Az elmúlt alkalommal a zalaegerszegi utcanévadóról írtam egy kis beszámolót. Ma is maradjunk ennél a jeles eseménynél és úgy gondoltam, ide másolom Gábor Júlia megemlékező beszédét, szó szerint - a dokumentálás szándékával.
Íme:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Zalaegerszegiek!Amikor egy gyerek otthon megkérdezi, hogy napközben mit csinálnak a szülei, általában azt a választ kapják, hogy "dolgoznak". A mi családunkban ez egyáltalán nem így volt. Amikor én megkérdeztem a két nagymamámat, hogy "hol van apu? holvan anyu? mit csinálnak?" - azt mondták: "játszanak".Az én apukám egy játszó és játékos felnőtt volt. Hogyan és mikor született benne ez a játékszenvedély?Egy elvarázsolt világ, gonosz és elsöprő szenvedélyek, móka, kacagás, amerikai burleszkek, westernfilmek cowboy és indián hősei, nagy fekete szemű, szenvedélyes szőke szépségek, elesett kisemberek csetlés-botlása, minden akadályt legyőző, diadalmaskodó hősök. Ebben a világban nőtt föl apukám. A mozi, amelynek karzatán az első lépéseket tette, egész életére megigézte és rabul ejtette. Először a zalaegerszegi, majd a székesfehérvári ház kertjében épített magának lepedőből indián wigwamot. Akkor természetesen az ifjú indián harcos fejdíszét még édesanyja varrta, tyúktollakból. De a játékban, mint tudjuk, a képzelet legalább annyira fontos, mint a valódi kellékek.A felnőtt korát, élete nagy részét apu Budapesten töltötte. Én pedig ott születtem, tősgyökeres pesti vagyok. Azt vettem észre, hogy amikor az országban utazgatunk, engem sem a zordon Kárpátok vadregényes tája, sem az Alföld sík vidéke nem nyűgöz le. Akkor dobban meg a szívem, amikor szelíd, dombos tájakban gyönyörködhetek. S elgondolkodtam, hogy vajon miért van így.Megint a gyerekkorban van a válasz. Ahogy apukám életét meghatározta a gyerekkori moziélmény, rám meg hatott apu lelkesedése a szelíd pannon táj iránt. Mindig úgy beszélt magáról, "én vidéki fiú vagyok".Amikor visszatért szülővárosába, Egerszegre, hogy eljátssza Az ember tragédiája Luciferét, anyuval eljöttünk megnézni az előadást. Apu egészen megfiatalodott. Ahogy végigvezetett minket a városon és boldogan mutatta meg gyerekkora fontos helyszíneit: a még ma is álló szülőházat, apai nagyszülei házát, mindkettőt az Ady utcában, a zsinagógát, a mozi helyét. És arról beszélt, hogy hiába az elmúlt évtizedek, ő itt otthonosan érzi magát. Számomra is feledhetetlen és emlékezetes maradt az a sétálós, mesélős nap.Közhely, hogy a színészet a könnyen mulandó művészetek közé tartozik. Nem gondolom, hogy egy utcanév felidézi, vagy megőrzi egy színész személyiségét, de talán még az emlékét sem. Akik évek, évtizedek múlva végigsétálnak ezen az utcán, esetleg itt adnak egymásnak randevút, talán nem fogják tudni, kiről nevezték el ezt az utcát. Nem baj, mert mégis a városuk, az otthonuk része lesz a Gábor Miklós utca.Apukám özvegye és negyven éven keresztül szerető párja, Vass Éva nagyon sajnálja, hogy egészségi állapota miatt nem tud itt lenni. De azt üzeni, hogy lélekben velünk van.Én az ő nevében is köszönetet mondok a város lakóinak, a színháznak, hogy ébren tartják édesapám emlékét. Hálásan köszönöm az Együtt Zalaegerszegért egyesületnek az utcanévadás gondolatát, és mindenekelőtt egy embernek, dr. Kocsis Gyula elnök úrnak, aki olyan lelkesen és kitartóan fáradozott azért, hogy édesapám nevét utcanévtábla őrizze Zalaegerszegen.Köszönöm, és nagyon örülök, hogy az apukám hazatalált.
Nem ünneprontásnak szánom végső megjegyzésemet, mert sajnos igaz. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban ma nincs Gábor Miklósról elnevezett bérlet. Néhány éve még volt. Van viszont ma is Latinovits Zoltán-bérletük. Ez, bár amennyire tudom, Latinovitsnak semmilyen egerszegi kötődése nincs, önmagában természetesen nem baj; ám éppen a Gábor Miklós-bérlet megszüntetése nem volt túl elegáns dolog a színháztól...
Végül itt az egerszegi városi televízió rövid összefoglalója az avatásról - a háttérben Gábor Miklós szülőháza látszik (a polgármester szavairól lásd az előző posztban írtakat):
