Még egyszer: Nők iskolája

Elmúlt alkalommal a Fényszóró című művészeti hetilap kritikáját mutattam meg Gábor Miklós legelső Molière-szerepéről és magáról az előadásról. Ma folytatom egy rövidebb szemelvénnyel a Színház című hetilap 1946. 1. számából. Érdekes, hogy ezt is egy operai szakember írta, Balassa Imre - de tőle most csak nagyon keveset idézek:

Az előadásnál jobbat alig láttunk a Nemzeti Színházban. Gondos munka, fejlett stílusérzék és a molière-i levegő teljes átélését éreztük benne.

[...]

Gábor Miklós ifjú vérmérséklete, rokonszenves egyénisége, derűs alakítása és Mészáros Ági bájossága, kedvessége a szerelmes fiatal pár alakját üdén és megnyerően idézi elénk.

Ígértem még, hogy megmutatom, Gábor Miklós hogy vélekedett erről az alakításáról (is). A cikk szintén a Színház című hetilapban látott napvilágot. Csak az a gondom van most vele, hogy annak idején az OSZK-ban ülve elfelejtettem felírni, hogy pontosan melyik számban jelent meg... Annyi biztos, hogy az 1946-os évfolyamban, valamikor a 13. és a 18. szám között. A riportban Gábor Miklós három szerepéről szól röviden: a már sokszor kielemzett Rettenetes szülők előadásáról, erről a Molière-szerepről, és Gogol Revizoráról, amelyben Hlesztakovot játszotta. A konkrét szerepekről mondottakon kívül megtudhatjuk, hogyan érezte magát akkoriban a bőrében színészként :)

Talán úgy lesz a legjobb, ha a teljes cikket ide másolom, amely ezzel a képpel illusztrálva jelent meg - Gábor Miklós a Rettenetes szülők Michel-zakójában:

Megjegyzem még, hogy a cikk eredeti kurzív kiemeléseit én aláhúzással jelöltem.

B. M.: Cocteau, Molière, Gogoly [sic] és a "skatulya"

Cocteau, Molière, Gogoly: három figura, három jellem, három siker, három kiugrás. Fiatal színész számára hatalmas feladat és hatalmas veszély; az a bizonyos rózsaszín felhő, amelyet általában "önteltségnek" szokás nevezni. Ám Gábor Miklós - hiszen most róla esik szó - távol áll a veszélyes zónától. Hogyan látja önmagát? - hogyan beszél arról az útról, amelyet rövid hónapok alatt győzedelmesen megfutott?

1. Cocteau - igen, ez a figura "feküdt", nagyon könnyű volt a feladat. Hiszen ebben a műfajban éltem huszonhárom éves koromig. Megismertem és úgyszólván kinőttem a vadzseniket, betéve tudtam a leckét. Idegeimben éreztem Michel figuráját; a Rettenetes szülők valamennyi helyzetét évek óta magántulajdonomnak láttam. A siker? - a siker nagyon jól esett, örültem, boldog voltam, - végre! Önmagamat mintáztam. De éppen ez ijesztett meg. "Vigyázzunk" - mondtam - "ez az anyanyelvem..."

2. Molière? - Az első számú fejbevágást Molière-től kaptam. Igen, a nagy szerzőtől, személyesen. Megvallhatom? - Molière-t rosszul játszottam. Miért? Külsőség volt, csupán a jókedv, ugrabugrálás a móka, felületes az őszinte szerelem, játék az, ami igaznak tetszett. Nem találtam a megoldást, pedig éreztem, hogyan kellett volna. Utána rémülten kerestem az újságban a nevemet: vasdorongokat vártam és őszinte jóindulatot kaptam. Ma is köszönöm a kritikusoknak...

3. Gogoly? - Most talán sikerült. Idegen a jellem - a pesti kishivatalnok, aki Kiskunhalason városi színésznő-szerelmeivel dicsekszik - és öntudatlanul és önkéntelenül mindenkit megszédít. Talán csak a fejlődés vonala hiányzik. Hiszen a színjátszás alapja: valaki így jön be a színpadra és amúgy távozik, valakit megváltoztat a cselekmény sodra. Most korrigálok: csak a figura jellemére és lelkére gondolok.

