Keresztury Dezső emlékei

Keresztury Dezső irodalomtörténész Zalaegerszegről származott, édesapja egy időben a város polgármestere volt.

A gyerek Keresztury Dezső (Zalai Hírlap 2014.09.13.)

Ő maga 1904-ben született, tehát 15 éves gimnazista volt Gábor Miklós születésekor. Szenvedélyesen szeretett moziba járni, innét is ismerte Gábor Bélát, és hát bizony Zalaegerszeg abban az időben kisváros volt, hiába megyeszékhely.... köreiben mindenki mindenkit ismert. Így Keresztury Dezső jól emlékezett az egészen kisfiú Gábor Miklósra is.

Eddig két említést találtam hatalmas életművében, ahol szólt a moziról és róla.

1984-ben megjelent Árnyak nyomában (Magvető, 1984) című könyve előszavában:

Én sem születtem s készültem színházi embernek. Sem bírálóként, sem résztvevőként, sem történészként. Életem és munkám nagy része mégis összefonódik legalábbis a magyar színjátszással. Célzattalan fölkészülésem a zalaegerszegi moziban kezdődik, amelyet Gábor Miklós édesapja formált a régi, kinőtt zsinagógából „Edison Mozgópalotá”-vá, s ahol azzal a mohósággal izgultam végig mindent, ami egy közepes zongora hangjai mellett világgá tágította a poros vetítőfalat, mint amellyel bármilyen könyvet elolvastam, ami kezembe akadt.

Egy részlet Emlékezéseim: Szülőföldeim (Arcanum, 1993) című kötetéből; előtte egy kép a gyermek Gábor Miklósról:

"parádésan öltöztetett kisgyermek" :)

[...] az elemi iskolával szemben volt gyerekkori magánszenvedélyeim másik otthona: a mozi. Szépen kigyönyörített épület volt ez: a régi zsinagóga, amelyet kinőtt a hitközség, s amelyet egy igen ügyes, Gábor nevű vállalkozó alakított át a maga üzemévé, s fel is írta rá szép nagy betűkkel: Edison Mozgókép Palota. Ez a Gábor édesapja volt a színész Gábor Miklósnak, akit nemegyszer láttam is a moziban, parádésan öltöztetett kisgyermekként. Én néhány évig törzsvendég voltam. Egyszer-másszor, ha pénzt tudtam keríteni, meg is váltottam a jegyet az első előadásra, s aztán ott ragadtam az estiig. Már nem is a film érdekelt, hanem a vetítőgép surrogása, a zongora hangja, amellyel a némafilmek elsuhanó képsorait kísérte valaki, s egyáltalán, az egész mozi hangulata. "A polgármester fia", legyintettek a jegyszedők, ha észrevettek. 

Gábor Béla mozijáról sajnos egyetlen kép sem maradt fenn...

De ezt a filmet nagy valószínűséggel mindketten látták benne: 

Később nyilván többször találkoztak, így például Zalaegerszegen és Egerváron is, ahova valamikor az 1960-as évek közepén szervezte Zalaegerszeg a híres elszármazottak találkozóját; csak éppen a technika mondott csődöt és elmaradt az esemény televíziós közvetítése... 

Gábor Miklós Zalaegerszegen, 1964

Ha nem is túl gyakran, de előfordult, hogy Gábor Miklós visszalátogatott Zala megyébe, elsősorban Zalaegerszegre. Természetesen azokról az alkalmakról tudok beszámolni, amikor ezt színművészi minőségében tette, s így maradt fenn az eseményről sajtóvisszhang.

Ebből a szempontból legfontosabb zalai tartózkodása a Ruszt József által rendezett Tragédia-előadás időszakához fűződött 1983 őszén, amelyben Lucifer szerepét játszotta (ez majd külön téma lesz itt a blogban). De akadtak kisebb elfoglaltságok, s így rövidebb látogatások is. 

Ezek egyike, ami úgy tűnik, a legelső volt, 1964 májusában zajlott, amikor a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium hívta meg egy "műsoros est"-re. Nem igazán értem, miért emlegeti úgy az újságcikk, mintha ő a gimnázium "öregdiákja" lett volna, hiszen hat-hét éves korában elköltöztek Székesfehérvárra, s ott járt középiskolába, erről már szóltam itt a blogban.  Mivel apja megtartotta moziját, aminek üzletvezetőjét időnként biztosan ellenőriznie kellett és rokonok is maradtak Egerszegen, Gábor Miklós diák korában többször visszajárhatott szüleivel, de nem volt ő soha zalaegerszegi gimnazista - én legalábbis így tudom. Mindenesetre 1964-ben elfogadta szülővárosa gimnáziumának meghívását és húsz év elteltével viszontlátta Zalaegerszeget.

Ez a fénykép, amit már egyszer megmutattam, s most megmutatom újra, könnyen lehet, hogy azon a húsz évvel korábbi látogatáson készült, 1943/44 környékén, szülőháza udvarán. Édesanyja a bal oldalon ül a nyugágyban, mögötte a kalapos úr az édesapja:

Olvassuk együtt a korabeli beszámolót, mely a Zalai Hírlap 1964. május 20-i számában jelent meg. Sajnos, csak úgy tudtam kimenteni az újságból, hogy kifényképeztem, és mivel elég faramucin volt tördelve, kissé bonyolult a hasábok sorrendje. Egy kis eligazítás: az 1. kép első hasábja az alatta található 2. képen folytatódik, majd olvassuk az 1. kép középső hasábját, utána a 3. kép első hasábját, megint ugorjunk az első képre, a harmadik hasábra, végül a 3. kép második hasábja jön... Bocsánat... De tényleg érdemes elolvasni :) Gábor Miklós beszél arról, milyennek látta annyi idő után szülővárosát, szóba kerülnek színházi és filmszerepei és egy gellénházi kirándulás:

Legközelebb egy 1969-es gellénházi látogatásáról számolok be.

95 éve született Gábor Miklós

Holnap, április 7-én lesz 95 éve, hogy Zalaegerszegen megszületett Gábor Miklós. Ez a blog pedig éppen három éves, mert 2011-ben a születésnaphoz igazítva indítottam el és tettem fel az első írást...

A szép évfordulón egy ritka fényképet szeretnék mutatni, mintegy születésnapi ajándékként. A Göcseji Múzeum jóvoltából jutottam hozzá, ez úton is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy megkaptam tőlük, természetesen a közlési engedéllyel együtt. Amúgy a kép magántulajdonban van.
Rákattintva kinagyítható!

