Gábor Miklós a Színiakadémián 0.

 Az első Shakespeare - és egyúttal az első Bolond - szerep

 

Gábor Miklós a Színiakadémián címmel négy részes kis sorozatot készítettem még 2015-ben. Most eléje kell tennem egy részt, hogy időrendben legyen, ugyanis a folyamatosan gyarapodó Arcanum Adatbázis révén nemrég bukkantam első éves akadémiai vizsgaelőadásának két ismertetésére, kritikájára. A régi posztokat már nem számozom át, nehogy megakadjon valami a blog fogaskerekében, ezért kapja ez a rész a 0. sorszámot.

1939. áprilisában mutatták be vizsgaelőadásként Shakespeare: A vihar című színművét (utolsó darabját), amelyben az első éves Gábor Miklós Trinculo kis, de sok szempontból igencsak jelentős szerepét kapta. Trinculo ugyanis udvari bolond a milánói herceg udvarában - ő az a trónbitorló herceg, aki testvérét, Prosperót letaszította trónjáról és egy kis szigetre száműzte. Most, hajótörés következtében a herceg és társasága éppen erre a szigetre kerül. Persze tudjuk, a vihar is, ami ide sodorta őket, már Prospero bosszújának része volt.

Trinculo tehát udvari bolond. Terjedelmében kis szerep, egyetlen jelenete van, amikor részeges barátjával és Calibannal szövetkeznek Prospero ellen. De tudjuk, hogy ez a "foglalkozás" kiemelt jelentőségű Shakespeare életművében, hiszen a bolond az, aki büntetlenül kimondhatja az igazat. Gábor Miklós pályájának egészét tekintve is érdekes és sokatmondó, hogy Shakespeare egyik bolondjaként lépett először a világot jelentő deszkákra, hiszen később reveláció lesz mindkét alkalommal a Lear király Bolondjának szerepében vagy az Ahogy tetszik Jacques-jaként (bár ő hivatalosan nem "bolond", de karakterében mégis közel áll hozzá). 

 

Úgyhogy nézzük, mit tudhatunk meg oly sok év távlatából erről az előadásról és első Bolond-járól.

 

Először is itt egy kép, "akció" közben Calibannal (Rajczy Lajos) és a részeges Stephano csapossal (Nagy István). Ő az, akin az az idétlen fejfedő van 🌝

 

 

A fellelt két kritika alapján megpróbáltam rekonstruálni a szereposztást, ami néhány fontos ponton nem sikerült, például nem írták meg, ki volt Prospero. Amit lehet tudni:

Miranda: Fülöp Kató

Ferdinand: Benkő Gyula

Gonzalo: Galamb György

Caliban: Rajczy Lajos

Ariel: Kulcsár Irma

Trinculo: Gábor Miklós

Stephano: Nagy István

 

További szereplők: Várnai László, Vereczkei Zoltán, Tamás József, Gáti György, és csak vezetéknéven említett Kéry és Torday.

Rendezte: Nagy Adorján

Mindkét előkerült kritika megegyezik abban, hogy Rajczy Lajost említi az előadás legjobbjaként és nagyon melegen szólnak Gábor Miklósról, kis szerepét külön kiemelve. Ez annál is nagyobb dicséret lehet, hiszen azt meg sem írták, ki játszotta Prosperót...

Olvassuk őket! Az elsőt képben másolom ide, megjelent a Színházi Magazin 1939. évi 18. számában:

 

A Pesti Napló 1939. április 25-i számának (m) szignóval megjelent cikkének szövegét pedig ide gépelem. A kiemelés tőlem van🙂

Vasárnap délelőtt a Színiakadémia tartott vizsgaelőadást a Nemzeti Színházban. Nagy Adorján növendékei A vihar-t, Shakespeare vígjátékát adták elő. A mű (Babits fordításában) alkalmat adott annak bebizonyítására, hogy régen volt annyi tehetséges , már-már kész színész az Akadémián, mint amennyi az idei végzősök, de az elsőévesek és előkészítősök közt is található. Rajci Lajos, aki Calibánt játszotta, már mintha lassan túlnőne a vizsgaelőadásokon. Mesterének, Kiss Ferencnek hatása, amely már-már modorossá tette, A vihar-ban úgyszólván teljesen eltűnt és Rajci kitűnő egyéni alakítást nyújtott. A többi szerepekben Fülöp Kató, az emlékezetes Sasfiók-előadás hősnője mint Miranda, kissé passzívabb szerepében ismét elsőrendű volt. Kulcsár Irma (Ariel, légi szellem) megjelenésében nem éppen légies, de mozgásának frissesége, vidámsága feledteti ezt; ezenkívül igen szép énekhangja van, ami nem utolsó érdem. Várnai László, Tamás József, Gáti György, Vereckei Zoltán - egytől egyig kitűnőek voltak. Benkő Gyula ezúttal először jóval több volt, mint "szépfiú". Galamb György Gonzalo szerepében komoly tehetségről tett tanuságot. Trinculo bolondos szerepében nagyon szépen megállta helyét az elsőéves Gábor Miklós.

Végül itt vannak az színiakadémiai vizsgaelőadásokról megjelent korábbi posztok:

 

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

22 évesen bonviván [4. rész]

Gábor Miklós profi életének második színpadi szerepe a Bécsi gyémántok című akkor frissen Bécsből magyarított operett szerelmes testőrkapitánya volt (az első egy kicsi szerep Móricz Zsigmond egy darabjában). 

