Keresztury Dezső emlékei

Keresztury Dezső irodalomtörténész Zalaegerszegről származott, édesapja egy időben a város polgármestere volt.

A gyerek Keresztury Dezső (Zalai Hírlap 2014.09.13.)

Ő maga 1904-ben született, tehát 15 éves gimnazista volt Gábor Miklós születésekor. Szenvedélyesen szeretett moziba járni, innét is ismerte Gábor Bélát, és hát bizony Zalaegerszeg abban az időben kisváros volt, hiába megyeszékhely.... köreiben mindenki mindenkit ismert. Így Keresztury Dezső jól emlékezett az egészen kisfiú Gábor Miklósra is.

Eddig két említést találtam hatalmas életművében, ahol szólt a moziról és róla.

1984-ben megjelent Árnyak nyomában (Magvető, 1984) című könyve előszavában:

Én sem születtem s készültem színházi embernek. Sem bírálóként, sem résztvevőként, sem történészként. Életem és munkám nagy része mégis összefonódik legalábbis a magyar színjátszással. Célzattalan fölkészülésem a zalaegerszegi moziban kezdődik, amelyet Gábor Miklós édesapja formált a régi, kinőtt zsinagógából „Edison Mozgópalotá”-vá, s ahol azzal a mohósággal izgultam végig mindent, ami egy közepes zongora hangjai mellett világgá tágította a poros vetítőfalat, mint amellyel bármilyen könyvet elolvastam, ami kezembe akadt.

Egy részlet Emlékezéseim: Szülőföldeim (Arcanum, 1993) című kötetéből; előtte egy kép a gyermek Gábor Miklósról:

"parádésan öltöztetett kisgyermek" :)

[...] az elemi iskolával szemben volt gyerekkori magánszenvedélyeim másik otthona: a mozi. Szépen kigyönyörített épület volt ez: a régi zsinagóga, amelyet kinőtt a hitközség, s amelyet egy igen ügyes, Gábor nevű vállalkozó alakított át a maga üzemévé, s fel is írta rá szép nagy betűkkel: Edison Mozgókép Palota. Ez a Gábor édesapja volt a színész Gábor Miklósnak, akit nemegyszer láttam is a moziban, parádésan öltöztetett kisgyermekként. Én néhány évig törzsvendég voltam. Egyszer-másszor, ha pénzt tudtam keríteni, meg is váltottam a jegyet az első előadásra, s aztán ott ragadtam az estiig. Már nem is a film érdekelt, hanem a vetítőgép surrogása, a zongora hangja, amellyel a némafilmek elsuhanó képsorait kísérte valaki, s egyáltalán, az egész mozi hangulata. "A polgármester fia", legyintettek a jegyszedők, ha észrevettek. 

Gábor Béla mozijáról sajnos egyetlen kép sem maradt fenn...

De ezt a filmet nagy valószínűséggel mindketten látták benne: 

Később nyilván többször találkoztak, így például Zalaegerszegen és Egerváron is, ahova valamikor az 1960-as évek közepén szervezte Zalaegerszeg a híres elszármazottak találkozóját; csak éppen a technika mondott csődöt és elmaradt az esemény televíziós közvetítése... 

Az Edison mozi sorsa beteljesedik

1942 körül hagytuk abba legutóbb Gábor Miklós édesapja zalaegerszegi mozija történetének követését. Fő forrásom továbbra is Béres Katalin: Zalaegerszeg mozitörténete 1903-1945 című tanulmánya, megjelent a Pannon Tükör 2010. 6. számában.

Ott tartottunk, hogy a zsidó származású Gábor Béla a korszak fenyegetését átérezve amerikai filmes barátai segítségével meg tudta szerezni az amerikai állampolgárságot, ám konfliktusa tovább is fennállott a város vezetőségével. A képviselőtestület ugyanis "megbízható keresztény kezekben" szerette volna tudni a város egyetlen moziját s ezért többször is elvetette Gábor Béla korszerűsítési kérelmét. Szakáll Ferenc, a Zalamegyei Újság szerkesztője azok között volt, akik józan hangot ütöttek meg a kérdésben, amikor lapjában ezt írta:

Ha akadályozzuk az épület átépítését, megfosztjuk a közönséget a rendes környezettől, de egy csomó iparos is elesik a rendes munkától. ... Az a fegyver tehát, amellyel egyesek Gábor Béla ellen harcolnak, egészen másokat sújtanak, a közönséget, amelynek mégis csak ez az egyetlen szórakozási helye és lehetősége.