A felvétel helyszíne: Zalaegerszeg, a mai Ady utca 9. számú ház, Gábor Miklós szülőházának belső udvara. Idejét pontosan nem sikerült meghatározni, valamikor az 1940-es években készülhetett, szerintem inkább az évtized elején, 1940/43 között. Gábor Miklós akkoriban már a Színművészeti Akadémiát frissen elvégzett színész volt.

A képen elöl balra édesanyja, Gábor Béláné Czukelter Ilona ül. Mellette apai nagyanyja, Goldberger Rezsőné, akkoriban zalaegerszegi lakos. Hátul Gábor Miklós édesapja, Gábor Béla, aki abban az időben még az egerszegi Edison mozi üzemeltetője, bár már Budapesten él. Középen szerintem Gábor Miklós nagynénje állhat, édesapjának húga. Mellette pedig a "snájdig" ifjú színész...

Gábor Miklós nevét azóta utca is viseli Zalaegerszeg belvárosában, Lucifer-jelmeze pedig a Göcseji Múzeum állandó kiállításának része:

Amúgy pedig lassan, de biztosan közeledik születésének centenáriuma. Remélem, addigra ez a blog még gazdagabb lesz. Sőt,  más terveim is vannak...

Gábor Miklós hazatalált

Az elmúlt alkalommal a zalaegerszegi utcanévadóról írtam egy kis beszámolót. Ma is maradjunk ennél a jeles eseménynél és úgy gondoltam, ide másolom Gábor Júlia megemlékező beszédét, szó szerint - a dokumentálás szándékával.

 

 

Íme:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Zalaegerszegiek!

Amikor egy gyerek otthon megkérdezi, hogy napközben mit csinálnak a szülei, általában azt a választ kapják, hogy "dolgoznak". A mi családunkban ez egyáltalán nem így volt. Amikor én megkérdeztem a két nagymamámat, hogy "hol van apu? holvan anyu? mit csinálnak?" - azt mondták: "játszanak".

Az én apukám egy játszó és játékos felnőtt volt. Hogyan és mikor született benne ez a játékszenvedély?

Egy elvarázsolt világ, gonosz és elsöprő szenvedélyek, móka, kacagás, amerikai burleszkek, westernfilmek cowboy és indián hősei, nagy fekete szemű, szenvedélyes szőke szépségek, elesett kisemberek csetlés-botlása, minden akadályt legyőző, diadalmaskodó hősök. Ebben a világban nőtt föl apukám. A mozi, amelynek karzatán az első lépéseket tette, egész életére megigézte és rabul ejtette. Először a zalaegerszegi, majd a székesfehérvári ház kertjében épített magának lepedőből indián wigwamot. Akkor természetesen az ifjú indián harcos fejdíszét még édesanyja varrta, tyúktollakból. De a játékban, mint tudjuk, a képzelet legalább annyira fontos, mint a valódi kellékek.

A felnőtt korát, élete nagy részét apu Budapesten töltötte. Én pedig ott születtem, tősgyökeres pesti vagyok. Azt vettem észre, hogy amikor az országban utazgatunk, engem sem a zordon Kárpátok vadregényes tája, sem az Alföld sík vidéke nem nyűgöz le. Akkor dobban meg a szívem, amikor szelíd, dombos tájakban gyönyörködhetek. S elgondolkodtam, hogy vajon miért van így.

Megint a gyerekkorban van a válasz. Ahogy apukám életét meghatározta a gyerekkori moziélmény, rám meg hatott apu lelkesedése a szelíd pannon táj iránt. Mindig úgy beszélt magáról, "én vidéki fiú vagyok".

Amikor visszatért szülővárosába, Egerszegre, hogy eljátssza Az ember tragédiája Luciferét, anyuval eljöttünk megnézni az előadást. Apu egészen megfiatalodott. Ahogy végigvezetett minket a városon és boldogan mutatta meg gyerekkora fontos helyszíneit: a még ma is álló szülőházat, apai nagyszülei házát, mindkettőt az Ady utcában, a zsinagógát, a mozi helyét. És arról beszélt, hogy hiába az elmúlt évtizedek, ő itt otthonosan érzi magát. Számomra is feledhetetlen és emlékezetes maradt az a sétálós, mesélős nap.

Közhely, hogy a színészet a könnyen mulandó művészetek közé tartozik. Nem gondolom, hogy egy utcanév felidézi, vagy megőrzi egy színész személyiségét, de talán még az emlékét sem. Akik évek, évtizedek múlva végigsétálnak ezen az utcán, esetleg itt adnak egymásnak randevút, talán nem fogják tudni, kiről nevezték el ezt az utcát. Nem baj, mert mégis a városuk, az otthonuk része lesz a Gábor Miklós utca.

Apukám özvegye és negyven éven keresztül szerető párja, Vass Éva nagyon sajnálja, hogy egészségi állapota miatt nem tud itt lenni. De azt üzeni, hogy lélekben velünk van.

Én az ő nevében is köszönetet mondok a város lakóinak, a színháznak, hogy ébren tartják édesapám emlékét. Hálásan köszönöm az Együtt Zalaegerszegért egyesületnek az utcanévadás gondolatát, és mindenekelőtt egy embernek, dr. Kocsis Gyula elnök úrnak, aki olyan lelkesen és kitartóan fáradozott azért, hogy édesapám nevét utcanévtábla őrizze Zalaegerszegen.

Köszönöm, és nagyon örülök, hogy az apukám hazatalált.

Nem ünneprontásnak szánom végső megjegyzésemet, mert sajnos igaz. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban ma nincs Gábor Miklósról elnevezett bérlet. Néhány éve még volt. Van viszont ma is Latinovits Zoltán-bérletük. Ez, bár amennyire tudom, Latinovitsnak semmilyen egerszegi kötődése nincs, önmagában természetesen nem baj; ám éppen a Gábor Miklós-bérlet megszüntetése nem volt túl elegáns dolog a színháztól...

Végül itt az egerszegi városi televízió rövid összefoglalója az avatásról - a háttérben Gábor Miklós szülőháza látszik (a polgármester szavairól lásd az előző posztban írtakat):

Utcanév lett Gábor Miklós

Zalaegerszegen, szülővárosában utcát neveztek el Gábor Miklósról. Ünnepélyes felavatására halála tizenötödik évfordulójának előestéjén, július 1-jén, hétfőn este 18.30-kor került sor.

