A medikus (1959) 3.

Bródy Sándor: A medikus című színműve a Madách Színház társulatának előadásában, 1959. 
A kritikai visszhangokat tekintjük át. Itt olvasható az 1. RÉSZ, itt pedig a 2. RÉSZ.

Ma jöjjenek a színészi alakítások megítélései. Érdekes, hogy éppen Gábor Miklósról nyilatkoznak a kritikusok némiképp eltérően, ugyanakkor egységesen rendkívülinek értékelik Vass Éva és Pécsi Sándor alakítását.

Pécsi Sándor és GM

Lőrincz Mária az Élet és Irodalomban (1959. 18. szám):

A színészek közül mindenekelőtt Pécsi Sándorról kell beszélni, aki sajnálatosan kicsiny szerepében felejthetetlenül nagy élményt nyújtott. Ahogy a színpadra lép, az már nem is színpad többé, hanem otthon s amit csinál, nem játék, hanem élet. Bölcs és józan, melegszívű, fáradt öregember. Nincs egy hamis hangja, egy felesleges mozdulata. Igaz, hogy az írónak szemmelláthatóan ő a kedvenc alakja. A néző pedig elragadtatott tanúja lehet egy nagy színész szerencsés találkozásának.

Az előadás másik nagy élménye Vass Éva. Már megmutatta, milyen kitűnő színésznő, mégis az újdonság varázsával hat, meglep és fellelkesít. A néhol hálátlan szerep buktatóit könnyedén elkerüli s ahol ez lehetetlen, ott szerény és csöndes bája, eszköztelen egyszerűsége győzi le az akadályt. Ha ezt az egyszerűséget meg tudja őrizni kétségtelenül alkalmas lesz arra, hogy elinduljon a legnagyobbak útján.

Gábor Miklósnak nem könnyű a dolga ebben a túlnyomórészt passzív szerepben. Birkóznia kell vele, de megbirkózik s amennyit egyáltalán lehetséges, annyit kihoz belőle. Legjobban a hevenyészett esküvői jelenetben tetszett, egyre mélyülő hangjának sötétbársony zengése s a léha, dacos fiú vonásainak fokozatos átalakulása a felelősségére ébredő férfi arcává.

Horváth Ferenc, GM, Gyurkovics Zsuzsa

Valamennyi kép forrása: oszmi.hu

Kemény György a Népszabadság 1959. április 24-i számában:

A jó rendezések szokásához híven az együttes tagjai ritka kivételtől eltekintve általában kiemelkedő alakítást adnak, s határozott művészi fejlődésükről tesznek bizonyságot. Elsősorban Vass Éva, aki őszintén, hitelesen, s megrendítő erővel, tisztasággal szelídséggel játszik, mint Riza, de kedves, rokonszenves Gyurkovics Zsuzsa is, Piroska megszemélyesítője. Gábor Miklós lobogó, lendületes, dinamikusan szenvedélyes a bohém, rapszódikus, ellentmondásokkal terhes János szerepében, csak néha érezzük úgy, mint a második felvonás végén, hogy bonyolult feladatát olykor kissé leegyszerűsítette.

Pécsi Sándor jellegzetesen, emberien mintázza meg az orvos figuráját, talán valamivel egyszínűbben, fáradtabban a kelleténél, de alakítása így is maradandó és szép.

GM és Vass Éva

GM és Pécsi Sándor

 Rajk András a Népszava 1959. április 24-i számában:

Legjobban megkapott Pécsi Sándor bonyolultan, egyetlen csúcspont nélkül is mélyen tragikus, szánalmat keltő alakja. Nagyszerűen megértette, ki is ez a Rubin főorvos, milyen életút tette azzá, aki a színpadon elénk lép. Vass Éva (a lánya, Riza) talán eddigi legszebb színpadi alakításával örvendeztet meg, igazolva mindazt, amit róla a közönség mindig is feltételezett, de nem mindig kapott meg. Gábor Miklós könnyen győzi tehetséggel, árnyalatokkal is a cím- és főszerep nem csekély nehézségeit. Valamicskével mégis érettebb, lélekben idősebb és romantikusabb, mint a darabbéli medikus.

A címszereplő diáktársait valamennyi kritika felső fokon méltatja. Így például Kemény György is a Népszavában:

Körmendi János

Gyenge Árpád

A diáktanya alakítóinak fiatal lakóiról érdemes volna külön tanulmányt írni. Horváth Ferenc művészi pályafutása egyik legjobb eredménye a halk, sápadt, szerelmes kispap megjelenítése, Gyenge Árpád köhögős, bánatos, keszeg Majd urát szintén nem lehet elfelejteni. Szénási Ernő pár szavas szerepében is szuggesztív; Garics János, Körmendi János mulatságosak, kamaszosak, fiatalosak. 