A hatóságok hosszú huzavona után végül megadták az engedélyt, ám ekkor már késő volt: egy másik rendelet felülírta azt, ugyanis 1943/44-ben már csak óvóhelyeket volt szabad építeni.

A közönség tehát továbbra is a nem túl korszerű Edison moziba volt kénytelen járni egészen 1944. július 5-ig, amikor a rendőrség egy tollvonással, azonnali hatállyal, indoklás nélkül bezárta a mozit és visszavonta a tulajdonos üzemeltetési engedélyét – azaz, egyszerűen elrekvirálta Gábor Béla tulajdonát. Ezzel a húzással megszabadultak ugyan a zsidó származású mozistól, de a városlakókat megfosztották az egyetlen szórakozási lehetőségtől. Mint Béres Katalin írja, a bezárás valódi oka nem az épület leromlott állaga lehetett, ugyanis 1944 szeptemberében Zalaegerszegre érkezett egy színtársulat, amely a moziteremben kapott játszási engedélyt...

Mozielőadások pedig továbbra sem voltak, bár most a dolog a belügyminisztériumban bukott el, ők gáncsolták el az új jelentkezők, köztük az Edison mozi korábbi gépésze engedély-kérelmeit. A közönség zúgolódott. A Zalamegyei Újság megjegyezte, hogy amikor korábban az újság az átépítés engedélyezését javasolta, zsidóbérencnek titulálták a lapot, most viszont megvalósult a jóslatuk, hogy itt áll a város egy korszerűtlen és nem működő mozival.

Moziba újra csak a nyilas hatalomátvétel után, 1944 decemberétől lehetett menni, s a filmszínházat Hungária névre keresztelték át... Béres Katalin kutatásai szerint még 1945 januárjában is napi két-három előadást tartottak zsúfolt házakkal, mert nemcsak a város lakói, hanem a front elől menekülők tömege is itt keresett egy kis kikapcsolódást. Hogy ez pontosan meddig ment így, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a háború végén az épület leégett: állítólag a menekülő németek gyújtották fel, mert akkor már hadianyag-raktárként használták és az ott tárolt dolgokat nem volt idejük kimenekíteni. Ezzel az értelmetlen eseménnyel ért véget az Edison mozi története.

Hogy Gábor Béla székesfehérvári mozijaival mi történt, azt még nem sikerült kiderítenem. Egy biztos: a család ekkoriban már Budapesten élt, Gábor Miklós fiatal diplomás színművész volt és meg is kezdte első sikeres lépéseit a pályán – ezek a lépések aztán a háború miatt évekre megszakadtak. Későbbi könyveiből lehet nagyjából összerakni a további alapvető eseményeket. Szülei és ő maga – front "élményei" után – Budapesten vészelték át az ostromot. Aztán édesapja kiment Amerikába, hívta feleségét és fiát, akik nem követték. Gábor Miklós elmondása szerint apja újvilág-beli újrakezdése nem sikerült, állítólagos amerikai barátai "csőbe húzták", kimenekített pénzét elvesztette és néhány év múlva szállodai szobájában váratlanul meghalt. Ez valamikor az 50-es évek legelején történhetett, nagyjából hatvan éves volt.

Hát, így tükröződött vissza az Edison mozi és a Gábor család életében a történelem, mint cseppben a tenger...

