A királyasszony lovagja 7.

A téma befejezéséül még egy szép kép az előadásból és pár sor Gábor Miklóstól 1958 februárjából:

Film Színház Muzsika 1961. 28.

          A Ruy Blas-t már nagyon sokszor játszottuk, néha unjuk is. T. K.-val [Tolnay Klárival] kicsit utrírozni kezdünk, csak egészen picit, hogy senki se veszi észre, csak mi tudjuk, csak éppen egy hajszálnyit túlozzuk a romantikus stílust, a magunk szórakoztatására. Ekkor a nézőtér csendjében valaki elköhenti magát. Egyetlen kurta, óvatos krákogás, már nem tudta visszatartani, már csaknem megfulladt. Ez a szorongó kis hang egyszerre elém vetíti a néző ünnepélyes, odaadóan figyelő arcát. Elszégyellem magam, mintha egy komoly gyereket nevettem volna ki. Ettől kezdve nagyon lelkiismeretesen játszom.

           Tollal - Naplójegyzetek. 2. átd. bőv. kiad., 1968, Szépirodalmi Kiadó, 91-92. oldal.


Szívesen megnézném azt az előadást, ha lenne időutazás :)

Ráadásként még egy kép, amit egyszer régen már megmutattam. Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban látható, rajta Tolnay Klári saját kezű kommentárja: "...Azóta sem volt Gábor Miklóshoz hasonló lovagom - sajnos..."

A királyasszony lovagja 4.

 Folytassuk tovább Illés Jenő kritikáját a Színház és Filmművészet című folyóirat 1956. évi 6. számából. Az írás itt tér rá a színészi alakításokra. A Gábor Miklósról írtakat én emeltem ki a vastag szedéssel :)

Ebben a nagy sikerben nem kis szerepe van a Madách Színház színészgárdájának, amely diadalra viszi ezt a darabot. A szereposztás kitűnő, keresve sem lehetne jobb színészgárdát találni ehhez a darabhoz, mint amilyennel a Madách Színházban találkozunk. Az egyes alakításokról szólva Gábor Miklóssal kell kezdeni a sort. A hugoi költészet tisztán, gyönyörűen csendült fel az ő elődásában. Gábor Miklós beszédkultúrája kitűnően érvényesül itt, mert Gábor Miklósnál a szó szépsége sohasem öncél, hanem csupán feladatának betöltésére szolgál - az alak, a jellem feltárására. Gyönyörködtet ez a szövegmondás és feltárja a figura érzelemgazdagságát, a Ruy Blas lelkében dúló roppant belső viharokat, hallatlan ellentéteket. Gábor Miklós egyszerűen tudja elénk állítani Ruy Blas ellentétekkel teljes jellemét, azt a vibrációt, amely célratörő szerelem és gyávaság, határozott tettrekész indulat és félelem vonásaiból tevődik össze. Megértjük, hogy végül is ezek a nagy belső ellentétek a tragikus okozói. Itt külön is kell hangsúlyozni egy momentumot. Gábor Miklós játékából világosan látni, hogy itt nem egy figura megmagyarázhatatlan, titokzatos jellembeli fogyatékosságairól van szó. Érezni lehet, hogy a kor s a helyzete formálta Ruy Blast ilyenné, az a bizonytalanság, amely jellemében kifejeződik, onnan van, hogy szolga. Nagyon messze az az idő, amikor a szolga föl tud fegyverkezni öntudattal, s bátran, minden belső konfliktus nélkül szembe tu szállni a hatalmasokkal. Ruy Blas győzelme nem lenne valószerű, Ruy Blas tragédiája forradalmasít. Mindezzel azt mondja: ha erős akarsz lenni, ha győzni akarsz, először magadat kell meggyőznöd és magadnak kell merni nagyot akarni, mert mindenfajta szövetség a hatalommal, a hatalmasokkal csak bukást okozhat. Gábor Miklós kitűnően játszotta Ruy Blast,  szerelmes ifjút. Ez a szerelem fölgyújt, perzsel, éget, ezzel szemben nincsen védekezés... S milyen egyszerű Gábor Miklós játéka! Érzelemgazdagság, nagy belső tűz, mély és megrázó emberség sugárzik az általa megalkotott figurából. A harmadik felvonásban különösen érdemes megfigyelni Gábor Miklós játékát. Kitűnő, amikor végtelen indulattal és gyűlölettel elmondja nagyhatású vádbeszédét, majd utána boldog szerelmesként odaborul a királyné elé, s rá szinte azonnal meg kell éreznie a bukás, a megsemmisülés fagyos jelenetét. Végtelen és végletes érzelmi hullámzás, de Gábor Miklós bírja színészi erővel, ezért az előadás egyik legszebb mozzanatává avatja az ő játéka ezt a jelenetet.

