Gábor Miklós szabadtéren 4.1

Az ember tragédiájának 1965-ös előadása - Vámos László rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon - a magyar színházi életben szokatlan mértékű kritikai vihart váltott ki. Egy év múlva Vámos László a tapasztalatokat felhasználva, a tanulságokat levonva újra színpadra állította a darabot.

Ekkor is csak három előadásra került sor, ráadásul az elsőt nem fogadta kegyeibe az időjárás: fél 10-ig zuhogott az eső. Ám a közönség az árkádok alá húzódva kitartott, s győzött: háromnegyed tízkor megkezdődhetett.

Ruttkai Éva, Nagy Attila, Gábor Miklós. Film Színház Muzsika 1966. 30.

A Népszabadságban (1966. július 26.) Molnár Gál Péter leszögezte, hogy idén ismét a tavalyi Tragédiát láthatjuk. Ugyanazokkal a szépségekkel és ugyanazokkal a hibákkal. Azért megállapítja, hogy ha alapvető változás nem is történt, megváltozott az előadás minősége: gördülékenyebb, kidolgozottabb,  akadozásmentesebb lett.

A színészekről szólva pontosan idézem:

A három főszereplő alakítása egy év alatt beérett. Ruttkai Éva sok árnyalatát játssza el Éva szerepének, Nagy Attila (Ádám), ha még túlságosan egyhangúan szaval is, már erősen megtisztult múlt évi romantikus ihletésű, általános hősfelfogásától. Gábor Miklós Lucifere finom humorával, okos cinizmusával, halk - de nem hallhatatlan - majdnem kamaraszínpadi hangvételével az előadás legjobb főszereplője lett. (Akkor is, ha kissé zavaró, nagyoperaian Mefisztofeleszi az új kosztümje.

Olvassunk bele a Film Színház Muzsika 1966. 30. számában megjelent kritikába is, írta Geszti Pál:

Ő is hasonló megállapításokat tesz magáról az előadásról, mely

Nem sokat változott tavaly óta. A fantasztikus ebben az előadásban a méretek kitágultsága: Vámos László rendező a templomtorony magasságáig növesztette a játékteret felfelé, s a környező épületek tetejéig a jobb- és baloldalon.

Van ebben a monumentalitásban, Bakó József elképesztő méretű díszleteiben valami lélegzetelállító: azt hiszem, páratlan európai látványosság ez a Tragédia-show, a mennyekig felszálló kristálygömbbel, amely szputnyikként tűnik fel az égen s leszáll a játéktérig, a jobbra magasan fenn lángokban álló, eretnek-égető kereszttel, az égnek eresztett, suhanó szárnyű fehér galambokkal, a párizsi szín fantasztikus bíbor-orgiájával, a londoni szín kitűnően kidolgozott haláltánc-pantomimjának ijesztő pontosságával.

Azért időztem ennyit a külsőségeknél, mert filmfelvétel nem készült, csak néhány rossz minőségű fénykép örökített meg pár pillanatot az előadásból - legalább a kritikus szaván keresztül legyen némi fogalmunk, milyen lehetett.

Folytassuk az olvasást:

Kinek róhatnánk fel, hogy nem vette észre Ádám - Nagy Attila - szövegének túlhangosított részletei mögött a gondolatok szikrázását - amikor annyi másféle, s látszólag fényesebb szikrázásra kellett figyelnie?

A gépezet szinte a tökéletesség igényével és igézetével működik. Engem mégsem ez a tökéletesség kapott meg [...] Engem Ruttkai Éva alakításának varázslata kényszerített ámulatra: a megfejthetetlen titok izgat, hogy honnan vette az idegek és teremtő-erő új meg új tartalékait, hogy ebben a gépesített és percenkint robbanó-fortyogó színpadi boszorkánykonyhában megtalálja Éva alakjának tünékeny és örök, de mégis mindig új lázakban borzongó, belső karcsúságát? Ezüst holdsugárból és édes, mézízű nyárból szőtt Évája felejthetetlen, s felülemelkedik a szerepről való minden emlékképen. Igen, ez igazán Madách Évája volt, az asszony, kinek "bűne a koré, mely szülte őt".