A határozatot a város képviselőtestülete még március közepén hozta meg. Szerencsés, hogy a hely kifejezetten közel van Gábor Miklós szülőházához. A terület eredetileg az "Eötvös köz" névre hallgatott, amely elnevezést nyilván a szomszédos Eötvös utca inspirálta. Amikor először jártam arra, meglepett a helyszín, mert a "köz" elnevezés miatt sokkal kisebbnek gondoltam. Új beépítésű, kellemes környék a belvárosban, mégis viszonylag csendes helyen:

Gábor Miklós nevét felvéve viszont a "köz" utcává lépett elő :)

Gábor Júliától tudtam, hogy mikor lesz az avatás. Szerencsére, ugyanis bárhogyan kerestem az interneten, nem találtam híradást az eseményről. Még zalaegerszegi unokatestvérem is tőlem hallotta magának a névadásnak a tényét, illetve a tegnapi konkrét ünnepség hírét is.

Ennek megfelelően rendkívül gyér közönség jelent meg: ott volt néhány színművész a Hevesi Sándor Színházból, köztük Egervári Klára, aki annak idején játszott is a színház állandó épületét megnyitó, korszakos jelentőségű Tragédia-előadásban Gábor Miklós-Lucifer mellett. Ott volt még egy-két, hivatásszerűen kultúrával foglalkozó személy, plusz természetesen újságírók és fotósok. És ennyi. Éppen a "közönség" hiányzott...

Maga a rendezvény, úgy vettem észre, hogy a két hétig tartó ZA KO, azaz a ZAlaegerszegi KOrtárs Fesztivál nyitó eseményének szerepét töltötte be. Ezt a fesztivált pedig a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. rendezi. Így elsősorban az ő mulasztásuk az, ami történt, pontosabban, ami nem történt. Kellő tájékoztatás és közönségszervezés után biztosan lett volna ennél nagyobb érdeklődés, hiszen körülbelül fél évvel ezelőtt volt Gábor Júlia egy helyi egyesület vendége, ahol édesapjáról mesélt és akkor zsúfolásig megtelt a megyei könyvtár olvasótermi övezete.

A rendezvény Gábor Miklós hangjával, a Hamlet Hecuba-monológjával indult, illetve a monológot megelőző rövid párbeszéddel Hamlet és a Színészkirály között. Így egy kicsit a szintén egerszegi kötődésű Ujlaky László hangját is hallhattuk.

Elsőként Gyutai Csaba polgármester szólt és mintegy belehelyezte a mostani utcaelnevezést városa ilyen irányú törekvéseibe, terveibe, majd méltatta Gábor Miklóst. Szólt a mára már legendává vált Az ember tragédiája előadásáról, s arról, hogy Gábor Miklós Lucifer-jelmeze azóta múzeumi relikvia lett (majd egyszer azt is megmutatom itt a blogban).

Az ünnepség legmeghatóbb és legérdekesebb percei következtek, amikor Gábor Júlia emlékezett édesapjára. Mesélt a régi mozi karzatáról, ahol édesapja csöpp gyerekként első lépéseit tette, mesélt a szülői ház udvaráról, ahol lepedőkből eszkábált wigwamban játszott indiánosdit, édesanyja által tyúktollból készített fejdísszel... Aztán elmesélte azt az évtizedekkel későbbi emlékezetes napot, amikor Júlia és édesanyja, Ruttkai Éva eljöttek Egerszegre, megnézni a Tragédia előadását és hármasban végigsétáltak a városon. Édesapja megmutogatta nekik gyerekkora fontos helyeit, miközben emlékeit felidézve, gyökereit megtalálva maga is valósággal megfiatalodott...

Végül Júlia megköszönte az utcanévadás ötletét kitaláló és azt felkaroló dr. Kocsis Gyula önkormányzati képviselőnek, az Együtt Zalaegerszegért egyesület elnökének munkáját, amelynek révén édesapja, mint mondta,  hazatért Zalaegerszegre.

Balról a polgármester, jobbról dr. Kocsis Gyula Júliával

Utána a kis társaság még átsétált Gábor Miklós szülőházához. Itt Júlia és a polgármester koszorút és virágokat helyeztek el az emléktáblán, ahova Júlia oda tűzte azt a gyönyörű rózsaszálat, amelyet Gábor Miklós özvegye, Vass Éva küldött, aki egészségi állapota miatt sajnos nem tudott jelen lenni az eseményen.

Júlia Vass Éva rózsájával

Végül ide linkelem a Zalai Hírlap cikkét.

Ezen a képen pedig én vagyok, Gábor Miklós utcájának túlsó végén:

"Gábor Miklós apaszerepben"

Már írtam, hogy november 16-án Zalaegerszegen Gábor Miklós emlékesten voltam. A Zalai Hírlapban részletes összefoglaló jelent meg az ott elhangzottakról. Sajnos, az újság online változatába nem került bele. Így beszkenneltem és ebben a formában teszem fel ide. Remélem, nem követek el vele szabálytalanságot, mert egyrészt népszerűsítem a lapot, másrészt pontosan megadom a forrást:

Zalai Hírlap 68. évfolyam 2012. 277. szám, november 27. kedd, 13. oldal: Magazin rovat, abból is "Múltidéző" alcímmel. A cikk szerzője: Péter Györgyi.

Két részletben mutatom, talán így jobban olvasható. A képekre kattintva azok még tovább nagyíthatók!

 

Most annyit teszek hozzá kiegészítésként, hogy rendkívüli módon megtisztelőek voltak számomra Gábor Júliának az esten elhangzott szavai kis blogomról.

Akkor már megmutatom azokat az emléksorokat is, amit tőle kaptam tinédzser-kori színészes könyvembe, édesapja 1967-ből származó dedikált képe mellé:

Legközelebb pedig tényleg visszatérek a Rettenetes szülők-höz: régóta fogalmazgatom már véleményemet a filmről, ideje rendes formába önteni :)

Gábor Miklós szülőházában

A márciusi győri Gábor Miklós-rendezvény után november 16-án Zalaegerszegen vehettem részt újra emlékesten. Ekkor is a színművész lánya, Gábor Júlia és férje, az irodalom- és színháztörténész Szigethy Gábor emlékeztek. A győri estet az idén 50 éve bemutatott legendás Hamlet-előadás apropóján rendezték. Zalaegerszegen, Gábor Miklós szülővárosában a "Gábor Miklós apaszerepben" téma volt a vezérfonal.