A királynőt Tolnay Klári játssza. Elsősorban azt hangsúlyozza, hogy ez az ifjú, rokonszenves asszony minden királyi ceremóniától irtózva végtelenül szenved a formák, az idegen világ, a kegyetlen környezet szorításában. Úgy tekint hajdani éveire, mint egy tökéletes, zavartalan boldogság idejére, amit nem hoz vissza semmi és senki, soha. S ekkor jelenik meg egy ifjú, aki életét teszi fel arra, hogy szerelmét megnyerje. Tolnay királynője szerelmes asszony. Minden játéka őszinte, igaz. [...]

A másik két fontos férfi szereplőről csak összefoglalás: Uray Tivadar alakítása emlékezetes színészi bravúr. Darvas Iván ötleteivel és játékával betölti az egész színpadot.

Végezetül itt van az előadás rádióközvetítésének második, nagyobbik része - bár gondolom, akiket érdekelt, az előző nyomán már ezt is megtalálták:

A királyasszony lovagja 3.

Ígértem, hogy ma egy hosszabb kritikát mutatok meg A királyasszony lovagja előadásáról (Madách Színház 1956, rendezte Vámos László, a főszerepekben Gábor Miklós, Tolnay Klári, Uray Tivadar, Darvas Iván).

A múltkori kritikát a Színház és Mozi című újságból másoltam ki, ami elsősorban a nagyközönségnek szóló, népszerű, képes hetilap volt (1956 októberében szűnt meg, utóda 1957. április 4-től a Film Színház Muzsika lett). Abban az időben ezen  a téren létezett egy másik lap, azaz inkább már folyóirat is, a Színház és Filmművészet. Havonta jelent meg, kiadta az 1950-ben megalakult szervezet, a Színház- és Filmművészeti Szövetség - így ez a folyóirat már elsősorban a szakmának szólt. Ennek 1956. évi 6., júniusi számába Illés Jenő írt egy meglehetősen hosszú kritikát, ebből fogok idézni részleteket.

Ruy Blas miniszterként, két néger lakájával

A kritika első része kifejezetten részletesen írt a franciák két évvel korábban a Théatre National Populaire-ben (TNP) bemutatott előadásáról , amelyet Jean Vilar rendezett, címszereplője pedig Gérard Philipe volt. Erről a témáról egyszer már szóltam itt a blogban, ugyanis a magyar "csapat" egy szép fényképalbummal lepte meg Jean Vilar-t, amit a francia társulat hasonlóképpen viszonzott.

Illés Jenő írásából viszont csak részleteket idézek, mert a teljes kritika tényleg nagyon hosszú, de azért azt a részt ide másolom, ahol összehasonlította a magyar és a francia előadást - igaz, a franciákét csak elbeszélésekből ismerhette:

[...] a Madách Színháznak e legjobb hagyományokkal kellett "megküzdeni", ha győzni akart. Mert mindig kicsit szánalmas dolog "vidékies" előadásokat látni, különösen akkor nagyon szembetűnő ez, ha tudjuk elbeszélésekből, leírásokból, hogy milyen is lehet mások, az úttörők produkciója. (Meg kell jegyezni, hogy mindazok, akik a TNP előadását látták, egybehangzóan állítják, hogy nem kell szégyenkeznünk ezzel az előadással, a magyar színházkultúra ismét nagyon dicséretes művet alkotott, ez az előadás kibírja még az összehasonlítás csábító próbáját is.)

A Madách Színház előadásának egészéről így értekezett Illés Jenő (persze gondoljuk hozzá az értelmezéshez az akkori politikai helyzetet is):

