A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rádiójáték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rádiójáték. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 18., hétfő

Az Isteni színjáték Dantéja - a rádióban

Az utóbbi hetek hatalmas öröme volt, hogy az MTVA nyilvánossá tette Dante Isteni színjáték első részének régesrégi rádiófelvételét, Gábor Miklós és Básti Lajos főszereplésével. Annak idején Dante születésének 700. évfordulója volt a produkció elkészítésének apropója. Azóta bizony eltelt 56 év, s napjainkban a költőóriás halálának 700. évfordulójáról szólnak a megemlékezések, talán ennek is köszönhetjük, hogy ez a felvétel végre nyilvánosságra került. 




Soha életemben nem hallottam ezt a műsort: amikor a rádió bemutatta, 1965 nyarán, 13 éves voltam, s bár már akkor nagy Gábor Miklós rajongó, valamiért mégsem tudtam meghallgatni - a körülményekre már nem emlékszem pontosan. Azóta volt bakancslistámon ez a felvétel: nem sikerült elcsípni az eltelt évtizedek során.

Itt a blogban eddig Gábor Miklósnak csak színpadi és film, illetve televíziós szerepeivel foglalkoztam részletesebben, rádiós alakítására még nem került sor. Így ma foglalkozzunk a most nyilvánossá vált Dante-feldolgozással. Itt a link, ahol mindhárom részt meg tudjuk hallgatni:

https://archivum.mtva.hu/radio?series=SXN0ZW5pIHN6w61uasOhdMOpayAtIFBva29s

 

Bozó László rendező így mesélt a produkcióról nem sokkal a bemutató előtt a Hétfői Hírek 1965. május 3-i számában:

Másfél évig foglalkoztam a Pokol rádiószínpadra alkalmazásával s másfél hónapig tartottak a felvételek a stúdióban. Az átdolgozás során sok nehézségbe ütköztem, mert nem lehetett megtörni Dante tökéletes versépítését, ugyanakkor drámai akciókat kellett teremteni a mikrofon előtt. Ehhez tömöríteni kellett a túlságosan epikus részeket, s átcsoportosítani néhány versszakaszt. Több átdolgozásra nem is volt szükség, mert Dante narrátorként és cselekvő személyként végigjárja a poklot, párbeszédet folytat Vergilius-szal, a másik főszereplővel. Ez a párbeszéd annyira képszerű, hogy valósággal láttatja a poklot. 

Igénybe vettünk minden technikai segédeszközt: visszhangkamrát, a magnószalag-gyorsítást és lassítást, stb. A pokol mélyének mozdulatlanságát, síri csendjét például úgy valósítottuk meg, hogy a mikrofont függönnyel vettük körül. Volt eset, amikor egyszerre négy stúdióban, négy-öt mikrofon előtt folyt a felvétel.

 

Tükör 1976. jún. 1.
 

A három rész elhangzása után szinte minden napilapunk és a Film Színház Muzsika is jelentetett meg értékelő beszámolót. Szinte egybehangzóan nagy elismeréssel írtak a dramatizálás minőségéről, a rendező munkájáról és a színészi játékról. Szokolay Sándor kísérőzenéjéről azonban különbözőképpen vélekedtek. Sokan méltatták, milyen szervesen épül a hangjátékba és milyen hatalmas atmoszférateremtő erővel bír, míg mások szerint ez a zene kicsit sok volt a rádiójátékhoz, már-már egy önálló oratóriumot lehetett volna összerakni belőle, annyival túlnőtt a rádiójáték műfaján.

A blogger ez utóbbiakkal ért egyet: a kevesebb több lett volna. Én elsősorban a kórussal megszólaltatott részeket hagytam volna ki, ugyanis alig lehet érteni a szöveget - a legendás első sorokat csak azért, mert azokat az ember úgyis tudja könyv nélkül, de a többit sajnos nem. Viszont a hangszeres részek tényleg rendkívüli hangulatfestő erővel bírtak.

És akkor a szereplők!

Több, mint 50 tagú színészgárda szólaltatta meg a művet, benne a két abszolút főszereplővel, a Dantét megszemélyesítő Gábor Miklóssal és a Vergilius szerepét játszó Básti Lajossal. 

Olvassuk a korabeli kritikusok vélekedését.

