A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajk András. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajk András. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 4., szombat

Nem félünk a farkastól, 1967 (4. rész)

Előkerült egy megírt, ám nem közzétett posztom a Blogger bugyraiból :) Ez még a Nem félünk a farkastól 1967-es előadásáról szól. Azóta a blog foglalkozott az 1984-es, Nemzeti Színház-beli előadással is, amit még folytatni fogok, de most ugorjunk vissza kicsit az időben, ne hagyjuk veszni ezt a posztot :)

A Népszava kritikája következik. Rajk András írása a lap 1967. december 29-i számában jelent meg. Kritikájának mintegy háromnegyed részében az íróval és a darabbal foglalkozik ez annyiban érthető, hogy ez az előadás volt a dráma magyarországi bemutatója. De szerintem ez az arány akkor is túlzott... A színikritikusok egyébként is hajlamosak arra, hogy írásaikban nem kapott/kap (szerintem) elég terjedelmet az előadás és a színészi alakítások értékelése...

Én most Rajk András írásából csak az érdemi részt másolom ide, és még mutatok két fényképet a Magyar Színházi Adattár gyűjteményéből.





2016. június 11., szombat

A fák állva halnak meg 3.

Egyelőre ez az utolsó kritikám a spanyol Casona (akit a darab kapcsán többnyire bizony helytelenül, Cassona alakban írtak...) A fák állva halnak meg című darabjának Madách Színház-beli előadásáról.

ITT visszaolvasható az elsőnek leközölt kritika az Ország Világ című képes hetilapból

ITT pedig a Film Színház Muzsikából Sándor Iván véleménye.

Ma olvassuk a Népszava 1960. június 1-jén megjelent számát, Rajk András írását. Mivel ebből jó minőségű másolatom van, egyszerűen csak ide illesztem :) Ki lehet nagyítani!

Előtte egy fénykép:













2016. március 26., szombat

Libikóka, 1961 - még egy kritika

Ma a Népszava hasábjairól idézem az előadás kritikáját. Rajk András írása az 1961. november 17-i számában jelent meg.

Előtte itt egy gyors áttekintés, mit olvashattunk eddig az előadásról:


és


Még egy remek kép a Film Színház Muzsikából, ez volt az 1961. 43. szám címlapján:




És akkor olvassuk Rajk András írását:




2016. március 5., szombat

Kard és kocka 2.

Mai posztom rövidebb lesz. Legutóbb jól körbejártuk a Kard és kocka című, 1959-ben kalandfilm készítésének szándékával forgatott filmet. Inkább a hiányosságokról esett szó, de vannak a filmnek értékei is, amiket elsősorban a kiváló színészek képviselnek. A film szinte pazarló ezen a téren, amire a legjobb példa Törőcsik Mari szerepeltetése. Ő ekkorra már túl van olyan hatalmas sikereken, mint - természetesen - a Körhinta, de elkészült már az Édes Anna és a Vasvirág is, amikor ebben a filmben egy egészen jelentéktelen szerepre szerződtették: szinte csak statiszta volt Ruttkai Éva mellett... Ez enyhén szólva pazarlás volt, de mutatja a filmkészítői szándékot, hogy tényleg minden eszközt be akartak vetni a siker érdekében.



Olvassuk tovább Sas György kritikáját a Film Színház Muzsika 1959. 20. számából:

A főszereplők igyekeznek korhűen és mulattatóan játszani, s ez leginkább Balázs Samunak sikerül. Az ő arca a legjellegzetesebb, a legszínesebb s vibrálóbb; Schwartzenau figuráját annyi önmalíciával, tartalmas humorral telíti meg, hogy az ő finomkodó, széptevő, pökhendi és póruljárt, és sok egyéb fintorú, hanghordozású játéka marad legtovább emlékezetünkben. Jó kuruc tempóval, vígsággal, ravaszdisággal lendül Árvay kapitány szerepébe Gábor Miklós is, de e lendületnek nincs miben robbannia. Szabó Ernő ijedt Pöschl írnoka, Ruttkai Éva bájos, honszerető Josefa leányasszonya, Rajz János oktondi labanc őrmestere, Törőcsik Mari hamvas Pólikája, Bánhidi László angol lord imitációja rak fel egy-egy kellemesebb színfoltot a vászonra. Simon Pali szerepének korlátairól már szóltunk, kára elsősorban Zenthe Ferencre hárul, aki vajmi keveset tud kicsiholni a maga meg a közönség javára ebből a halovány kalandhősből.
Forgács Ottó eleinte egy-egy szép hangulatos természeti képpel lep meg, később az éjszakában forgatott jelenetei már élettelenebbek. Petrovics Emil filmzeneszerzői bemutatkozása sikert hozott, mindvégig jól igazodik a jelenetek hangulatához és hozzájuk is tesz sokat.
Egyfajta tetszéssel ebben a félig bevégzett formájában is találkozni fog a film, mert némely műfaji sablon egyszerű és kényelmes alkalmazása mindig eléri a maga bevált hatását. Szórakoztatni, derűt kjelteni ezen a mérsékelt szinten is lehet, ám ez semmiképpen sem lehet filmművészetünk törekvése.