Kezdés előtt egy órával Gábor Júlia férjével megkoszorúzta édesapjának szülőházán látható emléktábláját:

Júlia itt tolmácsolta Vass Éva üdvözletét és köszönetét is az egerszegi közönségnek. Gábor Miklós felesége, alkotótársa járt már itt, 2002-ben itt volt az emléktábla felavatásakor, ám most egészségi állapota miatt nem tudott eljönni.

Számomra azért is emlékezetes ez a koszorúzás, mert bemehettünk a ház udvarára, sőt, az épületbe is.

Egy ideje viszonylagos rendszerességgel járogatok nagykanizsai muzsikusokat adatait kutatni az egerszegi megyei levéltárba. Közben, ha kimegyek a fejemet kiszellőztetni, ide is mindig el szoktam sétálni. Eddig csak kívülről láthattam a házat, pedig mindig szerettem volna legalább az udvarára bekukkantani. Hát, most sikerült, nemcsak az udvarra, hanem a Gábor család által akkor lakott helyiségekbe is – és mindezt Gábor Miklós lánya társaságában. A most ott lakó kedves hölgy kalauzolt bennünket. Megmutatta a szobát, ahol szerinte Gábor Miklós született; remélem, jól tudja...

Ez a lakrész a nagykaputól balra található, az emléktáblát is ott helyezték el. Belső terei valamennyire át vannak már alakítva, galériázva, de szerintem az ajtók és a dekoratív járólapok még korabeliek:

Ezután sétáltunk át a Deák Ferenc Megyei Könyvtárba, ahol öt órakor kezdődött el az est. Erről legközelebb mesélek.

Addig is érdemes megnézni azt a hosszabb beszélgetést, amit a zalaegerszegi televízió aznap délelőtt készített Gábor Júliával és Szigethy Gáborral (11 percnél 10"-nél kezdődik).

Egy érdekes levél 1945-ből

Hosszabb sorozatot írtam itt néhány hónapja Gábor Miklós édesapjának, Gábor Bélának zalaegerszegi mozijáról. Azóta a Zala megyei levéltárban újabb dokumentumokhoz jutottam, amelyekből ennek a történetnek az 1945/46-os utójátéka rekonstruálható. Ezek a dokumentumok nem mások, mint Gábor Béla levelei, amelyek nemcsak a mozi és a család története szempontjából érdekesek, hanem általuk bepillanthatunk az 1945 tavasza után formálódó új korszak légkörébe, mindennapjaiba, tehát történelmi forrásként sem utolsók.

Most azonban az apa leveleiből egy olyan vonatkozású részletet szeretnék megmutatni, amely Gábor Miklós első nagy művészi "kiugrásával" kapcsolatos. Ez pedig Michel szerepe volt Cocteau: Rettenetes szülők című drámájában.

A premiert 1945. szeptember 21-én tartották a Várkonyi Zoltán nevéhez fűződő Művész Színházban. Ennek az 1945-ben alapított, majd az államosításkor megszüntetett rövid életű, ám a magyar színháztörténet egyik legfontosabb színházának története maga is a korszak tükre. ITT egy jó összefoglaló olvasható róla, érdemes átböngészni!

A túlnyomórészt francia orientációjú színház egyik legfontosabb előadása lett Jean Cocteau 1938-ból származó darabja. Apáthi Imre rendezte, a díszletet Upor Tibor tervezte. A szereposztás a következő volt:

Sulyok Mária (Yvonne), Uray Tivadar (Georges), Gábor Miklós (Michel), Keresztessy Mária (Léonie), Szörényi Éva (Madeleine).

Az anyját alakító Sulyok Máriával

A későbbiekben majd fogok róla korabeli kritikát is idézni. Most azonban olvassuk inkább Gábor Béla levelének néhány mondatát, egy kis bevezetéssel:

A levél 1945. szeptember 26-án, tehát alig pár nappal a Rettenetes szülők premierje után íródott. Címzettje Baráth Ferenc, aki 1945 áprilisától 1947 nyaráig a Parasztpárt színeiben Zalaegerszeg polgármestere volt. Az író, újságíró, műfordító Baráth Ferenchez korábbi ismeretség fűzte Gábor Miklós apját, amint majd a levélrészletből is kitűnik, s akihez, mint polgármesterhez 1945 tavasza után jó egy évig több levelet is intézett egerszegi, Uránia nevű mozijának visszaszerzése ügyében.

A hosszú, gépírásos levél részletét két képben tudom megmutatni (rákattintva kinagyíthatók):

A levélből kitűnik, hogy hozzá a büszke apa egy köteg összefűzött kritikát is mellékelt az előadásról, valamint az is, hogy Baráth Ferenc már első sikerei előtt, talán még akadémista korában szép jövőt jósolt "Miki"-nek.

A második rész azért érdekes, mert az ekkor már az Egyesült Államokba készülő Gábor Béla korábbi filmes kapcsolatai révén amerikai filmsztárt szeretett volna fiából csinálni. Tudjuk, hogy valamikor 1946 körül valóban ki is utazott oda; várta feleségét és fiát, hogy követik, ám ők nem mentek. Az évet nem tudom pontosan, valamikor 1950 táján, de bizonyosan 1954 előtt váratlanul meghalt amerikai szállodai szobájában, miután kinti nagyszabású tervei kudarcot vallottak...

Így nem lett Gábor Miklósból amerikai filmsztár, pedig valaha, apja mozijában felnőve rájuk akart a legjobban hasonlítani...

Színésztárs és "földi": Ujlaky László

98 éve, 1914. június 15-én született Ujlaky László színművész. Bevallom, sokáig azt hittem, hogy Zalaegerszegen, de nem, hanem Lendvahosszúfalun, az akkori Zala megye Alsólendvai járásában. Gyerekkorában költöztek Zalaegerszegre. Ma emléktábla jelöli azt a házat, ahol élt:

Zalaegerszeg, Mártírok útja 64.