4. - A sikert még nem érzem. Néha jól esik, néha boldog vagyok, de tulajdon hibáim a fejemre nőnek. Nekem még nem tetszik Gábor Miklós. Majd később, talán tíz-tizenöt év múlva, ha már sokat és sokfélét játszottam. Mert a "skatulyától" rettentően félek. Cocteau után azt mondták: Várkonyira hasonlítok. Gogolyban Urayra emlékeztek egyes kollégák. Most még néhány más árnyalatot is szeretnék. Akkor, idővel talán az igazi Gábor Miklós is jelentkezik. Aki lenni szeretnék... 

Eddig tartott a riport, azt hiszem, van benne jópár érdekes gondolat.

Gábor Miklósra hamarosan több Molière-darab fiatal szerelmesét osztották. Ezek voltak: Kényeskedők (1947), Dandin György (1947), Fösvény (1948). Közülük többet néhány év múlva felújítottak, így a Nők iskoláját is, 1953-ban, szinte változatlan szereposztással.

1955-ben egy más típusú Molière-figura következett pályáján, Acaste-ot játszotta Tímár József Alceste-je mellett a Misanthrope-ban (akkor így írták a darab címét), még a Nemzeti Színházban. Ez a darab még egyszer visszatért az életében: 1971-ben, amikor a Madách Kamara Mizantróp címmel műsorra tűzött előadásában ő volt a címszereplő. Amennyire tudom, ennyi Molière-szereppel és darabbal találkozott pályája során.

 

Az első Molière-szerep

Gábor Miklós, bár 1940-ben elvégezte a színiakadémiát és játszott néhány filmben valamint előfordult színpadon, igazi pályáját 1945 tavaszán tudta csak megkezdeni. A Nemzeti Színház ifjú tagjaként állítása szerint rögtön nagyot bukott, mint a Bánk bán Ottója. Kezdői válságából a Művész Színház felkérése szakította ki, ott aratott hatalmas sikere a Rettenetes szülők című  Cocteau-darabban. A Nemzetiben ezután egy szovjet háborús színmű kisebb szerepét kapta (Konsztantyin Szimonov: Orosz emberek), majd Molière egy ifjú szerelmes figurája következett: A nők iskolája című darabban Horace alakja. A darabot, mely Heltai Jenő fordításában 1945. december 21-én került először színre, Hont Ferenc rendezte.

A szereposztás a következő volt:

Arnolphe: Major Tamás
Ágnes: Mészáros Ági
Horace: Gábor Miklós
Alain: Makláry Zoltán
Georgette: Pártos Erzsi
Chrysalde: Dávid Mihály
Enrique: Kamarás Gyula
Oronte: Nagy Adorján
Közjegyző: Horváth Ferenc

Első kritikánk a Fényszóró című hetilapból származik, az operai életben jól ismert Lányi Viktor írta.  Idézem belőle a magáról a darabról szóló részt is, hogy felfrissítsük emlékezetünket, ha már régen találkoztunk volna a művel. Megjelent a lap 1946. évi 1. számában, a fényképmontázst is onnét vágtam ki.

 

[Arnolf] Agglegényi életét fel akarja cserélni házaséletre. Ámde az asszony ingatag, az ebből származó veszélypontokat jóelőre ki kell küszöbölni. Legcélszerűbb - szerinte - úgy preparálni a feleségnek kiszemelt áldozatot, hogy annak eszébe se juthasson a hűtlenkedés. Legjobb még, ha egyáltalán nincs esze, amivel élni tudjon, vagyis ha világtól elzártan nevelkedett buta libuska.

Arnolf barátunk szentül hisz elméletében, mely rögeszmévé kövesült benne. Hasztalan próbálja jobb belátásra téríteni Chrysalde, a jókedélyű sógor [...] Arnolf természetesen fölsül a bölcsességével, kiszemelt arája, a kis Ágnes éppen naiv ártatlanságával, romlatlan természetének őszinte ösztönösségével dönti halomra az egész gőgös stratégiát. Hiába minden: óvatosság, pénz, csel, erőszak, hiába, végül a vén kecskévé aljasult zsarnoki széptevő csúszó-mászó rimánkodása. Ágnes a csinos, fiatal, szeleburdi Horace-é lesz, akivel az ifjúság és az igaz szerelem jogán összetartozik.

