22 évesen bonviván [4. rész]

Gábor Miklós profi életének második színpadi szerepe a Bécsi gyémántok című akkor frissen Bécsből magyarított operett szerelmes testőrkapitánya volt (az első egy kicsi szerep Móricz Zsigmond egy darabjában). 

Az előadással - mint a címből is látszik - már foglalkoztunk itt a blogban három részben, ám az Arcanum adatbázis nagy iramú bővülése felszínre hozott néhány új említést, cikket, sőt képet is, amelyekből a leginkább érdekeseket mindenképpen szeretném megmutatni. 

Jöjjenek elsőnek a képek!

 

Színházi Magazin 1941. 18. sz.

Esti Újság 1941. ápr. 24.

 

Az előző posztokat itt visszaolvashatjuk:

1. rész      2. rész     3. rész

 

Az 1941. április 24-én az akkori Madách Színházban (mely nem azonos a maival!) bemutatott darabra nagyon hamar, már a főpróbán felfigyelt a Magyar Rádió; április 27-én ki is vonult berendezéseivel és közvetítette! Ennek révén maradt fenn az előadás teljes szereposztása. Ez még a Színháztörténeti adattár adatbázisában sincs benne, így mindenképpen érdemes a világhálóra feltenni, hogy legalább itt a blogban legyen meg. Vajon a rádióarchívumban meglehet ez a felvétel? Bár az a valószínűbb, hogy akkoriban még nem tudták rögzíteni az ilyen adásokat, csak élőben közvetíteni. Pedig milyen jó lenne hallani...

 

Tehát:

 

Bécsi gyémántok

Zenés vígjáték 3 felvonásban, 4 képben. Írta Curt von Lessen. Fordította gróf Károlyi István. Zenéjét szerzette Alexander Steinbrecher. Rendező Földessy Géza. Vezényel Endre Emil.

Személyek:

A császárnő: Lázár Mária; Josef Strasser aranyműves és ékszerész: Mihályfi Béla;  Rose, a felesége: Somogyi Nusi; Liesl, a leánya: Csikós Rózsi; gróf Sármássy Miklós huszárhadnagy: Gábor Miklós; Leopold Lampelmayer: Góth Sándor; Leonie: Déri Sári; Lassnig ezredes: Vándory Gusztáv; Valeska, a felesége: Simon Marcsa; Alphonse de Brie: Mátray József; Watzek udvari tanácsos: Balló Elemér; Cornelius: Danis Jenő; Rendőrbiztos: Sárossy Andor; Főkomornyik: Bakay Lajos; Utcagyerekek Kovács Kató, Kovács Pista, Koltay Sanyi 

A díszleteket Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, a jelmezeket Nagyajtai Teréz tervezte. 

Nézzünk egy most előkerült fényképes kritikát! Megjelent az Esti Újság 1941. április 24-i számában:

A Magyar Nemzet meglehetősen levágta mind a darabot, mind az előadást. A darabbal a többi kritika sem volt elégedett, soványka történetnek tartották, s azt is többnyire leszögezték, hogy a Madách Színház színpada (a mai Örkény Színház!) kicsi a darab számára.  Mindezt megerősíti a Magyar Nemzetben a szigorú Papp Antal színikritikus, aki a neves főszereplőkkel sem volt megelégedve. Viszont Gábor Miklósról ezt írta: 

... kellemes meglepetést és sok jó percet szerzett Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki, ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet.

Ha nem is bonvivánként, de tényleg a legnagyobb magyar színészek egyikévé vált...

 

És még egy igazán szép dicséret a Nemzeti Újság K. B. szignójú ítészétől, az 1941. április 25-i számból:

 

Legtöbb erő, valószínűség volt azonban Gábor Miklós, a festői kiállású testőr alakjában.

 

Jöjjön most egy igazán részletes beszámoló Bethlen Margit tollából. Ő amúgy Bethlen István korábbi miniszterelnök felesége, érdekes, jó tollú író, akinek ebben az időben önálló rovata volt a Színházi Magazin című hetilapban. Meglehetősen hosszú cikket írt, egy kicsit (vagy nagyon?) egy bennfentes amatőr színházrajongó szemszögéből. Megjelent a lap 1941. április 27-i, 18. számában olyan illusztrációkkal, amelyeket máshol nem közöltek.

