Gábor Miklós következő utazása nem filmfesztivál volt, de mégis filmszínészi oldalához kapcsolódott: egy magyar filmes küldöttséggel Németország keleti zónájában járt, méghozzá egy akár érdekesnek is mondható időpontban: 1956. október 13. és 20. között. Erről sem találtam semmit sem a nagyközönségnek szóló Színház és Mozi hetilapban, sem a szakmai szövetség Színház és Filmművészet című folyóiratában. Oka nyilván az időzítés volt, hiszen jóformán a hazaérkezésük után azonnal egészen más dolgok kezdték lekötni a sajtót...
Gábor Miklós Sánta szabadság című kötetében jó öt oldal foglalkozik ezzel az úttal (257-262.), a következőkben ebből fogok idézni. Konkrétumként azt lehet rekonstruálni a leírásból, hogy a küldöttség tagja volt még Máriássy Judit és egy Bányász nevű férfi - hogy ő ki lehetett, nem tudom, talán "pártvonalról" kísérte a nyilván megbízhatatlannak tartott filmes társaságot... És persze tolmács is volt velük. Legalább is a Sánta szabadságban őket említi, de lehet, hogy többen is voltak. Gyaníthatóan az egy évvel korábban bemutatott Budapesti tavasz lehetett a német kirándulás központjában és úgy tűnik, a filmvetítések után beszélgetés következett a nézőkkel, de voltak zártkörűbb baráti találkozók is. Mint Gábor Miklós írta, szinte állandóan utaztatták őket, túlfeszített programot kellett teljesíteniük.
A hamarosan bekövetkező forradalom előszele német földön is érezhető volt:
A németek minket, magyarokat, úgy fogadtak mindenütt, mint egy szabadságharcos ország polgárait. Tudtak mindenről, Írószövetségről, Petőfi-körről, bár az újságjaik csak a kommunista híreket közölték, a hivatalosok meg szemmel láthatóan aggódón vigyáztak ránk mint veszélyes népségre, de a polgárok tisztelettel és szenvedélyes érdeklődéssel faggattak, előretolt arccal hallgatták, és tüntetőn megtapsolták felszólalásainkat; egyik szónokuk azt mondta: - A magyar elvtársak szemébe nézve kezdjük visszanyerni hitünket a szocializmus ügyében! - mi meg büszkék voltunk, mondjuk ki, felvágtunk, e baráti találkozókon fölényeskedve és vakmerősködve beszéltünk "harcainkról", és megbotránkoztatóan merészek voltunk.
Egy vidéki szép kastélyban töltött éjszaka és hatalmas erdőségek látványa után:
[...] kilométereken át drótsövények jöttek, őrtornyok, hatalmas szovjet katonai tábor. Voltak falvak, amelyekben csak szovjet katonákat láttunk az utcákon, sétáló tiszteket, gyerekkocsit tologató tiszt-feleségeket, ennek a furcsa népvándorlásnak szerencsétlen (őket kellett volna megkérdezni, hol jobb, otthon vagy itt?) áldozatait, áldozatok, ha nem is tudják.
Berlint ilyennek látta tizenegy évvel a háború befejezése után:
Berlin megdöbbentő volt, a kopasz és romos grundok úgy választották el egymástól a lakott és többé-kevésbé kivilágított területeket, mintha nem is egy város lenne ez, hanem több, elszórva, a Sztálin-allé, az csupa fény persze, de az meg elhagyott volt, a főutca, szocialista-realista épületeivel [...]
Egy hosszú, sötét út végén, mint túlvilágított, cirkuszi díszlet: Nyugat-Berlin, csillogó autók, üzletek sokasága, járókelők, polgárok tömege.
De Brecht keleten volt. Kurázsi mama. Ennél érdekesebbet még nem láttam színházban.
Az 1941-es zürichi ősbemutató után 1949-ben Berlinben volt a Kurázsi mama emblematikussá vált előadásának a premierje, a címszerepben Helene Weigellel, Brecht feleségével (Zürichben még nem ő játszotta). Még abban az évben Brecht és Weigel hivatalosan is megalapították társulatukat, az egyetemes színháztörténet egyik fontos színházi műhelyét, a Berliner Ensemble-t. A Kurázsi mamát 1951-ben a társulat felújította és 1961-ig több, mint négyszázszor játszotta. Továbbra is Helene Weigel volt a címszereplő (csak néhány kisebb szereplőváltozás történt). Így Gábor Miklós 1956 őszén minden bizonnyal a darabnak ezt a legautentikusabb előadását láthatta (egyébként Brecht két hónappal korábban, 1956. augusztus 14-én halt meg).
Az alábbi képen: Erich Engel (társrendező), Brecht, Paul Dessau (zeneszerző) és Helene Weigel a berlini bemutató próbáján 1949-ben:
 |
| Forrás: http://gustavothomastheatre.blogspot.hu |
Az élményeken kívül Gábor Miklós mást is hozott Berlinből. A tavalyi győri emlékesten hallottam lányától és vejétől, hogy akkor, mivel még nem állt a fal, át lehetett menni Nyugat-Berlinbe és onnét a legjobb márkájú színes filmtekercsekkel tért vissza. Ezekre fényképezte kislányát, feleségét és környezetét. A képekből akkor többet láthatott is a közönség kivetítve - tényleg nem fakultak ki azóta sem...
A Kurázsi mama előadás történetéhez felhasznált irodalom:
www.berliner-ensemble.de/geschichte
http://de.wikipedia.org/wiki/Mutter_Courage_und_ihre_Kinder
www.berliner-schauspielschule.de/courage2.htm
http://jwa.org/encyclopedia/article/weigel-helene