Gábor Miklós Lucifere idén új jelmezt kapott: az ördögi vonásokat elhagyó, s a bukott angyal-jelleget kihangsúlyozó rendezői koncepció értelmében szikrázó ezüst-fehéret. Szokatlan, frappáns és talán vitára is késztető jelmez - s benne a tavalyi Lucifer, ám érettebben, simábban és egyszerűbb szóval: a tiszta értelem s a világ meghatározott, áttörhetetlen rendje elleni örök lázadás nyugtalan hordozója ő, ez az elegáns Lucifer, a tagadás és a gond gyermeke. Lehiggadt, lepártolt bölcsesség árad a színész szavából-hangjából, a mindent-megértés keserű és fájdalmas tudománya.

A téma zárásaként egy bekezdés Molnár Gál Pétertől:

Vámos László szegedi rendezése természetesen csak egy a Tragédia-értelmezések sorában. Eredményei, képzeletgazdag megoldásai beépülhetnek más értelmezések színpadi megvalósításaiba is. Tévedései pedig vitára ösztönözve további megoldásokra serkenthetnek.

Gábor Miklós pedig 17 év múlva, 1983-ban lett újra Lucifer szülővárosában, Zalaegerszegen.

Gábor Miklós szabadtéren 3.3

Maradjunk ma is az 1965-ös szegedi Tragédia-előadásnál, amikor Gábor Miklós Vámos László látványos rendezésében először alakította Lucifert.

A vegyes értékítéletű sajtóvisszhangokból több, mint egy évtizeddel később, 1976-ban Nikolényi István tollából jelentgetett meg egy összegzést július 17-i számában Szeged hírlapja, a Délmagyarország, ma ezt idézem. A teljes cikk Az ember tragédiájának addigi szabadtéri előadásait tekintette át, ebben Vámos kesztyűje címen kapott helyet az 1965-ös előadás kritikáinak áttekintése.

Előtte itt van két fénykép a Film Színház Muzsikából:

Lucifer: Gábor Miklós

Éva: Ruttkai Éva és Ádám: Nagy Attila

Jöjjön Nikolényi István összefoglalója:

Major sikere után az 1965-ös Vámos-rendezést már jóval fagyosabb visszhang kísérte. Hogyne, hiszen a rendező kesztyűt dobott a hagyományoknak. A Népszabadság (aug. 8.) Rényi Péter: Látvány vagy látnivaló? címmel szemére veti Vámos Lászlónak, hogy mutatványok sorával helyettesítette a képzeletet felgyújtó látványokat, a néző nézegetővé vált, a széthúzott ornamentika nem keltett érzelmeket. Legfőbb oka ennek Bakó József hatalmas díszlete, mellyel a rendezés mindenáron be akarta kapcsolni a játékba az egész teret. A lépcsők erőltetett kontrapunktjai és a látnivalók halmozása töri szét a képek egységét. Vannak persze szép jelenetek is, de a szereplők általában a látványosdival hadakoznak, messzire kell hangjukat, gesztusaikat átívelni.

Ruttkai Évája nem a nő, hanem a nőiesség megtestesülése - írja Rényi -, a fiatal Nagy Attila Ádámjának még nincs kialakult "formája", s Gábor Miklós Lucifere is inkább kísérlet, hogy hetyke opponens legyen az Úrral szemben. Az előadás érdeméül csupán az újító igyekezetet jelöli meg.

Mátrai-Betegh Béla a Magyar Nemzetben (1965. aug. 11.) Majoréval szembesíti Vámos rendezését [...] leszögezi: Vámos visszalépett a mutatvány felé [...] A három főalak eltörpült a statisztéria mellett, s Madách líráját is a látványnak rendelték alá.

Szombathelyi Ervin ugyancsak a madáchi szöveget elborító látványban, az eltolódott drámai hangsúlyokban és az elsikkadó lírában látja a hibát (Népszava, aug. 5.), Dersi Tamás pedig Nyílt levelet ír Vámos Lászlóhoz, hasonló kifogásokkal (Esti Hírlap, aug. 3.)

Talán Sándor Iván a legmegértőbb (Film Színház Muzsika, aug. 6.), éppen a látványért dicsér.

Ez utóbbi írást itt a blogban legutóbb részletesen idéztem.

Nikolényi István így fejezte be az 1965-ös Vámos László-rendezést áttekintő írását:

Vámos László konok ember. A bírálatokon okulva, de alapvetően látvány-centrikus elgondolását föl nem adva, sőt azt némileg továbbfejlesztve, megrendezte ugyanezt a "típusú" Tragédiát 1966-ban. A kritikai visszhang kegyesebb volt hozzá, több megoldását dicsérték, koncepcióját is lényegében elfogadták - de őszintén meg kell mondanunk, ezek a kritikák jóval csendesebbek voltak. Nemcsak a Vámos-féle Tragédiáról, a szegedi játékok bemutatóiról általában.