 

A Film Színház Muzsika 1965. 24. számából Bersényi Iván írását teljes egészében megmutatom:




A többi kritikából szemezgetni fogunk.

Benedek Marcell irodalomtörténészként inkább a teljes műre összpontosított a Népszabadság 10965. június 1-jei számában. A rádiós megvalósításról ennyit írt:

A verseket legjobban beszélő színészeinkre bízta a rádió. Dante elbeszélését Gábor Miklós mondja el és játssza. Vergilius szerepét Básti Lajos formálja meg az atyai bölcsesség és jóság hangján. Beatrice mennyei megjelenését Ruttkai Éva elevenítette meg, Paolo és Francesca történetét Avar István és Váradi Hédi. Farinata Sinkovits Imre volt, a falánksága miatt bűnhődő Ciacco Tompa Sándor., Charon Kőmíves Sándor. Rajtuk kívül sok szépen csengő és jól beszélő hangot hallottunk még.
A minden ízében sikerült és mélyen átgondolt előadást Bozó László rendezte. A műhöz illő szerkesztés Papp Zoltán munkája.
 
Részlet Hary Márta értékeléséből (Népszava 1964. június 4.):
 
A rendezés, a zene és a színészi játék (Váradi Hédi és Avar István) megragadó csúcspontot ért el az ötödik énekben, Francesca és Paolo szerelmi tragédiája felidézésében. A "főszereplő", maga a pokolra szálló költő, Gábor Miklós volt, szenvedély és intellektuális erő példás egységét valósítva meg. Básti Lajos mint Vergilius néhol talán zordabb volt a szöveg által megrajzolt alaknál, mégis az ő előadását éreztük leginkább danteinak: a költő sorai nemesen zengtek az ő nyelvén. Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Tompa Sándor, s azok is, akik csak néhány sort szavaltak el, hívek tudtak lenni  az egész mű szelleméhez.
 
Lukácsy András írásának részlete (Élet és Irodalom 1965. június 19.):
 
Gyakran folyik vita azon, hogy az efféle műveket vajon egyszerű felolvasással (tehát az olvasmány-élmény reprodukálásával), vagy pedig a dramatizálás segítségével lehet közelebb vinni a hallgatókhoz. Papp és Bozó szerencsésen az utóbbi megoldást választotta; így vált lehetővé, hogy a mű egységes ívelésű indulatmeneteit visszaadhassák, és alkalmas drámai fokozással az élmény-intenzitást végig növelni tudják. A modern Dante a "narrátor" alkalmazásával szinte kézhez adja a legjobb megoldást: a klasszikus költő hűvös kommentárjai és Dante figurájának reneszánsz szenvedélyessége között akkor is feszültség indukálódnék, ha a pokolbugyrok megrázó képei nem is lennének oly hatásosak. Így helyes volt Básti Lajost és Gábor Miklóst a két pólusra állítani. Básti-Vergilius hangvételének időtlenséget sugalló stilizáltsága és Gábor-Dante választ kereső indulatossága pompásan kiegészítette egymást, ha ez utóbbi néhány gesztusában feleslegesen modernkedő is volt. Két ritka szép alakítás.


Magyar Nemzet 1965. június 15. Görgey Gábor második cikke a rádió hatalmas vállalkozásáról, már mindhárom rész meghallgatása után:
 
A sok szereplő közül - valamennyien külön méltatást érdemelnének - csupán a mű két főalakját. a költőnek és Vergilius árnyának megszólaltatóját, Gábor Miklóst és Básti Lajost emeljük ki. Nem kell különösebben bizonygatni Gábor Miklós feladatának nehézségeit: narrátora, főszereplője a műnek, ő az, aki mindent "lereagál", aki epizódonként továbbviszi a művet, leírja a változó tájakat, szituációkat, embereket, filozofál és dialógusokba keveredik. Mind más belső tartást, hangot, indulatot, színészi hangszerelést kíván. Nagyszerűen oldotta meg e sokrétű feladatot, s ha olykor maradt bennünk egy kevés hiányérzet - néha több indulatot, belső izzást, a személyiség robosztusabb jelenlété vártuk volna - nyomban eltüntette teljesítményének egyéb lebilincselő erényeivel. Básti Lajos Vergiliusáról csak a legegyszerűbb, tehát legelismerőbb szavakkal lehet szólni: szellem-árny és hús-vér alak volt egyszerre, méltóságteljes, mégsem deklamáló, szuggesztív, mégsem hatásvadászó, a humánum erejét sugárzó, a tiszta antik eszményeket képviselő jelenés - egyszóval olyan, amilyennek Dante nemes túlvilági vezetőjét megálmodta. 
  