GM, Bizderi Károly, Bogácsi Mária

A képek forrása az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézet színházi adattára. Csak ne lenne olyan nehézkes benne kutatni...

A medikus (1959) 2.

Folytatom Bródy Sándor: A medikus című darabjának 1959-es, Madách Színház–beli előadása kritikai visszhangjainak áttekintését.

ITT az első rész, benne a stáblista és az Ország Világ című képes hetilap kritikája.


Ma több korabeli kritikából mutatok részleteket, képekkel megtűzdelve.

Először, hogy jobban képben legyünk, magáról a darabról idézem Kemény György, a Népszabadság kritikusának összefoglalóját:

A medikusnak eléggé egyenetlen, olykor vázlatosnak ható cselekményénél fontosabbak a színművet átfűtő fiatalkori élmények, az egyénien, sok szeretettel megrajzolt szereplők, az ízes, szép, romantikus stílus. Szinte azt is mondhatnánk, a meseszövésnél érdekesebb a környezet. A János és Riza között happy enddel végződő, ellentétes érzelmeket eláruló szerelmi történetnél sokkal hatásosabb a századeleje polgári világát leleplező erkölcsrajz, ahol a szegény fiatalembereket a lányos apák — mint Jánost a Riza apja — szabályszerűen megvették, kiruházták, taníttatták, kihízlalták, s utána amikor a fiatalember a diplomáját megkapta, fizetség fejében köteles volt feleségül venni "jótevője" lányát. A medikusnak elsősorban ezek a színei, szereplői reális ábrázolása maradt meg napjainkban is frissen, művészien: Rubin a halálos beteg, mindenből kiábrándult orvos figurája, aki tisztában van avval, hogy a vizsgálatra jövő szegény munkásbetegeit nem tudja meggyógyítani, elpusztulnak, mert a gyógyulás, az egészség pénzkérdés, vagy Arrak úr, a kedélyes, bohém, a vidéki tönkrement szabó, János apja, aki hajlandó hazudni, csalni, lopni azért, hogy lányának a hozományát megszerezze, és a kis albérleti szobájában élő öt-hat nyomorgó egyetemi hallgató, filozópter, kispap, orvos, tanárjelölt, akik fiatal Odisszeuszok módjára vidáman és éhesen vágnak neki az élet nagy és nehéz kalandjainak.

Ezen a képen jól látszik a diáktanya (Forrás: oszmi.hu)

Az Élet és Irodalomban Lőrincz Mária így vélekedett a darabválasztásról — ne felejtsük, 1959-ben vagyunk :)

A Madách Színház választása ebben az esetben nemcsak azért szerencsés, mert rendkívül kellemes színházi estét nyújt a nézőknek. Azért is elő kellett adni ezt a darabot, mert nagyon hasznos, ha mai fiataljaink, akik kissé az elkényeztetésbe hajló gondtalanságban élnek, némi ízelítőt kapnak így felelevenítve is abból, amiről legfeljebb csak az idősebb korosztály elbeszéléseiből ismernek valamennyit. Kétségtelenül meglepi őket, amit látnak és hallanak. S valóban: ma anakronizmus. De a maga idején valóság volt.

A rendezésről Rajk András ezt írta a Népszava 1959. április 25-i számában:

A Bródy–darabok rendezését nagyon üdvös kivételesen jó érzékű, ízlésében kimozdíthatatlan művészre bízni — néhol még a kiváló író helyett is vigyáznia kell, nehogy érzelgősségbe fúljon az előadás. Ádám Ottóban "emberére akadt" a mű, az előadás rendezése példásan ízléses, művelt. A drámaíró Bródy nem naturális helyzetekben, hanem ízig-vérig "színpadban" gondolkodik — darabjait csak hasonló gondolkodású rendező fejezheti ki. Ádám helyes felfogása uralja az egész előadást, érződik csaknem valamennyi alakításon.

GM és Gyurkovics Zsuzsa (Forrás: oszmi.hu)

Ugyanerről Kemény György a Népszabadságban (1959. április 24-i szám):

A rendezés Ádám Ottó munkája — kitűnő. Az együttes játéka harmonikus, egybehangolt, de egyúttal mindegyik színészi alakítás jellegzetesen egyéni is. Különösen az első felvonás diákromantikáját ragadta meg a rendező tökéletesen, mely a tréfának és keserűségnek, játéknak és valóságnak, bizarrságnak és naiv bájnak élménytadó ötvözete. Emlékezetünkben maradnak az olyan szinte már festménynek ható plasztikusan kombinált képek, mint a körmenet, az esküvői szertartás, a papi beszéd, a szerelmes, forró éjszaka hangulata az ablaknál idegesen cigarettázó férfival, vetkőző kislánnyal, daloló szolgálóval, de szép a második felvonás orvosjelenete, s a harmadik záróakkordja is.

