Gábor Miklósból "szerep" lett

2016. november 11-én, Katona József születésének 225. évfordulóján érdekes premier színhelye volt a kecskeméti Katona József kamaraszínháza. Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője a Forrás folyóirat pályázatára írt, és ott különdíjban részesült Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című drámáját mutatta be a társulat, amelyben drámai szereplőként Gábor Miklós színész is megjelenik.

Az időjárás normalizálódásával szerencsére meg tudtam nézni az előadást, mert bizony féltem, hogy lemaradok róla. De február 19-én a délutáni előadáson ott lehettem a Ruszt József Stúdiószínház nézőterén. Mint ahogyan az 1970-es évek közepén is többször elutaztam Kecskemétre és megnéztem minden olyan darabot, amelyben Gábor Miklós szerepelt...

Réczei darabja két idősíkon játszódik: Katona József korában, az 1830 előtti években, illetve az 1970-es évek közepén, amikor a kecskeméti színházban Ruszt József volt a főrendező.

Legegyszerűbb, ha ide másolom a színlapot:

Katona József ..................... Hegedűs Zoltán

Déryné Széppataki Róza ..........Decsi Edit

Déry István ................. Nagy Balázs e. h.

Udvarhelyi Miklós .......... Farkas Ádám

Ruszt József ................... Porogi Ádám

Gábor Miklós ...............Dunai Tamás

Éva ........................... Danyi Judit

Péter ..................... Fazakas Géza

Jenő ............................ Kiss Jenő

Matild ................... Magyar Éva

Muzsikus ................. Rozs Tamás

Közreműködik Gál Réka, Vári János

                    Rendezte és a díszletet tervezte: Kocsis Pál

Az előadás látványa

A darab sokszorosan kecskeméti kötődésű. Katona József, miután színházi, írói álmai nem látszottak beteljesülni, s Széppataki Róza iránti szerelme is reménytelennek bizonyult, hazament szülővárosába és sikerrel megpályázta a főügyészi hivatalt. Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy egyszer meglátogatta őt otthonában régi színészkollégája, Udvarhelyi Miklós, akinek ott, apja szövőszékére telepedve olvasta fel a Bánk bánt... És tudjuk azt is, hogy fiatalon, 38 évesen munkahelye, a kecskeméti városháza előtt hunyt el szívrohamban, nem érve meg drámájának bemutatóját.

Déry István, Katona József, Udvarhelyi Miklós

A Réczei-darab mai nézője a stúdió színházban ülve mindkét színhelyhez egészen közel van: a ma múzeumként látogatható Katona József-házhoz és halála emlékkővel megjelölt helyéhez; számomra ez is különlegessé tette az előadást.

A másik vonal a Katona József színház életének egy fontos korszakát eleveníti fel. Igaz, a sztori szerint az események nem a nagyszínházban, hanem egy üzemi kultúrteremben játszódnak: a fiatal Ruszt József főrendező, akinek nevétől szinte egész Kecskemét visszhangzik, de aki egyúttal kényelmetlen figura az állampártnak, itt kezdi el próbálni a művészi válságban lévő, megújulást kereső Gábor Miklóssal a címszerepben a Bánk bánt.

Gábor Miklós és Ruszt

A darab tehát kétszeresen is valóságalapú, de mégsem maga a valóság és nem is dokumentumdráma. Érdekes szellemi játék és súlyos tartalmakat hordozó, rendkívül sokrétű színpadi mű. Jó lenne, ha el lehetne olvasni, mert élmény így is, első és egyszeri  találkozásra, de a gazdagsága miatt biztos, hogy sikkadtak el bennem mozzanatok, gondolatok. Mindkét idősíkjában számos olyan részlet, utalás van, ami az alkotói fantázia terméke, illetve vannak olyanok, ahol a néző, még ha ismeri is valamennyire ezt a korszakot színház-látogatóként, olvasóként, mégsem tudja eldönteni, hogy igaz-e. Az egyik ilyen Gábor Miklós apjához fűződő kapcsolatának a kérdése volt, amiről bennem, ismerve az ő saját könyveiben, interjúiban megjelent mondatait, más kép élt, mint amilyen összefüggést épített rá az író. A darab sok helyen sarkít: szerintem bármennyire is igaz, hogy Ruszt a színházban a próbát szerette a legjobban a próbában pedig a szünetet, mert a büfében tudta legjobban, szinte észrevétlenül ráhangolni színészeit elképzeléseire, azért nem hinném, hogy amikor megérkezik két nagy művész, két hétig csak "szünetelnek", pedig ilyen elhangzik a darabban; "Éva" reklamál, hogy férje szinte a kórházból jött ide, és két hete még nem volt egy rendes próbájuk. De, mint említettem, a dráma egy önálló, öntörvényű műalkotás, sőt, kifejezetten sajátja a sarkítás, tehát nem kell dokumentarista módon számon kérni rajta dolgokat. Lényeg, hogy a szelleme igaz legyen.

