Gábor Miklós szabadtéren 7.

1973 augusztusának végén a Madách Színház Oidipusz király előadása, melynek címszerepét Gábor Miklós játszotta, két alkalomra szabadtérre költözött. Méghozzá egy igazi ókori színhelyre - bár nem görögre, "csak" rómaira: a gorsiumi romokhoz.

Mint az Esti Hírlap 1973. augusztus 16-i számában olvashatjuk, a két előadás székesfehérvári kezdeményezésre a gorsiumi ókori római ünnepek rendezvénysorozat keretében valósult meg:

Az Ádám Ottó által rendezett előadás akkor már három éve szerepelt a Madách Színház műsorán (1970. november 20-án volt a premier) - közben pár hónap szünettel, Gábor Miklós betegsége miatt. 1973-ban már újra játszotta a szerepet anyaszínházában. 

Az előadás további fontosabb szereplői Psota Irán (Iokasté), Huszti Péter (Kreon), Pécsi Sándor (Teirezias), Horváth Ferenc (Pap), Szénási Ernő (Hírnök) és Dégi István (Pásztor) voltak.

A gorsiumi előadásról minimálisan kevés sajtóvisszhangot találtam. Az adott helyszínhez bizonyára valamennyire alkalmazkodni kellett, de nagy változások nem nagyon történhettek az előadásban. Vajon Gábor Miklós számára jelentett érdekességet, valami plusz inspirációt, vagy inkább csak nehézséget? Publikált naplóbejegyzéseiben erről nem esik szó.

Nézzük meg az eddig fellelt egyetlen kis beszámolót, amelyet egy távoli, homályos képpel illusztrált a Film Színház Muzsika 1973. évi 35. számában:

Itt pedig két kép a kőszínházi előadásból:

Oidipusz nyomoz - Psota Irénnel

A magát megvakított Oidipusz

Bár kevés a sajtóvisszhang, az előadás egy részlete, Oidipusz végső monológja filmszalagra került. A színész Koltai János rendezett egy dokumentumfilmet Theatrum Hungaricum címmel, amelyet a Magyar Televízió a "felszabadulás" harmincadik évfordulójának jegyében, a Hazánk, Magyarország című sorozatába illesztett. 1975. február 16-án, vasárnap került adásba, az 1. csatornán, 18.05-től. A 40 perces film mintegy keresztmetszetét adta az akkori magyar színházi életnek, légkörnek, amelyet négy reprezentatív előadás képviselt: a Csárdáskirálynő, a Csodálatos mandarin, a Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról és az Oidipusz király. Ki tudja, megvan-e még ez a film...

Filléres emlékeim Gábor Miklósról 3.

Az, hogy Gábor Miklóst személyesen is láthatnám, színházban, egy darabig eszembe sem jutott, olyan képtelenségnek tűnt, mintha Budapest egy másik bolygón lenne. Aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy pesti nagynénim-nagybácsim a Lenin körúton lakik, a 40-42. házszám alatt, a Madách Színházról pedig kiderült, hogy szintén a Lenin körúton található, házszáma 29-33., csak nem lehet messze. És akkor elkezdtem könyörögni, hogy egyszer vigyenek el megnézni a híres Hamletet, amit akkor már négy éve játszott a színház egészen elképesztő sikerrel. Akkor voltam tizenhárom éves és még soha nem voltam színházban.

A nagy nap 1966. december 28-án következett be. Addigra én szinte az egész darabot tudtam szó szerint (észre is vettem a húzásokat és volt egy jelenetösszevonás is). Az előadásról nehezen tudok írni, mert ma is úgy érzem, hogy életem egyik meghatározó élménye volt annak ellenére, hogy még gyerek voltam. A színházjegyet máig őrzöm, a bal oldal 7. sor 6. székén ültem:

Hamlet

Amikor nagyon hosszú szünet után, körülbelül tíz éve újra a Madách Színház nézőterén ültem, szomorúan néztem a híres rockoperát. Bár abszolút professzionalista előadás volt, nekem mégis az a régi hangulat hiányzott, amikor még a Hamletnek volt akkora sikere, mint manapság egy Lloyd Webber darabnak.

Gimnazista éveim alatt még kétszer meghívtak a nagybátyámék.

III. Richárd

Így láthattam 1969. június 13-án a III. Richárdot és 1970. november 15-én a Sakk-matt című zenés darabot, amely Scribe: Egy pohár víz című vígjátékából készült. Ott a két nagy tragédia után egy tüneményesen és elegánsan komédiázó – és remekül éneklő! – Gábor Miklóssal ismerkedhettem meg. Lehet, hogy nem ez volt a Madách Színház legjelentősebb előadása, de amit Tolnay Klárival csináltak, az szerintem zseniális volt.

Sakk-matt

Főiskolás koromban még kétszer voltam a rokonaimmal színházban. Igaz, akkor már nem a Lenin körúton laktak, hanem Budakeszin egy helyes pici kertes házban. Két nyugdíjasnak sokkal jobban megfelelt, mint a régi bérházbeli lakásuk, de én mindig szemrehányást tettem nekik, hogy elköltöztek a Madách Színház közeléből (akkor még nem tudtam, hogy Gábor Miklós is hamarosan költözik, először Kecskemétre).
Ekkor vettek jegyet Karinthy Ferenc Szellemidézés című darabjára, amelyben Gábor Miklós Donáti Sándor alakjában voltaképpen Karinthy Frigyest játszotta el megrendítően, illetve a My fair Lady előadására az Operettszínházba, ahol vendégként lubickolt Higgins professzor szerepében. Ez a két előadás valamikor 1971 és 1974 között lehetett, sajnos, a színházjegyeket elvesztettem, ezért nem tudom pontosan. De a My fair Ladyt még egyszer sikerült megnéznem, ez 1975. március 21-én történt:

My fair Lady

És egy örökre meghiúsult lehetőség, Szophoklész Oidipusz királya. 1972 novemberében főiskolásként egy hetet a fővárosban töltöttünk, nappal a nagy könyvtárakat szemléltük meg, esténként színházba mentünk. Már láttuk a Vígszínházban A három nővért (Ruttkai, Darvas) és a Tháliában a Holdbéli csónakost (Kozák András). Utolsó este azt hittem, Oidipusz-Gábor Miklós vár rám, amikor  délután az utcán hallottuk, hogy váratlanul meghalt Pécsi Sándor. Az Oidipusz elmaradt, mert ő játszotta volna Teireziaszt. Így már csak televízióban láthattam viszont a címszerepben Gábor Miklós felkavaró alakítását.
Az már egy másik történet, hogy az Oidipusz helyett a II. Lajos királyt (Szomory Dezső) tűzték műsorra. Más körülmények között bizonyosan nagy élmény lett volna. Ráadásul az erkélyen, éppen a közelünkben egy fiatal csapat nem igazán tolerálta Szomory nyelvezetét, s egyfolytában hangoskodtak. Huszti Péternek, Almási Évának és a többieknek biztosan nagy erőfeszítésükbe került a gyász mellett emiatt is végigjátszani normálisan az előadást. Aztán a legvégén, a tapsrendben az egyik színész nem bírta tovább és felkiáltott: Az erkélyen gyalázatosan viselkedtek! Teljesen igaza volt...

Folyt köv.!