Előjáték Lear királyhoz - anekdota

 

Ritka kincs került fel a közelmúltban a világhálóra: Molnár Ferenc egyfelvonásos vígjátékának 1967-ben készült rádiófelvétele.

Egy kép az előadás két zseniális főszereplőjéről:

 

 

Színház címmel mutatta be a szerző által is Színház címmel ciklusba rendezett három egyfelvonásos első részeként a Madách Kamaraszínház.

A teljes előadás adatait tekintsük át a Gábor Miklós lexikonból:

 

 A hangfelvételt pedig IDE KATTINTVA tudjuk meghallgatni.

 

Gábor Miklós egy féltékeny férj elől menekülő színészt alakít, aki kétségbeesve rohan be színházába, ahol hamarosan Lear király szerepében kell fellépnie. A rendezés szerint nem közvetlenül a színpadra rohan be, hanem a nézőtéri folyosóról esik be a Madách Kamara színházterébe, s onnét megy fel a színpadra. Egy alkalommal azonban majdnem lekéste jelenését.

A történteket az Esti Hírlap írta meg 1967. november 8-i számában.

 

A tördelés miatt vezetékneve lemaradt, így mutatom meg a cikket, kép formátumban: 

 

Aznap Litvay színész talán még izgatottabban esett be a nézőtérre, ami remélhetőleg mégiscsak sikerült neki!!!

Gábor Miklós szabadtéren 5.3

Még 2015-ben két folytatásban foglalkoztam a Hamlet 1967-es szegedi szabadtéri előadásával. Ezek a részek itt visszaolvashatók:

1. rész

2. rész

Bennük az addig fellelt legfontosabb kritikai visszhangokból válogattam.

Azóta több dokumentumot sikerült előkeríteni, így folytatom a témát. Ma a Gábor Miklóssal Szegeden készült interjúkból válogatok. Bennük rendkívül érdekes részleteket, valóságos műhelytitkokat osztott meg arról, hogy mennyiben más előadás a szegedi, mint a kőszínházi, s hogy a Dóm előtti hatalmas játszóhely és maga a szabad tér mit jelent a színész számára. A posztot illusztráló három kép mindegyike a szegedi előadásokon készült.

Kritika 1967/9

Az első, rövidebb részlet Veres Miklós cikkében jelent meg, a Délmagyarország 1967. július 18-i számában. Ekkor még a próbaidőszakban jártak. 

Eddig csak egy próbánk volt, de máris nyilvánvaló valamennyiünk előtt, hogy ezen a színpadon, ekkora közönségnek másképp kell játszani. Eleinte féltem is, elleneztem a Hamlet ilyen színrevitelét, hiszen tulajdonképpen párjelenetekből álló kamaradarab. Tegnap este láttam, hogy csupán arról van szó: más lehetőséget kaptunk egy nagy dráma új megvalósításához. Mielőtt ide jöttem, azt gondoltam, nagyobb pátosszal kell játszani. Pedig az az igazság, amire most döbbentem rá: nyersebben, természetesebben, elevenebben kell játszani.

Kritika 1967/9

A második, jóval hosszabb interjú már az első (vagy első két) előadás után készült. Bernáth László két előadás között, egy napsütötte délelőttön a szegedi strandon beszélgetett Gábor Miklóssal, ebből idézek. Megjelent az Esti Hírlap 1967. július 29-i számában Szélesvásznú Hamlet Szegeden – Cet alakú felhő a csillagok között címmel. 

Beszélgettem Mojszejevvel [Igor Mojszejev, aki néptáncegyüttesével részt vett a Szegedi Szabadtéri Játékokon] az előadás után. Mondtam neki, hogy a rendezővel rájöttünk: a nagy tér nem kíván feltétlenül sok embert. Azt válaszolta: egyetlen ember is óriási hangsúlyt kaphat, csak jól kell elhelyezni. Én például soha nem éreztem magam annyira a helyemen a Lenni vagy nem lenni monológ alatt, mint most. És ettől, furcsa módon, a szöveget is másképpen mondom.Ott van az a rész: "Meghalni – elszunnyadni – és alunni! Talán álmodni: ez a bökkenő". Nem tudom, miért, ez az "alunni-álmodni" rész a kőszínházban mindig különvált. Aprólékosan, szinte megnyújtva a köztük levő időt igyekeztem a nézőt eljuttatni a monológnak ehhez a nagy váltásához; hogy tudniillik rájöttem: jó lenne meghalni, ha mernék.   Most észrevettem – nem tudom, miért csak most és miért nem korábban –, hogy az aludni után az álmodni  logikus: egy tőről fakadó, játékos gondolat. Nem kell tehát megállni. Ez az apróság jelzi, hogy a színpadi elhelyezés hogyan hat vissza a játékra is. Egyébként talán az elhelyezés új módjának köszönhető az is, hogy a nagyobb színpadi távolságok, a díszlethasábok mozgatása ellenére is rövidebb az előadás, mint Pesten.