Árvay kapitány és társa arisztokrata álruhában a fogadóssal

Végül itt van Rajk András summázata a Népszava 1959. május 16-i számából:

A film fényképezése, Forgács Ottó munkája jó. Petrovics Emil kísérőzenéje hasonlóképpen nagyon tetszett. Jók a színészek is. A kalandfilm azonban már jellegében nem kíván olyan színészi elmélyülést, hogy Balázs Samu, Szabó Ernő, Pécsi Sándor, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Bánhidi László, Zenthe Ferenc és a többiek művészetét szükséges volna ezúttal elemezni. Az adottságokban oly gazdag Törőcsik Marit ellenben igencsak felesleges volt egy teljesen üres figurában szerepeltetni. Helyesebb lett volna tán a javasolt eszközök valamelyikével emelni új kalandfilmünknek egyébként újdonság létére így is elismerést érdemlő színvonalát.  


  


2016. február 28., vasárnap

Kard és kocka 1.

Ma egy 1959-ben bemutatott filmet nézünk meg közelebbről. 



A Kard és kocka kuruc témájú kalandfilm. Ha jól emlékezem, ezt a kort és ezt a hangulatot 1945 után talán egyedül a nagy sikerű Rákóczi hadnagya idézte meg, méghozzá hatalmas közönségsikerrel. Annak a filmnek is volt irodalmi előzménye, Barabás Tibor regénye. A Kard és kocka Remenyik Zsigmond színművéből készült, és azt hiszem, ez a műfaj sokban meghatározta a film szerkezetét, dramaturgiáját, nevezetesen azt, hogy a címben remekül összefoglalt tartalomból nem a "kard", az izgalmas, kalandos elemek, hanem a "kocka", a fogadóban űzött szerencsejáték tölti ki az idő nagy részét. Pedig a szándék kalandfilm készítése volt...

Egyelőre két kritika áll rendelkezésemre: a Film Színház Muzsika 1959. 20. számában Sas György és a Népszava 1959. május 16-i számában Rajk András írásai.

Gábor Miklós és Bánhidi László


Sas György a kíméletlenebb: nem érti, hogy amikor a Kard és kockáról nemrég, színpadi bemutatójakor is kiderült, hogy anyaga inkább csak egyfelvonásosra lenne érdemes, mint egész estés színielőadásra, akkor miért ezt az alapanyagot választották egy költséges kosztümös kalandfilmhez.

Aki nem látta még a magyar televízióban viszonylag rendszeresen felbukkanó alkotást, foglaljuk össze tartalmát: Árvay kapitány (Gábor Miklós) szerencsejátékon elnyerte Schwartzenau osztrák őrnagytól (Balázs Samu) a Magyarországot megszálló császári hadak félévi zsoldját, ráadásként az őrnagy kardját és labanc testőrei ruházatát is. Történik mindez egy fogadóban, ahol a szép fogadóslány (Ruttkai Éva) is hozzájárul az akció sikeréhez és persze a végén egy pár lesznek a daliás huszárkapitánnyal.

Ide felirat sem kell :)


Az alapcselekményt kibővítették egy epizóddal, mely filmszerűbbé hivatott tenni a filmet akciódúsabb részletekkel. Ehhez találták ki Simon Pali hadnagyot (Zenthe Ferenc), aki a kockajáték alatt külső helyszíneken szervezi Schwartzenau és kísérete elfogását. Ám Sas György szerint Simon Pali

nagyon szegényesen megrajzolt karakter, az író és a rendező a korábbi kalandfilmekben már ezerszer látott bravúrstikliknél nem juttatott számára eredetibbet. Simon Pali egymaga sereget szervez, üldözőit több ízben lóvá teszi, egy labanc ármádiát a mocsárba fullaszt, csak éppen a merész képzeletet, aféktelen virtust, ami az ilyenfajta kalandok megírásához, rendezéséhez és eljátszásához kell - azt nem látni sehol.