Gábor Béla alakját én egyértelműen tragikusnak látom. Egészen fiatalon nagy tervekkel próbált gyökeret verni egy kisvárosban. Élete során nagy könyvtárra és minden bizonnyal nagy műveltségre szert tevő ember volt, írói ambíciókkal. Egy korabeli újságcikkből kiderült, hogy jól zongorázott. Gábor Miklós elmondása szerint már akkor járatta például a Nyugat folyóiratot, amikor még nem sokan. Zalaegerszegen nemcsak a mozi érdekelte, nagyobb, átfogóbb kulturális tervei voltak. Személyes számításait talán valamennyire megtalálta, ám szakmai életében – elsősorban származása miatt – sok értelmetlen akadékoskodásnak volt kitéve és számos csalódás érte. Amerikai újrakezdése sem sikerült...

Ma egy 1932-es híradó-összeállításba nézzünk bele, mert Gábor Béla mozijában híradót is vetítettek:

Legközelebb Gábor Miklós édesanyjáról osztom meg azt a nem túl sok információt, amit eddig sikerült felkutatnom.

Az Edison mozi története az 1940-es évek elejéig

Az előző részekben olvashattuk, hogy Gábor Béla Edison nevű mozija Zalaegerszegen a régi izraelita imateremben működött. Valószínűleg eleve nem lett volna szabad azon a helyen mozielőadásokat engedélyezni az épület állaga és elhelyezkedése, megközelíthetősége miatt. Gábor Béla az ottani mozi időben második üzemeltetője volt és 1913-tól harminc éven keresztül gondjai voltak az épülettel és ezen keresztül a város vezetésével. A város szinte egyfolytában a korszerűsítésre biztatta, sokszor erős, hatósági eszközökkel – tűzrendészeti és egyéb vizsgálatokkal, sőt bezáratással is. 1934-ben tényleg történt egy komolyabb korszerűsítés – természetesen a mozitulajdonos fektette be az anyagiakat – ám ez sem vetett véget a hosszú konfliktusnak. Ennek "eredményeként" a Gábor család már egy évtizeddel korábban el is költözött a városból, ám a mozit a családfő megtartotta és üzletvezetővel működtette – mellette nyilván gyakran ide is kellett utaznia az ügyek intézésére. 

A konfliktus elmérgesedését az a paradox helyzet mutatja,  hogy 1940 körül már Gábor Béla szerette volna a néhány évvel korábbi korszerűsítésnél is jobban átépíteni filmszínházát. Erre irányuló kérvényét azonban éppen a városi közgyűlés szavazta le – az a városi közgyűlés, amely évtizedeken át erre ösztönözte őt. Döntésük hátterében az állt, mint a korabeli közgyűlési jegyzőkönyvekből kirajzolódik, hogy szerettek volna megszabadulni a zsidó származású tulajdonostól. Béres Katalin helytörténész említett tanulmányában idézte is az egyik ülés jegyzőkönyvének egy mondatát, a képviselőtestület álláspontját: A város kulturális életének elengedhetetlen velejárója, hogy megfelelő környezetben és megbízható keresztény kezekben lévő mozija legyen. A megfelelő környezeten azt értették, hogy a testület szerint nem helyes, hogy a mozi az elemi iskola közvetlen közelében van, mert a kihelyezett reklámok veszélyeztetik a kiskorú gyerekek erkölcsi nevelését. Ám az iskola akkor is ugyanott volt, amikor a város a mozi korszerűsítése érdekében gyakorolt nyomást Gábor Bélára; sőt, a 10-es évek elején az akkori képviselőtestület engedélyezte, hogy egyáltalán mozi működhessen a régi imateremben; most viszont az iskola közelségét használták ürügyként az átalakítási kérelem elutasítására. Azt az iskolát, amely egyébként különböző ünnepségeit gyakran a moziteremben tartotta, amelyet Gábor Béla ingyenesen ajánlott fel nekik...

De hát az 1940-es évek elején járunk ekkor. Érzékelve a veszélyt, Gábor Béla, aki már körülbelül két évtizeddel azelőtt református hitre tért, amerikai filmes barátai segítségével felvette az amerikai állampolgárságot. Szintén Béres Katalin írja egy egerszegi rokon elmondása alapján, hogy Gábor Miklós édesapja ettől kezdve zakójának hajtókáján egy nagyméretű, az Amerikai Egyesült Államok zászlaját ábrázoló kitűzőt viselt. Mentességének köszönhetően a zsidónak minősülő vállalkozók és értelmiségiek kiszorítása után, 1942-ben és 1943-ban virilisként póttagja lett a városi képviselőtestületnek is. Hát, érdekes helyzet lehetett – ezt már én teszem hozzá...

