Alba Regia 5.

Rajk András kritikája a Népszava 1961. március 30-i számából, utána pedig ismét néhány fénykép:

Alba Regia 4.

Ma Ábel Péter kritikáját mutatom meg a Népszabadság 1961. április 2-i számából. Korábban már idéztem általánosabb érvényű bekezdéseiből. De talán nem baj, ha egyben is megmutatom hosszú kritikáját, a lapban közölt fényképpel együtt. Utána még bemásolok néhány sokkal jobb minőségű fotót :)

 Most pedig jöjjenek a jobb technikával kimentett fényképek:

Legközelebb a Népszava kritikáját olvassuk el.

Alba Regia 3.

A kifogások után most térjünk rá a film erényeire. Elsőnek egy komplett, ám rövid kritikát mutatok a szlovákiai A Hét című képes hetilapból (a képre kattintva jobban olvasható lesz!):

 
Nézzünk még képeket, ha már maga a film a YouTube-on csak oroszra szinkronizálva lelhető fel...

Folyt. köv.!

Alba Regia 2.

Az 1985-ben megjelent Magyar filmkalauz - negyven év száz magyar játékfilmje című könyvben Karcsai Kulcsár István írt összefoglalást az eredeti kritikák alapján. Ő fogalmazta meg legjobban a film történetét, tőle idézem:

A film a visszaemlékezés módszerével bontja ki a történetét. Hajnal doktor, a székesfehérvári orvos emlékezik az 1944-es eseményekre. A város latin neve, Alba Regia fedőneve annak a fiatal, magát erdélyi menekültnek kiadó lánynak, aki az orvoshoz kerül, és akiről kiderül, hogy szovjet felderítő. Az orvos beleszeret a bátor híradóslányba. A különös, végletes szerelem a háborús támadások öldöklő küzdelmében többször is gazdát cserélő, élethalálharcot vívó városban zajlik. Ez a kapcsolat döntően meghatározza Hajnal doktor emberi fejlődését, alakulását, szakítását addigi politikai kívülállását, semlegességét hangoztató magatartásával. Bár a szerelem végül is csak fájó emlék marad. "Visszajövök" - ígéri egy cédulára odavetett szóval a lány az orvosnak, amikor tovább kell mennie. De az orvos hiába várja a Berlinnél hősi halált halt szerelmét.

A korabeli sajtóvisszhangokat olvasgatva meglepően egyetértő kép rajzolódik ki, nagyon hasonlóan vélekedtek a kritikusok a film erényeiről és néhány felemlegetett hibájáról. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek az írások 1961-ből származnak. A  "szakmai" kérdésekben ez nem okoz gondot, de a filmről általánosabb érvénnyel megfogalmazott gondolatokban azért jól érzékelhető az éppen konszolidálódni kezdődő szocializmus világa. 

A kritikusok leginkább a forgatókönyvet bírálták. Ábel Péter ezt írta a Népszabadságban:

Népszabadság 1962. április 2.

A Film Színház Muzsika kritikusa, Geszti Pál ugyanerről:

... a forgatókönyv írója, Palásthy György jó érzékkel és ízléssel építette cselekménnyé a novella eseményanyagát. Az epizódok, amelyeket hozzáadott, izgalomkeltőek és hangulatosak, a bennük elhangzó párbeszédek, amellett hogy a főszereplők jellemét gazdagítják, többnyire művészi módon, irodalmi hatásfokon vetik fel a háború és béke egyetemes kérdéseit. Mindössze egyszer-kétszer - például a Berlinre utalásban - éreztem bizonyos kiszámítottságot, a túlhangsúlyozott poén kedvéért való logikátlan kérdés-feleletesdit. 

Még egy gondolat Ábel Pétertől: 

A Népszavában Rajk András a film hibájaként említette a nyelvi megoldatlanságot. A felderítőlány - a sztori szerint - kissé törve, de tud magyarul, már ez sem tipikus. Viszont ott vannak az "echte" német tisztek, akik a magyar orvossal és a szovjet rádióslánnyal közös jeleneteikben (is) teljes természetességgel magyarul társalognak; fel sem merül, utalás sincs rá, hogy nyelvi nehézségeik lennének. Viszont amikor a szovjet hadsereg foglalja el egy időre a várost és az orvost - más, kulcspozíciót betöltő fehérváriakkal együtt - magukhoz rendelik, abban a jelenetben a szovjet tiszt oroszul beszél  a magyarokhoz, tolmács fordítja.