Az előadást Vámos László rendezte, s rendkívül helyesen zenét is íratott hozzá Kulka Jánossal, hogy ezzel is fel tudja fokozni a mű érzelmi hatását. A zenének a rendező komoly szerepet juttat az egyes drámai csomópontok kiemelésénél, egy-egy lírai tiráda hangulati aláfestésénél különösen nagyon jól tudja hasznosítani a zene kivételes erejét, érzelmi hatását. - Vámos László abból indult ki, hogy a Ruy Blas nem egyszerűen szerelmi történet, nem csupán meghökkentően érdekes história, egy lakáj és egy királynő szerelmi regénye, hanem komoly társadalmi mondanivalót is hordoz. Vámos László rendezése azt hangsúlyozza, amit Victor Hugo mond, hogy "Ruy Blas maga a nép, a szegény, árva, értelmes és erős nép". Ezért Ruy Blas minden tette különös hangsúlyt kap azzal, hogy benne a nép érzései, vágyai, indulatai fejeződnek ki, az a vágy és igény, hogy kezébe vegye sorsának alakítását, a lakmározó, botor grandokkal szemben érvényesítse jogait. A Madách Színház előadásában a társadalmi mondanivaló soha nem nehezedik súlyos ballasztként a műre, hanem mintegy a költészet mögül tör elő. Vámos László rendezése rendkívül plasztikusan ábrázolja, jellemzi az egyes alakokat, és gazdag emberi-pszichológiai alapot ad az elhangzó nagy tirádáknak. Szövegmondás és emberábrázolás nincsenek ellentétben ebben az előadásban, a kettő egymást egészíti ki, s mindezt fokozza a zene hangulatteremtő ereje. Ebben az előadásban csakúgy, mint a TNP előadásában (a kritikák szerint) a díszlet és a szó is az emberábrázolás szolgálatában áll. A rendezés csak annyi játékot enged a színésznek, amennyi a lelkiállapot kifejezéséhez elengedhetetlenül szükséges. Bízik és hisz a költészetben, reméli, hogy az a roppant arányú küzdelem, ami a színpadon zajlik, az az érzelemgazdag világ alkalmas arra, hogy megfogja, lenyűgözze a nézőt. S mindezt teljes sikerrel teszi. Még a negyedik felvonásban sem lankad el a néző figyelme egy pillanatra sem, mert ezt a látszólag félrevivő jelentést Vámos László eredeti és hatásos módon rendezi meg. Ez a szín megnyugtat és kizökkent a harmadik felvonás emelkedett s végsőkig feszített hangulatából. Ilymódon mint a vihar-előtti-csend, rendkívül hatásosan készíti elő az ötödik felvonást, ahol aztán valóban remekelhet a rendező és a színészgárda. Mert az ötödik felvonás volt az, amely talán legjobban sikerült rendezőileg, bár a második felvonás dermesztő atmoszférája, nyomott, fásult, kegyetlen hidegséget árasztó légköre is tökéletes a maga nemében. Talán a legnagyobb dicséret az lehet az előadásról, ha azt mondjuk, hogy soha egy pillanatig sem foglalkoztatott bennünket a darab egynémely dramaturgiai következetlensége, az egyes jellemekkel kapcsolatos tisztázatlan momentumok, a néző kénytelen átadni magát egy forró színházi est hatásának. Mert ünnepi, emelkedett, igazi nagy előadás tanúi lehettünk a Madách Színházban. Örömmel szemet hunyunk a kisebb hibák felett, mert maga az egész meghökkentően szép, lenyűgöző és eredeti.

Annyi jegyzetet ehhez a részhez hozzáfűzök, mert a kritikából nem derül ki, hogy az említett felvonások mely részeit jelentik a darabnak. A 2. felvonás a hírhedt spanyol etikett fullasztásában élő királyné helyzetét mutatja be. A 3. felvonás az udvarnál magas polcra emelkedett Ruy Blasról szól és itt hangzik fel a híres "Jó étvágyat urak!" monológ is. A 4. felvonás központi figurája az intrikus Don Salluste unokaöccse, Don Cesar (Darvas Iván), akinek a nevén Don Salluste mint rokonát a királyi udvarba plántálta lakáját, Ruy Blast. Az 5. felvonásban pedig beteljesedik a tragédia: Don Salluste (Uray Tivadar) csapdát állít a királynénak és Ruy Blasnak, kiderül, hogy Ruy Blas igazából nem nemes ember, csak egy lakáj. Miután megöli Don Salluste-t, öngyilkos lesz és haldokolva kéri imádott királynéja bocsánatát.

Végül igazi csemege következik. Az előadást annak idején közvetítette a rádió és az akkori teljes hangfelvétel ma is létezik. Az első részt a következő bekezdés után meg is lehet hallgatni. Mivel a technika ördöge folytán ebből a legutolsó körülbelül két-három perc lemaradt, utána ide másolom az első rész legvégét külön is, kicsit előbbről kezdve, mint ahogyan az véget ért - csak, hogy biztosan ne maradjunk le semmiről.