Úgy érzem, a kritikusok akarva-akaratlanul versenyként értelmezték a produkciót Gábor Miklós és Básti között, nem kellett volna... A poszt elején már mutattam az MTVA oldalát, ahonnét magunk is meghallgathatjuk ezt a tényleg ritka hangfelvételi kincset és a  versengés szándéka nélkül gyönyörködhetünk a művészek csodálatos produkciójában (pedig e sorok írója aztán tényleg Gábor Miklós-fan, de Básti ugyanúgy lenyűgözött...). 
A biztonság kedvéért az első részt "beágyazva" is ideteszem, a többi pedig onnét könnyedén megnyitható:
 
 
 
 Egy kritikus felrótta Gábor Miklósnak, hogy túlságosan modernkedett - hát, erről is kialakíthatjuk a saját véleményünket. Szerintem Gábor Miklós nagyon helyesen értelmezte Dantét modern embernek, mindenkori kortársunknak... Amúgy pedig ennek a három órának a meghallgatását kötelezővé tenném színésznövendékek, ifjú színészek számára, hogy hogyan is lehet magyar színművészeknek beszélni, mert azóta mintha elfelejtették volna...


 

 

 

 

 

 

 

 

2021. szeptember 30., csütörtök

Gábor Miklós Hangklub 1.

Utolsó frissítés: 2025. november 9.

 


SZÍNHÁZI KÖZVETÍTÉSEK


Ahogy tetszik

William Shakespeare vígjátéka a Madách Színházban (1964)

https://ok.ru/video/9606429215479

 

Ármány és szerelem

Friedrich Schiller szomorújátéka a Nemzeti Színházban (1950)

https://ok.ru/video/9605977475831

Két részlet az előadásból:

https://ok.ru/video/9206544206534

https://ok.ru/video/9214700948166 


Éjjeli menedékhely

Gorkij színműve a Madách Színházban (1970) - rádióstúdióban készült hangfelvétel az eredeti színházi előadás szereposztásával

https://ok.ru/video/9606463818487

 

Elveszett paradicsom

Sarkadi Imre drámája a Madách Színházban (1961)

https://ok.ru/video/9605630790391

 

Ex

Szerb Antal vígjátéka a Madách Kamaraszínházban (1965)

https://ok.ru/video/9606315576055

 

Hamlet

William Shakespeare tragédiája a Madách Színházban (1964)

https://ok.ru/video/9606436227831

 

Jegor Bulicsov

Gorkij drámája a Nemzeti Színházban (1951)

https://ok.ru/video/9606029249271 

 

A királyasszony lovagja

Victor Hugo tragédiája a Madách Színházban (1956)

https://ok.ru/video/9611643390711

 

Libikóka

William Gibson színműve a Madách Kamaraszínházban (1961)

https://ok.ru/video/9616773548791

 

A medikus

Bródy Sándor színműve a Madách Színházban (1958)

https://ok.ru/video/9605996743415

 

Negyedik Henrik király

Füst Milán drámája a Madách Színházban (1964) 

https://ok.ru/video/10199582706423 

 

Nem félünk a farkastól

Edward Albee drámája a Nemzeti Színházban (1984)

https://ok.ru/video/9613423872759

 

Az ördög cimborája

G. B. Shaw színműve a Madách Színházban (1958)

https://ok.ru/video/9605603658487

 

Sakk-matt

Eugen Scribe  Mészöly Dezső zenés vígjátéka a Madách Színházban (1970)

https://ok.ru/video/9611634805495

 

Szellemidézés

Karinthy Ferenc színműve a Madách Kamaraszínházban (1972)

https://ok.ru/video/9613738511095

 

Színház (Három egyfelvonásos) 1. Előjáték Lear királyhoz

Molnár Ferenc színműve a Madách Kamaraszínházban (1967)

https://ok.ru/video/9613569297143

 