Mint majd a következőkben tapasztalhatjuk, azért e kifogások mellett a sajtóvisszhangok inkább elismerőek voltak - különösen a rendező munkája és a színészi alakítások terén.
Addig nézzünk meg néhány fényképet! Sajnos, a film csak orosz szinkronnal van fent a YouTube-on, így majd a későbbi részekben is igyekszem több képet feltenni és ezekkel felidézni.

Folyt. köv.!

Alba Regia 1.

1961. március 30-án került közönség elé az Alba Regia című film, mely a korszak egyik nagy sikere lett. 

Lévay Béla és Sipos Tamás történetéből a forgatókönyvet Palásthy György írta. Zenéjét szerezte Szokolay Sándor. Hegyi Barnabás volt az operatőr. Rendezte Szemes Mihály.

Szereposztás:

Alba: Tatjana Szamojlova

Dr. Hajnal: Gábor Miklós

Konrád: Ráday Imre

Nővér: Váradi Hédi

Szovjet tiszt: Bessenyei Ferenc

Gestapo tiszt: Sinkovits Imre

Helmuth: Kautzky József

valamint

Basilides Zoltán, Bodrogi Gyula, Garics János, Horkay János, Makláry Zoltán, Petrik József, Benedek Árpád, Ferencz László, Gera Zoltán, Horváth József, Pethes Sándor, Velenczey István, Baranyi László, Győrffy György.

A történet valós eseményeken alapul, amelyek Székesfehérváron játszódtak le. A film is megtartotta a helyszínt. Innét a címválasztás — vagy fordítva ? — , így a forgatás egy része valóban ott zajlott. Bár nagyrészt esti sötétségben látszik a város, azért néhány helyszín felismerhető.

Már a filmforgatás nagy publicitást kapott, hiszen női főszerepére az akkor legismertebb szovjet színésznőnek számító Tatjana Szamojlovát kérték fel.

Szamojlova 1960. november közepén meg is érkezett Budapestre és néhány próbafelvétel után elkezdődött a forgatás. Hamarosan az egész stáb leköltözött Székesfehérvárra.

Ma két képes tudósítást nézzünk meg az előkészületekről. A Népszava 1960. november 25-én A gemenci erdőtől Kairóig címmel (garai) szignóval négy magyar film munkálatairól számolt be. Ennek részletét olvashatjuk:

A forgatásról természetesen a Film Színház Muzsika is tudósított, ők már Székesfehérváron jártak. Képes riportjuk az 1960. 50. számban jelent meg.

Gábor Miklós pedig mindeközben a Lorenzaccio színházi premierjére is készült...

Ráday Imrével

Alázatosan jelentem - újra

Alázatosan jelentem, hogy elkezdtem olvasni Bóka László "Alázatosan jelentem" című regényét. Bocsánat ezért a rossz viccért, de nem bírtam ellenállni...

Júniusban emlékeztem meg erről a filmről, amit sajnos azóta sem sikerült megnéznem. Egy kedves olvasó javaslatára kezdtem el viszont végre olvasni a regényt, amit már nyáron is terveztem – bár nem valószínű, hogy a közeljövőben össze tudom hasonlítani a filmmel, ami legalább harminc, de lehet, hogy negyven éve sehol nem hozzáférhető. Azért előbányásztam még néhány korabeli filmkritikát, így gondoltam, hogy fordítsunk még egy kis figyelmet erre a filmre itt a blogon, legalább elméletben.

A regénynek viszonylag az elején tartok, az ötszázötven körüli oldalszámból még csak a százharmincadiknál, de már kezdem érezni a könyv stílusát, általános világát. Úgy tűnik, rendkívül lassan bontakoznak a dolgok, események, emberek, amiért az író időnként bocsánatot is kér, mégsem unalmas, inkább nagyon is szemléletes és atmoszférateremtő. De azért arra kíváncsi lennék, hogy ebből hogyan lehetett filmet csinálni.