Legközelebb Illés Jenő kritikájából a Gábor Miklósra vonatkozó mondatokat mutatom meg, amelyekhez a hangfelvétel befejező részét fogom illeszteni.

 

A királyasszony lovagja 2.

Ma olvassuk el együtt Demeter Imre kritikáját a Színház és Mozi című hetilap 1955. évi 19. számából.

Előtte nézzük meg ennek a számnak a címlapját: ez is saját fényképezés a jó vastag bekötött évfolyamból, ezért a hibák - de így is olyan szép...

A cikkben némi irodalomtörténeti bevezető után így tér rá Demeter Imre a konkrét produkcióra (az idézett részben a kiemelés tőlem - természetesen):

A Madách Színház előadása régi vitára nyom csattanót: Victor Hugo drámái a polgári irodalomtörténet lapjai között - s valljuk meg, ezideig a mi tízesztendős színházi gyakorlatunkban is nem mindig kaptak valami fényes helyet. Egykor sokan elavultnak tartották e drámák sodró romantikáját, felfokozott érzelmeit, legfeljebb a zseni kezevonását s a lírai szépségeket vették észre benne. Ez a remek előadás tanúsítja: ma is él Victor Hugo drámáinak csillogó romantikája, roppant pátosza, hőseinek pompás jellemzése. (Vagy inkább: ma újra él.) Mészöly Dezső új fordítása nagyszerű. Szép költői nyelven zeng a szöveg, csupa szenvedély, líra, megelevenítés, s végig magas hőfokú. (Csak néhol kísértenek még a sokat vitatott modernizáló szavak.) Vámos László rendezte az előadást, mely hiánytalan élményt ad, pompás hangulatokat varázsol, s a külső szépségeket a mondanivalónak rendeli alá. Stílusában a nagy romantika áradását, nemes pátoszát követi, de nem engedi a deklamációt, a külszínes jellemzést. A kísérőzenét (Kulka János igényes, stílusos alkotása) érzelmek és helyzetek kifejezésére használja. Kiválóan váltja a tragikus, felemelő pillanatokat a szatirikussal, a mulattatóval s Gara Zoltán okosan nagyvonalú díszletei között bontja elemeire a drámát. A színészek (Kreibich Margit jelmezeiben) az együttes összekovácsoltságát tanúsítják. Ruy Blast Gábor Miklós kelti életre, szenvedélyes játékkal, feltárva a lakáj megalázó sorsát, tehetségét, töretlen jellemét és forró szerelmét. Alakítása érzelemgazdag, megannyi színe van, s csupa bensőség, őszinte pátosz. Versmondásának tisztasága és játékának mélysége adja meg a dráma-hős jellemének harmóniáját. Emlékezetes a nagy monológja, amikor a főurakat megleckézteti; erő, ész, emberség és acélos akarat árad szavaiból. Uray Tivadar Don Salluste intrikus alkatát, kicsinyes és szörnyű bosszúvágyát leplezi le fölényes művészettel; játéka valóságos színiiskola, mely a nagy mesterségbeli tudást egyesíti a belső átéléssel, az aprólékos, finom jellemformálással. Darvas Iván még az ilyen mester mellett sem tűnik fel egyszerű tanítványnak; Don Cesar szerepét mintázza remekbe, az arisztokráciától megundorodott nemest, aki állítólag "lezüllött", de aki különb rangos rokonainál. A szabad élet romantikus szerelmese ő, könnyed és könnyelmű, de férfias jellemét a rongyokban is őrzi, s megtoldja az emberséggel. Darvas játéka öngúny, emberség, nagy komédiázás. Minden mozdulatára oda kell figyelni, úgy formálja meg a különös figurát; s csak az előadás után gondolunk arra: mennyi színt csillogtatott meg ez a rendkívüli színész akár az utóbbi néhány szerepében is! Ujlaky László ezúttal egy epizódszerepben győz meg arról, hogy milyen szatirizáló tehetsége van: mintha régi spanyol festményekről lépett volna a színre a kecskeszakállú és kecskeérzelmű vén marquis, akit Ujlaky nagyszerű humorral megelevenít. 

Tolnay Klári alakítja a királynőt: fenségesen szép nőalak, aki vergődik a spanyol etikett ostoba regulái között, s akinek idegenek a madridi vagy aranjuezi palota termei. Mesterien egyszerű művészettel tárja fel a királynő vágyait, titkos álmait, lelkének - s nem rangjának - előkelőségét. S azt, mint győzi le a rabtartó etikettet az érlelődő szenvedély. Szép, nemes varázslatos alakítás ez. Egy-egy kisebb szerepben kitűnt Kozák László mulattatóan szatirikus lakájfigurája, Soltész Annie duennája, Korompay Vali finom leányalakja.

