Gábor Miklós és a Margitsziget

A Balaton mellett Gábor Miklós másik kultikus helye, ahova szakma és magánélet egyaránt fűzte.

 

wikipedia

 

Az áttekintést kezdjük a szakmával, színészi munkájával.

1948 és 1954 között Lysandert játszotta a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahova a nyári hónapokra mindig kiköltözött a Nemzeti Színház csodálatos látványvilágú előadása, a Szentivánéji álom. A Nemzeti Színház tagjaként utolsó előadása is itt zajlott, 1954. szeptember legelején, akkor szerződött át a Madách Színházba.

Major Tamás rendezéséről már írtam a blogban a Gábor Miklós szabadtéren sorozatban, érdemes elolvasni és megnézni a képeket.

Lysander szerepe és az élmény visszaköszönt pályáján az 1957-ben forgatott Éjfélkor című filmben, melyben egy akkori önmagához nagyon hasonló népszerűségű színészt alakított, Károlyi Jánost, aki nős férfiként szeret bele egy, a pályáján származása miatt előmeneteli nehézségekkel küzdő balerinába, Vikibe (Ruttkai Éva). Egyik első találkozásuk a Margitszigetre, a szabadtéri színpadhoz viszi őket, ahol a színész Lysander szerelmes szavaival udvarol Vikinek, amelyre ő Helénaként válaszol. 

 

 

(Érdekesség, hogy néhány nyáron Ruttkai Éva valóban játszotta Helénát abban a bizonyos előadásban.)

Gábor Miklósnak a Sziget magán-szempontból is fontos helye volt. A Katona József utcában élve viszonylag közel lakott hozzá: Ruttkai Évával és cseperedő lányukkal sok sétájuk vezetett oda. Egyik leggyakrabban látható családi képük, Tormai Andor felvétele is ott készült 1959-ben.  Gyakori vendégei voltak a Nagyszálló éttermének is.

 

 

Az 1962-66 közti majdnem 300 Hamlet-előadás után, amint egy műsorban Götz Béla díszlettervező mesélte, Gábor Miklós, Vass Éva, Körmendi János és ő legtöbbször kocsiba ültek, s hosszú ideig a Szigeten köröztek (ahova akkor még be lehetett hajtani), levezetve az előadás hangulatát.

Gábor Miklós számára igazán kultikussá a Vass Éva-szerelem tette a Szigetet. Mint naplójegyzeteiből kiderül, szokásos találkozóhelyük a nagy platánfa volt, mellette írt a Japánkert halastavának akt-szobráról is (Ülő lány, Csikász Imre alkotása). Erről a nagyközönség Nyomozok magam után című posztumusz kötetének A sziget – Impresszionista leltárféle című fejezetében olvashat.

Forrás: köztérkép.hu

 

Vass Éva versben is megörökítette, mit jelentett számukra a Margitsziget:

 

 

             Vass Éva: Szigeti séta
                                                

Borús volt a nap? Sütött, zuhogott?
Mentünk, szaladtunk, némán álltunk-e?
Elkapták labdánk, vagy ránk nevettek?
― Nem tudom barátom, emlékszel-e? 

 

Úgy érzem, zöld réten angyalok szálltak
Koszorút helyeztek fejünkre le
Lábuk nem ért se földet se eget
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Én emlékszem "őzi" koronával
Vedlett előttünk, szája fel is meg le
Hányingert éreztél ― élet volt pedig ―
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Zöld, meg zöld, meg halványan lila
Virágok özöne, Margit szigete
Valamit említeni akartam. ...
― Nem tudom barátom emlékszel-e?

 
Magányos voltál! A sziget válaszolt.
Ízekkel, szagokkal, formákkal tele
Hozzád csatlakozott milliónyi élet!!
― Nem tudom barátom, emlékszel-e?

Vass Éva 85!

Vass Éva holnap lesz 85 éves - hihetetlen!!!!

Öt évvel ezelőtt, kerekebb születésnapja környékén itt a Gábor Miklós-blogban egy sorozatot állítottam össze róla, pontosabban kettejükről. Bár ma is van bennem bizonytalanság, hogy jövök én ahhoz, hogy Róla és Róluk szóljak, s ezért azóta ezeket az írásokat csak ritkán osztottam meg, de több kedves reagálástól felbátorodva most az ünnep alkalmából újra szeretném őket ajánlani.

Évad végi koccintás az Ex előadása után (FSZM 1965. 28.)

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

+ Boldog születésnapot, Vass Éva!