Horváth Ferenc, Vass Éva, GM (Forrás: oszmi.hu)

Még mindig a rendezésről Lőrincz Mária az Élet és Irodalom 1959. 18. számában:

Az előadás nem véletlenül olyan kitűnő: Ádám Ottó gondos rendezői kezének, szélesskálájú fantáziájának s az író intencióit szinte kalaplevéve, zseninek kijáró tisztelettel követő, nagyvonalú szerénységének eredményeit élvezhetjük az egész előadásban, amely szemmelláthatóan szívügye volt a Madách Színháznak. S mert szívügy volt, sikerült olyan tálalást adni a darabnak, amilyent megérdemel.

Diáktársak, egymás között

A Film Színház Muzsika 1959. 20. számában Sándor Iván szinte himnuszt írt a rendezésről, János és diáktársai színpadi megelevenítésére koncentrálva:

Ádám Ottó, a rendező, a kitűnő egyéni alakítások mögött szerényen meghúzódva él a Mária utcai diáktanya minden rezdülésében. Árnyalatokat teremt és ütemet, színek, hangok és mozgás százféle változatát bontja ki a színpadon. Mintha megírta volna Jánosé mellé, külön-külön annak az öt diáknak az élettörténetét is. ... Az alakok karakterisztikus elhelyezése, jellemük és maszkjuk, mozgásaik megszerkesztése, egymáshoz való viszonylataik kijelölése. ... Hagyja játszani a kitűnő színészeket. Az egyes alakításokban ő személytelen. De elgörget minden akadályt a játék elől. Elfoglaltságokat teremt a némajátékok idejére, teret a mozgásnak, s mindezt úgy, hogy a kis társaság százféle rezdülése sohasem zavarja annak a színésznek a játékát, akire éppen a reflektorfény hull. Komponál ő és hogy játszik a mozgásokkal, színekkel, árnyalatokkal. Az első felvonás lendületes üde felelőtlenségét milyen érzékletesen tompítja lassúbbá, sötétebbé, mélyebbé az elkomoruló harmadik felvonásban. ... S mennyi mindenről kellene még szólni, de most csak átrohanni lehetett mindezen. Csak felfigyelni egy emberséggel, finom tónusokkal, humanitással és fanyar bölcsességgel teli rendező eszközeire. Próbálni kutatni egy művészalkatot, mely olyan érzékenyen a szív hangjaira, a minden tragikumon átragyogó emberi tisztaságra, ömleszti át önmagán a drámát, — a színészig.

Legközelebb a színészi alakításokat fogjuk áttekinteni. 

A medikus (1959) 1.

A Madách Színház 1959. április 18-án mutatta be Bródy Sándor: A medikus című drámáját. 

Itt a stáblista:

Rendező: Ádám Ottó

János, medikus: Gábor Miklós

Arrak, egykori szabó, János atyja: Miklósy György

Rubin főorvos: Pécsi Sándor

Riza, a leánya: Vass Éva

Ada, János testvére: Békés Itala

Kőris Piros, vidéki lány: Gyurkovics Zsuzsa

Schwartz, medikus: Gyenge Árpád

György, papnövendék: Horváth Ferenc

Nagyfejeő, jogász: Garics János

Filozopter: Szénási Ernő

Technikus: Körmendi János

Adolf írnok, vőlegény: Andresz Vilmos

Borcsa, szolgáló: Gombos Katalin

Dada: Patkós Irma

Kisfiú: Bizderi Károly

Kislány: Bogácsi Mária

Díszlet: Jánosa Lajos
Jelmez: Mialkovszky Erzsébet

A darab hősei szegény fiatal egyetemisták. Arrak János, a főhős megtudja, hogy taníttatásának költségeit apja megbízásából egy orvos fedezi annak fejében, hogy majd a diploma megszerzése után feleségül veszi az orvos sánta lányát, Rizát. A motívum ismerős lehet számunkra Szabó Magda későbbi Régimódi történetéből is.

A Madách Színház előadása, Ádám Ottó kimunkált szép rendezése és a kiváló színészi alakítások a színház nagy sikerévé tették az előadást, amely Gábor Miklós és Vass Éva személyes életében is jelentőssé vált...

Kezdjünk egy rövid kritikával, megjelent az Ország Világ képes hetilap 1959. évi 20. számában.

A korabeli kritikák felidézését, képekkel megtűzdelve folytatni fogom!

Kard és kocka 2.

Mai posztom rövidebb lesz. Legutóbb jól körbejártuk a Kard és kocka című, 1959-ben kalandfilm készítésének szándékával forgatott filmet. Inkább a hiányosságokról esett szó, de vannak a filmnek értékei is, amiket elsősorban a kiváló színészek képviselnek. A film szinte pazarló ezen a téren, amire a legjobb példa Törőcsik Mari szerepeltetése. Ő ekkorra már túl van olyan hatalmas sikereken, mint - természetesen - a Körhinta, de elkészült már az Édes Anna és a Vasvirág is, amikor ebben a filmben egy egészen jelentéktelen szerepre szerződtették: szinte csak statiszta volt Ruttkai Éva mellett... Ez enyhén szólva pazarlás volt, de mutatja a filmkészítői szándékot, hogy tényleg minden eszközt be akartak vetni a siker érdekében.

