Rómeó, 1954 (5. rész): Dajka Margit, a "dajka"!

Hónapokkal ezelőtt volt már szó a blogban Gábor Miklós legelső Madách Színház-beli szerepéről, Rómeóról. A poszt végére odamásolom, honnét lehet visszaolvasni.

Ma olvassuk el Gábor Miklós leírását Dajka Margitról, aki — mily meglepetés :) — Júlia dajkáját játszotta. Ismerve Dajka Margit sok későbbi szerepét, ha az 1953/54-es Rómeó és Júliában nem is láthattuk, biztosan mondhatjuk, hogy Gábor Mikós leírása tökéletes; egyúttal rendkívül élvezetes és szinte, sőt nemcsak szinte, hanem egyenesen virtuóz.

Tollal című könyve Rómeó-fejezetéből idézek, de előtte néhány kép az OSZMI adattárából - sajnos, Gábor Miklóssal közös kép nincs a fotótárukban:

 És akkor Gábor Miklós leírása Dajka Margitról:

Aztán itt van D. M., a "dajka"! Micsoda színésznő! Motyog, prüszköl és morog magában; öreges, ritmikus dudorászással kíséri csaknem táncos, csoszogó lépteit; a bohóchumor határát súroló viccei mindig egy ember önmagával tréfálkozó szüntelen belső monológjának folytatásai. Már nem is népi, inkább bennszülött figura ez! Minden meghatót és nevettetőt, minden földhözragadtat és minden szépet, minden ordenáré malackodást és kutyaszeretetet feltár ebben az öregasszonyban. Ravasz, fura pofikája, öreges gyorsasággal elfátyolosodó, majd újra felszikrázó, hamisan fürkésző apró szemei - és ehhez egy-egy sorának váratlanul drámai felkiáltása ... A közönség odavan érte! Lépten-nyomon rátapsol! Azt csinál velük, amit akar, mártogatja őket hidegbe-melegve. Ott a téren végre megtudja, hogy én vagyok Júliája szerelme, Romeo úrfi; gyanakodva felmér és megvizitál; vizsgáztat és beugrat, figyeli minden moccanásom és szavam, szinte körülszimatol; jár a szája, beszél, beszél, de a szeme éles; és honnét lehet tudni, hogy megfeleltem, elég jónak talál kis úrnőjéhez? Váratlanul, mint aki nem tud ellenállni már, egyszerre jókorát, gusztálót csap a combomra, csak úgy csattan, ahogy a fiúk ütnek a lányok farára. Hogy jut ilyesmi eszébe? Látom, szeme sarkából, rajtam is figyeli a hatást. Néha nem tudom visszatartani a nevetést, néha meg az elragadtatás könnyeit.

Végül innét olvashatók vissza az előadásról szóló régi posztok, bennük sok kép és újságkivágás is van:

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

Rómeó, 1954 (4. rész)

Már volt róla szó, hogy Rómeó volt Gábor Miklós első szerepe a Madách Színházban. Hátat fordított a Nemzeti Színházban eltöltött évtizedének, politikai szerepvállalásának és új fejezetet nyitott az életében. Kivételesen gyümölcsöző korszaka vette ezzel kezdetét, amely ebben a színházában majdnem két évtizedig tartott.

Rómeóról sokat írt naplójában is. Ahogy ígértem, ma abból válogatok. Érdemes lesz összevetni a megjelent kritikákkal. Itt mutatom hozzá a korábbi posztokat:

1. rész: Demeter Imre kritikája

2. rész: Mátrai Betegh Béla kritikája

3. rész: Riport Gábor Miklóssal Rómeóról

Lapozzunk bele a Tollal második kiadásába. A két fénykép is ebből a könyvből származik.

Ezek az esti próbák — távol a világtól — a gyönyörűséges munka csendes órái. Régen érzett felszabadultsággal dolgozom. Most nem akarok menekülni a színpadról, most én kérem, hogy egy-egy jelenetet ismételjünk meg. Annyira elszoktam az ilyen örömöktől, hogy szinte félek: nem lesz kudarc a jó indulás vége? Mintha a színészet nem is lenne olyan nyomasztóan nehéz, mint évekig hittem.

[...]

Izgalommal és félelemmel várom találkozásomat T. K.-val [Tolnay Klári] de ő se nagyasszony, csak csendes és rokonszenves partner. [...] Nagyszerű partner. Hallgatása, tekintete szinte magától értetődően váltja ki belőlem a választ, mintha nem is én játszanék, csak hagynám, hogy ő hasson rám. Júliája nem klasszikus; talán váratlanul humoros pillanataiban a legmeghatóbb, és amikor csaknem férfias egyszerűséggel szembenéz szerelem diktálta sorsával.

[...]

Rómeómon sokat nevetnek a nézők, emiatt vitáim is vannak. Kifogásolják például, hogy mikor az erkélyjelenetben azt mondom: "Hadd álljak itt, míg eszedbe nem jut" - vagy: "Bár én szállhatnék oda lepkeszárnyon" (ti. Júlia keblére), nevetnek. Az esküvői jelenetben is annyira hangsúlyozom a fiatalember nászt váró mohóságát, hogy Lőrinc mondatára: "De értetek én többé jót nem állok..." megint csak kitör a nevetés. Ez költészet! mondják, itt nem szabadna nevetni. De nem nevetünk és könnyezünk-e egyszerre az ifjúságon? A darab első része, a végzetes párbajig, csupa humor, éppen gátlástalan szenvedélyében csupa nevetségesség. Shakespeare realista!