Legközelebb ennek a második változatnak a kritikákból fogok idézni.

Gábor Miklós szabadtéren 3.2

Folytassuk Gábor Miklós első Lucifer-alakításának nyomon követését, melyre Vámos László rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1965 nyarán került sor.

Legutóbb a próbákról tudósítottam, most a korabeli sajtóvisszhangok alapján nézzük az előadást.

Hosszú-hosszú évek óta most fordult elő először, hogy Gábor Miklós alakítása nem váltotta ki a kritikusokból azt az osztatlan elismerést, amit addig. De nemcsak az ő alakításával voltak problémáik, hanem úgy tűnik, inkább magával a teljes előadással. 

A leginkább elfogadó és méltató kritika Sándor Iván tollából jelent meg a Film Színház Muzsika  1965. évi 32. számában. Ezt az írást tekintsük ma át.

Előtte itt annak a lapszámnak a borítója:

A kritikus így írt a rendezői koncepcióról:

Filozófiai-költői anyagán túl Vámos drámai erejében, játéklehetőségeiben látja a Tragédia múlhatatlanságát. A látványos előadás az ideálja, mely megvalósítja Madách gigantikus vízióit. De Vámos avatott ismerője és képviselője a modern színházi törekvéseknek. Izgatja a látvány ereje, a formakultúra, ám nem a dráma szellemi anyagának ellenére. Sajátosan szabadtéri színpadra termett koncepciójában a látványos hatások centrumában a gondolkodó ember küzdelmét keresi.

[...]

Képzeljünk el egy soklépcsős, áthidalásokkal teli óriási színpadi teret, mely tengelyébe a szegedi Dómot komponálja. Képzeljünk el többszáz statisztát, nagyvonalú világító és technikai berendezést - és mindezt artisztikusan egységes kompozícióban. Itt az előadás látványossága nem egyszerűen technikából, külsőségekből adódik. A látvány szépsége itt magát az életet, annak madáchi zsúfoltságát fejezi ki. A víziót, amelyet a londoni színben költői sorokban is megfogalmaz: "Zúg az élet tengerárja, / Mindenik hab új világ".

[...]

De az előadás, szellemi igényei mellett mégis inkább a külsőségeket állítja előtérbe. Mégis sok teljes értékű részlete bizonyítja, hogy látványosság és gondolati atmoszféra megférnek egymással egy szabadtéri előadás hatalmas méreteiben is.

A színészi játék elemzése előtt azt ecsetelte, hogy a mű fő alakjait játszókra nem várt még olyan nehéz feladat, mint ebben a rendezésben. Úgy találta, rövid volt a próbaidőszak ahhoz, hogy a színészek és a technika összecsiszolódjanak, s ennek tulajdonítja az alakítások problémáit, amelyeknek erejét, hatását meggyengítette a technikával vívott küzdelem.

A három főszereplő közül elsőként szólt Gábor Miklósról:

Lucifert Gábor Miklós játszotta. Ha van színészünk, aki összetett feladatokra képes, - ő az. Gábor a kitűnő művész mégis némi bizonytalansággal járta végig égi és földi útját. Azt hiszem azért, mert nehéz volt szabadulnia a gondolattól, hogy Lucifer az egész mű mozgatójából az óriási térben a káprázatos látványban okból eszköz lett. A változásokat az ő céltudatosságának kell felidéznie, ám a technika őt magát is végighajszolta a színeken. Játékának részletei igazak és szépek voltak, de a körülmények éppen a luciferi pozíciótól, a teljes irányítás lehetőségétől fosztották meg. Mit tehetett hát? Néhány új és a madáchi szellem mélységét megértető vonással egészítette ki az eddig ismert legjobb Lucifer-alakításokat. Gábor férfias Lucifer volt. Lázas hajthatatlanságában erő érződött, higgadtságában szenvedély. Okos és hódító Lucifer volt, akiben szépség van és szellem szikrázik, akinek azért is nehéz ellentállni, mert egy pillantással az emberiség történetébe tud tekinteni, de vabankra is tud játszani.

Ide másolom az Ádámról és Éváról írtakat is, hogy legalább ily módon teljesebb képünk legyen az előadásról:

Nagy Attila küzdő és rajongó férfi alakját hozta színpadra tehetségesen. Játékában éreztünk ugyan némi monotóniát, a más és más körülmények között színre lépő Ádám különböző arcait nem mindig választotta el friss színekkel. Szerepét azonban töretlen ívvel komponálta meg. Pályáján szép állomás Ádám alakítása.