Olvassuk tovább Sas György kritikáját a Film Színház Muzsika 1959. 20. számából:

A főszereplők igyekeznek korhűen és mulattatóan játszani, s ez leginkább Balázs Samunak sikerül. Az ő arca a legjellegzetesebb, a legszínesebb s vibrálóbb; Schwartzenau figuráját annyi önmalíciával, tartalmas humorral telíti meg, hogy az ő finomkodó, széptevő, pökhendi és póruljárt, és sok egyéb fintorú, hanghordozású játéka marad legtovább emlékezetünkben. Jó kuruc tempóval, vígsággal, ravaszdisággal lendül Árvay kapitány szerepébe Gábor Miklós is, de e lendületnek nincs miben robbannia. Szabó Ernő ijedt Pöschl írnoka, Ruttkai Éva bájos, honszerető Josefa leányasszonya, Rajz János oktondi labanc őrmestere, Törőcsik Mari hamvas Pólikája, Bánhidi László angol lord imitációja rak fel egy-egy kellemesebb színfoltot a vászonra. Simon Pali szerepének korlátairól már szóltunk, kára elsősorban Zenthe Ferencre hárul, aki vajmi keveset tud kicsiholni a maga meg a közönség javára ebből a halovány kalandhősből.

Forgács Ottó eleinte egy-egy szép hangulatos természeti képpel lep meg, később az éjszakában forgatott jelenetei már élettelenebbek. Petrovics Emil filmzeneszerzői bemutatkozása sikert hozott, mindvégig jól igazodik a jelenetek hangulatához és hozzájuk is tesz sokat.

Egyfajta tetszéssel ebben a félig bevégzett formájában is találkozni fog a film, mert némely műfaji sablon egyszerű és kényelmes alkalmazása mindig eléri a maga bevált hatását. Szórakoztatni, derűt kjelteni ezen a mérsékelt szinten is lehet, ám ez semmiképpen sem lehet filmművészetünk törekvése.

Árvay kapitány és társa arisztokrata álruhában a fogadóssal

Végül itt van Rajk András summázata a Népszava 1959. május 16-i számából:

A film fényképezése, Forgács Ottó munkája jó. Petrovics Emil kísérőzenéje hasonlóképpen nagyon tetszett. Jók a színészek is. A kalandfilm azonban már jellegében nem kíván olyan színészi elmélyülést, hogy Balázs Samu, Szabó Ernő, Pécsi Sándor, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Bánhidi László, Zenthe Ferenc és a többiek művészetét szükséges volna ezúttal elemezni. Az adottságokban oly gazdag Törőcsik Marit ellenben igencsak felesleges volt egy teljesen üres figurában szerepeltetni. Helyesebb lett volna tán a javasolt eszközök valamelyikével emelni új kalandfilmünknek egyébként újdonság létére így is elismerést érdemlő színvonalát.  

  

Kard és kocka 1.

Ma egy 1959-ben bemutatott filmet nézünk meg közelebbről. 

A Kard és kocka kuruc témájú kalandfilm. Ha jól emlékezem, ezt a kort és ezt a hangulatot 1945 után talán egyedül a nagy sikerű Rákóczi hadnagya idézte meg, méghozzá hatalmas közönségsikerrel. Annak a filmnek is volt irodalmi előzménye, Barabás Tibor regénye. A Kard és kocka Remenyik Zsigmond színművéből készült, és azt hiszem, ez a műfaj sokban meghatározta a film szerkezetét, dramaturgiáját, nevezetesen azt, hogy a címben remekül összefoglalt tartalomból nem a "kard", az izgalmas, kalandos elemek, hanem a "kocka", a fogadóban űzött szerencsejáték tölti ki az idő nagy részét. Pedig a szándék kalandfilm készítése volt...

Egyelőre két kritika áll rendelkezésemre: a Film Színház Muzsika 1959. 20. számában Sas György és a Népszava 1959. május 16-i számában Rajk András írásai.

Gábor Miklós és Bánhidi László

Sas György a kíméletlenebb: nem érti, hogy amikor a Kard és kockáról nemrég, színpadi bemutatójakor is kiderült, hogy anyaga inkább csak egyfelvonásosra lenne érdemes, mint egész estés színielőadásra, akkor miért ezt az alapanyagot választották egy költséges kosztümös kalandfilmhez.