Miután a kritikus rendkívüli módon megdicsérte Heltai Jenő műfordítását, rátért az előadásra:

Az élvezet zavartalan, mert az előadás kitűnő. Hont Ferenc, a rendező egységes, átgondolt koncepcióba foglalta a játékot, mely így a komédiás-szabadság teljessége ellenére sem válik szétesővé. Apró, elevenítő ötletei anyagszerűek és színpadszerűek. A Varga Mátyás által tervezett vonzóan stílusos színpadon nem puszta díszként elhelyezett, hanem valósággal "játszó" szökőkút például mennyi ugródeszkát ad Major Tamás változatos, bonyolult színészi munkájának! Dandin és Tartuffe után harmadik nagy Molière szerepében megint a jellemábrázolás döbbenetes szuggesztiójával oldja meg feladatát a kiváló művész. Mészáros Ági önmagát adja s hogy bájos színészi naturájával teljesen kitölti a darab Ágnesének szerepét, ez számára a legnagyobb dicséret. Gábor Miklós Horace-a friss, kedves, mutáló hangú kamasz. Dávid Mihály pompásan eltalálja a molière-i  raisonneur-hangot. A cselédpárt játszó Makláry és Pártos Erzsi jókedvűen, de mértéktartóan bohóckodnak. Nagy Adorján, Kamarás Gyula, Horváth Ferenc egy-egy jelenetben igen jók. Dávid Ferenc ötletes, újfrancia-stílusú közjátékmuzsikái kellemesen hangzanak.

 Legközelebb másik kritikát mutatok és idézni fogom Gábor Miklóst is, miként vélekedett saját alakításáról. Érdekes lesz :)

Helyzetjelentés Gábor Miklósról, 1946

Az utóbbi posztoknak Gábor Miklós Nemzeti Színház-beli 1945-ös pályakezdése és sokadszorra a kimeríthetetlen Rettenetes szülők előadás volt a témája, még maradjunk ennél a korszaknál. A Színház című hetilap 1946. 5. számában találtam egy cikkrészletet. Péchy Blanka írta, aki, hogy úgy mondjam, "okos" színésznő volt, pályája során jócskán foglalkozott színháztörténeti kérdésekkel, több könyve is megjelent. Itt most fiatal kollégáinak alakításaira reagált, s Új tehetségek címmel pályakezdő színészekről készített gyorsfényképet: ők Ilosvay Katalin, Bánki Zsuzsa, Ruttkai Éva és Gábor Miklós.

Amit Gábor Miklósról ír, azzal egy kicsit közelebb juthatunk, hogy milyen lehetett ő Ottóként a Bánk bánban, ami legelső szerepe volt a Nemzetiben, s mint maga mondta, megbukott benne. Eddig egyetlen kritikát találtam róla, amit meg is mutattam (ott kép is van, ha valaki meg akarja nézni), de ez a cikkrészlet, a kolléga rövid jellemzése sokkal szemléletesebb. Szó esik még benne a Rettenetes szülőkről és röviden a legújabb bemutatóról, Moliere: Nők iskolája című színművéről (bocsánat, hogy nem teljesen helyesen írom Moliere nevét, de a blogger hatalmas kalamajkát csinál, ha megpróbálok idegen ékezetes betűt beilleszteni...).
Képet A nők iskolájából tudok mutatni, forrása a Magyar színházi adattár:

Horace: Gábor Miklós, Ágnes: Mészáros Ági

Olvassuk Péchy Blankát, ilyennek látta Gábor Miklóst 1946-ban

Rövid pályafutása óta másodszor tagja már a Nemzeti Színháznak. Németh Antal mindjárt az Akadémiáról odavitte, de bemutatkozására nem került sor. Az ostrom után a "Bánk bán" Ottójában lépett fel. Alakításáról a kritikusok véleménye megoszlott. Talán Katona József sem álmodta ilyen szilajnak és feketének a germán herceget.

Gábor Miklós vérbeli szerelmes színész. nem azért, mert csinos fiú, hanem azért, mert neki is elhisszük, meg tud mámorosodni a nőktől. A "Rettenetes szülők"-ben boldog szerelme éppoly elemi erővel áradt, mint sebzett szerelmének heves fájdalma. Alakítást sajtó és közönség ritkán fogadott lelkesebb, osztatlanabb elismeréssel. Pedig színészi feladatnak korántsem volt egyszerű az agyonszeretett, agyondédelgetett, kényes helyzetekben vergődő fiatal fiú szerepe. Kevesebb tapintattal, ösztönnel és értelemmel még gyakorlott színész is könnyen elvéthette volna. Minden mozdulata élt és a helyzet szülte meg azt is, melyet írói instrukció szerint, végszóra csinált, például amikor anyja ágyát rugdalta. Hibátlan alakítás volt.

Most a Nők iskolájában sok kedvességgel és temperamentummal játssza a szerelmes Horace szerepét.