Kurír 1996. október 20.

Az első öt rész Vass Éva és Gábor Miklós szakmai együttműködését vette számba (színház, film, tv, rádió), a hatodik pedig megpróbált egy kicsit a magánélet területére merészkedni - plusz van egy "bónusz", az akkori születésnapi poszt. Mivel a blogban nem közvetlenül egymás mellett találhatók, készítettem róluk ezt az összesített oldalt, ahonnét az egyes részek gyorsan és egyszerűen megnyithatók.

Olvasgassuk őket újra, vagy biztosan lesz, aki most találkozik ezzel az összeállítással először. Remélem, mindenkiben sok emléket, színházi- és film-élményeket is fel fog idézni, és talán új információkkal is fognak benne találkozni.

Egy szolgálati közlemény: az egyik helyen már sajnos nem férhető hozzá a poszt írásakor feltett videó - sajnos, azóta törölték a YouTube-ról. De ez talán nem szegi kedvünket...

Olvasgatás közben gondoljunk szeretettel Vass Évára. Innét is kívánjunk szép, derűs születésnapot, egészséget azzal, hogy vigyázzon magára, nagyon sokan szeretjük!

Brassbound kapitány 4.

A Népszabadság 1973. december 29-i számába Koltai Tamás írt kritikát. Neki Márkus László tetszett a legjobban a nagy triászból. Vass Éva és Gábor Miklós esetében jobban zavarta, hogy nincs igazán mit eljátszaniuk ebben a darabban; csak az az utolsó öt percben kapnak lehetőséget bebizonyítani, mi mindent el tudnának játszani, ha az író több lehetőséget adott volna számukra...

Végül három kép a három főszereplőről a Magyar Színházi Adattárból. Gyanítom, hogy a két utolsó kép annak a bizonyos öt percnek egy-egy pillanata:

Brassbound kapitány 3.

Ma nézzük a Film Színház Muzsika kritikáját, melyet a kiváló Demeter Imre írt. Ő is felsőfokban dicséri Vass Évát és Gábor Miklóst. Már írtam, hogy annak idején láttam az előadást, és leginkább annak hangulatnak az emléke maradt meg bennem, hogy a közönség mennyire imádta benne Vass Évát :) Én is azt éreztem a nézőtéren, amit a tökéletes jellemzést író kritikus, hogy Vass Éva "uralkodott nemcsak darabbeli partnerein, hanem a nézőn is".

A kapitányt megtérítik... volt az eredeti felirat a Film Színház Muzsikában

Brassbound kapitány 2.

Az 1973 decemberében bemutatott Shaw-darab nem váltott ki egyértelmű elismeréseket. Minden kritikából kitűnt, hogy ennek legfőbb oka maga a darab, ami nem remekmű, nem az a kaliber, mint mondjuk a Tanner John. Egyik kritikus szóvá is tette, hogy Shaw akart egy remek szerepet írni Ellen Terrynek, aztán az ő karakteréhez mint gombhoz varrta hozzá a kabátot, magát a darabot.

Különböző okokból bírálták Kerényi Imre rendezését is. A főszereplő triász: Gábor Miklós, Vass Éva és Márkus László már inkább kapott elismeréseket, de többnyire azzal a felhanggal, hogy "de mire lettek volna képesek egy jobban megírt darabban!" Egyértelmű dicséreteket kaptak a kisebb szerepek alakítói is. 

 

Nézzük először Szalontay Mihály írását, pontosabban annak érdemi, az előadásról szóló részét, mely a Népszava, 1973. december 14-i számában jelent meg. 

Előtte egy kép a Film Színház Muzsika 1973. december 8-i számából:

Brassbound kapitány 1.

Színházában, a Madáchban Gábor Miklós utolsó előtti bemutatója 1973 december elején  egy kevéssé ismert Shaw-színmű volt, a Brassbound kapitány megtérése. Kerényi Imre rendezésében porolta le a színház a ritkán játszott darabot, Vas István új fordításában.