Ott fekszem a ravatalon, mellemen nyugszik T. [Tolnay] Júlia feje, kicsit fáj a derekam, zsibbad a lábam, lehunyt szemmel hallgatom a dráma záró sorait, még ott nyüzsög bennem, egymásra hányva az est minden élménye, ez a boldog tragédia, a fiatalság üde keserve. És folytatni szeretném, tovább, tovább, még! számtalan felvonáson keresztül! Pedig tudom, hogy folytatni nem lehet, szépsége elválaszthatatlan tűnékenységétől, attól, hogy máris elvesztettem.

Rómeó, 1954 (3. rész)

Folytassuk a Rómeó-alakítás körbejárását. Az előző részeket itt találjuk:

1. rész

2. rész

Gábor Miklós maga élete egyik legkedvesebb szerepének tartotta Rómeóját.Ezt bizonyítja egy Gobbi Hildának szóló dedikáció is:

Ez volt az én legkedvesebb szerepem, Hilda! Szeretném, ha Te, aki láttad, emlékeznél rá.  ......... minket úgyis elfelejtenek. Csókol Miklós

Egy szót nem tudok elolvasni — ha valaki igen, segítsen! A kérdéses helyet kipontoztam; valami olyan szó lehet, hogy "különben", vagy "amúgy", de nem vagyok képes beazonosítani, vagy kitalálni... Azért a lényeg így is érzékelhető :)

Az első előadások egyikének szünetében Halmi Sári, a Színház és Mozi képes hetilap munkatársa felkereste az öltözőben és a következő képes riportot készítette vele. Benne nagyon szépen szól Júliájáról, Tolnay Kláriról.

Megjelent az 1954. október 22-i számban:

Legközelebb Gábor Miklós Tollal című könyvének Rómeó-fejezetéből fogok idézni.

Rómeó, 1954 (2. rész)

Az Irodalmi Újságba (az ÉS elődébe) Mátrai-Betegh Béla írt kritikát Gábor Miklós Rómeójáról. Neki, az előzőleg mutatott Demeter Imre-cikkel ellentétben — nagy elismerése mellett — azért vannak fenntartásai. Tulajdonképpen nagyon érdekes olvasni, hogy a kor ideológiájának levegője hogyan tör be még még egy klasszikus színészi alakítás értékelésébe is. Mátrai-Betegh szerint a párbajig még rendben van, hogy Gábor Miklós Rómeója az ifjúságot, a kamaszságot helyezi előtérbe, de a párbajtól kezdve jobban kellett volna érzékeltetnie, hogy a kor társadalmi viszonyai mekkora súlyt raknak a fiatalember vállaira, s így  hiányzik alakításából a társadalmi hangsúly...

A kritikus mond azért értékes dolgokat is, amelyek segítenek elképzelni az előadást és benne Gábor Miklóst — így mindenképpen érdemes megismerni :)

Előtte mutatok egy gyönyörűséges fényképet, forrása a Magyar Szemle képgalériája: 

Most pedig olvassuk Mátrai-Betegh Béla "osztályharcos" kritikáját az Irodalmi Újság 1954. október 9-i számából, a Színházi Adattár jóvoltából:

Rómeó, 1954 (1. rész)

Gábor Miklós 1954 őszétől lett a Madách Színház tagja. Majdnem egy évtizedet a Nemzeti Színházban játszott, ahova közvetlenül a háború befejeződése után szerződtették. Az a korszaka külön elemzés tárgya lehet, párttitkári "szerepével" együtt. Ezzel a későbbi évtizedekben ő maga is sokat birkózott... Mindenesetre 1954-ben gyökeresen változtatott életén: lemondott a párttitkárságról és a Nemzetiből átszerződött a Madách Színházba. Ott egy egészen páratlan korszaka vette kezdetét, mely ugyancsak fontos fejezet a színház, sőt az egész 20. századi magyar színháztörténet életében.

Új színházában Rómeóként lépett először színpadra. Ez még nem saját bemutatója volt: Pártos Géza rendezését előző év májusa óta játszotta a színház, a címszerepekben Ladányi Ferenccel és Darvas Ivánnal, illetve Tolnay Klárival és Váradi Hédivel. Gábor Miklós, mint a színház új tagja ebben az előadásban mutatkozott be. A korabeli színházi hetilap, a Színház és Mozi őszi számaiban közölt színházműsorokat böngészve ez a bemutatkozás, az ő saját külön premierje minden bizonnyal 1954. szeptember 18-án, pénteken este történhetett Tolnay Klári partnereként.

A népszerű képes hetilap aznap megjelenő, 38. számának címlapján is ők szerepeltek:

Ahhoz képest, hogy az előadásról, a rendezésről már írt a sajtó 1953-ban, Gábor Miklós "beállása" is keltett sajtófigyelmet. A Színház és Mozi október 1-jén megjelent 40. számában Demeter Imre szép, egyes jelenetek megoldásait is rögzítő beszámolóját olvashatták a korabeli érdeklődők. Nekünk is érdemes tüzetesen elolvasni!