Színház (Három egyfelvonásos) 3. Ibolya

Molnár Ferenc színműve a Madách Kamaraszínházban (1967)

https://ok.ru/video/9613533252343

 

Tanner John házassága

G. B. Shaw vígjátéka a Madách Színházban (1963)

https://ok.ru/video/9613416598263

 

Téli rege

Willian Shakespeare színműve a Kecskeméti Katona József Színházban (1976)

https://ok.ru/video/9613449235191

 

RÉSZLETEK SZÍNPADI SZEREPEIBŐL - HANGSTÚDIÓBAN KÉSZÜLT FELVÉTELEKEN

 

Brecht-Weil: Koldusopera

Dalok a Vastaps sorozatban megjelent kislemezről, a Madách Színház előadásának főszereplőivel:

Ágyúdal

https://www.youtube.com/watch?v=1iL0V7eWhTA

A II. felvonás fináléja

https://www.youtube.com/watch?v=1fZOouICzhg

 


A kislemez teljes tartalma lejátszási listában: 

 

https://www.youtube.com/playlist?list=PL3pJ-SoOHsxwN3c2SkqmUez_h8N91XU43


Gorkij: Éjjeli menedékhely  Szatyin az emberről

https://www.youtube.com/watch?v=SfqACQEemSA

 

Shakespeare: Ahogy tetszik  Jacques monológja

https://www.youtube.com/watch?v=6Lepq1QSLUM

 

Shakespeare: III. Richárd  Richárd monológja (1. felvonás)

https://www.youtube.com/watch?v=QYnHzALHREM

 

Shakespeare: Hamlet

A Hamlet részleteiből Gábor Miklós két alkalommal készített hangstúdióban külön felvételeket: először 1966-ban, a Hungaroton Vastaps sorozatának elsőként megjelent kislemezére, másodszor pedig saját portrélemezére is felvett részleteket több emlékezetes szerepéből, köztük a Hamletből is. Ezek nem a színházi előadások hangfelvételeiből kivágott részletek, hanem hangstúdióban külön készült felvételek.


Részletek a Vastaps sorozat első kislemezéről (Qualiton, EP 1628)


"Ó, hogy nem olvad..." (1. felv. 2. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=yg3aqHqkYIg


 

Hecuba-monológ (2. felv. 2. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=BvV4v_BKhGs

 

"Lenni vagy nem lenni..." (3. felv. 1. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=0Qnj4eynFDE

 

"Én egy idő óta..." (2. felv. 2. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=OuYQebYtLFc

 

"Most van az éjnek..." (3. felv. 2. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=-TO1_zvH_V8

 

"Tapot se: dacolunk..." (5. felv. 2. szín)

https://www.youtube.com/watch?v=rMAliJAyT-c

 

Itt pedig lejátszási listából megszakítás nélkül végighallgathatjuk a teljes hanglemezt:

https://www.youtube.com/playlist?list=PL3pJ-SoOHsxwwRlbL0Ea8oYoKD9XZzmlT

 

Két Hamlet-részlet Gábor Miklós Hungaroton portrélemezéről (1972, SLPX 13730):


"Én egy idő óta..." (Monológ a II. felvonásból)

https://www.youtube.com/watch?v=i7cWSJAZ6WE

 

"Lenni vagy nem lenni" (Monológ a III. felvonásból)

https://www.youtube.com/watch?v=10l83HsNo8Q


Szomory Dezső: Hermelin - Tibor beszéde a 3. felvonásból

https://www.youtube.com/watch?v=T47tAY6eEVU


Szophoklész: Oidipusz király - részlet

https://www.youtube.com/watch?v=c9d2StXnsrU

 

 

RÁDIÓJÁTÉKOK

 

Gábor Miklós egészen fiatal kora óta rengeteget rádiózott, életműve ezen a területen szinte felmérhetetlen. Azért egyszer tettem rá kísérletet, hogy csak a rádiójátékokat megpróbáljam összegyűjteni. Itt van a lista, 2 részben. Ez a két poszt csak a rádiójátékok adatait tartalmazza (szerző, cím, további szereplők, készítésének ideje, stb.)!

(Majdnem) minden rádiójáték 1.

(Majdnem) minden rádiójáték 2.

