Alázatosan jelentem - újra

Alázatosan jelentem, hogy elkezdtem olvasni Bóka László "Alázatosan jelentem" című regényét. Bocsánat ezért a rossz viccért, de nem bírtam ellenállni...

Júniusban emlékeztem meg erről a filmről, amit sajnos azóta sem sikerült megnéznem. Egy kedves olvasó javaslatára kezdtem el viszont végre olvasni a regényt, amit már nyáron is terveztem – bár nem valószínű, hogy a közeljövőben össze tudom hasonlítani a filmmel, ami legalább harminc, de lehet, hogy negyven éve sehol nem hozzáférhető. Azért előbányásztam még néhány korabeli filmkritikát, így gondoltam, hogy fordítsunk még egy kis figyelmet erre a filmre itt a blogon, legalább elméletben.

A regénynek viszonylag az elején tartok, az ötszázötven körüli oldalszámból még csak a százharmincadiknál, de már kezdem érezni a könyv stílusát, általános világát. Úgy tűnik, rendkívül lassan bontakoznak a dolgok, események, emberek, amiért az író időnként bocsánatot is kér, mégsem unalmas, inkább nagyon is szemléletes és atmoszférateremtő. De azért arra kíváncsi lennék, hogy ebből hogyan lehetett filmet csinálni.

A forgatókönyvet egyébként maga Bóka László írta, aki a legautentikusabb személy ebben, úgyhogy nyilván igyekezett mindent kihozni azon a téren, hogy megmaradjanak a regény erényei és jellegzetes hangulata, de mégis filmszerű legyen.

Ehhez képest Mesterházi Lajos, maga is drámaíró, ezt írta a Népszabadság 1960. október 2-i számában megjelent kritikájában:

Erkölcsi zsánerképek sorozata marad mindebből, elvész – mert feszültség nélkül lobban – a benne [a regényben] rejlő igen értékes tragikomikus drámai anyag.

Ám hozzáteszi: megérdemli a film, hogy foglalkozzunk ezzel a dramaturgiai hibával, mert részleteiben igazán művészi munkát láthatunk a rendezőtől, az operatőrtől és emlékezetes színészi alakításokat:

A legénység vallatása, a leánykérés, a kocsmai jelenetek, a gyakorlótéri képek, Zoltán "udvarlása" – és sorolhatnám tovább – mind igen gondosan kidolgozott, lélektanilag pontos, képben jól komponált, légkörükben szinte megborzongatóan hiteles részletek. A dramaturgiai gyenge következtében egy kicsit széteső zsánerképek sora lett a film, bár kétségtelen: igényes, művészi, meggyőző zsánerképek sorozata. Ezeknek a részleteknek köszöni, hogy jól fogadja a filmet a közönség.

Gábor Miklós a sógornőjét játszó Ruttkai Évával

Ugyancsak a dramaturgia területén marasztalja el a filmet a Népszava 1960. szeptember 22-i számában Szombathelyi Ervin, ám a filmi megvalósítást és a színészi alakításokat, különösen Gábor Miklósét így dicséri:
A rendező, Szemes Mihály, a forgatókönyvhöz híven a középponti figurára összpontosította a figyelmét. Az adott jellemet sikerült is teljes értékűen kibontani. A figura statikusságán azonban mit sem igyekezett változtatni. A szereplők közül kiemelkedik Gábor Miklós. Benedek őrnagy alakját nagyon érett színészi eszközökkel kelti életre, gesztusai, hanghordozása mindig a figura belső lényegéből fakad. Mellette Uray Tivadar Krucsay-Krebsze a másik kitűnő színészi teljesítmény. Ő is pontosan érzi, mennyi elég, hogy ne váljék játéka az ütődött horthysta főtiszt karikatúrájává. Ruttkai Éva szerepével mostohán bánt a forgatókönyv. Így minden művészi igyekezete ellenére nem tud szerepébe több színt keverni. A népes szereplőgárdából kiemelkedik Basilides Zoltán, Makláry Zoltán, Szirtes Ádám, Pálos György és Psota Irén. Szécsényi Ferenc fényképezése színvonalas, ötletességét néhány mutatós felvétel dicséri.

A film forgatása közben képes riport jelent meg a Film Színház Muzsikában Gábor Miklóssal, ezt már egyszer megmutattam, de érdemes újra átolvasni, ITT MEGTALÁLHATÓ .

Alázatosan jelentem

Az elmúlt alkalommal Gábor Miklós három olyan filmjéről ejtettem szót, amelyek – legjobb tudomásom szerint – legalább három évtizede nem bukkantak fel sem mozik, sem televíziók műsorában. Címeiket nem árultam el, viszont mindegyikből tettem fel egy-egy képet, arra számítva, esetleg játékos kedvű és/vagy jó emlékezetű olvasók megfejtik, melyik három filmre gondoltam.

