Angol kritikus Pesten 1948-ban

Gábor Miklós a külföldi kritika szemében - ha erre gondolunk, legelső sorban az angol J. C. Trewyn Hamletről írt méltatása jut eszünkbe.

 

Somlay Artúr (Lear) és Gábor Miklós (Bolond) a Képes Világ 1948. 1. számában

Meglepetésre, a pótolhatatlan és egyre gyarapodó Arcanum adatbázis jóvoltából előkerült egy másik angol kritikus véleménye Gábor Miklósról, szintén Shakespeare szerepben. 

Ez a kritika sokkal korábbi, 1948-ból származik, amikor a Michael Burn nevű londoni újságíró a Nemzeti Színházban két akkor frissen bemutatott Shakespeare-előadást látott: a III. Richárdot, amelyben Gábor Miklós Richmondot, a zsarnok Richard legyőzőjét, és a Lear királyt, amelyben a Bolondot játszotta. E két előadásról írt Burn hosszú, elemző kritikát. Megjelent a Forum című budapesti "irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat"-ban (III. évfolyam, 1948. 7. szám).

 

Előtte néhány szó Burne-ről:

1912-ben született, Oxfordban tanult. 1947 és 1949 között Budapesten élt mint a The Times tudósítója. Megszerethette Magyarországot, mert később írt egy Magyarországon játszódó regényt (Az éjféli napló - The Midnight Diary). Több verse is megjelent, közte egy Petőfiről szóló.

Richmond szerepében inkább csak rögzíti, hogy milyennek látta Gábor Miklóst:

 

Tiszta fehérben jelenik meg, simára kefélt hajjal, lábával az elesett zsarnok mellén. Anglia reménye: erőteljes, nagyszerű hangon mondja a békét hívó verssorokat.

 

Richmond arca a centenáriumi kiállításról

 

A Bolond szerepéről sokkal több mondanivalója van, mint ahogy maga a szerep is sokkal fontosabb. Egyetlen dolog nem tetszett neki, ami egy megváltozhatatlan külsőség: ő túl magasnak találta hozzá Gábor Miklóst... De olvassuk pontosan ezt a bekezdést:

Attól a perctől kezdve, hogy belép, érezni, hogy mindent tud, ami történni fog, de csak egy idióta intuíciójával érzi, amely nem menthet meg senkit. Tudja, hogy a király az igazi bolond, és tudja, mire készül Goneril és Regan, versikéi meddő figyelmeztetések. Túl magas a szerepéhez, s ezen az sem segít, hogy kétrét hajol. De visszaemlékezve Richmond alakítására, az volt az érzésem, hogy olyan színész, aki aláveti magát a játszandó szerepnek ahelyett, hogy saját modorát és személyiségét erőszakolná a szerepre, amit oly sok nyugati sztárról nem lehet elmondani.

 

Mindenesetre sikerült találni egy újabb autentikusnak mondható véleményt, amikor angol színikritikus reflektál az akkor 30 éves Gábor Miklós két Shakespeare-alakítására.

Gábor Béla kivándorol

Gábor Miklós édesapjával már több folytatásban foglalkoztam. Legutóbb arról írtam, hogy a korábbi zalaegerszegi, majd székesfehérvári mozi-tulajdonos és -igazgató, 1944 körül már fővárosi lakos, valamikor 1946/47 után kivándorolt az Egyesült Államokba. Foglalkozásából adódóan jó kapcsolatai voltak a szakmában. Fia addigra már elvégezte a színiakadémiát, forgatott néhány filmet és a háborús évek után nagy színházi kiugrása is megtörtént 1945 őszén a Művész Színházban Cocteau: Rettenetes szülők című darabjában, aminek apja még tanúja lehetett  - erről is nagyon sokat írtam itt a blogban.

Apa és fia

Tehát Gábor Béla, miután 1945/46-ban hiába kérelmezte a nyilasok által elvett zalaegerszegi mozija visszakapását, a kivándorlás mellett döntött. Újabb nagy terve az volt, hogy fiából odakint, felhasználva szakmai kapcsolatait, nemzetközi filmsztárt csinál. Ehhez egyébként az első lépéseket már itthon próbálta megtenni, a Rettenetes szülők nagy sikere után.

Ez itt egy 1945. szeptember 26-án Zalaegerszeg polgármesteréhez intézett, inkább baráti jellegű levelének egy részlete (a levél a Megyei Levéltárban található), mely már ilyen irányú próbálkozási tervéről szól:

Az első szavak, amiket a kivágásba nem tudtam belefoglalni:

"Egy különös véletlen még további mementóul szolgál nekem. Most érkezett Pestre Korda - és innét olvassuk eredetiben: 

Most azért veszem újra elő ezt a történetet, mert megtaláltam Gábor Béla nevét a kivándorlók listáján s az eddigi körülbelüli dátum helyett egészen pontosat tudok mondani.

Íme a dokumentum, melynek forrása a Familysearch:

Ez az S. S. Marine Jumper nevű hajó egyik átkelésének korabeli utaslistája. (Csak zárójelben, döbbenet, hogy miket meg nem lehet találni a net segítségével!) A kivándorlókat rendszeresen szállító hajó erre az útjára 1948. augusztus 26-án indult Southamptonból és szeptember 4-én szerencsésen megérkezett New Yorkba.

Ez itt Gábor Béla hajója... Forrás: ancestraldiscoveries.blogspot.hu

Mint látjuk, a 4. számú utas Gábor Béla. Hogy róla van szó, azt alátámasztja egyrészt életkora. Másrészt a poggyász rovatban olvashatjuk, hogy egy írógépet is vitt magával. Ha az ember olvasta Gábor Miklós könyveiben az apjáról szóló bekezdéseket, akkor egyértelmű, hogy az apa számára is fontos kellék, munka- és hobbi-eszköz volt az írógép, így ez a tény jócskán megerősíti a feltételezést. Szerencse, hogy ezek a listák az ilyesmit külön feltüntették, mint például egy másik utas biciklijét...

Egyszóval, szerintem a 4. számú utas egyértelműen Gábor Miklós édesapja. A dokumentumból leolvashatjuk még útlevélszámát és pontos úticélját. Ez pedig New York Brooklyn negyedében a Nyugati 32. utca, gondolom a 2938. házszámot jelent.

Ki is kerestem a térképen a megadott helyet, mely úgy nagyjából a 32. utca és a Mermaid Avenue kereszteződésénél található. Talán egy barátja élt ott, aki érkezésekor befogadta. Utána szállodá(k)ban lakott. Mint Gábor Miklós írta, aki semmiképpen nem akarta apját az Újvilágba követni, kinti nagyszabású tervei kudarcot vallottak: barátai, akikről azt gondolta, hogy azok, nem segítették, sőt inkább kihasználták, s a következő évben, 1949 nyarán váratlanul elhunyt egy szállodaszobában.