[...] ez az előadás lassan már hat éve született. Azóta sok minden történt a világ színházművészetében, sok mindent láttunk mi is, itthon s külföldön, de ezt az előadást változatlanul korszerűnek érzem. Ez mégiscsak azt bizonyíthatja, hogy "jól volt odatéve" rendezőileg már az elején is. S most ez a szélesvásznúsítás elsősorban abban segít, hogy még bátrabban hagyjunk el olyan apróságokat, amelyeket korábban lényegeseknek tartottunk, s helyettük, képletesen szólva, a dráma nagy zuhatagát erősítsük meg. A gondolati finomságok természetesen nagyszerű erényei a műnek, de ezek mégiscsak egy nagy erejű drámai konfliktus apropójából kerülnek elő, a nagyobb színpadon, éppen ezért ezt a drámai hatást akartuk még inkább aláhúzni. Részben a szcenírozással, részben a mozgások egyszerűsítésével, vagy inkább karakteresebbé tételével a hangsúlyok megfelelő elhelyezésével. Olyasmi ez, mint egy vízesés: aki nézi, az a látvány mellett csak a félelmetes dübörgést hallja, ám akinek füle van az felfedezheti, hogy ez a dübörgés milyen zajok összetevőjeként keletkezik.

[...]

Felnézek, és tényleg látom a holdat. S nem szeretném, ha azt hinnék, hogy a hatás kedvéért mondom, de tényleg úgy érzem a színpadon, hogy ott a csillag, éppen az, amiről beszélek. Rendkívül érdekes dolog a természetnek játszani, nagy hatással van rám. S talán a valódi csillagok is kényszerítik a színészt, hogy kerüljön mindent, ami "a természet szerénységét általhágja". S külön érdekes érzés, hogy ugyanakkor ezt a hatalmas nézőteret kell befogni. Tudni, mikor kell megszólalni, hogy a köhögés szét ne vigye a figyelmet. Ha felemelem a színpadon a szemem, akkor csak a nézőtér széleit, nagyságát érzékelem  ilyenkor a színész arra vágyik, hogy ez mind az övé legyen, s megpróbálja az egészet önmagával, mint hatalmas szárnyakkal, beborítani.

Keleti Éva felvétele (MTVA archívum)

Nem félünk a farkastól, 1967 (4. rész)

Előkerült egy megírt, ám nem közzétett posztom a Blogger bugyraiból :) Ez még a Nem félünk a farkastól 1967-es előadásáról szól. Azóta a blog foglalkozott az 1984-es, Nemzeti Színház-beli előadással is, amit még folytatni fogok, de most ugorjunk vissza kicsit az időben, ne hagyjuk veszni ezt a posztot :)

A Népszava kritikája következik. Rajk András írása a lap 1967. december 29-i számában jelent meg. Kritikájának mintegy háromnegyed részében az íróval és a darabbal foglalkozik – ez annyiban érthető, hogy ez az előadás volt a dráma magyarországi bemutatója. De szerintem ez az arány akkor is túlzott... A színikritikusok egyébként is hajlamosak arra, hogy írásaikban nem kapott/kap (szerintem) elég terjedelmet az előadás és a színészi alakítások értékelése...

Én most Rajk András írásából csak az érdemi részt másolom ide, és még mutatok két fényképet a Magyar Színházi Adattár gyűjteményéből.

Nem félünk a farkastól, 1967 (3. rész)

Ma a Népszabadságból olvashatjuk el Molnár Gál Péter kritikáját, megjelent az 1967. január 5-i számban.