Mentessége azonban nem változtatta meg a közhangulatot, így továbbra is feszült maradt a viszonya a várossal.

Időközben az történt, hogy jelentkezett egy úriember, akinek hadirokkantként sikerült zalaegerszegi moziengedélyt szereznie. Neki komoly tervei voltak egy új, modern filmszínház építésére (ez a tény ösztönözte egyébként Gábor Bélát mozija nagyobb korszerűsítésére). Ám amire az új vállalkozó tárgyalásai sikerre vezettek, a háborús viszonyok és a pénztelenség megakadályozták a megvalósítást. Ekkor újra felmerült, hogy mégiscsak engedélyezni kellene Gábor Bélának az átépítést, hogy legalább egy normális mozija legyen a városnak. A világosabban gondolkodók – akik közé tartozott a Zalamegyei Újság felelős szerkesztője is – érvként hozták fel, hogy a háborús reménytelenségben a városlakóknak lelkileg sokat jelenthet a filmszínház, más szórakozási lehetőségük úgy sincsen. Az antiszemita képviselők azonban sikeresen lobbiztak és a testület újra leszavazta a korszerűsítést, az újságot és szerkesztőjét pedig zsidóbérencnek titulálták...

A történetnek ezen a pontján eszembe jut, hogy ebben az időben pedagógus édesapám Zalaegerszegen volt katona és mellette külső munkatársként bedolgozott a Zalamegyei Újságba. Biztosan ismerte a helyzetet, talán még Gábor Bélát is személyesen. Akkoriban édesanyám már a menyasszonya volt, valószínűleg voltak is együtt az Edison moziban. Csak sajnos megkérdezni már nem tudom őket erről, bár megtettem volna, amíg még megtehettem...

Legközelebb innét folytatom.

Mai filmünk segít az 1930-as évek hangulatába – legalább is annak szebbik felébe – ringatni magunkat:

Folytatódik Gábor Béla mozijának története

Kövessük tovább a zalaegerszegi Edison mozi, s ezzel párhuzamosan Gábor Béla és családjának történetét. Mint elmúlt alkalommal írtam, a mozi története kicsiben leképezi Magyarország történelmét az 1944-es mélypontig. Forrásom továbbra is Béres Katalin: Zalaegerszeg mozitörténete című tanulmánya, megjelent a Pannon Tükör című folyóirat 2010. 6. számában. Hozzáolvastam a Zalamegye című hírlap évfolyamait 1919-ig, illetve elkezdtem az 1923-ban megindult Zalamegyei Újság tanulmányozását. A teljes kép kialakításához további forrásokra lenne szükségem: szívesen átnézném mindazokat a dokumentumokat, amelyeket az említett tanulmány szerzője, mert írása nem minden kérdésemre ad választ, mivel ő általánosabb nézőpontból szemlélte a témát. Ám erre most nem igazán van módom, ahhoz több időt kellene a megyei levéltárban töltenem. Legfeljebb, ha később fontos adatokra akadok, kipótolom itt, linkekkel összehozva az erre a témára vonatkozó korábbi posztokkal. Erre is jó az internet :)

