22 évesen bonviván [4. rész]

Gábor Miklós profi életének második színpadi szerepe a Bécsi gyémántok című akkor frissen Bécsből magyarított operett szerelmes testőrkapitánya volt (az első egy kicsi szerep Móricz Zsigmond egy darabjában). 

Az előadással - mint a címből is látszik - már foglalkoztunk itt a blogban három részben, ám az Arcanum adatbázis nagy iramú bővülése felszínre hozott néhány új említést, cikket, sőt képet is, amelyekből a leginkább érdekeseket mindenképpen szeretném megmutatni. 

Jöjjenek elsőnek a képek!

 

Színházi Magazin 1941. 18. sz.

Esti Újság 1941. ápr. 24.

 

Az előző posztokat itt visszaolvashatjuk:

1. rész      2. rész     3. rész

 

Az 1941. április 24-én az akkori Madách Színházban (mely nem azonos a maival!) bemutatott darabra nagyon hamar, már a főpróbán felfigyelt a Magyar Rádió; április 27-én ki is vonult berendezéseivel és közvetítette! Ennek révén maradt fenn az előadás teljes szereposztása. Ez még a Színháztörténeti adattár adatbázisában sincs benne, így mindenképpen érdemes a világhálóra feltenni, hogy legalább itt a blogban legyen meg. Vajon a rádióarchívumban meglehet ez a felvétel? Bár az a valószínűbb, hogy akkoriban még nem tudták rögzíteni az ilyen adásokat, csak élőben közvetíteni. Pedig milyen jó lenne hallani...

 

Tehát:

 

Bécsi gyémántok

Zenés vígjáték 3 felvonásban, 4 képben. Írta Curt von Lessen. Fordította gróf Károlyi István. Zenéjét szerzette Alexander Steinbrecher. Rendező Földessy Géza. Vezényel Endre Emil.

Személyek:

A császárnő: Lázár Mária; Josef Strasser aranyműves és ékszerész: Mihályfi Béla;  Rose, a felesége: Somogyi Nusi; Liesl, a leánya: Csikós Rózsi; gróf Sármássy Miklós huszárhadnagy: Gábor Miklós; Leopold Lampelmayer: Góth Sándor; Leonie: Déri Sári; Lassnig ezredes: Vándory Gusztáv; Valeska, a felesége: Simon Marcsa; Alphonse de Brie: Mátray József; Watzek udvari tanácsos: Balló Elemér; Cornelius: Danis Jenő; Rendőrbiztos: Sárossy Andor; Főkomornyik: Bakay Lajos; Utcagyerekek Kovács Kató, Kovács Pista, Koltay Sanyi 

A díszleteket Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, a jelmezeket Nagyajtai Teréz tervezte. 

Nézzünk egy most előkerült fényképes kritikát! Megjelent az Esti Újság 1941. április 24-i számában:

A Magyar Nemzet meglehetősen levágta mind a darabot, mind az előadást. A darabbal a többi kritika sem volt elégedett, soványka történetnek tartották, s azt is többnyire leszögezték, hogy a Madách Színház színpada (a mai Örkény Színház!) kicsi a darab számára.  Mindezt megerősíti a Magyar Nemzetben a szigorú Papp Antal színikritikus, aki a neves főszereplőkkel sem volt megelégedve. Viszont Gábor Miklósról ezt írta: 

... kellemes meglepetést és sok jó percet szerzett Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki, ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet.

Ha nem is bonvivánként, de tényleg a legnagyobb magyar színészek egyikévé vált...

 

És még egy igazán szép dicséret a Nemzeti Újság K. B. szignójú ítészétől, az 1941. április 25-i számból:

 

Legtöbb erő, valószínűség volt azonban Gábor Miklós, a festői kiállású testőr alakjában.

 

Jöjjön most egy igazán részletes beszámoló Bethlen Margit tollából. Ő amúgy Bethlen István korábbi miniszterelnök felesége, érdekes, jó tollú író, akinek ebben az időben önálló rovata volt a Színházi Magazin című hetilapban. Meglehetősen hosszú cikket írt, egy kicsit (vagy nagyon?) egy bennfentes amatőr színházrajongó szemszögéből. Megjelent a lap 1941. április 27-i, 18. számában olyan illusztrációkkal, amelyeket máshol nem közöltek.