 

Áttekintésünket zárjuk egy, az összes többi értékeléssel egybevetve szinte érthetetlen véleménnyel az Új Magyarság című lap 1941. április 25-i számából, K. I. aláírással:

A bonviván szerepét játszó Gábor Miklós orgánuma kellemes, játékával viszont nem tud jelentékennyé válni. Egy magyar gróf, aki a királynő testőrtisztje, még operettben sem lehet olyan, ahogyan ő alakította.

Ha kicsit megpiszkáljuk ezt a hírlapot, már nem is olyan meglepő... Az Új Magyarság ugyanis a kor egyik szélsőjobboldali, nacionalista-soviniszta hírlapja volt; azt az ideológiát képviselte, terjesztette, amely a Bécsi gyémántok után nem engedte többet színpadra Gábor Miklóst, sok "nem megfelelő származású"  pályatársával együtt - nyilván ez rejlik a "szakmai" megítélés mögött. Amíg be nem hívták katonának, csak a baloldali szavalóesteken jutott számára pódium. Következett a front, a hazaszökés, bujkálás... Így az 1941-es Bécsi gyémántok után legközelebb 1945 tavaszán, már a Nemzeti Színház tagjaként állhatott újra színpadra a Bánk bán ünnepi bemutatóján.

22 évesen bonviván [3.]

Találtam még néhány érdekességet a Bécsi gyémántokkal kapcsolatban.

Mint írtam, a történet Mária Terézia idejében játszódik: a bécsi ékszerész szép lánya és Mária Terézia testőrségének délceg tisztje egymásba szeretnek. Némi bonyodalom után maga a császárnő boronálja őket össze, miközben Strasser papa feltalálja a mű-gyémántot, azaz a strassz-követ.

Közben tudok még képet mutatni az előadásból, de Gábor Miklós nélkül. A Magyar Színházi Intézet adattárában csak ez az egy kép található, rajta a szerelmes fiatal lányt játszó Csikós Rózsi Lázár Máriával (Mária Terézia):

Nos, Strasser papa alakját valós személyről mintázták a szerzők. Az 1700-as évek közepén Bécsben élő aranyműves és ékszerész, Joseph Strasser találta fel a gyémántra igencsak hasonlító, máig az ő nevét őrző strassz-követ. Vele a valóságban is esett meg olyan sztori, ami bekerült a darabba: amikor felékszerezett feleségével és lányával elmentek egy bálba, letartóztatták, mert azt hitték, igaziak a kövek és nyilván lopottak... Végül a derék feltaláló Párizsba volt kénytelen távozni, ahol hatalmas üzleti sikert aratott strassz-köveivel.

Tehát volt némi valóságmagja a könnyű kis darabnak, amihez nagyon frissen hozzájuthatott a Madách Színház. Bécsi ősbemutatóját 1940 augusztusában tartották, eredeti címe: Brillanten aus Wien volt. Gróf Károlyi István lefordította és a következő év áprilisának végén már játszották Pesten is.

Ez a gróf Károlyi István, Károlyi Mihály unokaöccse, alig huszonéves "színházbolond" fiatalember volt. Az ő tőkéjéből nyílt meg egy eredetileg mozinak épült helyen 1940 végén magánszínházként a helyszínéről elnevezett színház, ami aztán később mint a nagykörúton felépült "nagy" Madách Színház kamaraszínháza működött. Szóval gróf Károlyi színháztulajdonos gyorsan lefordította a limonádé, ám sikergyanús osztrák operettet. Lehet, hogy kicsit bele is nyúlt a darabba. Mindenesetre a hősszerelmes nevét megváltoztatta: az eredetiben Max von Weigersheim-nek hívták, míg a magyar előadásban gróf Sármássy Miklós lett belőle. Tehát megváltozott a nemzetisége, ami jó húzás volt, hiszen közismert a történelemből Mária Terézia magyar testőrségének létezése. Másrészt, szerintem nagyon könnyen elképzelhető, hogy a Sármássy Miklós nevet a fordító egyenesen alakítójára, a fiatal és "sármos" Gábor Miklósra szabta. De az is érdekes, hogy volt akkoriban egy pontosan ezt a nevet viselő magyar színész is.