Gábor – akkor még Goldberger – Béla 1913-ban megszerezte a két egerszegi mozi közül az egyik, az Edison üzemeltetését. Vagy akkor, vagy később meg is vásárolhatta, mert 1919-ben, fia születésének anyakönyvi bejegyzésében foglalkozásánál az áll, hogy mozgószínház tulajdonos. Az első részben kétségeimet fejeztem ki, hogy valóban már 18 éves korában megkezdte mozis pályafutását, ám azóta egy 1924-es újságcikkből kiderült, hogy igen, tényleg így volt. Írtam, hogy a háborús évek után erős konfliktusa alakult ki a városvezetéssel. A város ugyanis maga szeretett volna a jó üzletet jelentő mozival rendelkezni, hogy egy kicsit kifoltozza a háborús évek utáni szűkös költségvetését s az akkori lehetőségeket kihasználva ezt három évenként kérelmezte is a belügyminisztériumnál, úgyhogy damoklész kardja hosszú ideig a mozitulajdonos feje fölött függött. Ebben a megvilágításban jobban érthető az a múltkori történet, hogy meglehetősen nagy dobra verték, amikor a mozitulajdonos 1922 novemberében egy vetítéskor elmulasztotta a korhatár kihirdetését és érvényesítését...

Azonban ez csak egy kisebb abajgatása volt neki és mozijának. Az egyik nagy konfliktus 1924-ben tört ki. A rendőrség előírta Gábor Bélának, hogy megszabott határidőig építsen illemhelyet mozija előcsarnokába. A kivitelezés azonban nem sikerült, mivel a szomszédos Bárány szálloda, amelyet közvetlenül érintett volna az építkezés, éppen per alatt volt s emiatt nem lehetett a tulajdonossal tárgyalni, valamint a szomszédos kereskedők, sőt, maga a város is akadályokat gördített a dolog elé. Így nem lett készen a kiegészítés a megadott határidőig, s ekkor a rendőrség, azt gondolván, hogy a késés a tulajdonos hibája, hirtelen valóban betiltotta az előadásokat. (A hivatalnak packázásai...) Ekkor írt Gábor Béla egy hosszú levelet a megyei lapba, amelyben előadta egerszegi egész eddigi tevékenységét. Így innét tudható, hogy 1913-ban szülei anyagi segítségével lett először bérlője, majd tulajdonosa az Edison mozinak, amelyben már az eltelt jó egy évtizedben is számos korszerűsítést hajtott végre, ebben nagyapja is segítette anyagilag. Leírja, hogy a közelmúltban a legmodernebb "Ernemann" gépekre cserélte műszaki berendezését. Legfőbb terve pedig az volt, hogy egy színpadot is hozzáépít a városba látogató színtársulatok és más helyi előadások céljára, de levele hangjából az érződött ki, hogy erről már letett. Mint írta, ez a mostani ügy, amelyet szégyennek tartott, nagyon elkedvetlenítette és elfogadta az Orion filmgyár ajánlatát, miszerint legyen az ő magyarországi filmszínházaik igazgatója. Ezért elhagyja Zalaegerszeget, de az Edison mozit megtartja és üzemvezetővel fogja működtetni. (A levél forrása: Zalamegyei Újság 1924. szeptember 27. 2. oldal.)

1925 körül a család valóban elköltözött Székesfehérvárra, ahol Gábor Béla két mozit üzemeltetett. Ám, mivel tulajdonosa maradt az Edisonnak, a várossal való nem túl harmonikus viszonya egészen 1944 nyaráig folytatódott.

Legközelebb innét folytatom!

Mai illusztrációnk egy zseniális némafilm részete 1921-ből. Minden bizonnyal Gábor Béla is vetítette s talán két éves kisfia is belepillantott játék közben:

A nyolc éves cowboy...

A mozitörténet kissé száraz anyagát, tényeit két folytatás között oldjuk fel Gábor Miklós egy lírai emlékezésével:

Még nem voltam tíz éves. Nyaranta gazdag ismerőseink néha levittek nyitott autójukon a Balatonhoz. Két felnőtt között ültem rendszerint. Úgy tettem, mintha aludnék, de csak álmodoztam, és közben, egy-egy észrevétlen pillanatban kinyitottam a szemem, az út menti tájakra pillantottam, hogy onnan kapjak helyszínt és újabb ihletet álmodozásaimhoz. Ilyenkor cowboy voltam, de úgy, nyolc évesen ültem paripámon, és lelovagoltam az útszéli, bokros kis lejtőn...lelovagoltam az útszéli lejtőn, a kis tavacska felé...a színhely változott, de ugyanaz a dolog ismétlődött, meg ismétlődött, a végtelenségig. Egy "történet" része volt minden, de mégsem az, csak "töredék". Ha megpróbáltam tovább bonyolítani az eseményeket, minden meghalt, elvesztette érdekességét, újra vissza kellett térnem az egy-két momentumból álló primitív egységhez...lelovagoltam az útszéli lejtőn...