 

Vass Évával a rádióstúdióban (Szalay Zoltán felvétele)

A benne felsoroltaknak persze  sajnos  csak nagyon-nagyon kicsi hányada az, ami hozzáférhető a világhálón. De egyelőre örüljünk ezeknek is, itt következnek: 

 

Abáltszalonna

Görgey Gábor kishangjátéka (1992)

https://ok.ru/video/9769390705350 

https://ok.ru/video/10646071610103 

 

Allahnak száz neve van

Günter Eich rádiójátéka (1966)

https://ok.ru/video/9824467552966 

https://ok.ru/video/10411220863735 

  

Amál

Esterházy Péter "rémhangjátéka" (1994)

https://ok.ru/video/9824595020486 

 

Anyegin

Puskin elbeszélő költeményének rádióváltozata két részben (1969)

https://ok.ru/video/9630336551671

https://ok.ru/video/9719864298068

http://mr1-kossuth.blogspot.com/2019/07/2019-06-09-vasarnap.html

http://mr1-kossuth.blogspot.com/2019/07/2019-06-16-vasarnap.html


Az arany virágcserép

Rádiójáték E. T. A. Hoffmann kisregényéből (1982)

https://ok.ru/video/9642176875255

 

Árnyékok

Bródy Sándor drámájának rádióváltozata (1968)

https://ok.ru/video/9206545844934 


Betsabe

Pap Károly jelenetének rádióváltozata (1991)

https://ok.ru/video/9695599659767

 

Botrány, avagy Egy tisztes polgár meghurcoltatása

Karel Capek szatírásájank rádióváltozata (1969)

https://ok.ru/video/10242209155831  

https://www.youtube.com/watch?v=LjFaU0Eib2s

 

Buci királyfi, az üveggolyó

Hárs László mesejátéka (1973)

https://ok.ru/video/9670133222135


Buddha

Zoltán Péter hangjátéka az Istenek, megváltók, próféták című rádió-sorozatban (1981) 

https://ok.ru/video/9883507755767

https://www.youtube.com/watch?v=HByX8ikmHlc&t=187s

https://www.youtube.com/watch?v=aDpk1GAhaec


Catullus

Füst Milán drámájának rádióváltozata (1985)

https://ok.ru/video/9633404226295


Csongor és Tünde

Vörösmarty Mihály drámai költeményének rádióváltozata (1958)

https://ok.ru/video/9689883544262

 

Don Quijote

Cervantes regényének rádióváltozata (1972) 30 részben

https://ok.ru/video/c32300486   

https://ok.ru/video/10202598279927 

 

Dundo Maroje

Marin Drzic komédiájának rádióváltozata (1958)

https://ok.ru/video/9644020206327 

 

A dzsungel könyve

R. Kipling regényének rádióváltozata (1972)

https://ok.ru/video/9640397834999

Ua. két részben:

1.

https://youtu.be/O_Ogj15s16c?si=UTS3lU-eLx5Rxe6r 

2.

https://youtu.be/Y8ZI3pAjcOo?si=awrf-FuRd5Fr-1Ha

 

Élő holttest

Lev Tolsztoj drámájának rádióváltozata (1959)

https://ok.ru/video/9625983978231

 

Én, Kőmíves Kelemen

Sarkadi Imre drámájának rádióváltozata (1969)

A felvétel végén Gábor Miklós Sarkadi Imrére emlékezik (1 óra 5 perctől).

https://ok.ru/video/9658831211255

https://ok.ru/video/9824703744710 

https://ok.ru/video/10330502400759

 

 

Az ezüstkehely

Vészi Endre rádiójátéka (1987)

https://www.youtube.com/watch?v=CfuDB_gxAxA&t=14s

https://ok.ru/video/10343416072951 

 

A felfuvalkodott bába

Határ Győző hangrajáró játéka (1993)

https://ok.ru/video/9670122670839

 

A félkegyelmű

Dosztojevszkij regényének rádióváltozata (1967)

https://ok.ru/video/9653272644343

https://ok.ru/video/5756845361731  

https://ok.ru/video/4331076651604 


Feltámadás

Lev Tolsztoj regényének rádióváltozata (1979)

https://ok.ru/video/9626012355319

https://www.youtube.com/watch?v=JI4n1KAPMVo&list=PLDmtgxNeNyoP8pTjzB3qQ5ZLl-YPi7hpZ 