 

Áttekintésünket zárjuk egy, az összes többi értékeléssel egybevetve szinte érthetetlen véleménnyel az Új Magyarság című lap 1941. április 25-i számából, K. I. aláírással:

A bonviván szerepét játszó Gábor Miklós orgánuma kellemes, játékával viszont nem tud jelentékennyé válni. Egy magyar gróf, aki a királynő testőrtisztje, még operettben sem lehet olyan, ahogyan ő alakította.

Ha kicsit megpiszkáljuk ezt a hírlapot, már nem is olyan meglepő... Az Új Magyarság ugyanis a kor egyik szélsőjobboldali, nacionalista-soviniszta hírlapja volt; azt az ideológiát képviselte, terjesztette, amely a Bécsi gyémántok után nem engedte többet színpadra Gábor Miklóst, sok "nem megfelelő származású"  pályatársával együtt - nyilván ez rejlik a "szakmai" megítélés mögött. Amíg be nem hívták katonának, csak a baloldali szavalóesteken jutott számára pódium. Következett a front, a hazaszökés, bujkálás... Így az 1941-es Bécsi gyémántok után legközelebb 1945 tavaszán, már a Nemzeti Színház tagjaként állhatott újra színpadra a Bánk bán ünnepi bemutatóján.

22 évesen bonviván [3.]

Találtam még néhány érdekességet a Bécsi gyémántokkal kapcsolatban.

Mint írtam, a történet Mária Terézia idejében játszódik: a bécsi ékszerész szép lánya és Mária Terézia testőrségének délceg tisztje egymásba szeretnek. Némi bonyodalom után maga a császárnő boronálja őket össze, miközben Strasser papa feltalálja a mű-gyémántot, azaz a strassz-követ.

Közben tudok még képet mutatni az előadásból, de Gábor Miklós nélkül. A Magyar Színházi Intézet adattárában csak ez az egy kép található, rajta a szerelmes fiatal lányt játszó Csikós Rózsi Lázár Máriával (Mária Terézia):

Nos, Strasser papa alakját valós személyről mintázták a szerzők. Az 1700-as évek közepén Bécsben élő aranyműves és ékszerész, Joseph Strasser találta fel a gyémántra igencsak hasonlító, máig az ő nevét őrző strassz-követ. Vele a valóságban is esett meg olyan sztori, ami bekerült a darabba: amikor felékszerezett feleségével és lányával elmentek egy bálba, letartóztatták, mert azt hitték, igaziak a kövek és nyilván lopottak... Végül a derék feltaláló Párizsba volt kénytelen távozni, ahol hatalmas üzleti sikert aratott strassz-köveivel.

Tehát volt némi valóságmagja a könnyű kis darabnak, amihez nagyon frissen hozzájuthatott a Madách Színház. Bécsi ősbemutatóját 1940 augusztusában tartották, eredeti címe: Brillanten aus Wien volt. Gróf Károlyi István lefordította és a következő év áprilisának végén már játszották Pesten is.

Ez a gróf Károlyi István, Károlyi Mihály unokaöccse, alig huszonéves "színházbolond" fiatalember volt. Az ő tőkéjéből nyílt meg egy eredetileg mozinak épült helyen 1940 végén magánszínházként a helyszínéről elnevezett színház, ami aztán később mint a nagykörúton felépült "nagy" Madách Színház kamaraszínháza működött. Szóval gróf Károlyi színháztulajdonos gyorsan lefordította a limonádé, ám sikergyanús osztrák operettet. Lehet, hogy kicsit bele is nyúlt a darabba. Mindenesetre a hősszerelmes nevét megváltoztatta: az eredetiben Max von Weigersheim-nek hívták, míg a magyar előadásban gróf Sármássy Miklós lett belőle. Tehát megváltozott a nemzetisége, ami jó húzás volt, hiszen közismert a történelemből Mária Terézia magyar testőrségének létezése. Másrészt, szerintem nagyon könnyen elképzelhető, hogy a Sármássy Miklós nevet a fordító egyenesen alakítójára, a fiatal és "sármos" Gábor Miklósra szabta. De az is érdekes, hogy volt akkoriban egy pontosan ezt a nevet viselő magyar színész is.

Már két alkalommal mutattam korabeli kritikákat, illetve egy, azok alapján írt összefoglalót. Még egy apró megjegyzést azért tudok idézni, amelyet a tekintélyes Egyed Zoltán tett a korabeli színházi képes hetilap, a Film Színház Irodalom 1941. 17. számában: 

Gábor Miklós, a filmben felfedezett fiatal amorózó alakította a császárnő testőrhadnagyát, általában nagyon elfogadhatóan, de egy kicsit túlságosan kitöltve a piros és ezüst huszár uniformist. Három és félkilót kellene fogynia.