(Tollal 2. kiadás, 261. oldal)

Mai illusztrációnk egy "mix", egy rövid egyveleg a kisfiú Gábor Miklós kedvenc mozihőséről, Tom Mix-ről:

Edison mozi, Zalaegerszeg

Több szó esett mostanában Gábor Miklós kisgyerekkoráról, mozis édesapjának hatásáról abban, hogy színész lett.

Hol is van, vagy volt ez a zalaegerszegi mozi, ami olyan szinten volt az otthona, hogy – mint Vámos Miklósnak mesélte a Lehetetlen című televíziós műsorban – az erkélyén tanult meg járni?

Nos, az épület ma már nem létezik, 1945-ben leégett. Sajnos, egyetlen korabeli ábrázolás sem maradt fenn róla, csak a hűlt helyét tudom megmutatni :

Ezt a képet néhány hónapja készítettem, ekkora üres hely van most is a város szívében, a kicsi piros nyíllal megjelölt Arany Bárány szálló háta mögött. Itt, tulajdonképpen a Bárány hátsó udvarán állt egykor az izraelita imaterem; lehet, hogy a szálló hátsó fertályához közelebb, a szürke kerítés túloldalán – ezt nem tudom biztosan. A régi imateremben nyílt meg 1911 februárjában az Edisonról elnevezett mozi, vagy ahogy akkoriban hívták, "mozgó". Az imaterem azért szabadult fel, mert 1904-ben megépült a közelben a város új, monumentális zsinagógája.

Gábor Miklós szülőháza pedig a füves rész innenső oldalán áll, egészen közel, attól a helytől kicsit jobbra, ahonnét a fényképet készítettem. Majd arról is mutatok képet.

A mozi üzemeltetését Gábor Béla 1913 tavaszán vette át. Ez az információ Béres Katalin: Zalaegerszeg mozitörténete című tanulmányában olvasható (Pannon Tükör 2010. 6. szám), a mozi további sorsát is ebből fogom idézni.

Azért utána számolgattam: azt tudom, hogy Gábor Béla 1919-ben, fia születésekor 26 éves volt; ezek szerint 1911-ben 18 évesen vette át egy mozi üzemeltetését? Újra nézve Gábor Miklós interjúit, aki beszélt szintén mozis nagyapjáról, nem lehet, hogy ebben a korai időszakban még ő működött? Vagy együtt dolgozott apa és fia a fia neve alatt? Előkotortam a Zalamegye című, Zalaegerszegen szerkesztett hetilap 1913-as évfolyamát. Az újság május 18-i, 5. száma megírta, hogy új tulajdonosa van az Edison mozinak, sajnálkozik, hogy úgy, mint az első tulajdonos, a mostani sem helybeli, mert – ahogy a cikk fogalmaz –  az üzemeltetést egy "pesti vállalat" szerezte meg.
Átnéztem a teljes évet, de amikor a moziról esik szó az újságban, egyetlen egyszer sem írnak nevet, csak ennyit: "az új tulajdonos". Úgyhogy tovább kell folytatnom a korabeli megyeszékhelyi újságok tanulmányozását...

Egy biztos: fia születésekor, 1919-ben Gábor Béla vezette a filmszínházat, ami Béres Katalin kutatásai szerint jó jövedelemforrás volt: Gábor Béla 1922-ben bekerült a legtöbb adót fizető zalaegerszegi polgárok, a virilisek közé.