Felirata:

E HÁZBAN ÉLT

UJLAKY LÁSZLÓ

1914–1994

ÉRDEMES MŰVÉSZ

A NEMZETI SZÍNHÁZ

ÉS A

MADÁCH SZÍNHÁZ TAGJA

A táblát fia, a színművésszé lett Ujlaky Károly állította 2006-ban. Ezt is, mint Gábor Miklósét, Béres János szobrászművész készítette. A portrédombormű alatt itt is szerepel egy idézet, mégpedig Szigethy Gábor színháztörténésztől:

Díszlet-Helsingőrben, aszfalt-Hunniában a színpadon Hamlet mellett állva tanulta meg elviselni, túlélni a kort. Hunniában és Helsingőrben volt színész, tudta, miért nevezik a rend csendjének az alattvalók némaságát.

Színész volt: esténként feltámad.

A többi néma csend.

Előző évben kiállítás is nyílt a művészről a városi kiállítóteremben. Kár, hogy erről akkor nem hallottam és nem voltam ott, talán valamit sikerült volna megtudnom Ujlaky László gyökereiről, szüleiről.

Gábor Miklóssal később nem csak ugyanabban a színházban, a Madáchban volt tag, hanem már valószínűleg gyerekkorukban is ismerték egymást. Valamikor az 1960-as években történt, hogy Zalaegerszeg meghívta a város és a megye több jeles leszármazottját – Keresztury Dezsőt, Portisch Lajost, Öveges Józsefet és másokat – valamint természetesen Ujlaky Lászlót és Gábor Miklóst, és Egerváron rendeztek egy nagy találkozást. Az eseményt akkor televíziós műsor is megörökítette. Gyerekfejjel láttam ezt az adást, azóta sem találkoztam vele, valószínűleg már nincs is meg az archívumban, de néhány dolog rémlik belőle. Például az, amikor Ujlaky László mosolyogva mesélte, gyerekkorában többször látta Egerszegen, hogy szülei "a kis Mikit viszik sétálni" :) Úgyhogy ha abban az időben esetleg nem is játszogattak együtt, hiszen öt év korkülönbség gyerekeknél nagyon sok, Ujlaky László azért tudta, hogy "a kis Miki" a mozis fia...

Mint a lexikonok írják, Ujlaky László a színiakadémia elvégzése után 1936-ban a Nemzeti Színház tagja lett. 1949 óta a Madách Színház művésze volt. Szép orgánuma, tiszta beszéde is elősegítette játéka tökéletességét. Alakításaira az aprólékos kidolgozottság és a nagyfokú tudatosság volt a jellemző. 1971-ben Érdemes művész kitüntetést kapott. 1939 óta filmezett és közel harminc játékfilm és TV-film jelentős szerepét alakította. Ezek listája ITT LÁTHATÓ. Több érdekesség is van közötte: kicsi szerepben ott volt például a legendás legelső István, a király előadásokon és a Szomszédokban ő játszotta az idősebb erdészt, Trokán Péter főnökét.

A lexikonok egyöntetűen kiemelik szép orgánumát, tiszta beszédét. Sokat rádiózott is, gyerekkoromból jól emlékszem a Kíváncsiak klubja adásaira, ahol egy kissé cserfes fiatal női hang mellett (talán Örkényi Éva volt?) ő szólaltatta meg a tapasztaltabb válaszadót.

Színházában, a Madáchban szerintem nem használták ki kellőképpen a tehetségét. Igazi főszerepet nem nagyon kapott, csak olyan "majdnem" főszerepeket, mint például idősebb Hector Malone-t a Tanner John házasságában – és sok epizódszerepet.

Mint az emléktábla szövege is utal rá, az 1962-ben bemutatott legendás Hamletben ő volt a Színészkirály – és, ha jól tudom, Poloniust is játszotta beugrásként. A királyi udvarba érkezett színtársulat vezetője kicsi, de rettenetesen fontos szerep és pontosan olyan adottságok szükségesek hozzá, mint amilyenekkel ő rendelkezett. A darabban a Színészkirály Hamlet előtti próba-szavalása Trója elestéről és Hecuba (Hekabé) királyné sorsának átélése, a színész könnyezése indítja el a dán királyfiban a Hecuba-monológ gondolatait és ad ötletet az egérfogóra: egy olyan színjáték bemutatására a király előtt, amelyen Claudius "ha bűnös, fennakad!".

 

Ujlaky László egerszegi emléktáblája avatásakor az avatóbeszédet mondó dr. Szigethy István, a család régi barátja is ezt emelte ki:

Gábor Miklós ezerszínű, igazságkereső vibrálásához a másik egerszegi, Ujlaky László nyugodt, született eleganciája, a „csak” szerepe szerint király öntudatos szerénysége, bölcsessége érdekes kiegészítést, ellenpontot jelentett nagy közös jelenetükben.

Nekem Ujlaky László egerszegisége nagy segítségemre volt kamaszkoromban: rajta keresztül tudtam szerezni Gábor Miklóstól végre egy dedikált fényképet, amelyre olyannyira áhítoztam – és természetesen kaptam Ujlaky Lászlótól is :) Ezt a történetet ITT egyszer már elmeséltem...

Befejezésül megmutatok egy oldalt fia, Ujlaky Károly weboldaláról; itt jegyzem meg, hogy másik fia, ifj. Ujlaky László is színész lett, édesapjuk sikeresen "beoltotta" őket :). BELÉPVE az oldalra a fényképek megszemlélése mellett megnyithatunk egy rövidke kis videoklipet, ahol Ujlaky László színészi hitvallását mondja el. Kulcsszavai: tisztesség, becsület, hit és a színészi hivatás végtelen szeretete.

Gábor Miklós szülőháza

Ma kilencvenhárom éve, 1919. április 7-én született Gábor Miklós. Születésnapja nekem azt is jelenti, hogy kis blogomnak is évfordulója van, hiszen tavaly ehhez a dátumhoz igazodva indítottam, így a blog első születésnapját ünnepelheti.

Az alkalom indokolja, hogy végre megmutassam Gábor Miklós szülőházát:

Zalaegerszeg, Ady Endre utca 9.

Aki nem ismerős a zalai megyeszékhelyen, itt van egy kis térkép, zöld nyíl jelöli a pontos helyet:

Egyébként nagyon könnyen megtalálható: a város közepén, az Arany Bárány oldalában a templomnak hátat fordítva induljunk el, majd forduljunk balra: a keresztutca szemben levő oldalán hamarosan meg is pillanthatjuk a házat.