Legnagyobb sajnálatomra nem érkezett válasz – legalábbis eddig a pillanatig és ebben a blogban, míg a Facebook Gábor Miklós oldalán azért zajlott egy kis csevegés. S ha már említem az ottani "Gábor Miklós emlékére" oldalt, akkor ez itt a reklám helye, érdemes ellátogatni oda is, érdemes "tetszik"-elve csatlakozni!

Akkor most felfedem az első film rejtélyét – pontosabban már a címben fel is fedtem. De optimista vagyok, a második és harmadik film címét még meg lehet tippelni :)

Kezdjük akkor az ismerkedést az Alázatosan jelentem című, 1960-ban bemutatott filmmel. Bóka László regényéből rendezte Szemes Mihály, operatőr Szécsényi Ferenc, zenéjét szerezte Vincze Ottó. További szereplők: Uray Tivadar, Szirtes Ádám, Pálos György, Ruttkai Éva, Psota Irén.

Gábor Miklós, Almási Albert, Pálos György

Én magam is most ismerkedem a filmmel, sajnos, csak a sajtóvisszhangokon keresztül, mert még soha nem sikerült megnéznem és most sem találom, hogy valahol is hozzáférhető lenne. De legalább tudjunk róla, hogy van, mert szerintem fontos helyet foglal el Gábor Miklós filmjei között. Benne egy nagyon erős karaktert kellett megelevenítenie, valami teljesen mást, mint amit az akkori mozibajárók megszoktak tőle. Ő a film abszolút főszereplője, Benedek Zoltán, a Horthy-hadsereg őrnagya, akit beosztottai egymás között – mint a szolgálati szabályzat eleven megtestesítőjét – Mikádó-nak neveznek.

A Film Színház Muzsika 1960. 39. számában megjelent kritikát Lenkei Lajos írta. Meglátása szerint a forgatókönyv túl sok mindent próbált átemelni a regény cselekményéből, ugyanakkor hitelesen ábrázolja a kort és az akkori katonaélet embertelen drilljét.

Benedek polgári szemmel nézve tragikus hős – olvassuk a filmkritikában. Rendíthetetlenül hisz abban a katona-eszményben, amely még a K. u. K. világban született meg, s amely már akkor is értelmetlen és célszerűtlen volt. [...] Egy elmúlt és pusztulásra ítélt világ pillérének repedezettségét és bomlását tükrözi tehát a film, azt, hogy az erőszakra épített uralom erőszakszervezete mennyire lehetetlenné válik önmagában is, mivel nem veheti komolyan és nem tarthatja be saját szabályait sem. [...]

Szemes Mihály rendezésére elsősorban a pompásan felépített főfigura jellemző. Együttműködése a kitűnő Gábor Miklóssal emlékezetesen markáns jellemet eredményezett. S e főfigura köré olyan más figurákat csoportosított igazán meggyőző jelenetekben, amelyek tág körképét adják egy különleges világnak, a horthysta kaszárnyák külső és a horthysta tisztek belső életének.

Szemes Mihály rendezővel

A kritikus nagyon dicséri az operatőri munkát, majd rátér a színészi alakításokra:

Ezúttal Gábor Miklós Benedek Zoltánját kell külön kiemelnünk. Nem csupán azért, mert főszerepe ezt amúgy is indokolná, hanem mert eddigi pályájától merőben eltérő figurában alkotott kiválót. Maszkjától és nagyszerűen jellemző mozgásától eltekintve is sokrétűen, gazdag művészi eszközökkel tárja fel ennek a rideg, önző, kegyetlen és érzéstelen, boldogtalan embernek jellemét. Pusztulása semmilyen emóciót nem kelt a nézőben – még kárörömet sem –, de nem azért, mintha nem lenne ellenszenves, hanem azért, mert Gábor nemcsak karakterét, hanem jelentéktelenségét is képes érzékeltetni.

Azt már én teszem hozzá, hogy a film kapcsán (is) érdemes kézbe venni Gábor Miklós Kicsi-világ-háború című könyvét. Az Alázatosan jelentem forgatásakor még szinte kéznyújtásnyi időben voltak saját katonai és háborús tapasztalatai, minden bizonnyal ezek is belejátszottak alakításába. Ami annak ellenére lett ilyen erős, hogy egy, a forgatás alatt készített riportban bevallotta, hogy nem szeret filmezni...

A következő évben, 1961-ben Gábor Miklós ismét együtt fog dolgozni Szemes Mihállyal. Második, és egyúttal utolsó közös filmjük az Alba Regia lesz, hamarosan erre is sort kerítek.