Igaz, nem az egészet mutatom, csak körülbelül a felét – onnét, ahol a darabról való elmélkedések után végre rátér az előadás értékelésére.

A képeket a Magyar Színházi Adattár gyűjteményéből válogattam.

Nem félünk a farkastól, 1967 (2. rész)

A próbák után az első kritikai visszhangot is a boldog emlékezetű Film Színház Muzsika hasábjairól idézem, méghozzá teljes terjedelmében. Sándor Iván remek írása a népszerű hetilap 1967. 51., karácsonyi számában jelent meg. Kicsit szétvágtam a könnyebb olvashatóság kedvéért, de ugyanazokat a képeket mellékelem hozzá, mint amelyek az írást kísérték.

Martha, Honey és George (Tolnay Klári, Vass Éva, GM)

George és Nick (GM és Linka György)

Nem félünk a farkastól, 1967. (1.rész)

A Madách Kamaraszínházban 1967-ben kerülhetett színre Edward Albee nagyszerű kortárs (New York-ban 1962-ben bemutatott) drámája. 1966-ban, Elbert János műfordításában kötetben is megjelent.

A magyarországi bemutató szereposztása:

Martha: Tolnay Klári

George, Martha férje: Gábor Miklós

Honey: Vass Éva

Nick, Honey férje: Linka György

Díszlettervező: Jánosa Lajos
Jelmeztervező: Mialkovszky Erzsébet
Rendezte: Lengyel György

A premier napja: 1967. december 15.

A boldog emlékezetű Film Színház Muzsika segítségével először a próbákra látogatunk el. 

Egy elveszett tévéfilm... 2.

A múltkori kritika után ma Máriássy Judit írását mutatom meg a Film Színház Muzsika 1967. 41. számából:

Előtte könyvtárosként azért nem hagyhatok ki egy megjegyzést:
Ezt a kritikát idézi a Zsurzs Éváról a közelmúltban megjelent könyv is, de sajnos nagyon pontatlanul. Nem az a baj, hogy megvágták Máriássy Judit szövegét, de ezt olyan módon tették, hogy nem jelezték a kihagyásokat; másrészt több esetben értelemzavaró pontatlanságok kerültek a szó szerint idézni kívánt részekbe is. A cikk eredeti lelőhelyét sem nevezték meg. Ez a slendriánság rendkívül sajnálatos. Én sem idézem a teljes cikket, de mindenhol [...] jellel jelöltem a kihagyásokat, ahogyan máskor is. A vastag betűs kiemelés pedig szokás szerint tőlem származik.

A katarzis előtti másodpercek...

Máriássy Judit: Sablonos cím, igazi dráma

"Úton" - olvasom a műsorban és a képzeletem semmit sem társít a jócskán elkoptatott szóhoz. [...] Szerencsére a film nem ezzel a félrevezető címfelirattal kezdődik. Psota Irén nagyszerűen előadott, keserűen szókimondó songja többet ígér. Drámát. Kellemetlen igazságokat. Kiállást a közöny ellen - az emberség védelmében. Jelentős, nyugtalanító estét. És a song nem csap be.

Pedig a kezdő képsorok újjáélesztik a cím keltette gyanakvásomat. Gyár. A munkások nem tartják be a munkavédelmi előírásokat. Új igazgató jön. Ellenállásba ütközik. Egy ideig minden és mindenki kellemetlenül ismerős. [...]

Az első húsz percben csak azon csodálkozom, hogy az új gazdasági mechanizmus szellemét nyers modorral hordozó szakembert ezúttal nem Avar István játssza. De azért Gábor Miklós ellenfele most is a hasonló tematikájú darabok szereposztási sablonját követi. Mint máskor: György László. Aztán lassan ráébredek, hogy nincs hasonló tematika. Hogy a nagyhangú, öreg szaki - Mádi Szabó Gábor színesen, őszintén jellemzett munkása -, aki reggelenként "bedob" két féldecit, nem a megszokott norma-lazító demagóg, hanem épp oly szabálytalan egyéniség, mint minden járókelő. [...] És hasonlóképpen töri át a séma látszatát Cserhalmi figuráinak többsége, a Pestről vidékre jött mérnök, aki megfutamodik a barátja mellől, de igaza van és a barátjának is igaza van. György László sem a "szokottat" játssza, hanem egy embert, aki teljesen átengedi magát annak az egyetlen érzésnek, hogy megbántották.