Itt született Gábor Miklós 1919. április 7-én. Édesapja, Gábor Béla 26, édesanyja, Czukelter Ilona 21 éves volt. Amúgy elég bizonytalan idők járhattak akkor, alig két héttel a Tanácsköztársaság kikiáltása után. Láttam az egerszegi Megyei Levéltárban Gábor Miklós születésének anyakönyvi beírását – innét tudom szülei életkorát –, a következő rubrikába egy vöröskatona kislányának születését jegyezték be...

Csak érdekesség, hogy 1919-ben az én 4 éves anyukám az Ady, akkoriban Wlassicsnak nevezett utcával párhuzamos Síp utcában lakott, talán az elkövetkező öt évben gyerekként látták is egymást...

Gábor Béla tehát mozitulajdonos volt – erről már írtam itt egy több részes sorozatot. 1926 körül a család Székesfehérvárra költözött, ám a családfő egerszegi moziját nem adta fel.

Gábor Miklós 1983-ban visszatért szülővárosába: Ruszt József rendezésében az újonnan alapított zalaegerszegi színház állandó épületének megnyitó előadásán Lucifer szerepét játszotta Az ember tragédiájában. 1982–84 között a színház művészeti tanácsadója is volt.
A szülőházán elhelyezett emléktábla domborműve ebben a  szerepében, legendássá vált modern, puhakalapos Luciferként örökítette meg:

A dombormű alatt Mészöly Dezső verssorai olvashatók:

MÉSZÖLY DEZSŐ: "PRINCE OF HUNGARY"


                              Gondolatok "halványra betegítők"
                                Áldását-átkát hordoztad fejedben.
                                Balsorsnak "nyűgét s nyilait" veretlen,
                                Oly némán tűrted a végső menetben:
                                Riadtan kérdjük egymástól mi élők,
                                Miféle kór, milyen kivédhetetlen,
                                Irgalmatlan csapás ütött le végül?
                                Köd ül reánk – "festett ég" sose kékül –
                                Leng gyászos szuffitánk a szín felett...
                                Ó, magyar Hamlet, "Prince of Hungary",
                                Sötét a roppant színpad nélküled!

Béres János alkotását 2002-ben avatták fel. Végezetül íme egy kép az eseményről - ami voltaképpen két fénykép egymás mellé másolva. Az elsőn Gábor Miklós özvegye, Vass Éva és Mészöly Dezső látható. A másodikon a leleplezés aktusát Zalaegerszeg akkori polgármestere, Gyimesi Endre végzi :

Forrás: Zalai Hírlap archívum

Gábor Béla másik egerszegi mozija [?]

Mielőtt folytatnám az Edison mozi történetét, nézzük meg, mi a helyzet a zalaegerszegi Apolló mozival, amelyet Béres Katalin mozitörténeti tanulmánya szerint valamikor 1915/16 körül szintén megvett Gábor Béla. Az az épület, amelyben ez a mozi korábban működött, ma is létezik, nem úgy, mint az Edison mozgószínház, amely, mint korábban írtam, 1945 tavaszán leégett és ma csak hűlt helye látható.

Ezt a képet a napokban készítettem az egykori Kummer kávéházról, amelyben az Apolló "mozgó" működött:

Képfelirat: Zalaegerszeg, Kölcsey utca 2.

Mostani alakjában a XIX. század legvégéről származik. Benne tulajdonosa, Kummer Gyula az épület emeletén – egy évvel az Edison mozi után – 1912-ben nyitotta meg az Apollónak elnevezett mozgószínházat.

Itt van egy korabeli képeslap, amelyen a mozi felirata is látszik: APOLÓ [!]

Megpróbáltam utána nézni a korabeli sajtóban, hogy Gábor Bélának ez a mozija meddig működött, mert erre nem tért ki a már sokszor emlegetett mozitörténeti tanulmány és a következőkre jutottam.

Az 1916. január 16-i Zalamegye című hírlap 2. oldalán megtaláltam a megvásárlásról szóló hírt:

Goldberger Béla, az Edison tulajdonosa az Apolló mozit is megvette, és az eddigi helyiséget kibérelte.

Gondolom, a "megvette" a vetítési jogra vonatkozott, nem a helyiségre, amelyet ugyanúgy tovább kellett bérelnie, mint a korábbi mozisnak.

És még egy megjegyzés a hírhez: a fiatal mozitulajdonos úgy tűnik, valamikor 1917/18 körül magyarosította a nevét, szerintem lehet, hogy nősülésével kapcsolatban, időben ahhoz igazítva. Sajnos, a megyei lap 1917, de különösen 1918-as számai közül, nyilván a történelem viharai folytán több szám hiányzik a mikrofilmről, ezért nem akadhattam rá például az esküvőjéről szóló hírre, pedig a lap rendszeresen közölt házasságkötési híreket. Ezzel összefüggésben átnéztem a zalaegerszegi állami anyakönyvek közül a házassági bejegyzéseket 1916 és 1918 között, de sajnos nem akadtam rá Gábor Miklós szüleinek esküvőjére – ezek szerint nagy valószínűséggel nem Zalaegerszegen volt.
Vissza az Apolló mozihoz: viszonylag teljességgel átnéztem  az említett hírlapot, 1913-tól 1919-es  megszűnéséig, majd 1923-tól a Zalamegyei Újságot – igaz, ez utóbbit csak szúrópróbaszerűen, de egészen az 1930-as évek végéig – ám nem találkoztam azzal, hogy  az Apolló mozi ténylegesen működött volna. A hírlapokban mindig csak az Edison műsora és hirdetései szerepeltek. Vagy nehézségekbe ütközött a másik mozi üzemeltetése, vagy nem volt annyi közönség a városban, hogy szükség lett volna a városközpontban még egy mozira, de úgy tűnik, ebben a ma is álló házban Gábor Béla idejében nem voltak rendszeresen mozielőadások. Vagy csak azért vásárolta meg az ambiciózus fiatalember, hogy ne legyen konkurenciája a városban? Amikor később annyi gondja volt az Edison épületével, akkor sem merült fel, hogy inkább a kávéház épületében kellene vetíteni. Úgyhogy egyelőre ez egy talány...

Ugyanakkor Ruszt József rendező 1994-ben Gábor Miklóshoz írt  hosszú levelében (köszöntő volt 75. születésnapjára) a következők olvashatók:

Humphrey Bogart

Meg kell említenem még 1983-as újratalálkozásunkat, amikor Az ember tragédiájával megnyitottuk a zalaegerszegi színházat, s Te az előadásban Lucifer szerepét játszottad. [...] Kaptál tőlem a színpad jobb szélére egy fogast, egy széket és egy hamutartót, illetve egy ballonkabátot, egy kalapot, no meg egy sálat magadra. Ott álltál Zalaegerszegen, 1983-ban, egy Tragédia-előadás közepén Luciferként, mint Humphrey Bogart, kamaszkorod ideálja, s nem tehettél mást, mint amit tettél: beszélni, érvelni kezdtél s megszületett az előadás.

