Gábor Miklós szabadtéren 6.2

A múltkori előzetes után következzen a kritika a Városmajori Szabadtéri Színpad 1968 nyarán bemutatott EZ FANTASZTIKUS! című előadásáról. K. L. szignóval megjelent a Film Színház Muzsika 1968. évi 29. számában. Részleteket fogok idézni belőle, ha nem is az eredeti sorrendben, mert a kritikus kissé csapongott...

Gábor Miklós El Gallo szerepét játszotta, aki egyszerre a darab narrátora és egy harcias vadnyugati bandita :)

Magáról a darabról, mely egy Rostand-mű alapján, Harvey Schmidt (zeneszerző) és Tom Jones (szövegíró) nevű szerzők által írt musical, a következőket mondja:

... meglepően furcsa keveréke az ötletnek és a semmitmondásnak, a tehetségnek és a dilettantizmusnak. Az első rész tulajdonképpen egy ügyesen megszerkesztett kerek, lezárt egyfelvonásos. Alapszituációja egy fordított Rómeó és Júlia-történet. A két atya csak megjátssza a haragosdit, mert jól ismeri a fiatalok semmit készen elfogadni nem akaró gondolkodását. Még csak az kellene, hogy megtudja ez a fiú és ez a lány: kezdettől egymásnak szánták őket, a házasságuknak semmi akadálya. Ezért van hát a tiltás, a veszekedés, a kerteket elválasztó magas fal, sőt még a leányrablás is. A fiú harcolhat a lányért, győzhet is - a rablóval kötött alku szerint csak győznie lehet -, így hát az atyák látványosan "kibékülnek" és megvan a happy end. A nézőt megfogja a szinte népmesei egyszerűségnek, a commedia dell'arte-szerű játéknak és a modern ironikus hangvételnek ügyes elegyítése. Igaz, hogy közben elhangzik jónéhány közhely is és nem lehetünk túlságosan elégedettek a darab versszövegének és zenei anyagának színvonalával sem, jóllehet a kis zenekar szép teljesítményt nyújt.

A szünetben találgatni próbálom, hogy mit tehetnek még hozzá a lezárt történethez. A második rész első pillanatai meglepnek a már közölt mondanivaló ellenkező előjelű bizonyításával: ha a tilalom erősítette a két fiatal szerelmét, most, hogy végre szabadon szerethetik egymást, már unják is. De ez az effektus mindössze néhány perces és utána elszakadnak a gondolat és az ízlés fékjei. Ugyanazok a szerzők, akik fél órával előbb még az érzelgősség kárára ironizáltak, most színfalhasogató lelki életre kényszerítik hőseiket; ha az imént még viccelődtek a romantikus kalandvággyal, most halálos komolyan veszik, hogy végül is elmondhassák szóban és dalban a "nagy" tanulságot: a legjobb otthon. Így születik meg az első kedves happy end után a könnyes-giccses, meglehetősen érdektelen második.

Közbevetőleg: némi kis internetes kutakodás után kiderült, hogy a Rostand-darab eredeti címe: Les Romanesques, a musicalé pedig The Fantasticks volt. A zenés változat a New Yorkban székelő Barnard College nyári színháza számára készült és 1959 augusztusában volt a bemutatója. Világkarriert futott be, egy 15 évvel ezelőtti adatot tudtam előhalászni, addig mintegy 16.000 előadást ért meg csak az Egyesült Államokban.

Film is készült belőle:

Az is kiderült, hogy ennek a musicalnak nagy slágere a Try to remember...

Térjünk vissza a városmajori előadáshoz és a Film Színház Muzsika kritikájához. A rendezésről így vélekedik szerzőnk:

Ádám Ottó rendezése, ami a színészek teljesítményét, jó összjátékát illeti, sikeres. Egyébként még ott dicsérhető, ahol maga a darab is: az első rész könnyed, kedves fordulatai jó ötletekre, játékos mozgalmasságra inspirálták.