Két kiegészítés, illetve pontosítás: Ujlaky László szerepneve Don Guritan volt; Tolnay Klári nem királynőt, hanem királynét játszik, mint a darab magyar címváltozatából is kiderül.

Legközelebb egy jóval hosszabb kritikát szeretnék megmutatni az akkori Színház és Filmművészet című folyóiratból.

Addig itt van a Demeter Imre által is kiemelt nagy monológ, a "Jó étvágyat, urak!" hangfelvétele az eredeti előadásból, Gábor Miklóssal:

A királyasszony lovagja 1.

Nincs semmilyen évfordulója, csak egyszerűen ahhoz támadt kedvem, hogy mostanában A királyasszony lovagja 1955-ös előadásával foglalkozzunk. Igaz, várhatnék vele jövő áprilisig, akkor lesz éppen hatvan éve, hogy bemutatták, de majd akkor legfeljebb csak röviden emlékeztetek rá és belinkelem a most készülő posztokat. Egyébként is, ha meg akarnám várni minden fontos alakításának blog-beli bemutatásával a kerek évfordulót, egy egész életet kellene rászánni nekünk is :)

Tehát: Gábor Miklós 1954-ben, mondhatni egy huszárvágással a Nemzeti Színházból a Madách Színházba szerződött. Első szerepe Rómeó volt, Tolnay Klári oldalán - úgy "állt be" az 1953-ban bemutatott előadásba. Rómeó után azért nem csak nagy klasszikus szerepeket kapott, azokért a Madáchban is meg kellett dolgoznia. Érdemes felsorolni, hogyan jutott el Ruy Blas-ig. Új színházában első igazi premierje Molière Misanthrophe-jában egy karakterszerep, Aceste márki volt. Majd jött Halász Péter: Vihar után című friss drámájának hídépítő mérnöke. Attól tartok, abban a sematikus darabban nem túl sok öröme telhetett... Utána remélem, felüdülés volt számára Bartha Lajos: Szerelem című színművének egy figurája, ifjabb Biky, akit Zenthe Ferenccel szerepkettőzésben játszottak. Ez volt első közös munkája Vámos Lászlóval. Még 1955 legvégén egy olasz vígjátékban is színpadra lépett: a Vannak még kísértetek című vígjátékban, melyet a jónevű Eduardo De Filippo írt, s a szerepneve Gastone Califano volt.

És jött végre A királyasszony lovagja :) A premier pontos dátuma: 1956. április 28.

Az első képet még egy próbáról mutatom - úgy fényképeztem ki a korabeli Színház és Mozi című hetilap bekötött évfolyamából, azért ilyen csálé, ráadásul az újságban eleve ilyen életlen volt, de azért mégis látunk belőle valamit:

Tolnay Klári és GM. Színház és Mozi 1956. 16. szám

Victor Hugo eredetileg Ruy Blas című romantikus tragédiáját Mészöly Dezső fordította. Kísérőzenéjét Kulka János komponálta. Rendezte Vámos László. A díszleteket Gara Zoltán, a jelmezeket Kreibich Margit tervezte.

Írjuk akkor már ide a teljes szereposztást - bár én a színlap hagyományos sorrendjét kissé megbolygattam, mert régen a női szereplőket a lista legaljára száműzték, így a női főszereplő a legkisebb férfiszerep, ebben az esetben a 2. őr után következett...

Neuburgi Mária, Spanyolország királynéja: Tolnay Klári

Ruy Blas: Gábor Miklós
Don Salluste de Bazan: Uray Tivadar
Don César de Bazan: Darvas Iván

D'Albuquerque hercegnő: Barta Mária

Casilda: Korompai Vali 

Don Guritan marquis: Ujlaky László
De Camporeal gróf: Perényi László
De Santa Cruz marquis: Solthy György
Del Basto marquis: Keleti Árpád
D'Alba gróf: Tamás József
De Priego marquis: Bakay Lajos
Don Manuel Arias: Szegedi Szabó István
Montazgo: Deák Lőrinc
Don Antonio Ubilla: Szabó Ferenc
Covadenga: Szénási Ernő
Gudiel: Simányi Tibor

Egy duenna: Soltész Annie

Egy lakáj: Kozák László
Egy tiszt: Lendvai Gyula
Egy ajtonálló: Regős Péter
Egy apród: Deák Ferenc
1. Őr: Róth Richárd
2. Őr: Fehér János

Legközelebb az előadás kritikáiból válogatok.