Már két alkalommal mutattam korabeli kritikákat, illetve egy, azok alapján írt összefoglalót. Még egy apró megjegyzést azért tudok idézni, amelyet a tekintélyes Egyed Zoltán tett a korabeli színházi képes hetilap, a Film Színház Irodalom 1941. 17. számában: 

Gábor Miklós, a filmben felfedezett fiatal amorózó alakította a császárnő testőrhadnagyát, általában nagyon elfogadhatóan, de egy kicsit túlságosan kitöltve a piros és ezüst huszár uniformist. Három és félkilót kellene fogynia.

Ilyen tanácsot sem kapott Gábor Miklós elkövetkező pályája során... Amúgy hamarosan bevonult katonának és mire a frontot megjárva katonaszökevényként hazakeveredett s egy pesti lakás fürdőszobájában túlélte a bombázásokat, biztosan nem kellett fogyókúráznia...

Visszatérve a korabeli kritikákhoz: megegyeztek abban, hogy a darab maga elég gyenge, az előadásnak pedig nem tett jót, hogy túl kicsi hozzá a Madách téri új színház színpada. Ugyanakkor a színészi alakítások egészen kiválóak voltak. Ennek ellenére május végén, alig egy hónappal a bemutató után a színház vezetősége levette az előadást a műsorról.   E sorozat után Gábor Miklós már nem is léphetett színpadra - a zsidótörvények következtében. Csak a Vigadói Esték irodalmi sorozatban jutott pódiumhoz (Hont Ferenc és Major Tamás nevéhez fűződtek ezek az antifasiszta irodalmi estek), mígnem be kellett vonulnia katonának. Következő premierjére csaknem napra pontosan a Bécsi gyémántok bemutatója után négy évvel, 1945. április végén kerülhetett csak sor, már a Nemzeti Színházban.  

22 évesen bonviván [2.]

A legutóbb megmutatott két kritika után ma egy összefoglaló értékelést idézek a Bécsi gyémántok előadásáról. Forrása Borsos Zsuzsanna könyve: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején. Megjelent 1979-ben a Magyar Színházi Intézet kiadásában. Az előadásról szóló részt változtatás nélkül másolom ide a könyv 49-50. oldaláról.

Előtte megmutatom az egyetlen olyan képemet, amin Gábor Miklós látható ebben az előadásban - sajnos, ez is "botcsinálta" kép, egy vastag bekötött évfolyamból fényképeztem ki egy országos nagykönyvtárban:

Film Színház Irodalom 1941. 17.

Következik az idézet Borsos Zsuzsanna könyvéből:

Az évad utolsó bemutatója (1941. április 24.) Curt von Lessen Bécsi gyémántok című vígjátéka volt., Lázár Máriával a főszerepben. Rendező Földessy Géza, díszlet Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, jelmez Nagyajtay Teréz.

Zenés vígjáték állt a címlapon, valójában egy harmadrangú bécsi operett a műfaja. Tipikus szezonvégi darab, könnyű vidámság.

Földessy, a darab rendezője remélte, hogy a közönség méltányolja azt, hogy néhány órára elutazhat a csúnya 1941-ből, a szép 1750-be, vidám öregek és szerelmes fiatalok közé, a bécsi tavaszba. Góth Sándor is úgy nyilatkozott, hogy ez a darab "ma különösen érdekli a hölgyeket" - 1941-ben, az általános elszegényedés korában. A darab ugyanis a strassz feltalálásáról szól.

A helyszín Bécs, Mária Terézia idejében, magyar huszárhadnaggyal, szerelmi bonyodalmakkal, bálokkal és a felső tízezer tagjaival. Az operett kellékei jelen vannak: maga a mese, az elegáns ruhájú testőrtisztek, a bécsi arisztokrácia történelmi, levendula illattal átitatott barokk és rokokó palotáinak hangulatos világa, bécsi zene.

Végülis a közönség nem azt kapta, amit várt. A mese, a történet nem volt elég ahhoz, hogy kitöltse az előadást. Strass, az ékszerész végül csak statisztált saját történetéhez, mert az epizódok elterelték a cselekményt a fő vonaláról. "Úgy indul, hogy igénytelen, de kedves operett lesz és úgy végződik, mint egy túl igényes, de kedvetlen műkedvelő előadás" - írta a Magyar Nemzet. A fordító (Károlyi István) kisebb átdolgozásokkal segíthetett volna a darabon - jegyezte meg az Új Magyarság.