Aki nem látta még a magyar televízióban viszonylag rendszeresen felbukkanó alkotást, foglaljuk össze tartalmát: Árvay kapitány (Gábor Miklós) szerencsejátékon elnyerte Schwartzenau osztrák őrnagytól (Balázs Samu) a Magyarországot megszálló császári hadak félévi zsoldját, ráadásként az őrnagy kardját és labanc testőrei ruházatát is. Történik mindez egy fogadóban, ahol a szép fogadóslány (Ruttkai Éva) is hozzájárul az akció sikeréhez és persze a végén egy pár lesznek a daliás huszárkapitánnyal.

Ide felirat sem kell :)

Az alapcselekményt kibővítették egy epizóddal, mely filmszerűbbé hivatott tenni a filmet akciódúsabb részletekkel. Ehhez találták ki Simon Pali hadnagyot (Zenthe Ferenc), aki a kockajáték alatt külső helyszíneken szervezi Schwartzenau és kísérete elfogását. Ám Sas György szerint Simon Pali

nagyon szegényesen megrajzolt karakter, az író és a rendező a korábbi kalandfilmekben már ezerszer látott bravúrstikliknél nem juttatott számára eredetibbet. Simon Pali egymaga sereget szervez, üldözőit több ízben lóvá teszi, egy labanc ármádiát a mocsárba fullaszt, csak éppen a merész képzeletet, aféktelen virtust, ami az ilyenfajta kalandok megírásához, rendezéséhez és eljátszásához kell - azt nem látni sehol.

A történet tulajdonképpeni színtere marad tehát a színdarab szűkebb világa, a fogadó belseje. Itt már elevenebb és némileg sziporkázóbb a film jókedve. Itt is jobbára csak Schwartzenauék beszállásolásakor, Árvay kapitány meg az orsztrák őrnagy játszmájának elején, amikor még frissiben érezzük a helyzet forróságát, a tét nagyságát, és látjuk, amint az ostoba császári tiszt gáláns kalandvágya fokonként a fonákjára fordul. A láda arany elkárytázását már nem poentírozta ki a rendező úgy, ahogy kellett, lehetett volna, a film befejezése meg már egyenesen összecsapott.

Balázs Samu, Ruttkai Éva, Gábor Miklós

Rajk András a Népszavában érdekes kritikát írt. Az első fele azt sejteti, hogy a téma ecsetelése nagy dicséretben fog kulminálni:

A történelmi história - miként járnak túl bátor és eszes kuruc vitézek a hazánkban garázdálkodó császári tisztek eszén, hogyan szerzik meg orruk elől a szegény hazánkat megszálló osztrák csapatok félévi zsoldját, s a magyar lánok csókjait is - izgalom keltésére, derű kiváltására, humor csillogtatására, érdekességek, kalandok halmozására felettébb alkalmas. Kapunk is mind ebből jó adagot. Maga a kuruc csel sikerét eldöntő kockajáték a pimaszul felelőtlen, hazárd és erkölcstelen Schwartzenau őrnagy, s a szorongatott helyzetében ugyancsak vakmerően hazárd - de minden pillanatban életét is kockáztató - Árvay kapitán közt: feszültséggel teli, egy kalandfilm tengelyében helyénvaló szituáció. Az ismét rendkívül tehetségesnek bizonyuló Fehér Imre rendező sokoldalúan, változatosan él e helyzet kínálta lehetőségekkel. Humor is akad jócskán, kivált Simon Pali kuruc hadnagy mellékszálon, de az alaptémával jó egységben futó kalandja során.

Ehhez képest aztán Rajk András így folytatja:

Miért nem mondhatjuk mégsem egészében sikerült filmnek a Kard és kockát? Mert sem izgalomból, sem fordulatból, sem ötletből, sem humorból nem kapunk eleget - annyit tehát, amennyi egy kalandfilmhez minimálisan szükséges. Ennek három alapvető okát véljük megtalálni. A viszonylag legkevésbé jelentős: egy vérbeli kalandfilmhez részlet-ötletek garmadája szükséges, sokszorosa annak, amivel itt találkozunk. S ha már van ötlet - például Kristóf Balázs, mint botcsinálta "Manchaster lord" - akkor szellemesebben kell élni vele. Szükséges továbbá - ez filmgyártásunk technikai felkészültségével és anyagi helyzetével is összefügg - hogy érdekesebben, lendületesebben, korszerűbben tudjunk vászonra vinni tömegjeleneteket. Végül és elsősorban - kalandfilmre éppen úgy szabály, mint a dráma bármely válfajára - csak az olyan küzdelem igazi küzdelem, valóban izgalmas, ahol az ellenfél is valaki, félelmetes és veszedelmes. A filmbeli osztrákokról, Heister generálistól lefelé Pöschl írnokig ez bizony kalandfilm értelemben sem igen mondható el.

A Film Színház Muzsikában Sas György még ezt tette hozzá:

Hosszas előkészület előzte meg a film forgatását, ami azután nem kevés fáradsággal és költséggel járt. Végeredményben sem ezt, sem azt nem érte meg. Értjük, hogy az egyszer már levitézlett téma gondos elővigyázatot kívánt, de amint most kiderül, kár volt feltámasztását erőszakolni. Jelentéktelen mondanivalóját nem tudta tartalmasabbá tenni a film sem, a mesének a filmben ráruházott toldalékepizódjai nem sokat lendítenek az egészen, kalandjelenetei és fordulatai a kelléktár legaljáról kerültek ki, így hát végül mégis az tűnik ki, mennyire nem filmre termett témával volt dolga Fehér Imrének. A kort, amelyben járunk, jórészt csak a kosztümök szemléltetik, csupán itt-ott jelzi a játék és a beszédstílus íze-zamata.

Azért érdemes ám megnézni a filmet, hiszen egészen kiváló a szereplőgárdája és ők tényleg mindent megtesznek, amit a forgatókönyv megenged számukra - sőt, még annál is többet.

Legközelebb a szereplők értékelésével jelentkezem és további képekkel!

Donna Diána, ahogyan Gábor Miklós látta

Még májusban számoltam be a Madách Színház egy 1959-es előadásáról, Moreto: Donna Diana című darabjáról. IDE BELINKELEM ezt az írást, érdemes újra átfutni, és különösen a képeket megnézni.

Ezen a héten többen is rákattintottak erre az oldalra, így gondoltam, hogy frissítek hozzá valamit, mert hirtelen eszembe ötlött Gábor Miklósnak egy régi interjúja, amelyben az ebben a darabban játszott szerepéről is szót ejtett.

Ez a riport a Film Színház Muzsika 1960. évi 29. számában jelent meg. Illés Jenő faggatta Gábor Miklóst "szerepeiről s a korszerű színházról". Ebben a beszélgetésben került elő a darab és benne a férfi főhős, Don Carlos figurája, amelyről így beszélt alakítója:

... ha csak egy "szerelmes hős" eljátszása lett volna az eszményem, belefáradtam volna. Egyrészt azonban szabadon engedtem a fantáziámat, másrészt egy ötlettel igyekeztem az ábrázolás szellemes kétértelműségét megteremteni. A maszk és szakáll, amit használok, pontosan ilyen a Greco-arcképeken. A hajviselet is nagyjából hasonló, de egyúttal egy kicsit modern is ez a frizura. Így játékban és külsőben sikerült a jelen és a múlt szatirikus keveredését hangsúlyozni, kicsit persziflálni a történelmi elemeket.

Hát akkor nézzük egymás mellett El Greco-t és Gábor Miklóst:

Sajnos, ennél szebben nem tudtam egymás mellé tenni a képeket, sehogyan sem sikerült méretben összehozni őket... De talán nem is ez a fontos :)

Mint nem túl régen ÍRTAM, ezt az előadást egyenesben közvetítette a Magyar Televízió 1960. január 16-án. De jó lenne látni...

Színházi közvetítések a televízió hőskorában

Kellemes meglepetésként fedezem fel mostanában, hogy a Duna2 TV-t újra lehet nézni, sőt, remek régi színházi közvetítések és filmek szerepelnek műsorán – köztük sok olyan, amit ezer éve sehol nem lehetett látni. Igaz, eléggé a késő esti órákban, de a DVD-s, műsorrögzítős világban egy kis odafigyeléssel, beprogramozással simán elérhetően. Gábor Miklós-os műsorral ugyan még nem találkoztam, de ha a csatornának ez a törekvése megmarad, akkor remélem, hogy őt is láthatom, esetleg olyan filmjeiben vagy nagy színpadi szerepeiben, amelyeket még nem, vagy csak tinédzserkoromban láttam. Kedves Duna TV, esetleg tudok javaslatokat tenni ez ügyben...

Ez a felfedezés adta az apropót, hogy megpróbáljak utánanézni, annak idején Gábor Miklós milyen színházi előadásairól készült egyáltalán televíziós felvétel. Persze tudjuk, hogy közülük sok mindent kiselejteztek, pótolhatatlan veszteséget okozva, de azért érdekes lehet, hogy mégis milyen alakításaival találkozhatott mondjuk a vidéki közönség legalább a televízióban.

A kutatás mindjárt az elején egészen döbbenetes eredményeket hozott. Már az 1950-es évek végén elképesztő televíziós közvetítések említésével találkoztam, és nemcsak Gábor Miklóssal kapcsolatban. Ugyanis a hazai televíziózásnak ennyire a hajnalán még kevés televíziós filmet készítettek; inkább kiszálltak egy-egy színházba és onnét közvetítettek előadásokat. Ám az utókor ezekben semmiképpen nem részesülhet (sajnos), mert a technika akkori fokán csak közvetítésre volt képes a televízió, de az anyag rögzítésére, megőrzésére még nem. De így, egyenesben azért közvetítették a következő előadásokat (persze ki tudja, technikailag milyen minőségben, de azért én úgy is elfogadnám őket):


1958. január 7.
Victor Hugo: A királyasszony lovagja (Madách Színház). Ruy Blas: Gábor Miklós, Mária királyné: Tolnay Klári, Don César: Darvas Iván, Don Salluste: Uray Tivadar. Rendezte Vámos László.


1959. április 23.
Beaumarchais: Figaro házassága (Madách Színház). Figaro: Gábor Miklós, Zsuzsi: Gombos Kati, Gróf: Uray Tivadar, Grófné: Tolnay Klári, Cherubin: Vass Éva. Rendezte: Vámos László.

1959. szeptember 24.
Shaw: Az ördög cimborája (Madách Színház). Dudgeon Richárd: Gábor Miklós, Andersonné: Tolnay Klári, Anderson: Lőte Attila. Rendezte Ádám Ottó.

1960. január 16.
Bródy Sándor: A medikus (Madách Színház). János: Gábor Miklós, Riza: Vass Éva. Rendezte Ádám Ottó.


1960. június 18.
Moreto: Donna Diana (Madách Színház). Donna Diana: Tolnay Klári, Don Carlos: Gábor Miklós. Rendezte Both Béla.


1960. szeptember 24.
Eörsi Ferenc: A fekete ventilátor (Madách Kamaraszínház). Orvos: Gábor Miklós, Lány: Váradi Hédi, Merénylő: Gombos Katalin. Rendezte Both Béla.


Később a színházi közvetítéseket egyre inkább felváltották a saját gyártású televíziós filmek, de szerencsére azért nem feledkeztek meg erről a területről sem. 1962/63-tól a színházi közvetítések már felvételről kerültek adásba, így vannak közöttük, amelyek túlélték a barbár selejtezéseket, s így ma is hozzáférhetőek. Legközelebb ezeket fogom felsorolni, egyelőre 1978-ig.
Legfőbb forrásom egyébként EZ A WEBOLDAL volt, de vannak adataim a régi Film Színház Muzsikákból és a saját emlékezetemből is :)


Végül pedig füleljünk bele Victor Hugo: A királyasszony lovagja korabeli előadásának hangfelvételébe. Gábor Miklós bravúros előadásában Ruy Blas híres monológját halljuk: "Jó étvágyat, urak!"

Gábor Miklós és Törőcsik Mari együtt a színpadon

Ha ezt a két nevet hallottam együtt, hogy "Törőcsik Mari és Gábor Miklós", akkor eddig Herskó János filmje, az N. N. a halál angyala jutott eszembe, no és esetleg a Kard és kocka, de színházi előadás nem. Ők ketten különböző színházaknál voltak szerződésben egy olyan színházi világban, ahol – legalább is a fővárosban – a társulatok eléggé megbonthatatlanok voltak. Ha mondjuk az 1960-as években jelentős művész máshova szerződött – mint például Váradi Hédi a Madáchból a Nemzetibe –, az meglehetősen nagy port vert fel. Akkoriban inkább csak büntetésből volt példa ilyesmire, mint amikor Sinkovits Imrét száműzték a Nemzetiből a József Attila Színházba. Ritkák voltak a vendégszereplések is. Újra gyerekkori emlékem, hogy mekkora szenzáció volt, amikor Törőcsik Mari a Nemzeti Színház tagjaként egy bájos vígjáték, a Potyautas főszerepében a József Attila Színházban lépett fel.

Így azt hittem, hogy Törőcsik Mari és Gábor Miklós színházban nem is került össze azokban az időkben. Meglepődtem, amikor előkerült, hogy de igen, 1959-ben együtt játszottak Tenessee Williams: Hosszú búcsú című egyfelvonásosában. A Bartók teremben került színre a darab, annyiban inkább Madách-os produkció volt, hogy Ádám Ottó rendezte. A régi kritikát olvasgatva nagyszerű előadás lehetett, de valószínűleg azért nem maradt meg jobban a köztudatban, mert azoknak a színházi estéknek az igazi szenzációja a vele egy műsorban színre került Ők tudják, mi a szerelem című Hubay Miklós-egyfelvonásos volt. A Hector Berliozról szóló darabban legendássá vált alakítást nyújtott Tolnay Klári és Sinkovits Imre. Akkor még jócskán hozzá kellett öregedniük szerepeik életkorához, ám harminc év múlva Ádám Ottó a televízióban is megrendezte a két művésszel a darabot. Ez a változat szerencsére megmaradt, a közelmúltban, Hubay Miklós halálakor le is vetítette a televízió – én meg fel is vettem magamnak :)

De térjünk vissza a másik egyfelvonásoshoz, a Hosszú búcsú-hoz.

A Film Színház Muzsika kritikusa, Illés Jenő, miután hosszan dicsérte a Hubay-darabot, a rendezést és a főszereplőket, így folytatja a lap 1959. évi 50. számában:

Tennessee Williams műve, a Hosszú búcsú nem kisebb rendezői-színészi feladat. A drámai tétel: egy család, egy világ, egy társadalom széthullása. Ádám Ottó itt is mestere a lélekrajznak, színpad és a figurák tökéletes együttjátszásával teremti meg a mű különös színpadi életét.

A kritkus szerint Williams darabja inkább széljegyzet egy drámához, vagy egy nagy dráma summázata, benne az író a múlt és jelen keverésével különös koncentrációt hoz létre.

Vergődő emberek Tennessee Williams hősei, akik élnek, járják a maguk útját, egyszercsak feltör belőlük a kétségbeesés, mint Myrából, aki ledobja magát a pamlagra és elsiratja egész életét. Csehovi hangulat ez, az író beleborzong az emberi értékek pusztulásába.

A színészi játékról sajnos keveset ír, de valószínűleg csak helyhiány miatt:

A színészek játéka ehhez mérhetően finom volt, gazdagon árnyalt. Gábor Miklós, Törőcsik Mari, Gobbi Hilda, Horváth Tivadar és Sztankai [sic] István a belső történések kifejezésében remekelt.

Végül íme egy ritka trió a színpadon: Gábor Miklós Törőcsik Marival és Sztankay Istvánnal:

Donna Diána - 1959

A spanyol dráma aranykorának – úgy tűnik – másodvonalbeli szerzője volt Augustín Moreto (1618–1669), pap és udvaronc IV. Fülöp madridi udvarában. Közönyt közönnyel című darabját a vonzóbb Donna Diána néven mutatta be a Madách Színház 1959 őszén Tolnay Klári és Gábor Miklós főszereplésével, Both Béla rendezésében.

A színház ekkor már nagy sikerrel játszotta Victor Hugo nagyromantikus drámáját, A királyasszony lovagját szintén e nagy párossal – talán ennek az előadásnak kerestek utódot és egyúttal újabb játéklehetőséget Gábor Miklós és Tolnay Klári ekkorra már tökéletesen összeszokott párosának.

Benyhe János így értékeli a szerzőt: Moreto talán nem versenyezhet kora legfényesebb neveivel, eszközei szerényebbek, de "szerény" művészetében felülmúlhatatlan (egy neves spanyol tudós a kor négy legjobb színdarabja közt említi a Donna Dianát); talán feltárt világok közt evez, de avatott hajós; talán szegénylegény, de titáni kalandor-zsenik közt; talán szürke eminenciás, de a spanyol irodalom aranyszázadában.

A Donna Diána témája rokona Moreto híresebb kortársa, Lope de Vega: Donna Juana, sőt A kertész kutyája című darabjainak, s a férfi-nő kapcsolat egyik alapszituációját bontja ki. Film Színház Muzsika 1959. évi 41. számában megjelent színikritikájában Hámori Ottó így foglalta össze cselekményét: Egy okos és kívánatos leány hiteti el itt önmagával és környezetével, hogy megveti a szerelmet s a szerelmes ifjú kénytelen azt színlelni, hogy ő még közönyösebb ... mígnem az ilyen játszmák elnyűhetetlen törvényei szerint a boldogság beköltözik Barcelona hercegének házába...

Az előadást értékelve Hámori Ottó azért megbírálja a darabválasztást – ne felejtsük el, 1959-ben vagyunk! – amikor így ír: Vajon igazi érdeme a színháznak, ha eltereli a figyelmet a kor izgató, életet faggató problémáiról? Csak zárójelben jegyzem meg, még ha 1959-ben más indokokból és talán muszáj is volt ezt írnia, vajon napjainkban mit szólna... Megrója a rendezőt is, hogy ha már ezt a darabot választották, miért nem hangolta az előadást ironikusabbá, korszerűbbé.

Középen Ladányi Ferenc

 Bár, ahogy a képeken elnézem Gábor Miklós arcát, az ő alakításából nem hinném, hogy hiányzott az irónia, de az előadás egészét illetően igaza lehet a kritikusnak, aki fenntartás nélkül csak a szereplőket dicséri:

A színészi játék sok mindenért kárpótol. Tolnay Klári finom és hajlékony színész alkata még arra is képes, hogy Diána mulatságos színeváltozásait az eltökélt közönytől a kétségbeesett szerelemkeresésig s a feloldódásig nyomon kövesse.

Gábor Miklósról pedig így ír:

Gábor Miklós rokonszenves Carlos, olykor sikeresen érzékelteti a megjátszott közöny mögött a riadalmat, hogy túlságosan jól játssza a hideg férfit. Valóban karaktert formál.

Az előadás harmadik főszereplője Ladányi Ferenc volt, egy furfangos szolgát személyesített meg. További szereplők: Gombos Katalin, Garics János, Zenthe Ferenc, Kelemen Éva és Ilosvay Katalin. A díszleteket Siki Emil tervezte.