A forgatókönyvet egyébként maga Bóka László írta, aki a legautentikusabb személy ebben, úgyhogy nyilván igyekezett mindent kihozni azon a téren, hogy megmaradjanak a regény erényei és jellegzetes hangulata, de mégis filmszerű legyen.

Ehhez képest Mesterházi Lajos, maga is drámaíró, ezt írta a Népszabadság 1960. október 2-i számában megjelent kritikájában:

Erkölcsi zsánerképek sorozata marad mindebből, elvész – mert feszültség nélkül lobban – a benne [a regényben] rejlő igen értékes tragikomikus drámai anyag.

Ám hozzáteszi: megérdemli a film, hogy foglalkozzunk ezzel a dramaturgiai hibával, mert részleteiben igazán művészi munkát láthatunk a rendezőtől, az operatőrtől és emlékezetes színészi alakításokat:

A legénység vallatása, a leánykérés, a kocsmai jelenetek, a gyakorlótéri képek, Zoltán "udvarlása" – és sorolhatnám tovább – mind igen gondosan kidolgozott, lélektanilag pontos, képben jól komponált, légkörükben szinte megborzongatóan hiteles részletek. A dramaturgiai gyenge következtében egy kicsit széteső zsánerképek sora lett a film, bár kétségtelen: igényes, művészi, meggyőző zsánerképek sorozata. Ezeknek a részleteknek köszöni, hogy jól fogadja a filmet a közönség.

Gábor Miklós a sógornőjét játszó Ruttkai Évával

Ugyancsak a dramaturgia területén marasztalja el a filmet a Népszava 1960. szeptember 22-i számában Szombathelyi Ervin, ám a filmi megvalósítást és a színészi alakításokat, különösen Gábor Miklósét így dicséri:
A rendező, Szemes Mihály, a forgatókönyvhöz híven a középponti figurára összpontosította a figyelmét. Az adott jellemet sikerült is teljes értékűen kibontani. A figura statikusságán azonban mit sem igyekezett változtatni. A szereplők közül kiemelkedik Gábor Miklós. Benedek őrnagy alakját nagyon érett színészi eszközökkel kelti életre, gesztusai, hanghordozása mindig a figura belső lényegéből fakad. Mellette Uray Tivadar Krucsay-Krebsze a másik kitűnő színészi teljesítmény. Ő is pontosan érzi, mennyi elég, hogy ne váljék játéka az ütődött horthysta főtiszt karikatúrájává. Ruttkai Éva szerepével mostohán bánt a forgatókönyv. Így minden művészi igyekezete ellenére nem tud szerepébe több színt keverni. A népes szereplőgárdából kiemelkedik Basilides Zoltán, Makláry Zoltán, Szirtes Ádám, Pálos György és Psota Irén. Szécsényi Ferenc fényképezése színvonalas, ötletességét néhány mutatós felvétel dicséri.

A film forgatása közben képes riport jelent meg a Film Színház Muzsikában Gábor Miklóssal, ezt már egyszer megmutattam, de érdemes újra átolvasni, ITT MEGTALÁLHATÓ .

Alázatosan jelentem

Az elmúlt alkalommal Gábor Miklós három olyan filmjéről ejtettem szót, amelyek – legjobb tudomásom szerint – legalább három évtizede nem bukkantak fel sem mozik, sem televíziók műsorában. Címeiket nem árultam el, viszont mindegyikből tettem fel egy-egy képet, arra számítva, esetleg játékos kedvű és/vagy jó emlékezetű olvasók megfejtik, melyik három filmre gondoltam.

Legnagyobb sajnálatomra nem érkezett válasz – legalábbis eddig a pillanatig és ebben a blogban, míg a Facebook Gábor Miklós oldalán azért zajlott egy kis csevegés. S ha már említem az ottani "Gábor Miklós emlékére" oldalt, akkor ez itt a reklám helye, érdemes ellátogatni oda is, érdemes "tetszik"-elve csatlakozni!

Akkor most felfedem az első film rejtélyét – pontosabban már a címben fel is fedtem. De optimista vagyok, a második és harmadik film címét még meg lehet tippelni :)

Kezdjük akkor az ismerkedést az Alázatosan jelentem című, 1960-ban bemutatott filmmel. Bóka László regényéből rendezte Szemes Mihály, operatőr Szécsényi Ferenc, zenéjét szerezte Vincze Ottó. További szereplők: Uray Tivadar, Szirtes Ádám, Pálos György, Ruttkai Éva, Psota Irén.

Gábor Miklós, Almási Albert, Pálos György

Én magam is most ismerkedem a filmmel, sajnos, csak a sajtóvisszhangokon keresztül, mert még soha nem sikerült megnéznem és most sem találom, hogy valahol is hozzáférhető lenne. De legalább tudjunk róla, hogy van, mert szerintem fontos helyet foglal el Gábor Miklós filmjei között. Benne egy nagyon erős karaktert kellett megelevenítenie, valami teljesen mást, mint amit az akkori mozibajárók megszoktak tőle. Ő a film abszolút főszereplője, Benedek Zoltán, a Horthy-hadsereg őrnagya, akit beosztottai egymás között – mint a szolgálati szabályzat eleven megtestesítőjét – Mikádó-nak neveznek.

A Film Színház Muzsika 1960. 39. számában megjelent kritikát Lenkei Lajos írta. Meglátása szerint a forgatókönyv túl sok mindent próbált átemelni a regény cselekményéből, ugyanakkor hitelesen ábrázolja a kort és az akkori katonaélet embertelen drilljét.

Benedek polgári szemmel nézve tragikus hős – olvassuk a filmkritikában. Rendíthetetlenül hisz abban a katona-eszményben, amely még a K. u. K. világban született meg, s amely már akkor is értelmetlen és célszerűtlen volt. [...] Egy elmúlt és pusztulásra ítélt világ pillérének repedezettségét és bomlását tükrözi tehát a film, azt, hogy az erőszakra épített uralom erőszakszervezete mennyire lehetetlenné válik önmagában is, mivel nem veheti komolyan és nem tarthatja be saját szabályait sem. [...]

Szemes Mihály rendezésére elsősorban a pompásan felépített főfigura jellemző. Együttműködése a kitűnő Gábor Miklóssal emlékezetesen markáns jellemet eredményezett. S e főfigura köré olyan más figurákat csoportosított igazán meggyőző jelenetekben, amelyek tág körképét adják egy különleges világnak, a horthysta kaszárnyák külső és a horthysta tisztek belső életének.

Szemes Mihály rendezővel

A kritikus nagyon dicséri az operatőri munkát, majd rátér a színészi alakításokra:

Ezúttal Gábor Miklós Benedek Zoltánját kell külön kiemelnünk. Nem csupán azért, mert főszerepe ezt amúgy is indokolná, hanem mert eddigi pályájától merőben eltérő figurában alkotott kiválót. Maszkjától és nagyszerűen jellemző mozgásától eltekintve is sokrétűen, gazdag művészi eszközökkel tárja fel ennek a rideg, önző, kegyetlen és érzéstelen, boldogtalan embernek jellemét. Pusztulása semmilyen emóciót nem kelt a nézőben – még kárörömet sem –, de nem azért, mintha nem lenne ellenszenves, hanem azért, mert Gábor nemcsak karakterét, hanem jelentéktelenségét is képes érzékeltetni.

Azt már én teszem hozzá, hogy a film kapcsán (is) érdemes kézbe venni Gábor Miklós Kicsi-világ-háború című könyvét. Az Alázatosan jelentem forgatásakor még szinte kéznyújtásnyi időben voltak saját katonai és háborús tapasztalatai, minden bizonnyal ezek is belejátszottak alakításába. Ami annak ellenére lett ilyen erős, hogy egy, a forgatás alatt készített riportban bevallotta, hogy nem szeret filmezni...

A következő évben, 1961-ben Gábor Miklós ismét együtt fog dolgozni Szemes Mihállyal. Második, és egyúttal utolsó közös filmjük az Alba Regia lesz, hamarosan erre is sort kerítek.