Forgattam kormányt és tollat

Hangjáték Mark Twain életéről (1985)

https://ok.ru/video/9677450709751

 

Furfangos Cintula

Móra Ferenc meséjéből

https://www.youtube.com/watch?v=q5vxHTX3zWY

 

Germinal

Émile Zola regényének rádióváltozata (1978)

https://ok.ru/video/9676966267639

 

Gyilkosság a Hungaroringen

Bozó László rádiókrimije (1989)

https://ok.ru/video/9665990429431


Gyilkosság a múzeumban

Bozó László rádiókrimije (1985)

https://ok.ru/video/9666002553591

https://www.youtube.com/watch?v=EDdJZZJsJUE&pp=0gcJCQMKAYcqIYzv 


Gyilkosság a stúdióban

Bozó László rádiókrimije (1988?)

https://ok.ru/video/9666006682359


Gyilkosság a sztriptizbárban

Bozó László rádiókrimije (1968)

https://ok.ru/video/9666011204343


Háború és béke

Tolsztoj regényének rádióváltozata (1991)

I. rész:

https://ok.ru/video/9629625944823

II. rész:

https://ok.ru/video/9629630794487


Hamlet

Shakespeare tragédiájának rádióváltozata (1960)

https://ok.ru/video/9636432448247

 

Hazáért és szabadságért  Rákóczi dokumentumok (1976)

https://www.youtube.com/playlist?list=OLAK5uy_ksSXnUNfbV51fY7Ifj7lJOL_ulcrjVCJo

 

Hivatalnok urak

Földes Imre színművének rádióváltozata (1981)

https://ok.ru/video/9633391643383

 

Hotel Univerzum

Gyárfás Miklós hangjátéka (1963)

https://ok.ru/video/9670110022391

 

Isteni színjáték  Pokol

Dante elbeszélő költeményének rádióváltozata (1965)

https://ok.ru/video/9644036983543

https://archivum.mtva.hu/radio?series=SXN0ZW5pIHN6w61uasOhdMOpayAtIFBva29s 

 

Járkálj csak, halálraítélt

Lírai életrajz Radnóti Miklósról (1985)

https://ok.ru/video/10064191294199

 


Jean-Christophe

Romain Rolland regényének rádióváltozata (1971)

https://ok.ru/video/9698151238342 

https://ok.ru/video/10251003562743

 

A kék csillagvirág

Cs. Szabó László hangjátéka

https://ok.ru/video/10199872113399  

 

A kékszakállú herceg vára

Balázs Béla elbeszélő költeményének rádióváltozata (1972)

https://ok.ru/video/9769132231366

https://ok.ru/video/10313226980087 

 

Kényszerleszállás

Gyárfás Miklós filozófikus bohózata (1962)

https://ok.ru/video/9697997294327

 

A kertész kutyája

Lope De Vega vígjátékának rádióváltozata (1954)

https://ok.ru/video/9644015815415

 

Ki az az Emília?

Bárdos Pál hangjátéka (35')

https://ok.ru/video/9695587404535

https://ok.ru/video/3317738637891

 

A király sakkozik

Hegedűs Géza rádiójátéka Mátyás király ifjúságáról (1966)

https://ok.ru/video/9824373246662 

https://ok.ru/video/10365259877111 

 

A kis herceg

Antoine de Saint-Exupery meseregényének rádióváltozata (1971)

https://www.youtube.com/watch?v=I1RH9xxlc9g

https://www.youtube.com/watch?v=F5VXblCKcVc

 

A kísértetház

Bárdos Pál hangjátéka (1996)

https://ok.ru/video/9824289950406 

https://ok.ru/video/10394823887607 

 

Kiskutya, nagykutya

Gyurkovics Tibor rádiójátéka (1979)

https://ok.ru/video/9783565159110 

https://ok.ru/video/10333018589943 

 

A költő

Karel Capek elbeszélésének rádióváltozata (1969)

https://ok.ru/video/9635857304311

https://www.youtube.com/watch?v=1Y3ySMfdQxc 

 

Köszönöm, Morty!