Ruttkai Éva újrafogalmazta a mű harmadik nagy szerepét: az utolsó másfél évtized Tragédia-előadásainak legnagyobb Évája volt. Új sorokat, gondolatokat fedezett fel számunkra, alakítása csillogó volt, harmónikus, különösen az egyiptomi-, athéni-, prágai- és londoni színekben ragyogott. Nemcsak az Ádámot minduntalan új utakra serkentő nőideált játszotta el. Alakításából a drámaköltő megrendítő és felemelő humanizmusa áradt, a madáchi emberideál fényes alakja bontakozott ki.

Sándor Iván néhány további megjegyzés után így summázta véleményét:

A színház barátai csak köszönhetik az előadást. Arányai nem voltak hibátlanok, de sok elragadó megoldást nyújtott és rokonszenves kísérlet lett új utak kutatására a Tragédia szabadtéri előadásában.

Legközelebb további kritikákkal folytatom - azok már ledorongolóbbak lesznek...

Gábor Miklós szabadtéren 3.1

A Gábor Miklós színpadi pályáján előfordult nyári szabadtéri előadások közül az időrendben most első Lucifere következik. Madách Imre klasszikusa, Az ember tragédiája az 1930-as évek óta Szegedi Szabadtéri Játékok hagyományos műsordarabja volt. 1965 nyarán Vámos László új rendezésében került színre.

Éva Ruttkai Éva, Ádám Nagy Attila volt. A hatalmas szereposztásban Bessenyei Ferenc kapott még jelentős feladatokat mint az Úr hangja a bibliai színekben, Péter apostol a római színben, Agg eretnek a bizánci színben, Rudolf császár Prágában. Lovel Londonban, Michelangelo a falanszterben. 

A hatalmas szereplőgárdában rendkívül érdekes nevekkel lehet találkozni, csak sajnos annyira nehézkes a Színházi adattár rendszere, hogy egyszerűen nem hagyja magát idelinkelni és a keresés sem egyszerű... Kalandvágyók megpróbálhatják, ITT a keresőoldal, de innét már egyedül kell boldogulniuk :)

Hogy Gábor Miklós pályájába beillesszük első Luciferét: előző premierje május elején saját színházában Szerb Antal vígjátéka, az Ex volt; ezen a nyáron forgatta a Játék a múzeumban című filmet; őszi új szerepe pedig Bicska Maxi lesz a Koldusoperában - hát nem egyhangú időszak volt ez az életében...

Ez a kép a Film Színház Muzsika 1965. 27. heti számában jelent meg és a próbák megkezdéséről tudósított:

GM, Vámos László, Nagy Attila, Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc

Három hét múlva már a helyszínről, a hőségtől izzó szegedi Dóm téri próbákról közölt a lap részletesebb riportot:

A premierre 1965. július 31-én került sor, és még kétszer tűzték műsorra az előadást.

Legközelebb a kritikai visszhangból válogatok.

Gábor Béla másik egerszegi mozija [?]

Mielőtt folytatnám az Edison mozi történetét, nézzük meg, mi a helyzet a zalaegerszegi Apolló mozival, amelyet Béres Katalin mozitörténeti tanulmánya szerint valamikor 1915/16 körül szintén megvett Gábor Béla. Az az épület, amelyben ez a mozi korábban működött, ma is létezik, nem úgy, mint az Edison mozgószínház, amely, mint korábban írtam, 1945 tavaszán leégett és ma csak hűlt helye látható.

Ezt a képet a napokban készítettem az egykori Kummer kávéházról, amelyben az Apolló "mozgó" működött:

Képfelirat: Zalaegerszeg, Kölcsey utca 2.

Mostani alakjában a XIX. század legvégéről származik. Benne tulajdonosa, Kummer Gyula az épület emeletén – egy évvel az Edison mozi után – 1912-ben nyitotta meg az Apollónak elnevezett mozgószínházat.

Itt van egy korabeli képeslap, amelyen a mozi felirata is látszik: APOLÓ [!]

Megpróbáltam utána nézni a korabeli sajtóban, hogy Gábor Bélának ez a mozija meddig működött, mert erre nem tért ki a már sokszor emlegetett mozitörténeti tanulmány és a következőkre jutottam.