Az előadással - mint a címből is látszik - már foglalkoztunk itt a blogban három részben, ám az Arcanum adatbázis nagy iramú bővülése felszínre hozott néhány új említést, cikket, sőt képet is, amelyekből a leginkább érdekeseket mindenképpen szeretném megmutatni. 

Jöjjenek elsőnek a képek!

 

Színházi Magazin 1941. 18. sz.

Esti Újság 1941. ápr. 24.

 

Az előző posztokat itt visszaolvashatjuk:

1. rész      2. rész     3. rész

 

Az 1941. április 24-én az akkori Madách Színházban (mely nem azonos a maival!) bemutatott darabra nagyon hamar, már a főpróbán felfigyelt a Magyar Rádió; április 27-én ki is vonult berendezéseivel és közvetítette! Ennek révén maradt fenn az előadás teljes szereposztása. Ez még a Színháztörténeti adattár adatbázisában sincs benne, így mindenképpen érdemes a világhálóra feltenni, hogy legalább itt a blogban legyen meg. Vajon a rádióarchívumban meglehet ez a felvétel? Bár az a valószínűbb, hogy akkoriban még nem tudták rögzíteni az ilyen adásokat, csak élőben közvetíteni. Pedig milyen jó lenne hallani...

 

Tehát:

 

Bécsi gyémántok

Zenés vígjáték 3 felvonásban, 4 képben. Írta Curt von Lessen. Fordította gróf Károlyi István. Zenéjét szerzette Alexander Steinbrecher. Rendező Földessy Géza. Vezényel Endre Emil.

Személyek:

A császárnő: Lázár Mária; Josef Strasser aranyműves és ékszerész: Mihályfi Béla;  Rose, a felesége: Somogyi Nusi; Liesl, a leánya: Csikós Rózsi; gróf Sármássy Miklós huszárhadnagy: Gábor Miklós; Leopold Lampelmayer: Góth Sándor; Leonie: Déri Sári; Lassnig ezredes: Vándory Gusztáv; Valeska, a felesége: Simon Marcsa; Alphonse de Brie: Mátray József; Watzek udvari tanácsos: Balló Elemér; Cornelius: Danis Jenő; Rendőrbiztos: Sárossy Andor; Főkomornyik: Bakay Lajos; Utcagyerekek Kovács Kató, Kovács Pista, Koltay Sanyi 

A díszleteket Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, a jelmezeket Nagyajtai Teréz tervezte. 

Nézzünk egy most előkerült fényképes kritikát! Megjelent az Esti Újság 1941. április 24-i számában:

A Magyar Nemzet meglehetősen levágta mind a darabot, mind az előadást. A darabbal a többi kritika sem volt elégedett, soványka történetnek tartották, s azt is többnyire leszögezték, hogy a Madách Színház színpada (a mai Örkény Színház!) kicsi a darab számára.  Mindezt megerősíti a Magyar Nemzetben a szigorú Papp Antal színikritikus, aki a neves főszereplőkkel sem volt megelégedve. Viszont Gábor Miklósról ezt írta: 

... kellemes meglepetést és sok jó percet szerzett Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki, ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet.

Ha nem is bonvivánként, de tényleg a legnagyobb magyar színészek egyikévé vált...

 

És még egy igazán szép dicséret a Nemzeti Újság K. B. szignójú ítészétől, az 1941. április 25-i számból:

 

Legtöbb erő, valószínűség volt azonban Gábor Miklós, a festői kiállású testőr alakjában.

 

Jöjjön most egy igazán részletes beszámoló Bethlen Margit tollából. Ő amúgy Bethlen István korábbi miniszterelnök felesége, érdekes, jó tollú író, akinek ebben az időben önálló rovata volt a Színházi Magazin című hetilapban. Meglehetősen hosszú cikket írt, egy kicsit (vagy nagyon?) egy bennfentes amatőr színházrajongó szemszögéből. Megjelent a lap 1941. április 27-i, 18. számában olyan illusztrációkkal, amelyeket máshol nem közöltek.

 

Áttekintésünket zárjuk egy, az összes többi értékeléssel egybevetve szinte érthetetlen véleménnyel az Új Magyarság című lap 1941. április 25-i számából, K. I. aláírással:

A bonviván szerepét játszó Gábor Miklós orgánuma kellemes, játékával viszont nem tud jelentékennyé válni. Egy magyar gróf, aki a királynő testőrtisztje, még operettben sem lehet olyan, ahogyan ő alakította.

Ha kicsit megpiszkáljuk ezt a hírlapot, már nem is olyan meglepő... Az Új Magyarság ugyanis a kor egyik szélsőjobboldali, nacionalista-soviniszta hírlapja volt; azt az ideológiát képviselte, terjesztette, amely a Bécsi gyémántok után nem engedte többet színpadra Gábor Miklóst, sok "nem megfelelő származású"  pályatársával együtt - nyilván ez rejlik a "szakmai" megítélés mögött. Amíg be nem hívták katonának, csak a baloldali szavalóesteken jutott számára pódium. Következett a front, a hazaszökés, bujkálás... Így az 1941-es Bécsi gyémántok után legközelebb 1945 tavaszán, már a Nemzeti Színház tagjaként állhatott újra színpadra a Bánk bán ünnepi bemutatóján.