Egy alkalommal – hazafele menet – egyszer még ebédeltünk is abban az enyhén szólva koszos önkiszolgáló étteremben (a Tanács épülete mellett, a sarkon), amely hajdan apád mozija volt. (Kiemelés tőlem, K.K.) A Te Humphrey Bogartod évtizedek múltán ugyan, de visszatért Zalaegerszegre, oda, ahol benned kamaszkorodban megszületett.

(A levél először a Színház című folyóirat 1994. 4. számában jelent meg és olvasható Ruszt József összegyűjtött írásainak legújabb kötetében is.)

Gondolom, az épületet Gábor Miklós mutathatta meg Rusztnak  a Tragédia próbái idején, mivel az Edison épületét már nem mutathatta meg, hiszen az 1945-ben leégett.

A filológiai pontosságnak még tartozunk annyival, hogy a kamasz Gábor Miklós Humphrey Bogartot minden bizonnyal Székesfehérváron csodálta meg, de filmet kicsi fiúként valóban Zalaegerszegen látott először és már ott természetes közegévé vált a mozi világa.

A Ruszt által emlegetett Lucifer-jelmez, amely annyira meghatározta az egerszegi Tragédia-előadást, ma már történelem és a Göcseji Múzeum állandó kiállításának része...

Az Edison mozi sorsa beteljesedik

1942 körül hagytuk abba legutóbb Gábor Miklós édesapja zalaegerszegi mozija történetének követését. Fő forrásom továbbra is Béres Katalin: Zalaegerszeg mozitörténete 1903-1945 című tanulmánya, megjelent a Pannon Tükör 2010. 6. számában.

Ott tartottunk, hogy a zsidó származású Gábor Béla a korszak fenyegetését átérezve amerikai filmes barátai segítségével meg tudta szerezni az amerikai állampolgárságot, ám konfliktusa tovább is fennállott a város vezetőségével. A képviselőtestület ugyanis "megbízható keresztény kezekben" szerette volna tudni a város egyetlen moziját s ezért többször is elvetette Gábor Béla korszerűsítési kérelmét. Szakáll Ferenc, a Zalamegyei Újság szerkesztője azok között volt, akik józan hangot ütöttek meg a kérdésben, amikor lapjában ezt írta:

Ha akadályozzuk az épület átépítését, megfosztjuk a közönséget a rendes környezettől, de egy csomó iparos is elesik a rendes munkától. ... Az a fegyver tehát, amellyel egyesek Gábor Béla ellen harcolnak, egészen másokat sújtanak, a közönséget, amelynek mégis csak ez az egyetlen szórakozási helye és lehetősége.

A hatóságok hosszú huzavona után végül megadták az engedélyt, ám ekkor már késő volt: egy másik rendelet felülírta azt, ugyanis 1943/44-ben már csak óvóhelyeket volt szabad építeni.

A közönség tehát továbbra is a nem túl korszerű Edison moziba volt kénytelen járni egészen 1944. július 5-ig, amikor a rendőrség egy tollvonással, azonnali hatállyal, indoklás nélkül bezárta a mozit és visszavonta a tulajdonos üzemeltetési engedélyét – azaz, egyszerűen elrekvirálta Gábor Béla tulajdonát. Ezzel a húzással megszabadultak ugyan a zsidó származású mozistól, de a városlakókat megfosztották az egyetlen szórakozási lehetőségtől. Mint Béres Katalin írja, a bezárás valódi oka nem az épület leromlott állaga lehetett, ugyanis 1944 szeptemberében Zalaegerszegre érkezett egy színtársulat, amely a moziteremben kapott játszási engedélyt...

Mozielőadások pedig továbbra sem voltak, bár most a dolog a belügyminisztériumban bukott el, ők gáncsolták el az új jelentkezők, köztük az Edison mozi korábbi gépésze engedély-kérelmeit. A közönség zúgolódott. A Zalamegyei Újság megjegyezte, hogy amikor korábban az újság az átépítés engedélyezését javasolta, zsidóbérencnek titulálták a lapot, most viszont megvalósult a jóslatuk, hogy itt áll a város egy korszerűtlen és nem működő mozival.

Moziba újra csak a nyilas hatalomátvétel után, 1944 decemberétől lehetett menni, s a filmszínházat Hungária névre keresztelték át... Béres Katalin kutatásai szerint még 1945 januárjában is napi két-három előadást tartottak zsúfolt házakkal, mert nemcsak a város lakói, hanem a front elől menekülők tömege is itt keresett egy kis kikapcsolódást. Hogy ez pontosan meddig ment így, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a háború végén az épület leégett: állítólag a menekülő németek gyújtották fel, mert akkor már hadianyag-raktárként használták és az ott tárolt dolgokat nem volt idejük kimenekíteni. Ezzel az értelmetlen eseménnyel ért véget az Edison mozi története.

Hogy Gábor Béla székesfehérvári mozijaival mi történt, azt még nem sikerült kiderítenem. Egy biztos: a család ekkoriban már Budapesten élt, Gábor Miklós fiatal diplomás színművész volt és meg is kezdte első sikeres lépéseit a pályán – ezek a lépések aztán a háború miatt évekre megszakadtak. Későbbi könyveiből lehet nagyjából összerakni a további alapvető eseményeket. Szülei és ő maga – front "élményei" után – Budapesten vészelték át az ostromot. Aztán édesapja kiment Amerikába, hívta feleségét és fiát, akik nem követték. Gábor Miklós elmondása szerint apja újvilág-beli újrakezdése nem sikerült, állítólagos amerikai barátai "csőbe húzták", kimenekített pénzét elvesztette és néhány év múlva szállodai szobájában váratlanul meghalt. Ez valamikor az 50-es évek legelején történhetett, nagyjából hatvan éves volt.

Hát, így tükröződött vissza az Edison mozi és a Gábor család életében a történelem, mint cseppben a tenger...