A befejező részben a hős egy nedves úton száguld százhúszas tempóval. A sablon szerint karambol következnék. De a karambol elmarad. Cserhalmi darabja másról szól, mint a többi - akkor már tudom. [...]

Az autó nem csúszik le az útról, nem rohan sorompóba, nem ég el. Egy ember ég el az egész játék során. (Gábor Miklós televíziós pályájának Hamletje ez az alakítás. Lenyűgözően igaz, árnyalt, okos és bensőséges.) "Csak" egy ember ég el, akit nap, mint nap "megtréfáltak", névtelen levelekkel, mocskolódó telefonhívásokkal nyilaztak, mert megszállottan teremteni akart valamit. És az emberből nem lángok csapnak ki. Előbb nevetés. Csukló, súlyos, megrázó nevetés, hogy aztán egy ölbehulló férfifej, a megrokkant lélek zokogásába fúljon, a mindenkiben lakó szegény kis gyermek - szegény felnőtt - panaszává.

Ezt a vonatjelenetet, ezt a sírást nem lehet elfelejteni. És nem is szabad.

Zsurzs Éva rendezése kiemelkedik saját legjobb munkái közül is. Ha akarja ha nem, az "Úton" bizonyítja, hogy az ő világa a dráma, a ma, a köznapiság költészete - itt mozog a legbiztosabban. Czabarka György kiváló társa a rendezőnek, az ő operatőri érdeme, hogy az üzemi felvételek is megőrizték az élet intimitását, áttörték a képi sablonokat. A valóság ízét, színeit villantotta fel néhány remek színészi alakítás: Kiss Manyié, Szirtes Ádámé, Molnár Tiboré, Pongrácz Imréé. Kár, hogy mások - Böröndi Kati, Lorán Lenke és Gálcsiki János - végig táplálják azt a tévhitet, hogy az "Úton" holmi "üzemi darab". Egy a sok közül. Pedig nem az. 

Egy elveszett tévéfilm... 1.

Ismét egy Zsurzs Éva által rendezett televíziós filmet mutatok, pontosabban csak néhány róla írt kritikát és pár fényképet. Ennyi reprezentálja azt a filmet, amely tartalmát tekintve egy szocialista termelési dráma, de, mint majd a kritikákból ki fog derülni, azért annál jóval több volt. Sajnos, kópiája - úgy tűnik - már nincs meg a televízió archívumában. Illetve van még egy forrás, ami megmaradt: a film forgatókönyve olvasható a rádió és televízió évkönyvek 1968/69-es kötetében.

Elárulom végre címét és főbb adatait:

ÚTON

Írta: Cserhalmi Imre

Dramaturg: Deme Gábor

Operatőr: Czabarka György

Díszlet: Kézdi Lóránt

Rendező: Zsurzs Éva

Szereplők:

Gábor Miklós (Lakatos), Bánki Zsuzsa (Bözse, a felesége), Molnár Tibor (Balogh), György László (Fodor), Mádi Szabó Gábor (Kovács), Pongrácz Imre (Nagy), Kautzky József (Vendel), Gálcsiki János (téglás), Tarsoly Elemér (Szabó), Böröndi Kati (Ternyákné), Pádua Ildikó (Jakabné), Kiss Manyi (Mikuláné), Lorán Lenke (Bálintné), Fodor Zsóka (Marika), Ambrus András (Katona) és mások. Berki Géza sanzonját Psota Irén énekli.

1967. október 15-én, vasárnap este került először képernyőre, majd 19-én délelőtt megismételték. Néhányszor még műsorra tűzték, utoljára (információim szerint) 1982. március 5-én.

Bemutatásakor ezt a rövid előzetest írták róla:

A történet színhelye egy elmaradt régi textilgyár, amelynek vezetését új igazgató [Lakatos - Gábor Miklós] veszi át. Az újat honosítani igyekvő igazgató szembekerül a régi vezetőkkel, sőt, a munkások egy részével is, és nehéz harcot kell vívnia, hogy bebizonyítsa igazát.

Ebből a leírásból tényleg egy szocialista tucatdarabnak látszik, ám a kiváló forgatókönyv, Zsurzs Éva nagyszerű rendezése és a remeklő színészek, élükön Gábor Miklóssal a papírformánál sokkal értékesebb filmmé tették - kár, hogy nem láthatjuk újra. Amúgy pedig, a létező szocializmust is remekül mutatná be az azóta felnőtt nemzedékeknek...