Végül a színészi játékról - kiemelés tőlem:

Gábor Miklós, mint költői lelkületű narrátor és rettenthetetlen vadnyugati figura - valóságos lelke a színpadi eseményeknek. Könnyedségében fegyelmezett, drámai hangjaiban a helynek és műfajnak megfelelően mértéktartó. Még éneklésben is övé a prím. Élvezettel, kecsesen mozog a musical nálunk még mindig eléggé idegen közegében.

Bessenyei Ferenc minden alkalmat kiaknáz ahhoz, hogy könnyed és mulatságos legyen és ez - éppen színészi alkatának eltérő jellege folytán - nem csekély erény.

Márkus Lászlónak a nagyon hasonló szerepben - ugyancsak alkati okokból - sokkal kevesebb is elég a nevettetéshez, marad ereje tehát ahhoz, hogy megsejttessen valamit az egyébként igen vázlatos figura lelkéből is. Kettőjük énekszáma a látvány és a hang szempontjából egyaránt jól megoldott része az előadásnak.

A darab szerelmespárját Farkas Gabi és Huszti Péter játssza. Jó megjelenésű, tehetséges fiatalok. Farkas Gabi az éneklésben jobb, Huszti Péter az egyéniség-teremtésben. Kár, hogy szerepeiket meg sem írták igazán, és jószerivel az énekszámaikat sem. Két szokványfigura, két kiöregedett ripacs játékába visz érdekes eredeti színeket Pagonyi János és Viola Mihály. Uri Istvánnak csak annyi jutott, hogy pantomimmozdulatokkal fesse alá a hangulatot, ezt jó ízléssel teljesíti. 

Gábor Miklós szabadtéren 6.1

Időrendben áttekintve Gábor Miklós szabadtéri szerepeinek sorát, következzen az 1968 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott zenés játék, az EZ FANTASZTIKUS! 

Ez a darab voltaképpen egy amerikai musical volt, így ritka madár Gábor Miklós pályáján. Ráadásul ha megnézzük, ekkoriban milyen szerepeket játszott, különösen érdekes. A premierre egyébként július 5-én került sor. Nem mindennapi volt a gárda: a két fiatalon, Farkas Gabin és Huszti Péteren kívül mint apák Bessenyei Ferenc és Márkus László léptek színpadra, a rendező pedig Ádám Ottó volt.

Első lépésben nézzük, hogyan tudósított a Film Színház Muzsika a próbákról:

1968. 20. szám

1968. 25. szám

Legközelebb kritikai visszhangokkal jelentkezem!

Gábor Miklós, az író 2.

A múltkori bevezető után ma Gábor Miklós önálló könyveit kezdem sorban megmutatni, megjelenésük ideje szerint. Rögzítem a legfontosabb könyvészeti adatokat, idemásolom a borítókat és begépelem a fülszövegeket. Hogy ne legyen egyszerre túl sok az olvasnivaló, az anyagot két részre bontom, így a későbbi kötetek legközelebb következnek.

1963

TOLLAL
Naplójegyzetek
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963. 295 oldal, 24 tábla (fekete-fehér fotók)
A borítón Gábor Miklós egyik grafikája Hamletről:

Fülszöveg:

"Ezeknek a jegyzeteknek főszereplője tulajdonképpen Shakespeare, életem egyik legnagyobb, legállandóbb élménye. Ő mutatta meg nekem legvilágosabban, mit jelenthet a művészet egy ember - általában az emberek életében" - írja Gábor Miklós mintegy összefoglalásnak és bevezetőnek. Valóban, ezeknek a naplójegyzeteknek a vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.

1968

TOLLAL
Naplójegyzetek
2. átdolgozott és bővített kiadás
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1968. 326 oldal, fekete-fehér fotókkal
A borítón ugyanaz a grafika, mint az első kiadásban
 
Fülszöveg:

A Tollal első kiadása méltán aratott sikert. A második, bővített kiadás pedig azoknak az érdeklődésére is számíthat, akik az elsőt olvasták: a Hamlet kapcsán felmerülő gondolatok, emlékek, megfigyelések egy teljesen új fejezettel gazdagították a könyvet. E fejezet fő témája a modern színház, a modern művészet; gondolatok és élmények, viták és jellemzések követik egymást, tűnődően, kihívóan, szorongással és felelősségérzettel.

E naplójegyzetek vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb, legismeretlenebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.

1972

A SZÍNÉSZ ÁRNYÉKA
Gábor Miklós műhelyében
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1972. 316 oldal, 16 tábla (fekete-fehér fotók)
Megjelent a Műhely című sorozatban

Fülszöveg 1.

A nagy szerep magába zárja a színészt: ha Gábor Miklósra gondolunk, a Hamletre gondolunk. Pedig a Hamlet csak egyik csúcspontja ennek a színészi pályának. Hiszen Gábor nem egyoldalúan tragikus színész. Remek, felszabadult komédiázó kedvvel játszott a legkülönbözőbb fajsúlyú vígjátékokban is Eduardo De Filippo Vannak még kísértetek című burleszkjétől Szerb Antal Ex-én, és Molnár Ferenc egyfelvonásosain át a fanyar Shaw-alakításokig és az Ahogy tetszik már-már tragikus méla Jacques-jáig. Sőt éppen a komédiázó kedv varázsolta sokarcúvá, dinamikusan feszültté Hamletjét és a többi Hamlet-szabású szerepet. Gábor Miklós majdnem mindig olyan hősöket alakít, akiknek létét szertefeszítik az ellentétes indulatok, akik a diadalmas jókedvből szempillantás alatt hullanak a legmélyebb kétségbeesésbe. Az elkeseredett szenvedélyt hűvös úriember-külsővel takaró Metellust Füst Milán Catullus-ából, a finom, hideg, csak belülről lobogó Robespierre-t Büchner klasszikus tragédiájából, a Danton halálá-ból. És a nagy királyok sorát, akiknek alakjához "a hatalmas, szörnyűséges hozzátartozik", de a magány is, a fenség magánya és a zsarnok magánya, a fenség szédülete, a zuhanás szédülete, bukás "akár a semmibe": Richárdot, Oidipuszt és Henriket. Meg azt, aki királyoknál bőkezűbben dobja oda a nihilnek az egész világot és saját magát, az önpusztítás iszonyú szentjét, Kis Jánost, korunk Oszlopos Simeonját.

Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1954 óta a Madách Színház művésze. Jelentősebb szerepei, a fent említetteken kívül: Hlesztakov (Gogol: A revizor), Trench (Shaw: Szerelmi házasság), Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem), Ruy Blas (Hugo: A királyasszony lovagja), Musset: Lorenzaccio, Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), George (Albee: Nem félünk a farkastól). Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. Első könyve, a Tollal 1963-ban jelent meg. 

Fülszöveg 2.

"Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az 'úgy teszek, mintha': ez teszi a színjátszást filozófiává."

A tömören megfogalmazott színészparadoxon - minden művészet alapvető paradoxona - kulcsmondat Gábor Miklós könyvében. De könyvének mégsem a maszk a témája, nem is a színészet. Gábor Miklós kötetlenül és közvetlenül, tárgyi meghatározók nélkül önmagáról vall. A személyiségnek arról a mélyrétegéről, ahol drámaian összecsapnak emberi adottságok és külső élmények, hogy az összecsapásból kiforrjon, kisugározzon mindaz, amit az ember a világnak adhat: gondolat, érzés, tett - és alakítás. A léleknek ebben a mélységében az események csak jelképek. Különleges önéletrajzában Gábor Miklós zárójelbe teszi a történést és az időt; A színész árnyéka egyetlen lírai vallomás. Egyanyagú: legszemélyesebb részletei is a színészetre vonatkoznak, és a tárgyilagos szerepelemzésekben is érezni a kegyetlen kitárulkozást. Hiszen ugyanarra - a teljes azonosulás és a kívülálló figyelem együttes jelenlétére - van szüksége írónak és színésznek, ha játszik. ha szerepeiről ír, ha megfigyeléseit rögzíti vagy önmagáról szól. Önmagáról; az előadás után, letéve a színpadi királyok koronáját, a színpad magányából visszazárkózik naplója magányába, hogy az írás erejénél fogva ismét vérrel töltse meg, akinek a színpadi hősök elszívták húsát és vérét: a színész árnyékát - önmagát.

1976

KICSI-VILÁG-HÁBORÚ
Napló, huszonöt évesen
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976. 171 oldal. A szerző rajzaival

Fülszöveg 1.

Gábor Miklóst nem elégítette ki, hogy színész. Meg akarta mutatni "a színész árnyékát" is: önmagát, aki testét, mimikáját, szenvedélyeit, mindazt, ami látszik, szerepeinek adta oda. Az esszéista megfeleléseket keres tárgya és szubjektuma között; kinek lehet jobb esélye erre, mint a színész-esszéistának, aki a maga alakította szerepeket elemezheti. Gábor Miklós izgalmasan okos szereptanulmányai intim közlendőit takarják, a mellékesnek látszó személyes megjegyzésekben viszont színpadi vérrokonairól, Hamletről, Büchner Robespierre-jéről, Sarkadi Kis Jánosáról mond gondolatpattintó igazságokat. A színészet az író Gábor Miklós számára elsősorban téma, közvetítő anyag; mint színész megtehette, hogy áttételek nélkül szóljon önmagáról, és naplójegyzeteivel bevilágítsa a léleknek azokat a tájait is, amelyeket hivatásos író, prózában, csak képzelt alakjai lelkébe plántálva mutathat meg.

Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1964-től a Madách Színház tagja. Jelentősebb szerepei: Jago, Romeo, Hamlet, III. Richárd, Moliere Don Juanja, Alceste-je, Gogol Hlesztakovja, Musset Lorenzacció-ja, Brecht Bicska Maxi-ja, Füst Milán IV. Henrik-e, Metellus-a, Sarkadi Sebők Zoltán-ja, Kis János-a. Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. A kecskeméti Katona József Színház tagja; itt Schiller Don Carlos-ának Fülöp királyát, Racine Bereniké-jének Antiochusát játszotta. Művei: Tollal, 1963, 1968, A színész árnyéka, 1972; Fejegyzések Alceste-ről, 1975

Fülszöveg 2.

A második világháborúról könyvtárnyi könyvet írtak magyarul is. Megírták a háborúba hajszolt ország tragédiáját, a doni front és a táborok szenvedéseit. Megírták a partizánokat, az ellenállókat és a katonát, aki tapasztalatai súlya alatt szembefordul a fasizmussal. De nem írták meg a sokakat, a háború muszáj-katonáit, akik meggyőződésük, akaratuk ellenére tehetetlenül sodródtak a bomló seregek zűrzavarában.

    A kezdő színész 1944 kora őszén kerül ki a frontra. Mint katonáskodásra kényszerített művész a németeket érzi ellenségének, a szovjet csapatokat reménybeli felszabadítónak, ám szégyenkezve vallja be, hogy nem gyűlöli annyira a németeket, mint amennyire fél tőlük; és ahhoz képest, hogy elvben az ő oldalukon áll, eléggé fél az oroszoktól is. Meglepetten kell tapasztalnia, hogy a háború gyakorlatában az elvek szolgálata távolról sem olyan egyszerű, ahogy a naplóírás magányában elgondolta. A második világháború entellektüel-Svejkjeként téblábol a frontok között, nőkről képzeleg és önmagát analizálja. Helyzete kivételes, hiszen nyilván kevesen voltak, akik ilyen gonddal és ennyire kívülről szemlélték önmagukat még életveszélyben is. De amit átélt, azt vele együtt élték át társai, az akkori huszonévesek, mai középkorúak. Így az eseményekkel egyidőben írt (utólag csak tömörített és kommentált) napló egy kicsit Magyarország furcsa háborújának és a történlembe sodródott ifjúságnak a regénye lett.