Az operett elsődleges kelléke - a látvány (nagy énekes és táncos jelenetek) - a kis színpadon megvalósíthatatlan volt. "A Madách Színház tenyérnyi színpada nem tud olyan fényt és teret adni az operettnek, amire annak igénye volna." Hiába a szép díszlet, a gazdag kiállítás, ha hatásában a tömegjelenetek nem illúziókeltőek a kis színpadon. Földessy minden igyekezetével azon volt, hogy a nehézségeket áthidalja.

A kritika szinte egyöntetűen a színészi játékot emelte ki, dicsérve teljesítményüket. Elsősorban Lázár Mária (Mária Terézia) királynői megjelenését, méltóságteljes, fölényes viselkedését. Összeegyeztette királynői tekintélyét a szerep operettszerűségével. A másik meglepetés Gábor Miklós, a magyar huszárhadnagy szerepében. Dicsérték játékának erejét, valószínűségét, rokonszenves, festői kiállását. Földessy is úgy nyilatkozott, hogy a színpadon ki fog ugrani. "Erről a naturburs-típusba tartozó, jó megjelenésű, intelligens és feltűnően kellemes színészről még sokat fog hallani az ország közönsége." "Bonvivánt avatott a színház: Gábor Miklós, alig húsz éves fiatal tehetség: csupa tűz, lelkes ruganyosság, művészi hajlékonyság." "Kellemes meglepetés és sok jó perc: Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet."

Eddig az összefoglaló értékelés, mely a következő újságokban közölt cikkek alapján készült:

Magyar Nemzet 1941. április 25. (ebben két cikk is volt),  
Reggeli Magyarország 1941. április 25. 
és Földessy Géza nyilatkozata a Magyar Színpad 1941. április 23-19-i számában jelent meg.

Mint látjuk, elmarasztalásokat maga a darab kapott, az előadásból pedig csak az a tény, hogy a Madách téri színpad kicsi ilyen látványos műfajhoz. A színészi játék viszont az előadás erőssége volt és különösen érdekes olvasni a Gábor Miklósról szóló mondatokat, melyeket én emeltem ki a könnyebb áttekintés miatt. Nem "legnagyobb bonvivánunk", hanem egyik legnagyobb színészünk lett...

22 évesen bonviván [1.]

A frissen színiakadémiát végzett Gábor Miklós második szerepe a Madách Színházban nem is lehetett volna ellentétesebb bemutatkozásánál. Öt hónappal korábban mint parasztlegény debütált Móricz Zsigmond: Kismadár című színművének ősbemutatóján. Most pedig - 22 évesen - bonviván: gróf és huszárkapitány lett a Bécsi gyémántok című, másod- (vagy lehet, hogy harmad- vagy még többedik) -vonalbeli bécsi operettben. 

 

A szerzők: Curt von Lessen (író) és Alexander Steinbrecher (zeneszerző). A történet Mária Terézia idejében játszódik: a bécsi ékszerész szép lánya és Mária Terézia testőrségének délceg tisztje egymásba szeretnek. Némi bonyodalom után maga a császárnő boronálja őket össze, miközben Strasser papa feltalálja a mű-gyémántot, azaz a strassz-követ...

Az előadást Földessy Géza rendezte. A császárnőt Lázár Mária játszotta, a szerelmespárt Gábor Miklós és Csikós Rózsi. A Strasser-házaspár Mihályfi Béla és Somogyi Nusi volt. További fontos szereplők: Zala Karola, Góth Sándor, Déri Sári, Simon Marcsa, Baló Elemér.

Sajnos, csak két, meglehetősen gyarló képem van erről az előadásról. Ez a montázs még a próbák alatt készült, így sikerült kifényképeznem egy országos nagykönyvtárban... Akkoriban a színházi hetilap neve Film Színház Irodalom volt, a kép az 1941. évi 16. számból származik. De jó lenne, ha a Színházi Élet-hez hasonlóan ez is hozzáférhető lenne digitálisan...

Az előkerült kritikák megegyeznek abban, hogy a színház már nyilván a nyári szünetre készül s évadvégi könnyű szórakozásnak tűzte műsorra a gyengécske darabot. Azt is egyöntetűen állapították meg, hogy a rendezés, a szereplők viszont nagyon jók voltak. Egyedül Gábor Miklós megítélésében nem jutottak közös nevezőre. A Népszava azt írta, hogy sokszor kissé szertelen, a Pesti Hírlap szerint viszont kedves elfogódottsággal mozog a színpadon. 