Gábor Miklós és Mádi Szabó Gábor

Nézzük először a Népszava 1967. október 10-i számából Vajk Vera kritikáját:

Nehézkesen, szinte sematikusan indul Cserhalmi Imre "Úton"' című tv-drámája: a szokott üzemi képsorok, jóakaratú, de nyers modorú új igazgató, a merészen újító vezetési módszerek és a régi, elavult hagyományok, nézetek összecsapása. Aztán egyszerre kibomlik a teljes, nagyon emberi dráma, és a vasárnap esti tv-nézőt váratlanul az év egyik legszebb televíziós élményével ajándékozza meg.

Mi lendítette át a szokványosból a csaknem tökéletes tv-dráma szintjére Cserhalmi darabját? Mindenekelőtt megkapó életszerűsége, az őszinteség ereje, a valóság költészete. A történet éppen mindennapiságával ráz meg, hősei itt élnek köztünk. Ismerjük Lakatost, a mérnök-igazgatót, aki elszántan, makacsul, olykor sértő keménységgel akarja az újat, a jobbat. S a keménység páncélja nem tudja megvédeni a meg nem értésből fakadó bántalmaktól: lassan felőrlődik. Ismerjük és megértjük a munkásokat, akikben a sértett önérzet harcol a józan belátással, akiknek szükségük van a jó szóra ahhoz, hogy a saját érdeküket is látva, kedvvel dolgozzanak.

Az írói érdemeken túl, ez a tv-dráma Zsurzs Éva rendezői remeke. A játék végtelenül természetes és egyszerű. A rendezés nagyvonalú, elegáns, ugyanakkor finoman intim. Czabarka György operatőr igen jó alkotótárs, képsorai ugyanúgy elkerülik a sablont, mint a dráma kibontott cselekménye, a rendezés és nem utolsó sorban a színészek játéka. A főszereplő, Gábor Miklós alakítására nem lehet nagyobb dicséretet mondani, mint hogy bensőségesen emberi és nagyon igaz. Mádi Szabó Gábor idős munkása, Molnár Tibor párttitkára ugyancsak árnyalt figura. Kiss Manyi életszerűen formálja meg a jóindulatú, de gyenge, nehéz feladatára alkalmatlan szb-titkárt. Tetszett György László, Kautzky József, Szirtes Ádám és Bánki Zsuzsa alakítása is. Psota Irén kitűnően előadott songja vezeti be és zárja le a drámát ezzel a kérdéssel. "Miért nem tudunk még emberül?" Ez a tv-játék emberül tanít.

Olvashattuk, hogy Vajk Vera nagyon elismerően szólt Gábor Miklós alakításáról. Legközelebb Máriássy Judit véleményét idézem, aki egy szép hasonlattal helyezte el Gábor Miklós pályáján ezt a szerepet :) ráadásul kritikájából a cselekmény több részletét tudhatjuk meg.

Gábor Miklós szabadtéren 5.2

Folytassuk az 1967-es szegedi Hamlet kritikai visszhangjainak idézését.

A Népszabadság július 26-i számában MGP (Molnár Gál Péter) írta - véleménye összecsengett a múltkor idézett kritikával:

Vámos Hamlet-rendezése a szegedi szabadtéri játékok történtében fontos helyet foglal el. Csaknem teljesen szakított az unalmas fáklyás bevonulásokkal, a nagy tömegű - de tébláboló - statiszták beállításával, vagyis mindazzal az ötlettelen közhellyel, amit látványosságnak tartanak a zárt kőszínház kötöttségeiből kiszabaduló rendezők: bebizonyítva, hogy egy mégoly hatalmas színpadon egyetlen ember is lehet látványosság, hogy van a színházi látványnak egy mélyebb és gazdagabb értelme is. [...] S hogy a közönség nyáron sem feltétlenül igényli a görögtüzet, megelégszik a költészet és a színházművészet melegítő tüzével, arra jellemző: milyen áhítatos csendben hallgatta végig a publikum az éjfél előtt negyedórával véget érő előadást.

Film Színház Muzsika 1967. 30.

