplójegyzete 1988. aug. 6.) 

Gyerekkorában, kamaszéveiben szüleivel Siófokon szoktak nyaralni. Ezekből az időkből sok emlék felbukkan későbbi naplójegyzeteiben, ahol gyermekkorom, kamaszkorom, ifjúkorom megszentelt helyének nevezi. Egy gimnáziumi osztálytársaival megélt balatoni kiruccanását humorosan, sok öniróniával mesélte el Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában.

Később Ruttkai Évával és lányukkal is sokat nyaraltak ott, bérelt villákban, többnyire az északi parton. Akkoriban sokat fotózott, rajzolt.

 

A Film Színház Muzsika címlapján (1957/11)

 

Egy balatoni grafikája (Pannon Tükör 2003/3)

Élete következő korszakában, Vass Évával Balatonszabadi-Sóstón, egy kicsike kis vízparti nyaralóban rengeteg időt, teljes nyarakat töltöttek együtt. Ott pihent és igyekezett regenerálódni akkor már egyre sűrűbben jelentkező betegségeiből.

Együtt Balatonszabadi-Sóstón (Felvidéki Judit felvétele, Gábor Miklós emlékére fb oldal)

 

Ott végezte régi naplójegyzeteiből Kos a Mérlegen, Egy csinos zseni és Sánta szabadság című könyveinek végső formába öntését; gondolkodott a Tasso (Goethe) rendezésén, dolgozott a Bunbury (Oscar Wilde) dramaturgiai munkálatain és még több mindenen. Rendületlenül mondta magának magnóra a Babits-verseket, különösen az Esti kérdést s írta tovább naplójegyzeteit. Ezekből Nyár, nyarak... címmel könyvet tervezett, de befejezetlenül maradt, s csak halála után közölt fejezeteket 1998-tól a Holmi, 1999-ben a Színház folyóirat. 

Balatonnál játszódó filmje az 1957-ben készült Éjfélkor, amelynek fontos jeleneteit Tihanyban, a Park Szállóban (ma Hotel Kastély) forgatták: a történet szerint a nászúton lévő párt ott éri a forradalom kitörésének híre.

 

Jelenet a filmből, úton hazafelé