Ma nézzük meg eredeti formájában ezt a két kritikát:

Népszava 1941. április 25.

Pesti Hírlap 1941. április 25.

A témát még folytatjuk, mert közben érdekes dolgokat olvastam! Akkor a másik fényképet is megmutatom :)

Gábor Miklós szabadtéren 2.

Egy hete kezdtem egy kisebb sorozatba, mely Gábor Miklós nyári szabadtéri előadásait igyekszik számba venni.

Ma, időrendben követve az eseményeket, meglehetősen soványka anyaggal kell beérnünk, bár maga az előadás ténye és a szerep kategóriája kifejezetten érdekes.

1955 nyarán Gábor Miklós mint vendég vett részt a József Attila Színház produkciójaként az Állatkerti Szabadtéri Színpadon bemutatott Mária főhadnagy című operettben. Ő volt Jancsó hadnagy, azaz a bonviván! Szerepkettőzésben játszotta Gozmány Györggyel. A címszerepet illetően némi gondban vagyok: a Színházi adattár nyilvántartása szerint párhuzamosan játszotta Ruttkai Éva és Romváry Gertrud, a Színház és Mozi hetilapban levő kép tanúsága szerint azonban a premieren Tolnay Klári volt Mária. Még jobban utána keresgélve úgy tűnik, a Színházi adattár információja a rossz, Ruttkai Éva nem játszotta ezt a szerepet. Amúgy volt még egy "nagyágyúja" az előadásnak Orosz Júlia személyében: ő volt Antónia. Sőt, nyilván nagy vonzerőt jelentett Krencsey Marianne is mint Draskóczy Ilona.

Itt van az a bizonyos kép, sajnos, csak ilyen amatőr minőségben tudom megmutatni:

Orosz Júlia és Tolnay Klári (Színház és Mozi 1955. 27.)

Az előadást Bozóki István rendezte, a díszleteket és jelmezeket Vogel Eric tervezte. A koreográfus Rimóczy Viola volt, vezényelt Paulusz Elemér. A premierre 1955. július 2-án került sor.

Az operett történetét így foglalja össze a port.hu oldal:

Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban, Bécsben kezdődik. A magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Antónia, Mária nénikéje s az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwickli Tóbiás segítségével a lánynak sikerül még időben megszöknie. Hogy a forradalom hevében égő magyar földre juthasson, nemzetőr-egyenruhát ölt magára. 1849-ben, a budai honvédtáborban is férfiként, édesapja nevén mint Lebstück Károly szolgál a seregben. Vitézségéért immáron alhadnagyi rangot kapott. Ám igen sok konfliktusa van fölöttesével, a szigorú Jancsó hadnaggyal, aki többször is megrója könnyelmű hősködéséért. De amikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy lángra lobban iránta, s természetesen az "alhadnagynak" sem közömbös a jóképű férfi. A kalandos történet végén persze egymásra találnak és a bolondos Zwickli is révbe ér az ő Pannijával.

Mint utaltam rá, a rendelkezésemre álló sajtóvisszhang, mely a Színház és Mozi című hetilap 1955. 27. számában jelent meg, nagyon soványka. Nem is magával az előadással foglalkozik, egyetlen szereplőt sem említ név szerint, mindössze ennyit ír:

Az Állatkerti Szabadtéri Színpadon az idén a József Attila Színház vendégszerepel. Esténként Huszka Jenő "Mária főhadnagy" című operettjét játsszák parádés szereposztásban.

A nagy felkészültséggel, sok munkával előkészített előadással kapcsolatban két megjegyzésünk van. Az operett szirupos, kispolgári jellegén nem segít sem a nagy nevekben bővelkedő szereposztás, sem Huszka zenéje. Felvetődik az a kérdés is, hogy az Állatkerti Színpad alkalmas-e ilyen előadásokra. A pávarikoltás, a mozdonyfütty és a vonatzakatolás zaja nem a legszerencsésebb hangulati aláfestés.

A József Attila Színház művészi munkáját, műsorpolitikáját eddig csak dicséret illethette. A "Mária főhadnagy" esetében a darab megválasztása nem mondható szerencsésnek.

Hát ennyi, amit egyelőre tudhatunk erről a produkcióról. Azért kíváncsi lennék, Gábor Miklós milyen lehetett ebben a szerepben...