A darab Marokkóban játszódik, ahova utazásai során eljut egy idős angol lord (Márkus László) és gyönyörű sógornője, Lady Cicely (Vass Éva). Ott találkoznak a marcona csempészkapitánnyal (Gábor Miklós), akiről aztán kiderül, hogy ő a lord unokaöccse és korábban némi szerelem is volt közte és a Lady között. Az embernek óhatatlanul is a Tanner John kalandos epizódja jut eszébe, Mendoza rablóvezérrel; ugyanaz a világ, csak kicsit más a leosztás... Sajnos, a darab nyomtatásban özönvíz előtti kiadásban, régi fordításban és nagyon korlátozottan férhető hozzá, pedig szívesen elolvasnám. Annak idején sikerült látnom a Madách Színház előadását, de bevallom, leginkább a közönség reagálásaira emlékszem, hogy mennyire imádták benne Vass Évát – annyira tökéletes szerep volt számára és annyira zseniálisan csinálta. A címszerep kevésbé volt hálás, pedig ha valaki, hát Gábor Miklós is nagyon érti Shaw világát, de az előadás egyeduralkodója Vass Éva volt.

Vass Éva mint Lady Cicely a FSZM címlapján

Először a Film Színház Muzsika előzetesét mutatom (megjelent az 1973. november 10-i számban). Megtudhatjuk belőle, hogy Shaw a kiváló angol színésznő, Ellen Terry számára írta Lady Cicely szerepét. 

És egy kép a próbáról:

Dégi István, Vass Éva, Gábor Miklós

Legközelebb kritikákkal folytatjuk!

Nem félünk a farkastól, 1984 (4. rész)

Hosszú idő elteltével foglalkozik a blog újra Edward Albee drámájának 1984-es előadásával. 

Már az 1967-es magyarországi bemutatón is Gábor Miklós játszotta George szerepét. Annak az előadásnak a sajtóvisszhangjaiból a legfontosabbakat megmutattam a blogban, sok képpel illusztrálva, itt vissza lehet őket olvasni:

1. rész: a próbákról 

2. rész: Sándor Iván kritikája a Film Színház Muzsikában

3. rész: MGP kritikája a Népszabadságban

Az 1984-es előadásról pedig a következő posztok szóltak eddig:

1. rész: Előzmények, stáblista

2. rész: Beszélgetés Gábor Miklóssal a régi előadás emlékeiről és az új produkció előkészületeiről

3. rész: Almási Miklós kritikája a Népszabadságban

Ma a Film Színház Muzsika kritikáját olvashatjuk el, megjelent az 1984. október 5-i számban Róna Katalin tollából.

Nem félünk a farkastól, 1984 (3. rész)

Térjünk rá végre az előadás kritikáira. Elsőnek a Népszabadság 1984. március 16-i számából olvassuk el Almási Miklós írását.  Természetesen ő sem kerüli meg az 1967-es előadással való összehasonlítást. Írását teljes terjedelmében megmutatom, már csak azért is, hiszen a lap ma már nem létezik, archívuma is csak korlátozottan férhető hozzá.

A színészi alakításokról Almási a cikk utolsó negyedében ír, a számunkra legérdekesebb részt megjelöltem pirossal. Igazán érdemes elolvasni, egészen fantasztikus értékelés!

Képeket az Országos Színháztörténeti Intézet adatbázisából választottam a cikk elé.

Vass Éva, Trokán Péter és Gábor Miklós

Gábor Miklós és Sára Bernadett

Vass Éva és Gábor Miklós

A korábbi posztok itt olvashatók vissza:

1. rész: Bevezetés, stáblista

2. rész: Riport Gábor Miklóssal az 1967-es és az 1984-es előadásról, röviddel a premier előtt

Nem félünk a farkastól, 1984 (2. rész)

Legutóbb azt ígértem, hogy az 1984-es előadás kritikáival folytatom. Most mégis más következik: egy rendkívül érdekes interjú részlete Gábor Miklóssal, amelyben Gách Marianne faggatta a Nem félünk a farkastól új előadásáról, a régi emlékeiről és ezek kapcsolatáról, illetve arról, milyen együtt játszani a feleségével. Az interjú aztán a zalaegerszegi Tragédia-előadás felidézésével folytatódott és más, aktuális témákat is érintett. Egyszer majd biztosan sorra kerítem a teljes nagy cikk megmutatását, de most koncentráljunk az Albee-darabra.

A beszélgetés a Film Színház Muzsika 1984. 6. számában jelent meg egy szép képpel, amely az egyik próbán készült Vass Éváról és róla.

A medikus (1959) 3.

Bródy Sándor: A medikus című színműve a Madách Színház társulatának előadásában, 1959. 
A kritikai visszhangokat tekintjük át. Itt olvasható az 1. RÉSZ, itt pedig a 2. RÉSZ.

Ma jöjjenek a színészi alakítások megítélései. Érdekes, hogy éppen Gábor Miklósról nyilatkoznak a kritikusok némiképp eltérően, ugyanakkor egységesen rendkívülinek értékelik Vass Éva és Pécsi Sándor alakítását.