Az 1916. január 16-i Zalamegye című hírlap 2. oldalán megtaláltam a megvásárlásról szóló hírt:

Goldberger Béla, az Edison tulajdonosa az Apolló mozit is megvette, és az eddigi helyiséget kibérelte.

Gondolom, a "megvette" a vetítési jogra vonatkozott, nem a helyiségre, amelyet ugyanúgy tovább kellett bérelnie, mint a korábbi mozisnak.

És még egy megjegyzés a hírhez: a fiatal mozitulajdonos úgy tűnik, valamikor 1917/18 körül magyarosította a nevét, szerintem lehet, hogy nősülésével kapcsolatban, időben ahhoz igazítva. Sajnos, a megyei lap 1917, de különösen 1918-as számai közül, nyilván a történelem viharai folytán több szám hiányzik a mikrofilmről, ezért nem akadhattam rá például az esküvőjéről szóló hírre, pedig a lap rendszeresen közölt házasságkötési híreket. Ezzel összefüggésben átnéztem a zalaegerszegi állami anyakönyvek közül a házassági bejegyzéseket 1916 és 1918 között, de sajnos nem akadtam rá Gábor Miklós szüleinek esküvőjére – ezek szerint nagy valószínűséggel nem Zalaegerszegen volt.
Vissza az Apolló mozihoz: viszonylag teljességgel átnéztem  az említett hírlapot, 1913-tól 1919-es  megszűnéséig, majd 1923-tól a Zalamegyei Újságot – igaz, ez utóbbit csak szúrópróbaszerűen, de egészen az 1930-as évek végéig – ám nem találkoztam azzal, hogy  az Apolló mozi ténylegesen működött volna. A hírlapokban mindig csak az Edison műsora és hirdetései szerepeltek. Vagy nehézségekbe ütközött a másik mozi üzemeltetése, vagy nem volt annyi közönség a városban, hogy szükség lett volna a városközpontban még egy mozira, de úgy tűnik, ebben a ma is álló házban Gábor Béla idejében nem voltak rendszeresen mozielőadások. Vagy csak azért vásárolta meg az ambiciózus fiatalember, hogy ne legyen konkurenciája a városban? Amikor később annyi gondja volt az Edison épületével, akkor sem merült fel, hogy inkább a kávéház épületében kellene vetíteni. Úgyhogy egyelőre ez egy talány...

Ugyanakkor Ruszt József rendező 1994-ben Gábor Miklóshoz írt  hosszú levelében (köszöntő volt 75. születésnapjára) a következők olvashatók:

Humphrey Bogart

Meg kell említenem még 1983-as újratalálkozásunkat, amikor Az ember tragédiájával megnyitottuk a zalaegerszegi színházat, s Te az előadásban Lucifer szerepét játszottad. [...] Kaptál tőlem a színpad jobb szélére egy fogast, egy széket és egy hamutartót, illetve egy ballonkabátot, egy kalapot, no meg egy sálat magadra. Ott álltál Zalaegerszegen, 1983-ban, egy Tragédia-előadás közepén Luciferként, mint Humphrey Bogart, kamaszkorod ideálja, s nem tehettél mást, mint amit tettél: beszélni, érvelni kezdtél s megszületett az előadás.

Egy alkalommal – hazafele menet – egyszer még ebédeltünk is abban az enyhén szólva koszos önkiszolgáló étteremben (a Tanács épülete mellett, a sarkon), amely hajdan apád mozija volt. (Kiemelés tőlem, K.K.) A Te Humphrey Bogartod évtizedek múltán ugyan, de visszatért Zalaegerszegre, oda, ahol benned kamaszkorodban megszületett.

(A levél először a Színház című folyóirat 1994. 4. számában jelent meg és olvasható Ruszt József összegyűjtött írásainak legújabb kötetében is.)

Gondolom, az épületet Gábor Miklós mutathatta meg Rusztnak  a Tragédia próbái idején, mivel az Edison épületét már nem mutathatta meg, hiszen az 1945-ben leégett.

A filológiai pontosságnak még tartozunk annyival, hogy a kamasz Gábor Miklós Humphrey Bogartot minden bizonnyal Székesfehérváron csodálta meg, de filmet kicsi fiúként valóban Zalaegerszegen látott először és már ott természetes közegévé vált a mozi világa.

A Ruszt által emlegetett Lucifer-jelmez, amely annyira meghatározta az egerszegi Tragédia-előadást, ma már történelem és a Göcseji Múzeum állandó kiállításának része...