A királyasszony lovagja 6.

Ma olvassuk a Művelt Nép című hetilap 1956. évi 22., május 27-én megjelent számában Lóránt Endre színikritikáját. Ez nem annyira hosszú, mint a múltkori, úgyhogy teljes terjedelmében bemásolom - mellékelve az újságban közölt szép fényképet is.

 

A királyasszony lovagja

Victor Hugo drámája a Madách Színházban

    Mi ragadja meg a mai nézőt oly különös erővel Victor Hugo romantikus melodrámájában, mi a titka, hogy hivatalos varázsáért ma is lelkesedni tudunk, élvezzük és szeretjük nemes pátoszát, lírai szépségét és magával ragadó lendületét? Hiszen már erősen elvontnak érezzük azt a szándékot, hogy a  XVII. századi spanyol monarchia romlott társadalmi viszonyai közepette egy királynőbe szerelmes, libériás fiatal lakáj forró érzelmeiben, lángoló rajongásában és nagylelkű önfeláldozásában 'a jelen nincstelen szolgájának, a jövő birtokosának', a népnek magasbatörését és erkölcsi nagyságát lássuk. És mégis a drámai, komikus és tragikus elemek gyors váltakozása és keveredése, a mesteri cselekménybonyolítás, nagy kitöréseket magukban rejtő szélsőséges helyzetek, színesen gazdag tablók és szenvedélyes jellemek, mindenekfelett egy idealizáltan szép és romantikus szerelem, valamilyen meghatározhatatlan üde fiatalság és őszinte emberség kirobbanó sikert biztosít e költői remekműnek.

    Victor Hugo egyes kritikusai azt állítják, hogy ha élvezni akarjuk verses drámáinak mágikus zeneiségét, akkor el kell vonatkoztatnunk figyelmünket a színészi játéktól. Vámos László, a darab kiváló rendezője és a nagyszerű együttes, épp ellenkezőleg, kitűnő stílusérzékkel, a Ruy Blas szépségét költői, frámai, szcenikai egységében ragyogtatja meg. Elválaszthatatlan eleme e felfogásnak a kísérőzene. A rendezés minden egyes mozzanata különös figyelmet érdemel, itt elsősorban az elmélyült szövegelemzésen alapuló színpadi beállítást szeretnénk kiemelni, mely kibontakoztatja a Victor Hugo-i sorokban rejlő plaszticitást és a darabhoz hűen határozza meg az egyes alakok dikciójának zenei regiszterét.

    Uray Tivadar don Salluste-jében a spanyol grand büszkesége sátáni gőggel, hideg, számító kegyetlenséggel és szörnyű bosszúvággyal párosul. Félelmes erejű az első és az utolsó képben! Darvas Iván Don Cézar-ja költő, koldus, herceg és spadassin egy személyben. Játéka könnyed, szellemes, gúnyolódó, mozgása kultúrált és hajlékony, lerongyolódott külseje egészségesen nemes jellemet rejt magában. Gábor Miklós Ruy Blas híres szerepében (egykor Frédéric Lemaitre, a nagy romantikus színész játszotta, ma Gérard Philipe alakítja), kezdetben alázatos, reménytelenül rajongó, szenvedélyes és ellágyuló, ha kell, mennydörgően haragos, majd lelkét kitáróan szerelmes, tehetetlenül elkeseredett és mélységesen tragikus. Tolnay Klári Neuburgi Máriája rabmadárként verdes aranykalitkájában, A spanyol etikett vaskarmai közt a megközelíthetetlen királyné - szerencsétlen asszony; ezért oly jelentős az I. felvonásban néma átvonulása a színen, mivel márványfehér, mozdulatlan arca azokat a nagy indulatokat takarja el, melyek a következő jelenetekben kitörnek szívéből.

    Az epizódszerepek alakítóiról is csak a legnagyobb dicsérettel szólhatunk. Ujlaky László don Guritan szerepében hóbortos lovagi figura, aki kései Don Quijote-ként hódol királynő-Dulcineájának. Kitűnő Kozák László pénzes lakája, komikus játéka teljesen egybeforrt remek maszkjával. Szigorúan méltóságteljes és fagyos légkört teremt maga köré Bartha Mária főudvarmesternője, annál mulatságosabb boszorka Soltész Annie a vén szerelmi hírhozó szerepében. Gara László híven követte Victor Hugo díszletutasításait és nagyszerű összmunkát végzett Kreibich Margit kosztümtervezővel. Festőien romantikus, történelmi légkört teremtett a feketéből kiemelkedő arany, ezüst, narancs- vagy bíborszínek játéka, mintha egy-egy Velazquez-képből lépett volna ki arany keretéből a színre. Mészöly Dezső fordítása nagyszerű dinamikával szólaltatja meg a dráma költői gazdagságát.

Az előadásról akkoriban íródott még néhány kritika. Megszerezni eddig nem tudtam őket, de legalább adataikat felmásolom ide, hogy maradjon nyomuk, hátha valakinek egyszer szüksége lesz rá.

Bogáti Péter. = Népszava 1956. 109. szám

Gyergyai Albert. = Szabad Nép 1956. 145. szám

Kemény György. = Esti Budapest 1956. 110. szám

Losonczy Géza. = Magyar Nemzet 1956. 126. szám

Méray Tibor. = Béke és Szabadság 1956. 21. szám

Nagy Péter. = Csillag 1956. 7. szám

Én magam különösen kíváncsi lennék Losonczy Géza kritikájára. A Nagy Imre kormány későbbi államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja ekkoriban a Magyar Nemzet  munkatársa volt.

Az előadás hangfelvétele szerencsére létezik és hozzáférhető kedvenc videomegosztó portálunkon, az előző posztokban többször is ajánlottam és ott megosztottam a linkeket is. Amúgy pedig 1958. január 7-én a még akkor is műsoron levő darabot egyenesben közvetítette a Magyar Televízió, csak akkoriban még nem tudták archiválni és így megőrizni az utókornak...