Gábor Miklós Hamletje a dühös fiatal portréját teremti meg: azét, aki értelmesen lázad a világ ellen. Mozgása és dikciója nem archaizál, annak ellenére, hogy nem mond le a verskívánta emelkedettségről, pedig partnerei igencsak lelkes általánossággal szavalják el a verseket, úgy vélvén, ez a kötelességük egy verses, történelmi tragédiában. Gábor mozgása, felkucorodása valamely ülőalkalmatosságra, gesztikulációja nagyszerűen merít a mai gesztuskészletből anélkül, hogy valamiféle kellemetlen aktualizálással zavarná meg a a művészi élményt és zakós Hamlettel igyekezne felhívni magára a figyelmet. Tokéletesen érti és értelmezi a művet, habár a hamleti rejtély megoldására nem vállalkozik, ehelyett egy többféleképp értelmezhető emberi alakot és sorsot épít fel: a megfejtést rábízza a közönségre.   

Azt hiszem, legközelebb is ezzel a témával jelentkezem, még van két érdekes kritikám!

Gábor Miklós szabadtéren 5.1

Gábor Miklós szabadtéri színpadi megjelenéseit időrendben követve ma áttérünk a Szegedi Szabadtéri Játékok 1967-es Hamlet előadására. 

Vámos László rendezését 1962 január óta kimagasló sikerrel tartotta műsorán a Madách Színház. Az eltelt évek alatt a produkció, s benne elsősorban Gábor Miklós alakítása valóságos legendává vált. Itt a blogban már rengeteget foglalkoztam a témával, Gábor Miklós naplójegyzetei és korabeli sajtóvisszhangok segítségével, amit nemcsak fényképekkel, hanem - az utókor szerencséjére - az előadást megörökítő televíziós felvétel részleteivel is kézzelfoghatóbbá sikerült tenni. Ám nem szóltam még arról a három szegedi alkalomról, amelyek Gábor Miklós számára is lezárták a Hamlet-szériát: ezek voltak az utolsó előadások.

Vass Évával az "Egérfogó"-jelenetben

Az 1967-et megelőző két nyáron Vámos László Madách Tragédiáját rendezte meg, benne Gábor Miklós Luciferével. Mint a közelmúltban itt felidézett kritikákból is kiderült, Vámos sok elmarasztalást kapott azért, mert - a kritikusok szerint - a látványt és az akciókat a gondolatiság elé helyezte. Így, amikor kiderült, hogy következő szabadtéri produkciója a Hamlet lesz, bizony sokan féltették az előadást attól, hogy rendezője ezt is "feltupírozza" látványosságokkal.

Ám a félelem nem igazolódott be, Vámos ugyanis éppen az ellenkezőjét tette... Több értékelést végigolvasva nagyon összecsengett a kritikusok véleménye abban, hogy a kőszínházi produkciót a Dóm térre alkalmazva most is csodálatos előadás született. S ha felróttak egyáltalán valamit, az két dolog volt: az egyik, hogy mivel a Hamlet is csak háromszor került színre, az új játéktérben való begyakorlottság hiánya miatt az előadás ritmusában voltak egyenetlenségek, illetve még azt, hogy nem minden szereplő tudott alkalmazkodni a megnövekedett színpadhoz. 

A premiert 1967. július 23-án tartották. A szereposztás gyakorlatilag az 1964-es újrarendezett előadáséval volt azonos: Claudius Bessenyei Ferenc, Gertrud Tolnay Klári, Polonius Ajtay Andor volt, a többi főszereplő pedig az 1962-es premier óta az előadás részese volt, mint például Ophelia:Vass Éva, Laertes: Lőte Attila, Színészkirály: Ujlaky László, Oscrik: Körmendi János és a két kitűnő sírásó, Kőmíves Sándor és Gyenge Árpád.

Ma olvassunk bele a Film Színház Muzsika kritikájába. Megjelent az 1967. 30. számban, írta Geszti Pál. 

Legközelebb további kritikákkal folytatom!

Mi az a NAVA???

Tartsunk egy kis pihenőt a Rettenetes szülők téma közben. Amiről ma írok, a Cocteau-darab televíziós változata kapcsán merült fel, ám nem konkrétan a produkcióról szól. Messzebbre vezet, inkább módszertani tanácsokat ad de érdemes róla szólni itt a Gábor Miklós-blogban is.