Pécsi Sándor és GM

Lőrincz Mária az Élet és Irodalomban (1959. 18. szám):

A színészek közül mindenekelőtt Pécsi Sándorról kell beszélni, aki sajnálatosan kicsiny szerepében felejthetetlenül nagy élményt nyújtott. Ahogy a színpadra lép, az már nem is színpad többé, hanem otthon s amit csinál, nem játék, hanem élet. Bölcs és józan, melegszívű, fáradt öregember. Nincs egy hamis hangja, egy felesleges mozdulata. Igaz, hogy az írónak szemmelláthatóan ő a kedvenc alakja. A néző pedig elragadtatott tanúja lehet egy nagy színész szerencsés találkozásának.

Az előadás másik nagy élménye Vass Éva. Már megmutatta, milyen kitűnő színésznő, mégis az újdonság varázsával hat, meglep és fellelkesít. A néhol hálátlan szerep buktatóit könnyedén elkerüli s ahol ez lehetetlen, ott szerény és csöndes bája, eszköztelen egyszerűsége győzi le az akadályt. Ha ezt az egyszerűséget meg tudja őrizni kétségtelenül alkalmas lesz arra, hogy elinduljon a legnagyobbak útján.

Gábor Miklósnak nem könnyű a dolga ebben a túlnyomórészt passzív szerepben. Birkóznia kell vele, de megbirkózik s amennyit egyáltalán lehetséges, annyit kihoz belőle. Legjobban a hevenyészett esküvői jelenetben tetszett, egyre mélyülő hangjának sötétbársony zengése s a léha, dacos fiú vonásainak fokozatos átalakulása a felelősségére ébredő férfi arcává.

Horváth Ferenc, GM, Gyurkovics Zsuzsa

Valamennyi kép forrása: oszmi.hu

Kemény György a Népszabadság 1959. április 24-i számában:

A jó rendezések szokásához híven az együttes tagjai ritka kivételtől eltekintve általában kiemelkedő alakítást adnak, s határozott művészi fejlődésükről tesznek bizonyságot. Elsősorban Vass Éva, aki őszintén, hitelesen, s megrendítő erővel, tisztasággal szelídséggel játszik, mint Riza, de kedves, rokonszenves Gyurkovics Zsuzsa is, Piroska megszemélyesítője. Gábor Miklós lobogó, lendületes, dinamikusan szenvedélyes a bohém, rapszódikus, ellentmondásokkal terhes János szerepében, csak néha érezzük úgy, mint a második felvonás végén, hogy bonyolult feladatát olykor kissé leegyszerűsítette.

Pécsi Sándor jellegzetesen, emberien mintázza meg az orvos figuráját, talán valamivel egyszínűbben, fáradtabban a kelleténél, de alakítása így is maradandó és szép.

GM és Vass Éva

GM és Pécsi Sándor

 Rajk András a Népszava 1959. április 24-i számában:

Legjobban megkapott Pécsi Sándor bonyolultan, egyetlen csúcspont nélkül is mélyen tragikus, szánalmat keltő alakja. Nagyszerűen megértette, ki is ez a Rubin főorvos, milyen életút tette azzá, aki a színpadon elénk lép. Vass Éva (a lánya, Riza) talán eddigi legszebb színpadi alakításával örvendeztet meg, igazolva mindazt, amit róla a közönség mindig is feltételezett, de nem mindig kapott meg. Gábor Miklós könnyen győzi tehetséggel, árnyalatokkal is a cím- és főszerep nem csekély nehézségeit. Valamicskével mégis érettebb, lélekben idősebb és romantikusabb, mint a darabbéli medikus.

A címszereplő diáktársait valamennyi kritika felső fokon méltatja. Így például Kemény György is a Népszavában:

Körmendi János

Gyenge Árpád

A diáktanya alakítóinak fiatal lakóiról érdemes volna külön tanulmányt írni. Horváth Ferenc művészi pályafutása egyik legjobb eredménye a halk, sápadt, szerelmes kispap megjelenítése, Gyenge Árpád köhögős, bánatos, keszeg Majd urát szintén nem lehet elfelejteni. Szénási Ernő pár szavas szerepében is szuggesztív; Garics János, Körmendi János mulatságosak, kamaszosak, fiatalosak. 

GM, Bizderi Károly, Bogácsi Mária

A képek forrása az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézet színházi adattára. Csak ne lenne olyan nehézkes benne kutatni...