Ilyen tanácsot sem kapott Gábor Miklós elkövetkező pályája során... Amúgy hamarosan bevonult katonának és mire a frontot megjárva katonaszökevényként hazakeveredett s egy pesti lakás fürdőszobájában túlélte a bombázásokat, biztosan nem kellett fogyókúráznia...

Visszatérve a korabeli kritikákhoz: megegyeztek abban, hogy a darab maga elég gyenge, az előadásnak pedig nem tett jót, hogy túl kicsi hozzá a Madách téri új színház színpada. Ugyanakkor a színészi alakítások egészen kiválóak voltak. Ennek ellenére május végén, alig egy hónappal a bemutató után a színház vezetősége levette az előadást a műsorról.   E sorozat után Gábor Miklós már nem is léphetett színpadra - a zsidótörvények következtében. Csak a Vigadói Esték irodalmi sorozatban jutott pódiumhoz (Hont Ferenc és Major Tamás nevéhez fűződtek ezek az antifasiszta irodalmi estek), mígnem be kellett vonulnia katonának. Következő premierjére csaknem napra pontosan a Bécsi gyémántok bemutatója után négy évvel, 1945. április végén kerülhetett csak sor, már a Nemzeti Színházban.  

22 évesen bonviván [2.]

A legutóbb megmutatott két kritika után ma egy összefoglaló értékelést idézek a Bécsi gyémántok előadásáról. Forrása Borsos Zsuzsanna könyve: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején. Megjelent 1979-ben a Magyar Színházi Intézet kiadásában. Az előadásról szóló részt változtatás nélkül másolom ide a könyv 49-50. oldaláról.

Előtte megmutatom az egyetlen olyan képemet, amin Gábor Miklós látható ebben az előadásban - sajnos, ez is "botcsinálta" kép, egy vastag bekötött évfolyamból fényképeztem ki egy országos nagykönyvtárban:

Film Színház Irodalom 1941. 17.

Következik az idézet Borsos Zsuzsanna könyvéből:

Az évad utolsó bemutatója (1941. április 24.) Curt von Lessen Bécsi gyémántok című vígjátéka volt., Lázár Máriával a főszerepben. Rendező Földessy Géza, díszlet Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, jelmez Nagyajtay Teréz.

Zenés vígjáték állt a címlapon, valójában egy harmadrangú bécsi operett a műfaja. Tipikus szezonvégi darab, könnyű vidámság.

Földessy, a darab rendezője remélte, hogy a közönség méltányolja azt, hogy néhány órára elutazhat a csúnya 1941-ből, a szép 1750-be, vidám öregek és szerelmes fiatalok közé, a bécsi tavaszba. Góth Sándor is úgy nyilatkozott, hogy ez a darab "ma különösen érdekli a hölgyeket" - 1941-ben, az általános elszegényedés korában. A darab ugyanis a strassz feltalálásáról szól.

A helyszín Bécs, Mária Terézia idejében, magyar huszárhadnaggyal, szerelmi bonyodalmakkal, bálokkal és a felső tízezer tagjaival. Az operett kellékei jelen vannak: maga a mese, az elegáns ruhájú testőrtisztek, a bécsi arisztokrácia történelmi, levendula illattal átitatott barokk és rokokó palotáinak hangulatos világa, bécsi zene.

Végülis a közönség nem azt kapta, amit várt. A mese, a történet nem volt elég ahhoz, hogy kitöltse az előadást. Strass, az ékszerész végül csak statisztált saját történetéhez, mert az epizódok elterelték a cselekményt a fő vonaláról. "Úgy indul, hogy igénytelen, de kedves operett lesz és úgy végződik, mint egy túl igényes, de kedvetlen műkedvelő előadás" - írta a Magyar Nemzet. A fordító (Károlyi István) kisebb átdolgozásokkal segíthetett volna a darabon - jegyezte meg az Új Magyarság.

Az operett elsődleges kelléke - a látvány (nagy énekes és táncos jelenetek) - a kis színpadon megvalósíthatatlan volt. "A Madách Színház tenyérnyi színpada nem tud olyan fényt és teret adni az operettnek, amire annak igénye volna." Hiába a szép díszlet, a gazdag kiállítás, ha hatásában a tömegjelenetek nem illúziókeltőek a kis színpadon. Földessy minden igyekezetével azon volt, hogy a nehézségeket áthidalja.