Gábor Béla alakját én egyértelműen tragikusnak látom. Egészen fiatalon nagy tervekkel próbált gyökeret verni egy kisvárosban. Élete során nagy könyvtárra és minden bizonnyal nagy műveltségre szert tevő ember volt, írói ambíciókkal. Egy korabeli újságcikkből kiderült, hogy jól zongorázott. Gábor Miklós elmondása szerint már akkor járatta például a Nyugat folyóiratot, amikor még nem sokan. Zalaegerszegen nemcsak a mozi érdekelte, nagyobb, átfogóbb kulturális tervei voltak. Személyes számításait talán valamennyire megtalálta, ám szakmai életében – elsősorban származása miatt – sok értelmetlen akadékoskodásnak volt kitéve és számos csalódás érte. Amerikai újrakezdése sem sikerült...

Ma egy 1932-es híradó-összeállításba nézzünk bele, mert Gábor Béla mozijában híradót is vetítettek:

Legközelebb Gábor Miklós édesanyjáról osztom meg azt a nem túl sok információt, amit eddig sikerült felkutatnom.

Az Edison mozi története az 1940-es évek elejéig

Az előző részekben olvashattuk, hogy Gábor Béla Edison nevű mozija Zalaegerszegen a régi izraelita imateremben működött. Valószínűleg eleve nem lett volna szabad azon a helyen mozielőadásokat engedélyezni az épület állaga és elhelyezkedése, megközelíthetősége miatt. Gábor Béla az ottani mozi időben második üzemeltetője volt és 1913-tól harminc éven keresztül gondjai voltak az épülettel és ezen keresztül a város vezetésével. A város szinte egyfolytában a korszerűsítésre biztatta, sokszor erős, hatósági eszközökkel – tűzrendészeti és egyéb vizsgálatokkal, sőt bezáratással is. 1934-ben tényleg történt egy komolyabb korszerűsítés – természetesen a mozitulajdonos fektette be az anyagiakat – ám ez sem vetett véget a hosszú konfliktusnak. Ennek "eredményeként" a Gábor család már egy évtizeddel korábban el is költözött a városból, ám a mozit a családfő megtartotta és üzletvezetővel működtette – mellette nyilván gyakran ide is kellett utaznia az ügyek intézésére. 

A konfliktus elmérgesedését az a paradox helyzet mutatja,  hogy 1940 körül már Gábor Béla szerette volna a néhány évvel korábbi korszerűsítésnél is jobban átépíteni filmszínházát. Erre irányuló kérvényét azonban éppen a városi közgyűlés szavazta le – az a városi közgyűlés, amely évtizedeken át erre ösztönözte őt. Döntésük hátterében az állt, mint a korabeli közgyűlési jegyzőkönyvekből kirajzolódik, hogy szerettek volna megszabadulni a zsidó származású tulajdonostól. Béres Katalin helytörténész említett tanulmányában idézte is az egyik ülés jegyzőkönyvének egy mondatát, a képviselőtestület álláspontját: A város kulturális életének elengedhetetlen velejárója, hogy megfelelő környezetben és megbízható keresztény kezekben lévő mozija legyen. A megfelelő környezeten azt értették, hogy a testület szerint nem helyes, hogy a mozi az elemi iskola közvetlen közelében van, mert a kihelyezett reklámok veszélyeztetik a kiskorú gyerekek erkölcsi nevelését. Ám az iskola akkor is ugyanott volt, amikor a város a mozi korszerűsítése érdekében gyakorolt nyomást Gábor Bélára; sőt, a 10-es évek elején az akkori képviselőtestület engedélyezte, hogy egyáltalán mozi működhessen a régi imateremben; most viszont az iskola közelségét használták ürügyként az átalakítási kérelem elutasítására. Azt az iskolát, amely egyébként különböző ünnepségeit gyakran a moziteremben tartotta, amelyet Gábor Béla ingyenesen ajánlott fel nekik...

De hát az 1940-es évek elején járunk ekkor. Érzékelve a veszélyt, Gábor Béla, aki már körülbelül két évtizeddel azelőtt református hitre tért, amerikai filmes barátai segítségével felvette az amerikai állampolgárságot. Szintén Béres Katalin írja egy egerszegi rokon elmondása alapján, hogy Gábor Miklós édesapja ettől kezdve zakójának hajtókáján egy nagyméretű, az Amerikai Egyesült Államok zászlaját ábrázoló kitűzőt viselt. Mentességének köszönhetően a zsidónak minősülő vállalkozók és értelmiségiek kiszorítása után, 1942-ben és 1943-ban virilisként póttagja lett a városi képviselőtestületnek is. Hát, érdekes helyzet lehetett – ezt már én teszem hozzá...

Mentessége azonban nem változtatta meg a közhangulatot, így továbbra is feszült maradt a viszonya a várossal.

Időközben az történt, hogy jelentkezett egy úriember, akinek hadirokkantként sikerült zalaegerszegi moziengedélyt szereznie. Neki komoly tervei voltak egy új, modern filmszínház építésére (ez a tény ösztönözte egyébként Gábor Bélát mozija nagyobb korszerűsítésére). Ám amire az új vállalkozó tárgyalásai sikerre vezettek, a háborús viszonyok és a pénztelenség megakadályozták a megvalósítást. Ekkor újra felmerült, hogy mégiscsak engedélyezni kellene Gábor Bélának az átépítést, hogy legalább egy normális mozija legyen a városnak. A világosabban gondolkodók – akik közé tartozott a Zalamegyei Újság felelős szerkesztője is – érvként hozták fel, hogy a háborús reménytelenségben a városlakóknak lelkileg sokat jelenthet a filmszínház, más szórakozási lehetőségük úgy sincsen. Az antiszemita képviselők azonban sikeresen lobbiztak és a testület újra leszavazta a korszerűsítést, az újságot és szerkesztőjét pedig zsidóbérencnek titulálták...

A történetnek ezen a pontján eszembe jut, hogy ebben az időben pedagógus édesapám Zalaegerszegen volt katona és mellette külső munkatársként bedolgozott a Zalamegyei Újságba. Biztosan ismerte a helyzetet, talán még Gábor Bélát is személyesen. Akkoriban édesanyám már a menyasszonya volt, valószínűleg voltak is együtt az Edison moziban. Csak sajnos megkérdezni már nem tudom őket erről, bár megtettem volna, amíg még megtehettem...

Legközelebb innét folytatom.

Mai filmünk segít az 1930-as évek hangulatába – legalább is annak szebbik felébe – ringatni magunkat: