Egy/néhány régi karácsony

A Film Színház Muzsika 1958. évi 52. számában a Ruttkai Éva / Gábor Miklós házaspár régi karácsonyokra emlékezett:

Ezzel a kis cikkel és képpel kívánok boldog karácsonyt minden kedves Olvasómnak!

Színházi közvetítések a televízió hőskorában

Kellemes meglepetésként fedezem fel mostanában, hogy a Duna2 TV-t újra lehet nézni, sőt, remek régi színházi közvetítések és filmek szerepelnek műsorán – köztük sok olyan, amit ezer éve sehol nem lehetett látni. Igaz, eléggé a késő esti órákban, de a DVD-s, műsorrögzítős világban egy kis odafigyeléssel, beprogramozással simán elérhetően. Gábor Miklós-os műsorral ugyan még nem találkoztam, de ha a csatornának ez a törekvése megmarad, akkor remélem, hogy őt is láthatom, esetleg olyan filmjeiben vagy nagy színpadi szerepeiben, amelyeket még nem, vagy csak tinédzserkoromban láttam. Kedves Duna TV, esetleg tudok javaslatokat tenni ez ügyben...

Ez a felfedezés adta az apropót, hogy megpróbáljak utánanézni, annak idején Gábor Miklós milyen színházi előadásairól készült egyáltalán televíziós felvétel. Persze tudjuk, hogy közülük sok mindent kiselejteztek, pótolhatatlan veszteséget okozva, de azért érdekes lehet, hogy mégis milyen alakításaival találkozhatott mondjuk a vidéki közönség legalább a televízióban.

A kutatás mindjárt az elején egészen döbbenetes eredményeket hozott. Már az 1950-es évek végén elképesztő televíziós közvetítések említésével találkoztam, és nemcsak Gábor Miklóssal kapcsolatban. Ugyanis a hazai televíziózásnak ennyire a hajnalán még kevés televíziós filmet készítettek; inkább kiszálltak egy-egy színházba és onnét közvetítettek előadásokat. Ám az utókor ezekben semmiképpen nem részesülhet (sajnos), mert a technika akkori fokán csak közvetítésre volt képes a televízió, de az anyag rögzítésére, megőrzésére még nem. De így, egyenesben azért közvetítették a következő előadásokat (persze ki tudja, technikailag milyen minőségben, de azért én úgy is elfogadnám őket):


1958. január 7.
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Madách Színház). Ruy Blas: Gábor Miklós, Mária királyné: Tolnay Klári, Don César: Darvas Iván, Don Salluste: Uray Tivadar. Rendezte Vámos László.


1959. április 23.
Beaumarchais: Figaro házassága (Madách Színház). Figaro: Gábor Miklós, Zsuzsi: Gombos Kati, Gróf: Uray Tivadar, Grófné: Tolnay Klári, Cherubin: Vass Éva. Rendezte: Vámos László.

1959. szeptember 24.
Shaw: Az ördög cimborája (Madách Színház). Dudgeon Richárd: Gábor Miklós, Andersonné: Tolnay Klári, Anderson: Lőte Attila. Rendezte Ádám Ottó.

1960. január 16.
Bródy Sándor: A medikus (Madách Színház). János: Gábor Miklós, Riza: Vass Éva. Rendezte Ádám Ottó.


1960. június 18.
Moreto: Donna Diana (Madách Színház). Donna Diana: Tolnay Klári, Don Carlos: Gábor Miklós. Rendezte Both Béla.


1960. szeptember 24.
Eörsi Ferenc: A fekete ventilátor (Madách Kamaraszínház). Orvos: Gábor Miklós, Lány: Váradi Hédi, Merénylő: Gombos Katalin. Rendezte Both Béla.


Később a színházi közvetítéseket egyre inkább felváltották a saját gyártású televíziós filmek, de szerencsére azért nem feledkeztek meg erről a területről sem. 1962/63-tól a színházi közvetítések már felvételről kerültek adásba, így vannak közöttük, amelyek túlélték a barbár selejtezéseket, s így ma is hozzáférhetőek. Legközelebb ezeket fogom felsorolni, egyelőre 1978-ig.
Legfőbb forrásom egyébként EZ A WEBOLDAL volt, de vannak adataim a régi Film Színház Muzsikákból és a saját emlékezetemből is :)


Végül pedig füleljünk bele Victor Hugo: A királyasszony lovagja korabeli előadásának hangfelvételébe. Gábor Miklós bravúros előadásában Ruy Blas híres monológját halljuk: "Jó étvágyat, urak!"

Figaro házassága - újra

Május 26-án referáltam a Madách Színház 1958-as Figaro házassága előadásáról. Az akkori Film Színház Muzsikában Demeter Imre egy kissé elmarasztalta a produkciót; nem a szereplőket, hanem Vámos László rendező koncepcióját, ami azért kihatott a szerepértelmezésekre is. Szerinte Vámos a tónust olykor kesernyésre, máskor érzelgősre, líraira hangolta, mintha megfeledkezett volna arról, hogy a darab végig a commedia dell"arte stílusában mond komoly és magvas dolgokat is.

Az Élet és Irodalom kritikusa, Bogáti Péter mintha egy másik előadást látott volna. Szellemes kritikáját Beaumarchais úrhoz szóló fiktív levél formájában írta meg az ÉS 1958. 39. számában.

Bogáti dicséri a díszletet, amelyet Demeter Imre elmarasztalt. Bogáti szerint Jánosa Lajos monumentálisan ható, mégis könnyed, levegős keretbe foglalta a színpadot, mindössze az erősen lejtősre döntött alap alkalmazása kelt némi illetlen aggodalmat, hogy egyszer egy lendületesebben mozgó színész a nézők közé pottyanhat. Viszont Demeter szerint már a színpadkép is a rendezői tévedést bizonyítja...

A díszletterv

Bogáti így referál tovább Beaumarchais úrnak:

Ebben a szerencsés keretben zajlik a játék. Zajlik, mert a jelenetek gyors tempóban kergetik egymást, vidáman, harsányan, kevés lélegzetvételnyi időt hagyva a művészeknek és magával ragadva a nézőket is. Sovány elismerés volna azonban a rendezőnek, Vámos Lászlónak, ha csupán ennyit dicsérnénk a munkájában. Hiszen Ön, M. Beaumarchais, nemcsak  mulattatni akart, hanem komisz igazságokat is vastagon odadörgölt parókás, selyemnadrágos közönségének – s fölényes öngúnnyal alkalmazta a cselvígjáték képtelen trükkjeit is. Vámos László mindkettőre ügyelt: tudja, mikor kell komolyra fordítani a szót a színpadon  és tudja, mikor nem szabad komolyan venni a komolyságot.

Ugyanerről Demeter Imre így vélekedett: Az előadás mulattatott, de nem volt elég szellemes, nevettetett, mégsem volt eléggé humoros.

A színészi játékra rátérve Bogáti kifejti, hogy korábban a Madách Színház előadásait az jellemezte, hogy néhány kiemelkedő nagy alakítás mellett messze elmaradtak a többiek. Gorkij Nyaralók-jának esetében ez a jelenség már erősen eltűnőben volt és a Figaro előadása is ezt mutatja.

A jó együttesen belül kétségtelenül Gábor Miklósé a pálma [...] Könnyed és francia, mint szerzője, spanyolosan indulatos és tüzes, s végül keserűen-kegyetlenül okos, mintha Voltaire előszobájában nyitogatta volna az ajtót.

Ha valaki nem ér rá visszaolvasni a Film Színház Muzsika-beli kritikát, itt van Demeter Imre véleményének summázata: Gábor Miklós humora nem szárnyal, figurája nem elég bővérűen komédiázó. Figaro nem ilyen mértéktartó, komoly úriember. 

Ez a különbség a két kritikus között fellelhető a többi szereplő megítélésében is. Demeter Imre szerint Vass Évát nem hagyták szabadon komédiázni, míg Bogáti úgy látta, hogy Gábor Figarója után mindjárt Vass Éva megjátszott kamaszodás nélkül is igazi kamasz Cherubinja következik. Bájos, szeleburdi apród és felelőtlen, mint a kor, amelynek része és a kor, amelynek részese, fiók-Almavivája.

Figaro menyasszonyát, Zsuzsit Gombos Katalin keltette életre. Az ő játékát is homlokegyenest ellenkezően ítélte meg a két kritikus:
Demeter Imre: Gombos Kati csábosan szép és igézetes. [...] ügyesen, gyakorlottan játszik, de sokszor azt éreztük, hogy csak játszik.
Bogáti Péter: Ami pedig Zsuzsit illeti – ne vegye rossz néven Uram, s kétszáz esztendő távlatából talán Ön is elfogultság nélkül szemléli művét – nos az ő szerepével bőkezűen, de karakterével kissé mostohán bánt, s így  bizonyára hálás lenne ha látná, hogy Gombos Katalin mennyit adott hozzá a magáéból, tehetségéből, temperamentumából.

Demeter Imre úgy látta, hogy az igazi stílust Tolnay Klári és Uray Tivadar képviselték a grófné és Almaviva gróf szerepében.
Bogáti pedig éppen velük kapcsolatban elég kétértelműen fogalmaz: A grófnét és Almaviva grófot két olyan művész kelti életre, akik már elnyerték hogy több hódolat mint bírálat illesse őket. Olyankor is, mint ezúttal, amikor néhány gesztusuk is elegendő a siker biztosítására.

Ezek után arra tényleg kíváncsi lennék, hogy mindkét kritikus a premier alapján írta-e beszámolóját, vagy Bogáti Péter egy következő előadást láthatott, ahol mondjuk a premier-láztól mentesen, lazábban játszottak a szereplők? – bár ezt már nyilván soha nem fogom megtudni.  És egyáltalán: akkor az ember most higgyen a kritikának vagy ne?

A legelső televíziós szereplés, 1958

Ráakadtam Gábor Miklós legelső televíziós szereplésére: 1958-ban Ruttkai Évával házaspárt játszottak Gyárfás Miklós: Papucs című tv-játékában, amelyet Várkonyi Zoltán rendezett. Akkoriban a technika még csak azt tette lehetővé, hogy az ilyen típusú műsorokat is egyenesben adták, tehát a Papucs is inkább hasonlított színházi közvetítésre, mint filmre. Gyaníthatóan próbára sem lehetett túl sok idő... Mint a kis riportban olvasható, a baki nélkül megcsinált darab után Gábor Miklós igen boldog volt, hogy túl van a televíziós tűzkeresztségen...

Lapozzuk fel most együtt a Film Színház Muzsika 1958-as évfolyamának 19. számát (az érdemi rész az első oldal harmadik hasábjánál kezdődik):

 

 És itt a rövid beszámoló:

Még utóiratnak annyit, hogy ha valakit érdekel a darab, elolvasható a következő kötetben:

Magyar televíziódrámák. Budapest, MRT-Minerva, 1972

Figaro házassága - 1958

1958 szeptemberében került színre a Madách Színházban Beaumarchais: Figaro házassága című színműve, melynek címszerepét játszotta Gábor Miklós.

További szereplők: Uray Tivadar (Gróf), Tolnay Klári (Grófnő), Gombos Katalin (Zsuzsi), Vass Éva (Cherubin).

A rendező, Vámos László így beszélt szándékairól a Film Színház Muzsika 36. számában:

A "Figaro" előadásával vissza szeretném adni a vezető szerepet a szónak, hogy így nyilatkozzon meg a színpadon Beaumarchais szelleme. Az előadást nem fizikai cselekvésekkel akarjuk tarkítani, hanem a gondolatiságot szeretnénk hangsúlyozni, a játék alapmotívuma az intellektualitás lesz. Egy példa erre: más előadásokon Figaro és a gróf nagy szópárbaját, melyben nemcsak két ember, de két világ csap össze, úgy rendezték, hogy Figaro beszéd közben éppen borotválja a grófot, a borotva a kezében egyben jelkép is. A mi előadásunkon Figaro (Gábor Miklós) és a gróf (Uray Tiavadar) a színpad két sarkából repítik egymás felé Beaumarchais pompás mondatait. Ehhez a puritán játékstílushoz igazodik Jánosa Lajos díszlete. Valamennyi felvonás egy díszletben játszódik, s különböző díszletelemek felcserélésével alakítjuk ki az új és új képet, melyek az eredetitől alig különböznek. Ezzel is azt akarjuk elérni, hogy a nézők gyorsan megszokják a színpad világát és csak a szóra figyelhessenek. Stíluselőadásra törekszünk, olyan korszerű előadásra, mely a tartalmat emeli ki, s érzékelteti, hogy színházat játszunk. Hiszen szerintem ez a kettő talán a legfontosabb alkotóeleme az annyit hangoztatott modern színjátszásnak.