A 2. felvonás egy pillanata

Sokszor egészen döbbenetes, ahogyan a műben összefonódnak, egymásra reflektálnak a két idősík összetartozó motívumai; például különösen nagy erővel a cenzúra jelenléte a Habsburg-fennhatóság idején illetve a szocialista állampárti rendszerben, s ennek áthallásai a mára. Vagy ezzel összefüggésben a mindenkori hatalom benyomulása a személyes életekbe, művészi és emberi sorsokba. Remek portrékat rajzol - sűrítve - egy vidéki színház tagjairól: a jellegzetes , régivágású öreg ripacstól (az a Kiss Jenő játszotta remekül, akit éppen a hetvenes évek közepén kaposvári színész korában többször is láttam táncoskomikus szerepben, s ez nekem duplán hitelessé tette a figurát) a fiatal színészekig. Külön drámát hordoz a súgónő, Matild alakja. Mindezen tartalmak megmutatásával, egymásra vetítésével a dramaturgiailag szerintem jól és fordulatosan szerkesztett darab valóban felmutatja "maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". A végén pedig igazi katarzist él meg a néző, ami, azt hiszem, nem túl gyakori a kortárs drámákban - de erről nem szeretnék részleteket elárulni, talán meg sem tudnám méltón fogalmazni, ezt látni kell. 

Ez is a 2. felvonás

Kocsis Pál mozgalmas rendezése és az általa teremtett játéktér elbírta volna a nagyszínpadot is (vagy fordítva), de hangulatilag talán tényleg jobban illett a moziból stúdiószínházzá alakított terembe. A díszlet tetszés szerint alakítgatható raklapokból és néhány bútordarabból áll, a raklapok variálhatóságát maximálisan kihasználva, s ezek az átvariálások dramaturgiai funkciót is betöltenek. Íróasztal, székek, öltözőtükör, vitrinben vándorzászlók, tetején kicsi Lenin-szobor; egy életnagyságú antik női szobor-utánzat, ami színházi kellékként mindkét világba beletartozhat, és kétszeresen is színpadi díszletként a magas trónszék. Amúgy a játék nem veszélytelen, különösen a második részben, amikor ezt az igencsak ingadozó trónszéket magasra tornyozott raklapok tetejére állítják fel  s oda még Gábor Miklós/Dunai Tamásnak is - hosszú palástban! - fel kell másznia, majd vissza... 

Középen Déryné

Bár Dunai Tamás számára ez lehetett a kisebbik nehézség. A nagy kihívást a feladat egésze: Gábor Miklós, mint ember és nemzedékek számára - nyilván az ő számára is - ikonikus színész és művész megjelenítése jelenthette, pontosabban annak megjelenítése, ahogyan Réczei megírta őt a darabjában. Dunai Tamás természetesen külsőre nem hasonlít Gábor Miklósra és nem is törekvése, hogy hasonlítson. De ha bejön, egy nagy művész, és egy gondolkodó művész aurája veszi körül. Tud nagy csendeket is teremteni, különösen ilyenkor éreztem úgy többször, és persze a Ruszttal való levelezésük által erősen inspirált jelenetek más pontjain is, mintha tényleg Gábor Miklóst láttam volna... Alakítása sokarcú, ikon, gyötrődő művész és esendő ember egyszerre. Az író is érzékelhetően szereti; teremtett számára például egy olyan pillanatot, amikor a fiatal vidéki színész szinte meggyónja neki, hogyan és miként lett miatta színész - és ez nagyon bensőséges, szép jelenete volt az előadásnak, ifjabb évjáratú nézők számára is megvilágíthatta, hogy ki is volt és mekkora súlya - és népszerűsége! - volt Gábor Miklósnak több évtizeden át a legszélesebb nagyközönség előtt.

Valós alak a darabban a tervezett Bánk-előadás Gertrudisa, Gábor Miklós felesége: Vass Éva, bár őt a színlap csak "Éva"-ként említi. Danyi Judit figurájának igazi tartása van, aminek révén fizikailag talán ő került legközelebb szerepének modelljéhez; ugyanakkor az igazi Vass Éva karakterét szerintem az író nem igazán tudta eltalálni.

Ruszt és Éva

Szólni kell még Porogi Ádámról. Ő a fiatal Ruszt. Az ő szerepe talán a legterjedelmesebb, és úgy egyáltalán, a vállán viszi a darabot. Győzte erővel, energiával, sokszínűséggel és mindig hitelesek voltak a nagy hangulatváltások. Bár fizikailag ő emlékeztet a legkevésbé modelljére, sőt, talán kicsit fiatal is a szerepre, fiatalabb, mint Ruszt volt akkor, de alakításában ott van a már mesterségbeli tudással is megalapozott nyughatatlan újító szellem és az ennek révén megszerzett tekintély is.

Konklúzióként elmondhatom, hogy ezen a kecskeméti hétvégén Gábor Miklós színpadi megjelenítésének érdekességén túl egy remek új magyar darabbal is megismerkedhettem és felfedeztem magamnak egy ifjú színészt, Porogi Ádámot. Előző este sikerült megnéznem a nagyszínházban Ibsen Hedda Gablerét, abban is főszerepet játszott. Amikor még nem tudtam a részleteket, magamban azt gondoltam, ha ebben a darabban ő Ruszt, akkor Ibsennél biztosan Lövborg lesz; ám meglepetésemre nem így volt, ott a komformista és fantáziátlan férj figurája volt az övé. Abban is nagyon tetszett és akkor még kíváncsibb lettem, hogy milyen lesz egy teljesen ellentétes karakterben. Ezentúl figyelni fogok rá.

A képek forrása a színház honlapja.

Egy ifjú Schiller-hős 5.

Ez év február-márciusában foglalkoztam Gábor Miklós egy nagy klasszikus sikerével: 1950-ben Ferdinánd szerepét játszotta (párhuzamos szereposztásban Básti Lajossal) Schiller: Ármány és szerelem című "polgári szomorújátékában".

Négy folytatásban mutattam különböző kritikákat az előadásról, illetve vele kapcsolatos más érdekességeket, de egy fejezet kimaradt. Mielőtt erre rátérnék, gyorsan készítek ide egy tartalomjegyzéket a korábbi posztokról, hátha valaki szeretne belenézni. Egyébként a képek miatt is érdemes megnyitni őket, az utolsóban érdekes videorészlet is van :)

1. rész               2. rész               3. rész               4. rész

Az előadás több évig műsoron maradt. Mivel szinte minden főszerepet szerepkettőzésben állított színpadra a Nemzeti Színház, voltak olyan előadások, ahol Lujzát Ruttkai Éva játszotta. A másik Lujza Ferrari Violetta volt, és úgy tűnik, Gábor Miklós vele játszotta többször a darabot. Ruttkai Éva már csak azért is kevesebbszer lépett ebben színpadra, mert 1953-ban ő mással volt elfoglalva, május végén született meg kislánya :)

Ruttkai Éva és GM 1953 nyarán. Forrás: europeana.eu

Ám Kecskemétre együtt mentek vendégszerepelni. Úgy tűnik, akkoriban többször előfordult olyan eset, hogy vidéki színházak már futó előadásaikba hívtak meg ismert fővárosi művészeket, akik anyaszínházukban éppen játszották az adott darab főszerepét. Valószínű, hogy a visszafogottabb rendezések idején nem telt nagyobb erőfeszítésébe sem az eredeti szereplőgárdának, sem a vendégszereplőnek egy másik  rendezésbe, másik előadásba beállni, egymáshoz és az adott keretekhez alkalmazkodni. Csak zárójelben, egy jó évtized múlva egy hasonló vendégszereplés alkalmával ismerkedett meg Ruttkai Éva Latinovits Zoltánnal Miskolcon...

De térjünk vissza az Ármány és szerelemhez, amelynek kecskeméti előadásában 1953. december 2-án lépett fel vendégként Ruttkai Éva és Gábor Miklós.

A Bács-Kiskun Megyei Népújság első nekifutásra ezt írta december 4-én:

És ahogy ígérték, jött a részletes kritika december 6-án:

Ez az írás is eléggé "osztályharcos", ez volt akkoriban a tónus, de ha lekaparjuk róla, ott van mögötte, hogy forró hangulatú este lehetett.

Mint olvasható, a Dobay Vilmos által rendezett előadásban Móricz Lili, Móricz Zsigmond színésznő lánya játszotta Lady Milfordot. Így még inkább érthető, hogy amikor fél évvel később, 1954 júniusában vidéki és fővárosi színészek között találkozót rendeztek, akkor Móricz Lilit - kislányuk kíséretében - Ruttkai Éva és Gábor Miklós üdvözölte az buszpályaudvaron. Egyszer régen, egy fennmaradt fényképnek köszönhetően megmutattam itt a blogban ezt a kis eseményt :)

Gábor Miklósnak is emlékezetes lehetett a kecskeméti Ármány és szerelem, mert amikor 1974-ben Fülöp királyt játszani ment Kecskemétre, az akkoriban készült interjúkban többnyire megemlítette, hogy egyszer már játszott itt Schiller-hőst, csak akkor "fiút", most pedig egy másik darabban "apát"...

Gábor Miklós kronológia 1974-1978

Körülbelül egy hónap és más tartalmak után jelentkezem ismét a kronológiával. 1974 őszétől vesszük fel újra a fonalat. Azért is ezen a ponton tartottam szünetet a témában, mert ekkortól egy teljesen más korszak kezdődik Gábor Miklós életében. Még hivatalosan a Madách Színház tagjaként és "m. v." megjelöléssel játssza el első kecskeméti szerepét, II. Fülöp spanyol királyt - ám hamarosan hivatalosan is elszerződik a fővárosból, hatalmas csodálkozást, sőt indulatokat is keltve. A miértek-be most még nem szeretnék belemenni, maradjunk egyelőre a kronológia eddigi folytatásaihoz hasonlóan a színészi, illetve a most már lassan terebélyesedni kezdő rendezői pálya egyszerű, és amennyire tudom, pontos számbavételénél.

1974

1974. október 14. Kecskeméti Katona József Színház
Don Carlos
Írta: Friedrich Schiller. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Farády István, Sára Bernadett, Trokán Péter, Szakács Eszter
Szerepneve: II. Fülöp

Sára Bernadett-tel

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975

1975. április 18. Kecskeméti Katona József Színház
Boldogtalan hold
Írta: Eugen O'Neill. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Pécsi Ildikó, Baranyi László, Farády István
Szerepneve: James Tyrone

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975. május 29.  TELEVÍZIÓ
Egy nap Jersey szigetén
Írta: Albert Maltz. Rend.: Hajdufy Miklós
Főszereplők: GM, Bánki Zsuzsa, Lukács Sándor, Andai Györgyi, Farkas Zsuzsa
Szerepneve: Victor Hugo

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975. július 11.  TELEVÍZIÓ
Római karnevál
Írta: Hubay Miklós. Rend.: Szőnyi G. Sándor
Főszereplők: Tolnay Klári, GM, Tomanek Nándor, Gelley Kornél
Szerepneve: Bátori

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975. szeptember 26. Kecskeméti Katona József Színház
Bereniké
Írta: Racine. Új fordítás: Rozgonyi Iván. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: Vass Éva, GM, Farády István
Szerepneve: Antiochus

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975. ősz  TELEVÍZIÓ
János király
Írta: Dürrenmatt/Shakespeare. Rend.: Esztergályos Károly
Főszereplők: GM, Gobbi Hilda, Bencze Ilona, Vass Éva,  Balázsovits Lajos
Szerepneve: János király

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1975 ősz/tél  TELEVÍZIÓ
Vivát Benyovszky!
13 részes szlovák-magyar filmsorozat
Rend.: Igor Ciel
GM a 6. epizódban játszott
Szerepneve: Blanchard doktor

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós tévésorozatban 1.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1976

1976. január 6.  TELEVÍZIÓ
(a forgatás 1973-ban zajlott)
Ősbemutató
Írta: Karinthy Ferenc. Rend.: Szabó István
Főszereplők: GM, Mádi Szabó Gábor, Gór Nagy Mária, Temessy Hédi, Tordai Teri
Szerepneve: Tábori Titusz

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1976. január 23. Kecskeméti Katona József Színház

Téli rege
Írta: Shakespeare. Rend.: Zsámbéki Gábor
Főszereplők: GM, Szakács Eszter, Sára Bernadett, Farády István, Trokán Péter, Gurnik Ilona
Szerepneve: Leontes

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1976. július 1.  TELEVÍZIÓ
Néró és a VII/A
Írta: Komlós Aladár. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Benkő Gyula, Zách János, Trokán Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Sára Bernadett
Szerepneve: Perényi tanár úr

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977

1977. január 28. Kecskeméti Katona József Színház
VII. Gergely
Írta: Németh László. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Sára Bernadett, Trokán Péter, Simor Ottó, Hetényi Pál, Koós Olga
Szerepneve: VII. Gergely

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977. április 15.  TELEVÍZIÓ
Infarktus
Írta: Ardi Liives. Rend.: Horvai István
Főszereplők: GM, Bánfalvy Ágnes, Benkő Gyula, Gobbi Hilda, Káldi Nóra, Páger Antal
Szerepneve: Nyomozó

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977. július 23. Szegedi Szabadtéri Játékok
Lear király
Írta: Shakespeare. Rend.: Vámos László
Főszereplők: Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Mensáros László, Szabó Gyula, GM, Olsavszky Éva, Psota Irén, Vass Éva
Szerepneve: Bolond

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós szabadtéren 8. - 6 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977. szeptember 30. Kecskeméti Katona József Színház  RENDEZÉS
Oszlopos Simeon
Írta: Sarkadi Imre. Rend.: GM
Főszereplők: Andorai Péter, Vass Éva, Vándor Éva, Hetényi Pál

Az Oszlopos Simeon rendezése közben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1978

1978. március 17.  TELEVÍZIÓ
Ha mi halottak feltámadunk
Írta: Ibsen. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Almási Éva, Törőcsik Mari, Lukács Sándor, Paudits Béla
Szerepneve: Arnold Rubek

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 

1978. május 12. Kecskeméti Katona József Színház
Koldusopera
Írta: Bertolt Brecht. Zene: Kurt Weil. Rend.: Valló Péter m. v.
Főszereplők: Trokán Péter, Sára Bernadett, GM, Koós Olga, Vass Éva
Szerepneve: Peacock

A Koldusopera próbáján :)

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1978 nyár  TELEVÍZIÓ
A nem várt vendég
Írta: V. Suksin. Rend.: Bacsó Péter
Főszereplők: GM, Meszléry Judit, Leviczky Klára, Polgár Géza
Szerepneve: Igor
Három Suksin-novellából készült ciklus középső darabja, 1983-ban mozifilmként is bemutatták "Sértés" összefoglaló címmel

Olvasnivaló a blogban:

A nem várt vendég - 2 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

A kronológia mai folytatását itt szakítom meg, ugyanis 1978 őszén ismét nagy váltás következett Gábor Miklós pályáján.

Gábor Miklós születésének évfordulójára

Ma 94 éve, 1919. április 7-én született Gábor Miklós. 1996-ban megfogalmazott gondolatait alkotótársa és barátja, Felvidéki Judit rendező juttatta el blogom számára. Köszönet érte, hogy ilyen méltó módon emlékezhetünk meg az évfordulóról.

                    Fantáziánk izgalma, a játék öröme

"Én nem a testemmel meg a hangommal játszom, hanem a fantáziámmal."

                Gábor Miklós (1919–1998) születésének évfordulójára

Részlet a Felvidéki Judit által készített interjúból (Örökös tagság című portréfilm, Magyar Televízió, 1996)

A Ruszt [József] -féle színházban azt találtam meg – legalább is részben –, amilyennek én szerettem volna a színházat mindig, csak én nem tudtam megcsinálni. Nem csak azért, mert egyedül voltam, hanem, mert nem is tudtam olyan tisztán. De amit én kerestem és amiért én magamat mindig szidtam, az ebből a színházból hiányzott, és benne volt az, amit elképzeltem magamnak, de nem tudtam megvalósítani. Talán, mert a környezetem más volt, és csak vágyódtam valami más után. Azokban a szerepeimben, amikben megbuktam, vagy amiket nem úgy játszottam, ahogy szerettem volna, tudom, hogy nem csak hogy nem voltam jó, de nem is tudtam olyan lenni, mint amilyennek elképzeltem. Én csak elképzelni tudtam a Ruszt színházát. Rusztnak pedig a legtermészetesebb működési formája volt, hogy ezt a színházat megcsinálja. Jóska egy kiváló színész, és mindig meg tudta állni, hogy nekem, a színésznek ne mutassa meg és ne játssza el az adott jelenetet. Én, mint rendező erőszakosabb vagyok, de azért ő is egy akarnok. Ha valaki hagyja magát, vagy egy fiatalabb ember kerül a kezébe, akkor ott nincs kegyelem. Csakhogy a Ruszt elsősorban zenét rendez, én pedig egy földhözragadt naturalista vagyok, aki azonban nem nyugszik addig, amíg az, amit csinál, az valamilyen formában zenévé nem alakul. Ha én rendezek, én nem tudom megmondani a kollégámnak, hogy mit csináljon, én csak azt tudom neki megmondani, hogy az, amit majd csinálnia kell, az miről szól, meg azt, hogy milyen tempót diktál a jelenet, s hogy ez nekem lassú, lassú, lassú. Ezt hagyd ki, ezt is hagyd ki, azt is hagyd ki. És így, lépésről lépésre a naturálisból eljutunk valahová. De a Jóska, ő mindjárt ott van, annál a kész formánál, ami felé a fantáziája sodorja, s már a rendelkezőpróbán áll az előadás struktúrája, amibe a darabot tenni akarta.

Ha magamat rendezem, akkor én nem látom magam kívülről. Én nagyon meg vagyok lepve, amikor a képernyőn látom magam. Éppen úgy meg vagyok lepve, mint ahogy mindenki, amikor az utcán egyszer csak egy kirakati tükörben észreveszi magát. De ettől az érzéstől én nem tudok megszabadulni akkor, ha látom magamat. Hogy hogyan rendezem magamat? Hát egyszerűen logikus vagyok. Tényleg. Én nem tudom megmondani, én csak azt érzem, hogy én bemegyek a színpadra és akkor viselkedem abban a szituációban, ahogy én ebben a szituációban viselkednék. Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik. És hát természetesen nem is igaz, mert emellett még egy dolgozik bennem, hogy azt teszem, amit ebben a szituációban tennék, de az ember a valóságban, ha egy szituációban van, akkor azért ott sokkal szétszórtabban cselekszik. Én ezeket a véletleneket – ez az én veszélyem – ezeket a véletleneket kiirtom. Klasszikus ösztön van bennem, hogy csak az maradjon itt, ami a dologhoz elengedhetetlenül szükséges. Mellékes dolgok, lazaságok ne legyenek. Ha a partneremen ezek a sallangok mégis ott vannak, akkor inkább elképzelek a helyébe valakit. Mintha nem ő csinálná, hanem valaki más, és az egészen mást csinál, mint ő. A fantáziám átsegít, megpróbálja valahogy belehelyezni ebbe a játékba.

Legfontosabb a képzelgés. Számomra olyan képzelgés az egész színjátszás, mint ahogy a gyerekek szokták elképzelni, hogy ők most mit is csinálnak. Nem is látszik rajtuk, csak úgy ülnek és elképzelik. Na most az a különbség  a színész meg e között a gyerek között, aki a babával ott játszik, hogy a színész a testével, a hangjával, meg az egész lényével, ahogy képzeli, már megy is együtt vele. Tehát én nem a testemmel meg a hangommal játszom, hanem a fantáziámmal. Aminek következtében az ember sok mindent meg tud csinálni a színpadon, amit az életben nem, mert az életben nem képzeli el, az életben csinálja. A színpadon elképzeli. Ha el tudom képzelni, hogy akkorát ugrok, akkor akkorát ugrok. Ilyenkor egy dolog van, amivel a partner meg tud ölni a színpadon, ha a ritmusa rossz. Mert azzal nem tudok semmit tenni. Hogyha ott valaki vánszorog a színpadon, amikor éppen száguldanunk kellene, vagy fordítva, akkor ki vagyok szolgáltatva. Akkor valami egészen más dolgot kell csinálnom, mint amit szeretnék. Szóval azt, amit a Ruszt tud, azt én alapjában véve nem tudom. Abban én csak gyönyörködöm. És irigylem néha. A Ruszt is hasonlóan van velem. Mindenesetre ő egy olyan rendező, aki nagyon jól ismer engem. De meg kell mondanom, hogyha akkor nem is tudtam, amikor együtt dolgoztam velük, de ha visszagondolok, akkor a jó rendezőim, Vámos [László], Ádám [Ottó],  vagy Major [Tamás] és Pártos [Géza] – ha most visszagondolok rájuk, akkor nem csak a színészetemre vonatkozóan kaptam tőlük információkat, hanem mindegyik tudott valamit rólam, amit én nem tudtam magamról. Amit ma látok, hogy ő tudta. Tudta rólam azt, amit akkor én még nem tudtam, de azóta rájöttem, hogy úgy van. A jó rendezők ilyenek, belénk látnak. Látnak valamit bennünk, amit mi nem tudunk. Ez persze mindjárt számtalan konfliktus forrása is. Mert hiszen akkor ő engem valahol "eltalál", amit akkor én még nem tudok. Én persze először ellenállok, mert irritál, hogy ő tudja ezt rólam, amit én nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez meg ez a hibám, vagy a gyengém. Jóskával szembeni helyzeti előnyöm, ellentétben az őt megelőző rendezőkkel az a bizonyos nagyobb időbeli távolság volt. Hogy én a kecskeméti színházban olyan jól éreztem magam, hogy a Jóskával olyan jól vagyunk, abban kétségtelenül nagyon nagy része volt annak, hogy én valóban annyival voltam öregebb, mint ők. És így természetszerűleg, annak ellenére, hogy ők semmiféle különösebb tiszteletet nem adtak nekem, csak egyszerűen udvariasak voltak velem szemben az első pillanattól kezdve, de azért valahol ez a respekt, ami az öregebbnek jár, azt tőlük megkaptam. És a Ruszttól is megkapom mindig. Ruszt ezt remekül tudja egyeztetni, egyesíteni azzal, hogy közben még mindig tud  mondani olyasmit, amiről legfeljebb nekem csak halvány sejtelmem lehet. Mármint, amiket nekem mond magamról, a színészről, azon keresztül az emberről is. Ruszt már egy olyan nemzedék volt, akiket, szinte azt mondhatnám, hogy mint fiatalt észre sem vettem. Már olyan messzire voltak tőlem. És váratlanul egy akolba kerültünk. Na, most találkoztam egy emberrel, aki olyasmiket vett rajtam észre, amiket egyszerűen a többiek, akikkel addig találkoztam, már csak azért sem vehettek észre, mert annyira közeel álltak még időben is, meg környezetben is hozzám. Egészen más világ volt a Jóska. És az ő generációja. Más volt az a zene, amit ők szerettek, más volt, ahogy öltözködtek, minden más volt. A Jóska olyasmiket tudott közölni velem, saját magamról, amiket még eddig én sem tudtam magamról. Például ő volt az, aki észrevette a mozis gyereket, a némafilmnek az emlékeit a gesztusaimban, a kifejezőeszközeimben. Ezekről én nem tudtam. De ezt úgy csinálta, hogy jóformán teljesen szabadon engedett engem. Mert őt meg az érdekelte bennem, hogy én egy idegen vagyok. Hogy mi a csodát csinálok én ott a színpadon. Emlékszem, hogy a Muskát Laci, aki akkor az asszisztense volt, éppen a Carlosnál, azt mondta neki, hogy most mit csinál ez itt? - mondta rám. Hogy miért nem szólsz neki valamit? Mit játszik ez itt össze-vissza? És akkor később mesélte a Muskát, hogy a Ruszt intett neki, hogy csak hagyd. Én speciel úgy szeretek próbálni, hogy valóban próbálok. Néha – más számára – teljesen érthetetlen dolgokat is kipróbálok, mert én már tudom, hogy ez hova vezet el, de egyelőre ő még nem kap rá magyarázatot. Majd később. A Jóska egyszerűen érdeklődött irántam. Úgy érdeklődött irántam, mint egy félig megszelídített vadállat iránt, vagy mint egy teljesen ismeretlen új anyag iránt, amilyennel ő még nem találkozott. És azt kell mondanom, hogy én ugyanígy voltam vele. Olyan dolgokon akadtunk össze, ami az ő számára teljesen magától értetődő volt. Hogy én mint király leüljek egy lépcsőn. Én pedig olyan kérdéseket tettem fel neki, hogy miért ülök én itt le? Igen, ilyen Sztanyiszlavszkij-féle kérdéseket tettem fel. Ma ez lehet, hogy nevetségesen hangzik. Igen, de én azt tapasztalom, úgy van ezzel a bizonyos Sztanyiszlavszkijjal és a realizmussal, hogy a színészek akármit játszanak, igazán mindig akkor jók, amikor ők valahol érintkeznek ezzel, amit úgy hívnak, hogy Sztanyiszlavszkij.

 

Filléres emlékeim Gábor Miklósról 5.

Kecskemétre 1974 novemberében zarándokoltam el először, hogy megnézzem Schiller Don Carlosát, amiben Fülöp királyt játszotta. Éppen a legutolsó előadáson lehettem ott, amikor a televíziós felvétel készült. Ezt szerencsére jó két évtized múltán egy ismétléskor fel tudtam venni, ma bármikor belenézhetek a DVD-be. Kecskemét után pár napot Pesten töltöttem és még két előadásban láttam őt a Carlost követő két napon a Madách Színházban. Shaw: Brassbound kapitány megtérése című vígjátékában Vass Évával és Márkus Lászlóval még visszatükröződött valami a régi Tanner John házassága hangulatából, de Karinthy Ferenc Hosszú weekendje már nyomába sem ért a néhány évvel korábban látott Szellemidézésnek, s ezen ő sem segíthetett. Három napon belül ezt a három előadást látni voltaképpen meg is magyarázta, miért kereste Gábor Miklós Kecskeméten Ruszt Józseffel az új utakat.

Az 1975-ös Boldogtalan hold után még háromszor mentem vissza Kecskemétre.

Bereniké

Még ugyanaz év októberében láttam Racine Berenikéjét, 1976 februárjában a Téli regét (Shakespeare), majd Németh László VII. Gergely című drámáját, e két utóbbit Ruszt József rendezte. A VII. Gergely érdekessége volt, hogy az utolsó jelenetbe Rusztnak színészként kellett beugrania… Ezt az előadást a társulat a fővárosban is bemutatta. Én szerencsére éppen egy továbbképző tanfolyamra jártam, így még egyszer megnéztem Gábor Miklóst ebben a szerepben az akkori Nemzeti Színház színpadán, a Hevesi Sándor téren:

Utoljára éppen Nagykanizsán láthattam, amikor a Nemzeti Színház vendégszerepelt városunkban. Erről az előadásról sem maradt meg a jegyem, így nem tudom a pontos dátumot, de valamikor 1984/85-ben történhetett. Gábor Miklós a Nemzeti Színház tagjaként újra belebújt George bőrébe Edward Albee: Nem félünk a farkastól című darabjában. Ekkor feleségét, akit a darabbal való első találkozásakor Tolnay Klári játszott a Madách Kamarában, Vass Éva alakította. Vass Éva egykori szerepében Sára Bernadett, a másik férfi szereplő Trokán Péter volt – a korábbi kecskeméti években mindkét fiatallal gyakran játszott együtt.

Legközelebb már csak akkor kerültem hozzá közel, amikor a sírjánál jártam talán egy évvel a halála után, akkor még nem volt meg szép síremléke. Megnéztem szülőházát és azt a pesti bérházat, ahol hosszú évtizedeken keresztül élt, akkor már mindkettőt megjelölték emléktáblával (ezekről majd később mutatok képeket) és a közelmúltban egy kis emlékezésre megálltam lábnyománál a Nagymező utcában:

További „filléres emlékeim” közé tartoznak könyvei – valamennyit megvettem, csak a Tollal első kiadása hiányzik –, valamint hanglemezek, videokazetták, DVD-k. Ezekről majd menet közben írok, de a legelső hanglemezemet azért megmutatom:

S ezzel véget is ért szubjektív beszámoló-sorozatom. A következőkben igyekszem tárgyszerű lenni és dokumentumokkal is alátámasztott hosszabb-rövidebb bejegyzésekben rögzíteni Gábor Miklós művészpályájának állomásait.

Filléres emlékeim Gábor Miklósról 4.

Még általános iskolás koromban egy alkalommal nagyon szép kis albumot kaptam, vászonba kötve, finom lapjainak szélén aranyozással. 

Akkoriban szinte sportot űztünk az autogram-gyűjtésből. Az iskolában színészcímek keringtek és amennyire kevés zsebpénzünkből tellett,  küldtük a sablon-leveleket válaszborítékkal. Ezen a módon hozzájutottam néhány egészen nagy művész dedikált fényképéhez: Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Melis György, Mensáros László, Márkus László, Váradi Hédi, Somogyvári Rudolf, Berek Kati fényképeit boldogan ragasztottam be albumomba – majd hamarosan, ahogy jöttek a tinédzser-évek, az Illés együttesét is...

Az első oldalt azonban üresen hagytam Gábor Miklósnak. Anyukám úgy vélekedett, hogy az az oldal valószínűleg üresen is marad. Ekkor egy kis fifikához folyamodtam. Édesanyám zalaegerszegi születésű és férjhezmeneteléig ott is élt, nagy lokálpatriótaként mindig büszke volt a híressé vált egerszegiekre. És az én kedvenc színészem is ott született 1919-ben, öt évvel később, mint édesanyám. Sőt, Zalaegerszegen született Ujlaky László színművész is, aki szintén a Madách Színház tagja volt, láttam is őt a Hamletben, Gábor Miklós oldalán a Színészkirályt játszotta parádésan. Azt találtam ki, hogy Ujlaky Lászlónak írok, hivatkozva édesanyámmal közös szülővárosára és kértem tőle autogramos fényképet, illetve megkértem, hogy ugyan, kérjen már egy képet egy füst alatt Gábor Miklóstól is… Elsős gimnazista voltam akkor, nem egészen egy évvel a Hamlet-élmény után. És az ötlet bevált, megérkezett a két dedikált fénykép:

Kis híján elolvadtam, mert Gábor Miklós is azt írta az övére, hogy „Katinak szeretettel”!

Mégsem maradt üres az albumom első oldala... Sajnos, a fénykép hátoldala az idők során ilyenné változott, pedig igazán jó helye volt,  vigyáztam rá, nedvesség sem érhette.
Így utólag is nagyon hálás vagyok Ujlaky Lászlónak, aki komolyan vett egy rajongó kislányt, s attól kezdve külön szeretettel néztem, ha felbukkant filmen vagy a televízióban. Csak sajnos ritkán bukkant fel; ma sem értem, hogy egy ilyen gyönyörű orgánumú remek színészt miért nem foglalkoztattak többet.

Majdnem egy évtizeddel később aztán a szép kis könyvecskébe belekerült Gábor Miklósnak egy második aláírása is:

Ezt már személyesen kértem tőle Kecskeméten a Boldogtalan hold

előadása után, 1975. június 6-án. Ekkor már ifjú könyvtáros voltam és ez volt az egyetlen személyes találkozásom vele. A színház művészbejárójánál várakoztam rettentő izgatottan. Egyszer csak  megjelent és az autójához indult, mire én nagy lélegzettel odamentem, nyújtottam neki az albumot a zöld filctollal és csak annyit mondtam, hogy Nagykanizsáról jöttem, hogy láthassam ezt az előadást. Már nem is emlékszem, hogy mit válaszolt, valószínűleg valami udvariasságot. Ennyi volt az összes beszélgetésünk, mert egyrészt láttam, hogy siet, gondolom, indult vissza Pestre, másrészt annyira meg voltam illetődve, hogy egyébként se jutott volna az eszembe egyetlen értelmes gondolat sem. Pedig meg kellett volna mutatnom neki azt a  furfanggal megszerzett dedikációt...

Folyt. köv.!