Gyárfás Miklós kis rádiókomédiája (1993)

https://ok.ru/video/9639678905079

 

A láda titka avagy a soknevű ószeres esete

Veress Miklós rádiójátéka (1990)

https://www.youtube.com/watch?v=Si8PcUe04x0

 

Laodameia

Babits Mihály drámájának rádióváltozata (1994)

https://ok.ru/video/9824523913926 

 

Magyar jakobinusok

Krúdy Gyula regényének rádióváltozata (1980)

https://ok.ru/video/9695208737478 

https://ok.ru/video/10224262843127 

 

A makrancos hölgy

Shakespeare vígjátékának rádióváltozata (1960)

https://ok.ru/video/9636448766711

2 részben:

https://www.youtube.com/watch?v=szJcCBB7cN0

https://www.youtube.com/watch?v=X91OjKlm8io  

 

II. József

Németh László drámájának rádióváltozata (1970)

https://ok.ru/video/9630439312119


A mennyetjárt ifiúr

Kopányi György rádiójátéka Hans Sachs komédiája nyomán (1968)

https://ok.ru/video/9653128858359


Merlin, a varázsló

Hegedűs Géza hangjátéka (1967)

https://ok.ru/video/9637467851511

 

Micimackó

Rádiójáték Milne meseregényéből (1970)

lejátszási listán:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLAE0FDB0D14E3B49E

https://www.youtube.com/playlist?list=PLU4kI1MEN_MD9Vbn7169dLWe4ActhMCia


Mikor a nap lenyugszik, sok helyen a munkaidő is véget ér

Elfriede Jelinek rádiójátéka (1978)

https://ok.ru/video/9641450539767


Mr. Mindentudó

Somerset Maugham írásának rádióváltozata (1976)

https://www.youtube.com/watch?v=V7psE6FPXV4 

 

A nyugdíjas gorilla

Csák Gyula kishangjátéka (1992)

https://ok.ru/video/9643530521335

 

Ödipusz megvakul

Sarkadi Imre novellájának rádióváltozata (1975)

https://ok.ru/video/9775944370886

https://ok.ru/video/10543887551223 

 

Az öreg hal és a tenger

Vámos Miklós hangjátéka (1978)

https://ok.ru/video/9683134974711

https://www.youtube.com/watch?v=IqZ-Ud3X_uY 


Rákóczi

Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből (1976)

https://ok.ru/video/9678868318967

 

Ravaszy és Szerencsés

Pállya István vígjátékának rádióváltozata (1982)

https://ok.ru/video/8866144324187

https://ok.ru/video/4331091987028 

 

Róka Rudi a Balatonon

Kálmán Jenő meséjének rajzfilm változatához készült hangsáv (1963)

https://www.youtube.com/watch?v=KU96ft3E3qI

 

A sátán kutyája

Arthur Conan-Doyle regényének rádióváltozata (1966)

https://ok.ru/video/10420729875191 

https://ok.ru/video/9653280967415

https://ok.ru/video/4106166078036 

https://www.youtube.com/watch?v=FULw-EBS-v0 

 

Szeleburdi Róka Rudi a cirkuszban

Kálmán Jenő verses meséjének rajzfilm változatához készült hangsáv (1960)

https://youtu.be/4IbgXT5dsXE?si=-keDfygnI07sw_Xe

 

Szepességi történetek

Krúdy Gyula novelláinak rádióváltozata (1994)

https://ok.ru/video/9632671075063

 

Tisztes úriház

Émile Zola regényének rádióváltozata (1959)

https://ok.ru/video/9626559318775

https://ok.ru/video/10039547923191

 

Toldi

Arany János elbeszélő költeményének rádióváltozata (1965)

https://ok.ru/video/9695163255494 

https://ok.ru/video/9635895511799

 

Toldi szerelme

Arany János elbeszélő költeményének rádióváltozata (1965)

https://nemzetiarchivum.hu/radio?series=VG9sZGkgc3plcmVsbWU%3D

https://ok.ru/video/9681734142662 

https://ok.ru/video/10211449899767 

 

Toldi estéje

Arany János elbeszélő költeményének rádióváltozata (1966)

https://ok.ru/video/9690018876102 

https://ok.ru/video/10217134689015 

  

Tóru

Zeami no-játékának rádióváltozata (1996)

https://ok.ru/video/9676968889079

 

A törökfejes kopja

Kolozsvári Grandpierre Emil regényének rádióváltozata (1982)

https://ok.ru/video/9637484235511

https://ok.ru/video/4331083795028 

 