Olvasópróbán Tolnay Klárival

A rendező koncepcióját s annak megvalósulását Demeter Imre, a Film Színház Muzsika kritikusa félsikerként értékeli a lap 39. számában:

Vámos világosan és tisztán akarta továbbítani Figaro mondanivalóját. Ez részben sikerült is. Az előadás hangsúlyosan tolmácsolja a társadalmi bírálatot, Figaro komoly monológjait. Sok helyütt mulattatóak a helyzetek és a jellemek. De a tónust olykor kesernyésre, máskor érzelgősre, líraira hangolta, mintha megfeledkezett volna arról, hogy a "Figaro házassága" végig a commedia dell'arte stílusában mond komoly és magvas dolgokat is.

A kritikus szerint a színészek közül elsősorban Gábor Miklós Figarója vált a rendezői koncepció áldozatává:

A komédiázás mögött sokszor éreztem a fogatcsikorgató erőlködést, mintha a rendezés azt mondta volna: vigyázzunk, mellesleg ez azért vígjáték! Nem mellesleg, hanem elsősorban és teljesen az. Itt minden szerep – szerep; tele van öniróniával, a Figaróé is. De Figaro Gábor Miklós megformálásában, a rendezői koncepció szerint néha egy erőlködő Ruy Blas-ra emlékeztet s nem Figaróra, akiben a szerző egy kicsit önmagát írta meg. A kitűnő színész szépen, kulturáltan beszél most is, több mozzanata árulja el Figaro némely jellemvonását, a monológokat tisztán és művészien mondja, de humora nem szárnyal, figurája nem elég bővérűen komédiázó. Figaro nem ilyen mértéktartó, komoly úriember, Figaro kotnyeles, ravasz, szemtelen, okos, s öniróniája vegyül a szókimondásával. Gábor nem ezt a stílust játssza.

Ugyanezt az ellentmondást látta a Vass Éva által megformált Cherubinban is:

A stílus-zavart érezni Vass Éva Cherubinjában is. Kedves és bájos – enélkül nincs Cherubin. Olykor meg is találja a hangot és a stílust: amikor női ruhában lopakodik be a lányok közé. Itt igazi Cherubin. Szellemes, humoros. [...] Mintha nem engedték volna komolyan komédiázni ezt a tehetséges színésznőt.

A kritikus meglátása szerint az igazi stílust Tolnay Klári és Uray Tivadar játssza. A grófi pár és Figaro között tehát nem a rangbeli és az osztálykülönbség a szembetűnő, hanem a stíluskülönbség.

Demeter Imre véleménye szerintem nagyon megbízható, de azért kíváncsiságból vissza fogom keresni, hogy máshol mit írtak az előadásról s majd megosztom a blog olvasóival is.

 

Amikor 1958 végén a lap beszámolt arról, hogy a Figaro elérte az ötvenedik előadást, egy kicsit megenyhül a kritika hangja, amit a kép is igazol:

Film Színház Muzsika 1958. 52. szám

S hogy végül Gábor Miklóst illetően kicsit személyesebb vizekre evezzek – amit csak azért teszek, mert erről ő maga is írt és beszélt nyilvánosan – a Figaro próbái idején szeretett bele Vass Évába...

Az ördög cimborája

1958 decemberében mutatta be a Madách Színház Ádám Ottó rendezésében G. B. Shaw: Az ördög cimborája című színművét. Benne ismét parádés szerep várta Gábor Miklóst: Dudgeon Richárd alakja. A női főszereplő újra Tolnay Klári. Ekkor már túl vannak a Rómeó és Júlia, A királyasszony lovagja, a Don Juan, a Családi ágy, a Nyaralók és a Figaro házassága bemutatóin. Még sok nagy előadásban fognak együtt játszani. Együttműködésük csúcspontja majd a Nem félünk a farkastól lesz 1967-ben.

Fontos szerepet játszott még az előadásban Pécsi Sándor (Anderson lelkész), Tímár József (Burgoyne tábornok), Lázár Mária (Dudgeonné), Márkus László (Kristóf), Psota Irén (Eszti).

Íme, itt a Film Színház Muzsika 1959. 1. számában megjelent kritika, Hámori Ottó írása:

Itt van még a Film Színház Muzsika 1959. 27. számából egy kis portré szóban és képben Gábor Miklósról Dudgeon Richárd szerepében:

Az előadást annak idején felvette a rádió, én körülbelül kétszer hallottam is a 60-as évek közepén. Sajnos, akkor még nem volt módom rögzíteni, s amióta tudnám, azóta nem bukkant fel a műsorban. Csak reménykedem, hogy nem törölték le és egyszer még hallhatom...

Ádám Ottó másfél évtized múlva újra elővette a darabot és televíziós játékot rendezett belőle. Amikor meghallottam a hírt, egyből arra gondoltam, hogy igazán játszhatná benne Gábor Miklós Burgoyne tábornok nem túl nagy terjedelmű, de jelentős szerepét, nagy ziccer lenne. És így is lett :)

Erről a változatról is megkeresem majd a visszhangokat és később beszámolok.

Búcsúzóul egy címlapkép...

1959. 1. szám, hátsó borító

... és egy jelenetkép a "hepiend" pillanatáról:

Vlasz - egy remek karakterszerep 1958-ból

1958. április 21-én mutatta be a Madách Színház Gorkij: Nyaralók című drámáját, amelyben Gábor Miklós Vlasz szerepét formálta meg. Az előadást Ádám Ottó rendezte. A színház ekkor még a Madách téren működött, ahol ma a Madách Kamaraszínház található.

Tolnay Klárival

Az 1904-ben írott mű története egy fiatal nő (Tolnay Klári – Varvara) menekülési kísérlete egy értelmesebb, hasznosabb élet reményében. A darab arról is szól, hogy egy egész generáció, az akkori negyvenesek-ötvenesek nemzedéke mire jutott lehetőségeivel, eszményeivel, házasságaival, vagyis az életével.

Az előadás további szereplői: Greguss Zoltán, Ilosvay Katalin, Márkus László, Miklósy György, Kelemen Éva, Horváth Ferenc, Lelkes Ágnes, Váradi Hédi, Téri Árpád, Kőmíves Sándor, Andaházy Margit, Szénási Ernő, Gyenge Árpád, Zenthe Ferenc. Díszlet: Jánosa Lajos, jelmez: Mialkovszky Erzsébet.

A Film Színház Muzsikában megjelent kritikát (1958. 17. szám, 9-11.oldal) Demeter Imre írta, ebből idézek részleteket:

... Gorkij ebben a drámában is az életre hívja hőseit. Itt is átsüt minden mondatán az emberi méltóság parazsa. Vlasz, a kitörni akaró, furcsa fiatalember itt is elmondja a legnagyobb Gorkij-hitvallást: "Embernek kell lenni!" 
... 
Örültünk, hogy e nálunk csak könyvből ismert drámát végre színpadon is láthatjuk; s kiváltképpen örülünk, hogy a Madách Színház emlékezetes – az évad egyik legegységesebb, legszebb – előadásában, az igazi Gorkij kelt életre a színpadon.

Ádám Ottót felesleges újra "felfedezni"; a "Széchenyi" és az "Anna Frank" rendezésében már találkoztunk művészeti érettségének és csúcsokat ostromló tehetségének nemcsak jeleivel, hanem vitathatatlan bizonyítékaival is.
...
Egyetlen szó, egyetlen mozzanat sem sikkad el benne [az előadásban]. Tökéletes hangulatot teremt, amelyben fenségesen szárnyal a gorkiji költészet s nyersen, őszintén hangzik a költői ítélkezés. A zseniálisan megírt szerepek a színészegyéniségeken belül az összjáték ritkán tapasztalt harmóniájában egyesülnek, s ebben a játékban a helyükön vannak a drámai, a tragikomikus, a lírai és a szatirikus elemek.

Bár ez Gábor Miklós blogja, de érdemes egy keveset a többi szereplő alakításáról is idézni ebből a kritikából:

Tolnay Klári: Varvara asszony-alakját lelki előkelőség és külső szépség lengi körül. Arcán, tekintetében suhan az egész környezetének drámája. Költői, kristálytiszta szépséges alakítás.

Greguss Zoltán: Nagyvonalú művészettel rajzolja meg a figura útját, jellemét.

Ilosvay Katalin: Köldöknéző, dilettáns költőnője remekbesikerült lírai portré-karikatúra, nevetséges és szánalmas egyszerre.

Márkus László: Mérnök-figurája döbbenetesen hiteles.

Kelemen Éva: Rendkívül finom asszony-alakja maradandóan szép. Póztalan, halk játékában megelevenedik ez a tiszta, nemes lény, lágy líra és bensőséges szenvedély öleli körül szavait, mozdulatait.

És ebben a környezetben Gábor Miklós:

Demeter Imre meglátása szerint ragyogó karaktert formál Vlasz szerepében; bonyolult embert, akiben az öngúny keveredik a kitörési vággyal, a nihil világosfejű ostorozóját, s a mélyen érző szerelmest. Mesteri játékában pontos jellemrajzot ad, szenvedélyesen és sokrétűen.

A Film Színház Muzsika két héttel későbbi számában Demeter Imre külön és részletesen írt az előadás néhány szereplőjéről, köztük Gábor Miklósról is. Ebben a kis írásban remekül ráérez Vlasz és a Lear király Bolondjának rokonságára, amit majd Gábor Miklós naplója igazol:

1958. 19. szám 15. oldal

Olvasva Demeter Imre mondatait, még inkább érdemes belelapozni Gábor Miklós: Tollal című, legelső könyvébe, hogy mit ír a próbaidőszakról és a szerepről, hogyan született meg az előadás. Néhány mondatot idézek belőle, de érdemes elolvasni az egészet (90-98. oldal):

1958. február

Nyaralók próba. Néha az egész társulat görcsösen röhög, olyan képtelenségnek tűnik, hogy ezt a darabot próbáljuk, hogy mi ezt akarjuk most adni a közönségnek.

...

1958. április

Teljesen őrült próbák! Mindenki unatkozik, mindenki lóg, senki se tanulja meg a szerepét. Á. O. időnként nekifog, hogy lelket öntsön belénk, de közben maga is kétségbeesetten nevet saját magán. Mégis mindannyian szeretjük őt, és nagyon szeretjük, amit csinálunk, ezt is tudja mindenki.

...

Hogy szeretem ezt a darabot! Itt az utolsó hét, felragasztom ferde bajuszomat, összekócolom a hajam: kész a maszk.

...

Nekem ez a Vlasz: kedves visszatérés a Lear Bolondjához. Nemcsak versecskéi, keserű bolondsága miatt. Olyan elérzékenyülten szeretem, ahogy a Bolondot szerettem.

A szerelemvallás az erdőben: két perc lehet. Néha még ebbe a két percbe is belefér a száraz szív egy-egy üres pillanata. De aztán ... a vasajtón át kilépek a sötét folyosóra, és akkor veszem észre, hogy mennyire meggyötört a szívem, hogy égő szemem könnyes, hogy a szám tátog, hogy a vállam ferde egy másik lélek terhétől, kielégítetlenül végig sündörgök a megkopott öltözőajtók sora előtt, be a magam kis kuckójába, a feketémhez, a cigarettámhoz, árván.

S végül itt van még két kép, ugyanaz a pillanat Kelemen Évával az egyik próbáról és az előadásból: