2015. november 21., szombat

Erről szól "Az idő ablakai"

Amikor először foglalkoztam ebben a blogban Az idő ablakai című filmmel, nem hittem volna, hogy az a két poszt akkora nézettséget hoz, mint amekkorát a statisztika mutat. Pedig maga a film tulajdonképpen felejthető... De van néhány olyan aspektusa a témának, ami mégis vonzotta a neten keresgélőket, szörfözőket, hogy rákattintsanak.

Az egyik ilyen dolog az, hogy ez a film egy sci-fi, ami, bármilyen műfajban mutatkozzon is meg, hoz egy nagyon körülhatárolt és lelkes érdeklődő-tábort.

A másik okot pedig abban látom, hogy nemzetközi szereplőgárda működött közre a filmben: lengyel, bolgár és német (NDK-s) színészek. Az ő nevük előfordulása a posztok szövegében ezekből az országokból, illetve nyelvterületekről is sok érdeklődőt hozott - más kérdés, hogy az én blogom magyar nyelvű, de legalább a képeket láthatták; esetleg a legalapvetőbb információkat - például fordítóprogrammal - talán megértették azok, akiket olyan szinten érdekelt. Ilyen jellegű visszajelzést kaptam is akkoriban.

Sajnos ez a film is azok közé tartozik, amelyek bemutatásuk óta gyakorlatilag hozzáférhetetlenek. Mivel a boldog emlékezetű Film Színház Muzsika révén rendelkezésünkre áll egy képes tartalomismertetés, ma ezt osztom meg a blog olvasóival, hogy legalább ilyen szinten ismerjük meg a sztorit. Amúgy szerintem nagyon naiv a történet, bár valós helyzettel birkózik, a film készítése előtt alig negyedszázaddal korábban először ledobott atombomba morális kérdéseit feszegeti... 

Előtte itt van az a két poszt, amire utaltam, hátha valaki bele akar nézni:

Az 1. részben röviden szóltam a filmről és idéztem a megjelent hazai kritikákból.

A 2. részben rövid szemelvényeket tettem közzé külföldi sajtóvisszhangokból.

Következzen akkor a képes tartalomismertetés a Film Színház Muzsika 1969. 37. számából:

A különös történet a XXII. század kezdetén játszódik, de a XX. század emberének felelősségét kutatja. A cselekmény helyszíne egy barlang mélyén elhelyezett atomerőmű-központ, itt fekszenek évszázados jeges álomban a főszereplők, akiket különböző korokban és különböző okokból hibernáltak. A film első képsoraiban éppen a hosszú álomból ébresztik őket a dehibernáló szobában.


1. A "jeges álom"-ból felébresztett emberek egy fémfalú szobában találkoznak. Eleinte bizalmatlanul ismerkednek egymással.
(Maguy: Krystina Mikolajewska, Avram: Ivan Andonov, Éva: Beata Tyszkiewicz és Beryl: Heidemarie Wenczel)


2. A többiekkel egyidőben ébred Sinis (Gábor Miklós). Ő otthonosan mozog a különös termekben, sőt televízióberendezésen figyeli, hogyan keresik a többiek a kijárathoz vezető utat.


3. A menekülők csalódottan térnek vissza a fémfalú szobába. Itt Sinis ételt és italt szerez számukra.


4. Évát az úgynevezett szórakozó szobában látjuk. Itt elevenednek fel emlékei. Híres énekesnő volt azelőtt, szerelmese, Ludun (Darvas Iván) pedig atomtudós.


5. Ludun energiát akart gyűjteni az emberiségnek; de keserűen kellett ráébrednie, hogy találmányából előállították az irtózatos hatású, pusztító quark-bombát. Jegyzeteit elégette - mutatják az emlékképek -, majd öngyilkos lett.


6. Maguy hirtelen rosszulléttel küzd s megkéri Avramot, hogy analizálja számára az ivóvizet. A lány már a bomba ledobása után került a hibernálóba; az analizálás kideríti, hogy az ivóvízből hiányzik az a gyógyszer, melyet neki, a sugárfertőzöttnek a földön adagoltak.


7. Maguy így elbúcsúzik társaitól. Számára a tiszta víz gyógyszer nélkül a halált jelentette.


8. Sinis megkéri Évát, maradjon vele, ő nem akar visszatérni a földre. A nő azonban mindenképpen társaival akar tartani, ezért Sinis megöli.


9. Avram a két haláleset után szemébe vágja Sinisnek, hogy bűnösnek tartja. Sinis bevallja, hogy ő az az ember, aki a quark-bombákat ledobta, s ezért a társadalmi közvélemény kétszáz évi hibernálásra ítélte. A többieknek megmutatja a kijáratot, ő pedig megkezdi a mélyben az életreítéltek bűnhődését. 


 

2015. november 14., szombat

Négy lány egy udvarban

Zolnay Pál második játékfilmje volt, 1964 szeptemberében került a mozik műsorára. Gábor Miklós egy Erős Géza nevű figurát játszott benne, egy fővárosi valamilyen vezető hivatalnokot, aki egy kisebb vadásztársasággal váratlanul beesik négy fiatal pedagógusnő falusi magányába. A pedagógusnők: Dallos Szilvia (Szilvia, az igazgatónő), Törőcsik Mari (Lenke), Nagy Anna (Matild) és Parragi Mária (Vilma) voltak. A vadásztársaság további tagjai: Szirtes Ádám, Szabó Gyula, Bánhidy László.



Gábor Miklós filmes szempontból - legalább is mennyiségileg - ekkoriban volt a csúcson. Nézzük csak 1964-ben bemutatott filmjeit: Egy ember, aki nincs, Már nem olyan időket élünk, Miért rosszak a magyar filmek, Milyen egyszerű, Másfél millió, Ha egyszer húsz év múlva. Ezek egy részét valószínűleg még 1963-ban forgathatták, de biztosan jutott belőlük 1964-re is - miközben színházában olyan, egész pályája szempontjából meghatározó új szerepekben lépett színpadra, mint a Tanner John házassága és a Danton halála, 1964-ben pedig tavasszal a Hamlet újrarendezett változata, az Ahogy tetszik és a Negyedik Henrik király

Tény, hogy a felsorolt filmek művészileg nem azonos súlycsoportúak a közben és mellettük játszott színpadi szerepekkel, de azért azokra is kellett időt, energiát és tehetséget fordítania, hiszen Gábor Miklós nem az a művész volt, aki bármilyen területen megelégedett volna az egyszerű rutinnal. Filmszerepeit viszont jobban determinálták szerintem a nem igazán irodalmi remekmű forgatókönyvek és a rendezők személye, ott sokkal kevesebb mozgástere lehetett, mint a színpadon.

Ma olvassunk bele a Filmvilágban közölt kritikába, írta Kürti László, megjelent az 1964. 18. számban. Kissé megvágtam a hosszú írást, de igyekeztem a legfontosabb részekre koncentrálni. A Gábor Miklósról írtakat az utolsó hasábban piros vonallal megjelöltem.

Sajnos, ez a film is a televízióban rendkívül ritkán műsorra tűzött alkotások számát gyarapítja. Ha nincs is a magyar filmek örökös toplistáján, azért jó lenne látni...







Csak egy záró megjegyzés, hátha nem világos, mivel nem a teljes írást másoltam ide: a kritika utolsó bekezdésében a "két sokatígérő fiatal művész" alatt a forgatókönyvírót és a rendezőt érti, nem a színészeket...

2015. november 7., szombat

Az ördög cimborája - a televízióban

G. B. Shaw darabja, mely az amerikai függetlenségi háború idején játszódik, sikerdarabja volt a Madách Színház nagy korszakának. 1958 decemberében mutatták be, a főszerepben Gábor Miklóssal. Az előadással foglalkoztam már a blogban, és akkor megígértem, hogy sort kerítek a másfél évtizeddel későbbi televíziós változatra is. Már nagyon ideje, hogy valóra váltsam ezt a négy éve tett felajánlásomat :) 

Akkori tippem bejött, miszerint remek lenne, ha Gábor Miklós játszaná Burgoyne tábornokot, így módja volt ebben a szerepben is brillíroznia, mint a kritikák is megállapították. A tv-változat más vonatkozásban is ideális szereposztást hozott: Gábor Miklós régi szerepét Huszti Péter, Tolnay Kláriét Piros Ildikó játszotta. A felvételt szerencsére 1973-as első műsorra tűzése óta is többször megismételték, ezért jobban lehetnek róla emlékeink. Én fel is vettem magamnak DVD-re, így kedvem szerint hallgathatom például a halálra ítélt Richárd és az őt elítélő tábornok jellegzetesen Shaw-i replikáit a sortűz és az akasztás előnyeiről illetve hátrányairól a rendelkezésre álló katonák képességeinek tükrében  :)



Nézzük ma a televíziós feldolgozás értékelését a Filmvilág 1973. 8. számából. Antal Gábor kritikus is a régi színházi előadás emlékével kezdi írását. Amiben, szerény véleményem szerint kicsit sok a túlbonyolított körmondat, de azokkal együtt is érdemes elolvasni:




 
 Végül még néhány kép a televíziós produkcióból:


Dudgeon Richárd: Huszti Péter

Andersonné: Piros Ildikó

Burgoyne tábornok: GM és Swindon őrnagy: Zenthe Ferenc