Út a hideg vacsoráig

Csurka István hangjátéka (1970)

https://ok.ru/video/9697879198455

 

Utas és holdvilág

Szerb Antal regényének rádióváltozata (1970)

https://ok.ru/video/9658955533047

 

Az utolsó háború

Kirill Bulicsov sci-fi regényének rádióváltozata (1976)

https://ok.ru/video/9662357768951

https://ok.ru/video/4106279389780 

 

A vadon szava

Jack London regényének rádióváltozata (1980)

https://ok.ru/video/9665281854199

 

A vén gazember

Mikszáth Kálmán regényének rádióváltozata (1985)

https://ok.ru/video/9652648741623

 

A vendégszerep

Nagy Ignác vígjátékának rádióváltozata (1994)

https://ok.ru/video/9698301709047

 

A visszaeső bűnös

O'Henry jelenete (1969)

https://ok.ru/video/9641876851447

https://www.youtube.com/watch?v=mhmsrcMiO6g

 

A vörös postakocsi 

Krúdy Gyula drámájának rádióváltozata (1988)

https://ok.ru/video/9632653839095

https://ok.ru/video/433108405717

 

Winnetou

Karl Mayr regényének rádióváltozata (1980)

https://ok.ru/video/10462280944375 

https://www.youtube.com/playlist?list=PLDmtgxNeNyoNogAaBO20pDW-GGPollDnk 

 

 

 

FELOLVASÁSOK

 

Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon

https://www.youtube.com/watch?v=0y1nCj_kQm4&t=31s

 

Gábor Miklós: Sánta szabadság

Gábor Miklós részleteket olvas fel saját könyvéből (1996) 

https://ok.ru/video/963334838962

https://www.youtube.com/watch?v=TZJ9ghryS_0&list=PLDmtgxNeNyoNhu-oKSh19ydhH8FL5hWO0 


Karinthy Frigyes: A cirkusz

https://www.youtube.com/watch?v=Y7dUiB8ataA

 

Karinthy Frigyes: A lányok (Tanár úr kérem)

https://www.youtube.com/watch?v=0C1zL0d7FhE

 

Karinthy Frigyes: Lógok a szeren (Tanár úr kérem)

https://www.youtube.com/watch?v=HrxR_N_dOQQ

 

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (1977)

egyben: 

https://ok.ru/video/9783754754758

19 részben:

https://ok.ru/video/c40971974 

 



MESÉK

 

Aesopus: A farkas és a kuvasz

https://ok.ru/video/9967788559095

 

Grimm-testvérek: A méhkirálynő

https://ok.ru/video/9883482196727 

 

Kálmán Jenő: Róka Rudi a Balatonon

https://ok.ru/video/9880296229623

 

Móra Ferenc: Furfangos Cintula

https://ok.ru/video/9895320161015


Móra Ferenc: A mi pókunk

https://ok.ru/video/9974534507255 

https://ok.ru/video/10039547923191

 

Travels: A Csudálatos Mary

Epizódok a meseregényből (1969)

https://ok.ru/video/10194058545911 

13 részben:

1. Tavaszi szél 

https://ok.ru/video/9668607347398

2. A nevetőgáz

https://ok.ru/video/9668617964230 

3. Karácsonyi vásárlás

https://ok.ru/video/9668620782278 

4. A táncoló tehén

https://ok.ru/video/9668622158534 

5. A rossz kedd

https://ok.ru/video/9668623600326 

6. Corry néni

https://ok.ru/video/9668625238726 

7. Az ikrek története

https://ok.ru/video/9668626877126 

8. Holdtölte

https://ok.ru/video/9668628056774 

9. Szerencsétlen szerda

https://ok.ru/video/9668629826246 

10. Ay Robertson

https://ok.ru/video/9668631464646 

11. A léggömb

https://ok.ru/video/9668634282694 

12. Nellie Rubina

https://ok.ru/video/9668636445382 

13. A ringlispil

https://ok.ru/video/9668638411462 

 

  

 INTERJÚK, EGYÉB HANGFELVÉTELEK

 

Gábor Miklós Hamletről (egy hosszabb interjú részlete)

https://ok.ru/video/9206538767046 

 

A következő poszt, a Gábor Miklós Hangklub 2. a verseket tartalmazza, amelyeket rögtön meg is hallgathatunk.