Gábor Miklós és Vass Éva a "Rettenetes szülők"-ben, 1981/82

A Felvidéki Judit által 1981/82-ben rendezett televíziós filmet harminc év eltelte után az idén ismételte meg először a Duna world televízió. Felmerült a kérdés, hogy aki lemaradt róla, mert nem vette észre a műsordömpingben, hogyan tudná az élményt pótolni. Nos, erre tudok megoldást ajánlani, erre (is) jó a NAVA.

S hogy mi ez egyáltalán? Ez a Nemzeti Audiovizuális Archívum, amely sajnos, pedig 2006 óta működik, nem olyan közismert, mint amennyire kellene, hogy legyen.

Mielőtt rátérnék a lényegére, rögtön a hátrányával kezdem, ami szerintem erősen hozzájárul közismertségének hiányosságaihoz. Ez a hátrány pedig az, hogy a benne archivált műsorok otthon nem férhetők hozzá (csak 1 perces részletek kedvcsinálónak), hanem kizárólag az úgynevezett NAVA-pontokban. Szó se róla, az ember megszokta, ha van otthonában internet, akkor jóformán az egész világ beköltözött a szobájába. Ez ebben az esetben nincsen így, mert a szerzői jogok nem engedik. Viszont: meglehetősen sok NAVA-pont működik országszerte, biztosan mindenki megtalálja a hozzá földrajzilag legközelebb esőt. Azután azt az időt, amit a régi, elmulasztott, vagy újranézni és -hallgatni kívánt műsorokra szeretne fordítani, úgy kell megszerveznie, hogy egy ilyen NAVA-pontban töltse el. Ezek a hozzáférési pontok nagy többségben közművelődési, illetve oktatási intézményekben, egyéb közgyűjteményekben és más hasonló helyeken találhatók.

Ott viszont tényleg kinyílik a világ, mert 2006-tól kezdődően szinte máig rengeteg televízió- és rádióműsor hozzáférhető, megnézhető, meghallgatható.

Hogy egész pontosan mi a NAVA tartalma, ide másolom a honlapjukról:

Archívumában az m1, az m2, a Duna Tv, az RTL Klub, TV2 valamint a Magyar Rádió három csatornájának (Kossuth, Petőfi és Bartók rádiók) 2006. január 1. óta sugárzott magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorai találhatók.

Azért saját számítógépünkön is van, amit ki tudunk próbálni.

Lehet például otthon böngészni, illetve konkrét műsorokra rákeresni az archívumban keresőszavak, kifejezések segítségével. Így már pontos igényeinkkel felfegyverkezve mehetünk el a legközelebbi NAVA-pontba, és ott már a keresgélésre nem kell időt fordítanunk, rögtön nekiállhatunk a lényegnek.

Egy jó tanács: ha olyan névre, címre keresünk rá, ami több szóból áll, érdemes idézőjelbe tenni, mert úgy az esetek többségében csak azok a találatok jönnek elő, amelyek bennünket érdekelnek. Így például ha Gábor Miklós nevét nem tesszük idézőjelbe, akkor iszonyú sok olyan műsor is előjön, aminek címében, közreműködői között vagy tartalmában valamilyen összetételben külön-külön is előfordul a Gábor és a Miklós név. Idézőjelbe téve viszont nagyrészt csak az ő előfordulásai kerülnek elénk. Azért írom, hogy nagyrészt, mert van például képzőművész, vagy orvos, akiknek nevében ez a két szó egymás mellett szerepel, ezért megkapjuk az ő találataikat is. Sőt, olyan műsorok címeit is láthatjuk, amelynek leírásában egymás mellett van például egy Gábor keresztnevű és egy Miklós vezetéknevű valaki. De nagyságrendekkel jobb a találati arány, ha az idézőjeles megoldást választjuk.

Ide másolom, hogy milyen műsorok jönnek elő a "Gábor Miklós" keresőkérdésre ebben a pillanatban, amikor ezt a bejegyzést írom:

A TALÁLATOK

Ha jobban megnézzük, az egyes műsorok (vegyesen a rádiósak és a televíziósak) a sugárzás szerinti fordított időrendi sorrendben találhatók.

