Ottó a Bánk bánban, 1945

Foglalkoztam már röviden Gábor Miklós első Nemzeti Színház-beli szerepével. A Fényszóró című akkori színházi lap kritikája nem volt számára negatív, viszont ő maga - utólag - bukásnak minősítette ezt az alakítását. Sőt, úgy mesélte, hogy ezután anyaszínházában csak kisebb szerepet kapott és a szeptemberben a Művész Színházban játszott új szerepe (Michel a Rettenetes szülők-ben) segítette magára találni. Azzal zártam ezt a régi posztot, hogy jó lenne más kritikákat is találni erről a Bánk bán-előadásról, talán tisztább képünk lenne róla.

Azóta találtam másik kritikát. Staud Géza írta, akit mi már nem nem gyakorló színikritikusként, hanem elsősorban színháztörténészként ismerünk. Megjelent a Népszava 1945. április 28-i számában.

Bennünket leginkább érdeklő sorai a következők:

Nagy meglepetést hozott a fiatal Gábor Miklós Ottó herceg szerepében. Az alaknak degenerált neuraszténiás és hisztériás beállításával újszerű izgalmat tudott a közönségben kelteni.

Vajon ez az értelmezés Major Tamás rendező elképzelése volt vagy az ő "magánakciója"?

Ha már ráakadtam a kritikára, ide másolom eredetiben az egészet, hogy teljesebb képünk legyen az előadásról:

Gábor Miklósról Ottóként eddig egy képet találtam, azt a már idézett posztban megmutattam, INNÉT is megtekinthető. Most mutatok két képet a legfontosabb szereplőkről, forrásuk a magyar színházi adattár:

Bartos Gyula (Tiborc), Abonyi Géza (Bánk)

Szörényi Éva (Melinda), Bartos Gyula (Bánk)

De azt hiszem, a nagy kérdésre most sem kaptunk választ - tényleg "megbukott" ebben a szerepében Gábor Miklós?

Helyzetjelentés Gábor Miklósról, 1946

Az utóbbi posztoknak Gábor Miklós Nemzeti Színház-beli 1945-ös pályakezdése és sokadszorra a kimeríthetetlen Rettenetes szülők előadás volt a témája, még maradjunk ennél a korszaknál. A Színház című hetilap 1946. 5. számában találtam egy cikkrészletet. Péchy Blanka írta, aki, hogy úgy mondjam, "okos" színésznő volt, pályája során jócskán foglalkozott színháztörténeti kérdésekkel, több könyve is megjelent. Itt most fiatal kollégáinak alakításaira reagált, s Új tehetségek címmel pályakezdő színészekről készített gyorsfényképet: ők Ilosvay Katalin, Bánki Zsuzsa, Ruttkai Éva és Gábor Miklós.

Amit Gábor Miklósról ír, azzal egy kicsit közelebb juthatunk, hogy milyen lehetett ő Ottóként a Bánk bánban, ami legelső szerepe volt a Nemzetiben, s mint maga mondta, megbukott benne. Eddig egyetlen kritikát találtam róla, amit meg is mutattam (ott kép is van, ha valaki meg akarja nézni), de ez a cikkrészlet, a kolléga rövid jellemzése sokkal szemléletesebb. Szó esik még benne a Rettenetes szülőkről és röviden a legújabb bemutatóról, Moliere: Nők iskolája című színművéről (bocsánat, hogy nem teljesen helyesen írom Moliere nevét, de a blogger hatalmas kalamajkát csinál, ha megpróbálok idegen ékezetes betűt beilleszteni...).
Képet A nők iskolájából tudok mutatni, forrása a Magyar színházi adattár:

Horace: Gábor Miklós, Ágnes: Mészáros Ági

Olvassuk Péchy Blankát, ilyennek látta Gábor Miklóst 1946-ban

Rövid pályafutása óta másodszor tagja már a Nemzeti Színháznak. Németh Antal mindjárt az Akadémiáról odavitte, de bemutatkozására nem került sor. Az ostrom után a "Bánk bán" Ottójában lépett fel. Alakításáról a kritikusok véleménye megoszlott. Talán Katona József sem álmodta ilyen szilajnak és feketének a germán herceget.

Gábor Miklós vérbeli szerelmes színész. nem azért, mert csinos fiú, hanem azért, mert neki is elhisszük, meg tud mámorosodni a nőktől. A "Rettenetes szülők"-ben boldog szerelme éppoly elemi erővel áradt, mint sebzett szerelmének heves fájdalma. Alakítást sajtó és közönség ritkán fogadott lelkesebb, osztatlanabb elismeréssel. Pedig színészi feladatnak korántsem volt egyszerű az agyonszeretett, agyondédelgetett, kényes helyzetekben vergődő fiatal fiú szerepe. Kevesebb tapintattal, ösztönnel és értelemmel még gyakorlott színész is könnyen elvéthette volna. Minden mozdulata élt és a helyzet szülte meg azt is, melyet írói instrukció szerint, végszóra csinált, például amikor anyja ágyát rugdalta. Hibátlan alakítás volt.

Most a Nők iskolájában sok kedvességgel és temperamentummal játssza a szerelmes Horace szerepét.

Első szerep a Nemzetiben, 1945

A Rettenetes szülők 1945 őszi nagy kiugrásáról sokszorosan volt szó már a blogban. Azokra az időkre emlékezve Gábor Miklós maga is többször elmondta, hogy szinte életét mentette meg a Művész Színház felkérése, ugyanis előtte a Nemzetiben hatalmasat bukott a Bánk bán Ottó szerepében.

Gondoltam, ma járjuk körbe ezt a régi Bánk bán előadást, mi is tudható róla és illesszük be Gábor Miklós életpályájába.

Gábor Miklós, mint egészen frissen színiakadémiát végzett színész a háborús években keveset került színpadra. Hivatalosan a Madách Színház tagja volt, de összesen két előadásban játszott: parasztlegényt egy Móricz Zsigmond-színműben (Kismadár) és snájdig huszárhadnagyot egy operettben (Bécsi gyémántok). Még 1940/41-ben forgatott három filmet, közepes méretű szerepekkel (Beáta és az ördög, Európa nem válaszol, A cigány). Aztán megérkezett a behívó, jött a tényleges háború, a front - ezekről az időkről későbbi könyvéből tájékozódhatunk.

Miután szerencsésen túlélte a nehéz időket, 1945 tavaszán a Nemzeti Színház szerződtette. Kapcsolatai még a háborús évekből eredtek a frissen a Nemzeti Színház igazgatójává kinevezett Major Tamással és körével, amikor részt vett velük a többször is betiltott antifasiszta Vigadói esték rendezvényein.

Így végre elkezdhette "normál" színészi életét.

Első szerepe lett Ottó a Bánk bánban, amelynek premierjét 1945. április 25-én tartották. Ekkor éppen 26 éves múlt.

GM és Gombaszögi Frida. Forrás: Magyar Színházi Adattár

Az előadást Major Tamás rendezte, a díszleteket Varga Mátyás, a jelmezeket Nagyajtay Teréz tervezte

A szereposztás a következő volt:

II. Endre: Balázs Samu

Gertrudis: Gombaszögi Frida / Tőkés Anna

Bánk bán: Abonyi Géza

Melinda: Szörényi Éva

Ottó: Gábor Miklós

Biberach: Major Tamás

Petur bán: Dávid Mihály

Tiborc: Bartos Gyula

Az első előadások a Hevesi Sándor téren, az akkori Magyar Színházban zajlottak, a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épülete ugyanis még némileg romos volt. A romeltakarításban egyébként a színészek is részt vettek, van is egy fénykép, amin fel lehet ismerni Gobbi Hildát és Gábor Miklóst:

Film Színház Muzsika 1966. 21. szám

Az őszi évadkezdésre térhettek vissza a színészek, s a helyreállított épületet éppen a Bánk bán ünnepi előadásával nyitották meg újra. Ekkori az az egyetlen kritika, amit eddig találtam. Írta Tamás Ernő, megjelent a Fényszóró című új színházi hetilap 1945. 7. (szeptember 5.) számában. Némi igazodási pont lehet, hogy a lap főszerkesztője Balázs Béla volt.

Tamás Ernő először is leszögezi, hogy a Bánk bán csak shakespeare-i mértékkel mérhető mű, s benne a nemzeti szellem testesül meg. A kritikus alapállása, hogy mivel az ő nemzedéke még láthatta a Bánk bánban a legnagyobbakat, például Jászai Marit, a mostani, a végre szabadon lélegző Nemzeti Színház-beli előadást is ezzel a mércével méri.

Magáról a rendezésről, szokatlanul, nagyon kevés szót ejt; csak annyit jegyez meg, hogy inkább csak tökéletesíti a régi előadást, viszont nehezményezi, hogy túl rikítóan emeli ki a mű legnagyobb mondatait, történelmi igazságait.

Az írás legnagyobb része a színészek játékát elemzi, nagyjából a szerep jelentőségének, nagyságának megfelelő sorrendben. 

Gábor Miklós Ottó alakításáról így ír - szó szerint:

Nagyon tehetséges új tag Gábor Miklós, aki annyi elődje után lihegő élettel tudta megtölteni a bűnt is fejedelmi kiváltságnak érző Ottó herceg tragédiát-előidéző, léha, fennhéjázó alakját. Az althangra emlékeztető zengő-bongó orgánuma szokatlan, de nem kellemetlen ugyan a - Szigligeti szava szerint - "kisszerelmes" szerepkörben, arcjátéka, pompás beszéde, mozdulata azonban a belső átélés izgalmas forróságából fakad, amint a vágy hevétől szinte elhervadva hull az imádott Melinda kezére, lábai elé.

Hogy mi baja lehetett Gábor Miklós orgánumával, nem igazán értem...

Jó lenne találni másik kritikát is, hogy mi lehetett az alakításban a "bukás". Gábor Miklós azt mesélte, akkorát bukott ebben a szerepben, hogy a Nemzeti következő produkciójában, ami a Viharos alkonyat című szovjet háborús dráma volt és egy híres idős tudósról szólt (Major játszotta), tanítványai közül nem az első, csak a 2. diákot osztották ki rá... És ekkor mentette meg pályáját a Rettenetes szülők 1945 őszén :)