A kritika szinte egyöntetűen a színészi játékot emelte ki, dicsérve teljesítményüket. Elsősorban Lázár Mária (Mária Terézia) királynői megjelenését, méltóságteljes, fölényes viselkedését. Összeegyeztette királynői tekintélyét a szerep operettszerűségével. A másik meglepetés Gábor Miklós, a magyar huszárhadnagy szerepében. Dicsérték játékának erejét, valószínűségét, rokonszenves, festői kiállását. Földessy is úgy nyilatkozott, hogy a színpadon ki fog ugrani. "Erről a naturburs-típusba tartozó, jó megjelenésű, intelligens és feltűnően kellemes színészről még sokat fog hallani az ország közönsége." "Bonvivánt avatott a színház: Gábor Miklós, alig húsz éves fiatal tehetség: csupa tűz, lelkes ruganyosság, művészi hajlékonyság." "Kellemes meglepetés és sok jó perc: Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet."

Eddig az összefoglaló értékelés, mely a következő újságokban közölt cikkek alapján készült:

Magyar Nemzet 1941. április 25. (ebben két cikk is volt),  
Reggeli Magyarország 1941. április 25. 
és Földessy Géza nyilatkozata a Magyar Színpad 1941. április 23-19-i számában jelent meg.

Mint látjuk, elmarasztalásokat maga a darab kapott, az előadásból pedig csak az a tény, hogy a Madách téri színpad kicsi ilyen látványos műfajhoz. A színészi játék viszont az előadás erőssége volt és különösen érdekes olvasni a Gábor Miklósról szóló mondatokat, melyeket én emeltem ki a könnyebb áttekintés miatt. Nem "legnagyobb bonvivánunk", hanem egyik legnagyobb színészünk lett...

22 évesen bonviván [1.]

A frissen színiakadémiát végzett Gábor Miklós második szerepe a Madách Színházban nem is lehetett volna ellentétesebb bemutatkozásánál. Öt hónappal korábban mint parasztlegény debütált Móricz Zsigmond: Kismadár című színművének ősbemutatóján. Most pedig - 22 évesen - bonviván: gróf és huszárkapitány lett a Bécsi gyémántok című, másod- (vagy lehet, hogy harmad- vagy még többedik) -vonalbeli bécsi operettben. 

 

A szerzők: Curt von Lessen (író) és Alexander Steinbrecher (zeneszerző). A történet Mária Terézia idejében játszódik: a bécsi ékszerész szép lánya és Mária Terézia testőrségének délceg tisztje egymásba szeretnek. Némi bonyodalom után maga a császárnő boronálja őket össze, miközben Strasser papa feltalálja a mű-gyémántot, azaz a strassz-követ...

Az előadást Földessy Géza rendezte. A császárnőt Lázár Mária játszotta, a szerelmespárt Gábor Miklós és Csikós Rózsi. A Strasser-házaspár Mihályfi Béla és Somogyi Nusi volt. További fontos szereplők: Zala Karola, Góth Sándor, Déri Sári, Simon Marcsa, Baló Elemér.

Sajnos, csak két, meglehetősen gyarló képem van erről az előadásról. Ez a montázs még a próbák alatt készült, így sikerült kifényképeznem egy országos nagykönyvtárban... Akkoriban a színházi hetilap neve Film Színház Irodalom volt, a kép az 1941. évi 16. számból származik. De jó lenne, ha a Színházi Élet-hez hasonlóan ez is hozzáférhető lenne digitálisan...

Az előkerült kritikák megegyeznek abban, hogy a színház már nyilván a nyári szünetre készül s évadvégi könnyű szórakozásnak tűzte műsorra a gyengécske darabot. Azt is egyöntetűen állapították meg, hogy a rendezés, a szereplők viszont nagyon jók voltak. Egyedül Gábor Miklós megítélésében nem jutottak közös nevezőre. A Népszava azt írta, hogy sokszor kissé szertelen, a Pesti Hírlap szerint viszont kedves elfogódottsággal mozog a színpadon. 

Ma nézzük meg eredeti formájában ezt a két kritikát:

Népszava 1941. április 25.

Pesti Hírlap 1941. április 25.

A témát még folytatjuk, mert közben érdekes dolgokat olvastam! Akkor a másik fényképet is megmutatom :)