Színházi közvetítések a televízió hőskorában

Kellemes meglepetésként fedezem fel mostanában, hogy a Duna2 TV-t újra lehet nézni, sőt, remek régi színházi közvetítések és filmek szerepelnek műsorán – köztük sok olyan, amit ezer éve sehol nem lehetett látni. Igaz, eléggé a késő esti órákban, de a DVD-s, műsorrögzítős világban egy kis odafigyeléssel, beprogramozással simán elérhetően. Gábor Miklós-os műsorral ugyan még nem találkoztam, de ha a csatornának ez a törekvése megmarad, akkor remélem, hogy őt is láthatom, esetleg olyan filmjeiben vagy nagy színpadi szerepeiben, amelyeket még nem, vagy csak tinédzserkoromban láttam. Kedves Duna TV, esetleg tudok javaslatokat tenni ez ügyben...

Ez a felfedezés adta az apropót, hogy megpróbáljak utánanézni, annak idején Gábor Miklós milyen színházi előadásairól készült egyáltalán televíziós felvétel. Persze tudjuk, hogy közülük sok mindent kiselejteztek, pótolhatatlan veszteséget okozva, de azért érdekes lehet, hogy mégis milyen alakításaival találkozhatott mondjuk a vidéki közönség legalább a televízióban.

A kutatás mindjárt az elején egészen döbbenetes eredményeket hozott. Már az 1950-es évek végén elképesztő televíziós közvetítések említésével találkoztam, és nemcsak Gábor Miklóssal kapcsolatban. Ugyanis a hazai televíziózásnak ennyire a hajnalán még kevés televíziós filmet készítettek; inkább kiszálltak egy-egy színházba és onnét közvetítettek előadásokat. Ám az utókor ezekben semmiképpen nem részesülhet (sajnos), mert a technika akkori fokán csak közvetítésre volt képes a televízió, de az anyag rögzítésére, megőrzésére még nem. De így, egyenesben azért közvetítették a következő előadásokat (persze ki tudja, technikailag milyen minőségben, de azért én úgy is elfogadnám őket):


1958. január 7.
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Madách Színház). Ruy Blas: Gábor Miklós, Mária királyné: Tolnay Klári, Don César: Darvas Iván, Don Salluste: Uray Tivadar. Rendezte Vámos László.


1959. április 23.
Beaumarchais: Figaro házassága (Madách Színház). Figaro: Gábor Miklós, Zsuzsi: Gombos Kati, Gróf: Uray Tivadar, Grófné: Tolnay Klári, Cherubin: Vass Éva. Rendezte: Vámos László.

1959. szeptember 24.
Shaw: Az ördög cimborája (Madách Színház). Dudgeon Richárd: Gábor Miklós, Andersonné: Tolnay Klári, Anderson: Lőte Attila. Rendezte Ádám Ottó.

1960. január 16.
Bródy Sándor: A medikus (Madách Színház). János: Gábor Miklós, Riza: Vass Éva. Rendezte Ádám Ottó.


1960. június 18.
Moreto: Donna Diana (Madách Színház). Donna Diana: Tolnay Klári, Don Carlos: Gábor Miklós. Rendezte Both Béla.


1960. szeptember 24.
Eörsi Ferenc: A fekete ventilátor (Madách Kamaraszínház). Orvos: Gábor Miklós, Lány: Váradi Hédi, Merénylő: Gombos Katalin. Rendezte Both Béla.


Később a színházi közvetítéseket egyre inkább felváltották a saját gyártású televíziós filmek, de szerencsére azért nem feledkeztek meg erről a területről sem. 1962/63-tól a színházi közvetítések már felvételről kerültek adásba, így vannak közöttük, amelyek túlélték a barbár selejtezéseket, s így ma is hozzáférhetőek. Legközelebb ezeket fogom felsorolni, egyelőre 1978-ig.
Legfőbb forrásom egyébként EZ A WEBOLDAL volt, de vannak adataim a régi Film Színház Muzsikákból és a saját emlékezetemből is :)


Végül pedig füleljünk bele Victor Hugo: A királyasszony lovagja korabeli előadásának hangfelvételébe. Gábor Miklós bravúros előadásában Ruy Blas híres monológját halljuk: "Jó étvágyat, urak!"