Közben azonban konfliktusa támadt a várossal, amely a világháború és a Tanácsköztársaság után bizony kevés anyagi forrással rendelkezett s ezért maga szerette volna üzemeltetni a mozit. Könnyen lehet, hogy ezért kezdett Gábor Béla másfelé, nevezetesen Székesfehérvár, és, mint a múltkor írtam, Nagykanizsa felé is tájékozódni. Végül Székesfehérvárra telepedett át családjával együtt, az Edison mozit azonban egészen 1944 nyaráig megtartotta, akkor is erőszakkal vették el tőle. Ami pedig közben, a 20-as, 30-as és 40-es években történt a mozi körül, mint cseppben a tenger tükrözi Magyarország történelmét. Úgyhogy a következőkben érdemes lesz azt a korszakot is áttekinteni – azért is, mert bizony hatással volt a Gábor család életére.

Ehhez a részhez illusztrációt keresve, korabeli némafilmek között tallózgatva akadtam a Hamlet (!) egy 1913-as megfilmesítésének részletére: a dán királyfi találkozik apja szellemével. Javaslom a hang elnémítását, mert valami egészen illúzióromboló zenét másoltak alá. A jelenet végén nagyon jót szórakoztam, mert fél évszázad múlva Gábor Miklós is hasonló mozdulattal vesz elő valahonnét a köpenye rejtekéből egy hasonlóan kicsi noteszt és nagyon hasonló mozdulattal jegyzi bele Claudius bűnös és egyszerre képmutató voltát: "hogy az ember úgy mosolyghat, s gaz lehet, s legalább a dán király bizonnyal az" :)

Amúgy pedig nagyon érdekes, hogy éppen fél évszázad telt el Gábor Miklós Hamletje óta is...

Egy félbeszakított elődás Gábor Béla mozijában...

Ígértem, hogy megmutatom azt a keveset, amit Gábor Miklósról és édesapjáról a háború előtti nagykanizsai újságokban találtam.

Kezdjük az édesapával.

Az elmúlt alkalommal egy 1926-os cikket másoltam ide, amely arról szólt, hogy Gábor Béla megpályázta az 1927-ben megnyitott új kanizsai városi mozi üzemeltetését, de végül nem ő, hanem a  Kanizsa másik moziját vezető társaság nyert.

Közben "leloptam" egy képet egy régi Pannon Tükörből – talán olyan nagyon nem kapok ki érte, ha megadom a pontos forrást – hogy meg tudjam mutatni kis blogom olvasóinak Gábor Miklós szüleit. A fénykép valamikor az 1930-as években a Balatonnál készült:

Pannon Tükör 2003. 3. 60. oldal

Mai újságkivágásom a Zalai Közlöny 1922. november 15-i számából való:

Hogy milyen következményei lettek, lehettek egy ilyen jellegű kihágásnak, nem találtam nyomát – valószínűleg némi pénzbüntetés. Azonban e kis hír mutatja, hogy milyen szigorú volt "állam bácsi" ellenőrzése, bizony, működött a kézi vezérlés. Egyébként amikor az eset történt, Gábor Miklós még nem volt három éves...

Sokáig kerestem az illető filmet, míg végül arra az eredményre jutottam, mert ilyen címen nem találtam sehol semmit, hogy az Ernst Lubitsch által 1922-ben Berlinben rendezett Anne Boleyn című némafilm volt az, amit nálunk a csalogatóbb Trón és szerelem címen játszottak. Sikerült egy jelenet képeit kikockázni, rögtön mutatom. Látjuk, hogy egy hölgy - esetleg maga Boleyn Anna? - királyi lakoma közben meglepetésként egy tortából bukkan fel, s a király rögtön ölébe kapja :) Ez a képsor, a lány rövid ruhájával megspékelve 1922-ben minden bizonnyal erősen hozzájárult a szigorú korhatár megállapításához:

Úgy látszik, aTudor-témakör nem csak ma divatos és hoz kasszasikert a vásznon és a képernyőn.

Mai, és múltkori, szintén Gábor Bélához kötődő írásom csak közvetve kapcsolódik e blog főszereplőjéhez. Ám Gábor Miklós színésszé válását hangsúlyosan befolyásolta, hogy gyakorlatilag apja mozijaiban nőtt fel, ezért gondoltam, hogy a korszak és a hangulat érzékeltetésére egy kicsit elmászkálok ebbe az irányba is. Sőt, ezt a vonalat még folytatni is fogom :)

Így nem lett Gábor Miklós nagykanizsai lakos :)

Amikor a Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvem megírásához gyűjtöttem az anyagot, végigolvastam városom (majdnem) teljes sajtóját.