Azt még el kell mondanom, hogy a legrégebbi műsorok között sajnos vannak linkek, amelyek nem élnek. Ugyanis már működött egy ideje a NAVA, amikor valamilyen új technikára tértek rá és a legrégebbi műsorokat még nem tudták átalakítani. De ez a találatoknak csak egy kis részét érinti. Ha az embernek valami miatt egy-egy ilyen műsor rettenetesen fontos lenne, a találati oldalon van egy e-mail cím, ahol segítséget lehet kérni, hogy annak a műsornak az átalakítását hozzák kicsit előrébb. Én egyszer éltem ezzel a módszerrel és sikerült!

Van aztán lehetőség összetett keresésre is, ahol még jobban tudjuk finomítani igényeinket. De érdemes "csak úgy" böngészgetni is.

És még egy fontos dolog: a NAVA-pontokban a kiválasztott műsorokat meg tudjuk nézni, illetve hallgatni, de letölteni nem – ez is a szerzői jogi törvény értelmében van így. Ám bármikor visszamehetünk, ha valamit újra szeretnénk látni, hallani :)

A hazavihetőség helyett viszont kap az érdeklődő egy elképesztően nagy lehetőséget, amit még ma is kevesen ismernek.

Lakóhelyemen, Nagykanizsán például a Halis István Városi Könyvtár is NAVA-pont. A NAVA-honlapról bárki pillanatok alatt tájékozódhat, hogy hol, milyen intézményben vannak a közelében ilyen helyek. Természetesen figyelembe kell venni az illető intézmény nyitva tartását. Ha ez egy könyvtár, akkor annyi anyagi vonzata lehet, hogy be kell iratkozni, de egy beiratkozás egy naptári évig érvényes és más könyvtári szolgáltatásokat is igénybe lehet vele venni. Maga a NAVA-hozzáférés ingyenes.

És ha már a Rettenetes szülők tv-változatától indult ki mai posztom, akkor ezzel a linkkel felfegyverkezve kell elmenni egy NAVA-pontba (igaz, ott is kikereshető pillanatok alatt):

RETTENETES SZÜLŐK

A NAVA archívuma persze elképesztően sokoldalú. Megkereshetjük benne, hogy például saját lakóhelyünk, városunk hol, mikor szerepelt rádióban, tévében és visszanézhetjük, hallgathatjuk a műsorokat. Én magam például Gábor Miklós mellett sok Plácido Domingo-felvételt is hallgattam már a NAVA-ról, olyan operaközvetítéseket, amikből nem is létezik hangfelvétel. Szóval érdemes otthon elkezdeni a keresgélést az archívumban, kinek-kinek érdeklődése szerint!

Ha kiválasztottuk a műsort, akkor a linkre kattintva találunk egy részletes leírást tárgyszavakkal és mellé egy képes tartalomjegyzéket. Ez különösen hosszabb magazin-jellegű műsoroknál lehet érdekes, amikor annak egy konkrét részletét keressük. Ha nagyjából belőttük, hogy hol lehet, akkor arra a képkockára kattintva onnét indul a lejátszás. Van még több ilyen "fogás", amit rendszeres NAVA-használattal magunk is felfedezhetünk.

Ha elindítjuk a kiválasztott műsort, az nem kezdődik el abban a pillanatban, hiszen egy elképesztően hatalmas memóriából hívjuk elő éppen azt az egy adást. Pár perc eltelik, mire a lejátszás elindul, de én 5-6 percnél hosszabb várakozásra nem emlékszem, pedig elég sokat használtam és használom ma is a NAVA-t; ennyi időt pedig valahogy csak el lehet tölteni egy könyvtárban :)

A rádió- és tv-archívum mellett a NAVA különgyűjteményekkel is rendelkezik. Ezek közül kettő nyilvános, azaz otthonról is elérhető. Az egyik a MAGYAR VILÁGHÍRADÓK 1931–1943, a másik pedig a Színház- és Filmművészeti Főskola VIZSGAFILMJEI 1955–1985.

Ez utóbbiban találtam egy Gábor Miklós főszereplésével készült kisfilmet, amiről még soha sehol nem olvastam, nem is hallottam róla. 1967-ben készült, rendezője Magyar Dezső. Címe: FELÜLETEK. Ma ezzel a kisfilmmel búcsúzom, mely a címre kattintva tekinthető meg.