A történet tulajdonképpeni színtere marad tehát a színdarab szűkebb világa, a fogadó belseje. Itt már elevenebb és némileg sziporkázóbb a film jókedve. Itt is jobbára csak Schwartzenauék beszállásolásakor, Árvay kapitány meg az orsztrák őrnagy játszmájának elején, amikor még frissiben érezzük a helyzet forróságát, a tét nagyságát, és látjuk, amint az ostoba császári tiszt gáláns kalandvágya fokonként a fonákjára fordul. A láda arany elkárytázását már nem poentírozta ki a rendező úgy, ahogy kellett, lehetett volna, a film befejezése meg már egyenesen összecsapott.

Balázs Samu, Ruttkai Éva, Gábor Miklós


Rajk András a Népszavában érdekes kritikát írt. Az első fele azt sejteti, hogy a téma ecsetelése nagy dicséretben fog kulminálni:

A történelmi história - miként járnak túl bátor és eszes kuruc vitézek a hazánkban garázdálkodó császári tisztek eszén, hogyan szerzik meg orruk elől a szegény hazánkat megszálló osztrák csapatok félévi zsoldját, s a magyar lánok csókjait is - izgalom keltésére, derű kiváltására, humor csillogtatására, érdekességek, kalandok halmozására felettébb alkalmas. Kapunk is mind ebből jó adagot. Maga a kuruc csel sikerét eldöntő kockajáték a pimaszul felelőtlen, hazárd és erkölcstelen Schwartzenau őrnagy, s a szorongatott helyzetében ugyancsak vakmerően hazárd - de minden pillanatban életét is kockáztató - Árvay kapitán közt: feszültséggel teli, egy kalandfilm tengelyében helyénvaló szituáció. Az ismét rendkívül tehetségesnek bizonyuló Fehér Imre rendező sokoldalúan, változatosan él e helyzet kínálta lehetőségekkel. Humor is akad jócskán, kivált Simon Pali kuruc hadnagy mellékszálon, de az alaptémával jó egységben futó kalandja során.

Ehhez képest aztán Rajk András így folytatja:

Miért nem mondhatjuk mégsem egészében sikerült filmnek a Kard és kockát? Mert sem izgalomból, sem fordulatból, sem ötletből, sem humorból nem kapunk eleget - annyit tehát, amennyi egy kalandfilmhez minimálisan szükséges. Ennek három alapvető okát véljük megtalálni. A viszonylag legkevésbé jelentős: egy vérbeli kalandfilmhez részlet-ötletek garmadája szükséges, sokszorosa annak, amivel itt találkozunk. S ha már van ötlet - például Kristóf Balázs, mint botcsinálta "Manchaster lord" - akkor szellemesebben kell élni vele. Szükséges továbbá - ez filmgyártásunk technikai felkészültségével és anyagi helyzetével is összefügg - hogy érdekesebben, lendületesebben, korszerűbben tudjunk vászonra vinni tömegjeleneteket. Végül és elsősorban - kalandfilmre éppen úgy szabály, mint a dráma bármely válfajára - csak az olyan küzdelem igazi küzdelem, valóban izgalmas, ahol az ellenfél is valaki, félelmetes és veszedelmes. A filmbeli osztrákokról, Heister generálistól lefelé Pöschl írnokig ez bizony kalandfilm értelemben sem igen mondható el.

A Film Színház Muzsikában Sas György még ezt tette hozzá:

Hosszas előkészület előzte meg a film forgatását, ami azután nem kevés fáradsággal és költséggel járt. Végeredményben sem ezt, sem azt nem érte meg. Értjük, hogy az egyszer már levitézlett téma gondos elővigyázatot kívánt, de amint most kiderül, kár volt feltámasztását erőszakolni. Jelentéktelen mondanivalóját nem tudta tartalmasabbá tenni a film sem, a mesének a filmben ráruházott toldalékepizódjai nem sokat lendítenek az egészen, kalandjelenetei és fordulatai a kelléktár legaljáról kerültek ki, így hát végül mégis az tűnik ki, mennyire nem filmre termett témával volt dolga Fehér Imrének. A kort, amelyben járunk, jórészt csak a kosztümök szemléltetik, csupán itt-ott jelzi a játék és a beszédstílus íze-zamata.

Azért érdemes ám megnézni a filmet, hiszen egészen kiváló a szereplőgárdája és ők tényleg mindent megtesznek, amit a forgatókönyv megenged számukra - sőt, még annál is többet.

Legközelebb a szereplők értékelésével jelentkezem és további képekkel!