A XIX. század nagyjából utolsó harmadától két hírlapja volt Kanizsának: az 1862-ben megindult Zalai Közlöny (első nevén még Zala-Somogyi Közlöny) és az egy évtized múlva létrehozott Zala. Címe ellenére mindkét újság Nagykanizsán kiadott és szerkesztett lap volt, némi megyei kitekintéssel. A Zala az 1920-as évek elején sajnos megszűnt (egyébként a történész Fejtő Ferenc nagyapja, Fischel Fülöp alapította), de a Zalai Közlöny tovább élt a második világháború végéig. A háború után a régi Zalát élesztették újra, lett belőle Zalai Hírlap, amit aztán "lenyúlt" a megye... De ez egy másik történet.

A régi Zalai Közlönyökben kétszer fordult elő – én legalább is ennyit találtam – Gábor Miklós édesapjának, Gábor Bélának a neve. Ő 1919-ben, fia születésekor mozitulajdonos volt Zalaegerszegen, majd a család, az egerszegi mozit megtartva, 1925-ben Székesfehérvárra költözött, ahol a családfő két filmszínházat is üzemeltetett.

Nagykanizsán, hosszú-hosszú várakozás után 1927-re épülhetett fel a Városi Színház, a mai Medgyaszay Ház:

Színházként önálló társulata nem volt, a háborúig tartó korszakban elsősorban a pécsi színház vendégszerepelt benne. Ám nem úgy, mint mostanában, amikor az évadban viszonylag arányosan vannak elosztva a színházi előadások, hanem a színház több hétre Kanizsára költözött és minden este játszottak – aztán a színházlátogatók az év további tizenegy hónapjában az emlékeikből éltek, illetve moziba jártak ugyanebbe az épületbe.

Városunkban rendszertelen és különböző helyszíneken zajlott filmvetítések után 1912-ben nyílt meg az első állandó mozi a Rozgonyi utca 4. számú ház helyén állott régi magtárban Uránia néven. Jó másfél évtized múlva aztán a városi mozikedvelők az új, elegáns épületben sokkal kellemesebb kényelmi és technikai körülmények között élvezhették a mozielőadásokat. Az illúzióhoz az is hozzájárult, hogy a hangosfilm is ekkoriban kezdte a némát felváltani. A kisebb pénzű nézőközönség viszont maradt a régi moziban, ami egy darabig tudta tartani a régi színvonalat, ám később a "bolhás" nevet ragasztották rá...

Az új mozi-színház 1927-es átadása előtt pályázatot írtak ki mozijának üzemeltetésére:

Zalai Közlöny 1926. augusztus 3.

Végül a két pályázó közül a helyi, a Rozgonyi utcai mozit üzemeltető társaság nyert, bár a tárgyalások további konkrét menetéről már nem adott hírt az újság. Valószínűleg úgy találták, hogy jobb, ha mindkét mozi egy kézben, ráadásul helyi kézben van.

Hát valahogy így nem lett az akkor nyolc éves Gábor Miklós kanizsai illetőségű – bár, könnyen lehet, hogy akkor sem lett volna, ha édesapja nyeri a pályázatot, hiszen akkor már elköltöztek Székesfehérvárra és Gábor Béla korábbi egerszegi moziját is valószínűleg csak táv-irányította.

Hamarosan megmutatom a másik kanizsai hírlap-említést a Gábor Miklósról szóló (szerintem valószínűleg első) kanizsai kis hírrel együtt.

Végül egy részlet a Felvidéki Judit által Gábor Miklósról készített portréfilmből, amelyben gyerekkori fotóiból is láthatunk néhányat.  Ezt nem tudom úgy idemásolni, mint általában a többi videofelvételt, csak a linkjét.

Itt van, érdemes megnézni:

http://hu-hu.facebook.com/video/video.php?v=212306978780658