Gábor Miklós a Színiakadémián 0.

 Az első Shakespeare - és egyúttal az első Bolond - szerep

 

Gábor Miklós a Színiakadémián címmel négy részes kis sorozatot készítettem még 2015-ben. Most eléje kell tennem egy részt, hogy időrendben legyen, ugyanis a folyamatosan gyarapodó Arcanum Adatbázis révén nemrég bukkantam első éves akadémiai vizsgaelőadásának két ismertetésére, kritikájára. A régi posztokat már nem számozom át, nehogy megakadjon valami a blog fogaskerekében, ezért kapja ez a rész a 0. sorszámot.

1939. áprilisában mutatták be vizsgaelőadásként Shakespeare: A vihar című színművét (utolsó darabját), amelyben az első éves Gábor Miklós Trinculo kis, de sok szempontból igencsak jelentős szerepét kapta. Trinculo ugyanis udvari bolond a milánói herceg udvarában - ő az a trónbitorló herceg, aki testvérét, Prosperót letaszította trónjáról és egy kis szigetre száműzte. Most, hajótörés következtében a herceg és társasága éppen erre a szigetre kerül. Persze tudjuk, a vihar is, ami ide sodorta őket, már Prospero bosszújának része volt.

Trinculo tehát udvari bolond. Terjedelmében kis szerep, egyetlen jelenete van, amikor részeges barátjával és Calibannal szövetkeznek Prospero ellen. De tudjuk, hogy ez a "foglalkozás" kiemelt jelentőségű Shakespeare életművében, hiszen a bolond az, aki büntetlenül kimondhatja az igazat. Gábor Miklós pályájának egészét tekintve is érdekes és sokatmondó, hogy Shakespeare egyik bolondjaként lépett először a világot jelentő deszkákra, hiszen később reveláció lesz mindkét alkalommal a Lear király Bolondjának szerepében vagy az Ahogy tetszik Jacques-jaként (bár ő hivatalosan nem "bolond", de karakterében mégis közel áll hozzá). 

 

Úgyhogy nézzük, mit tudhatunk meg oly sok év távlatából erről az előadásról és első Bolond-járól.

 

Először is itt egy kép, "akció" közben Calibannal (Rajczy Lajos) és a részeges Stephano csapossal (Nagy István). Ő az, akin az az idétlen fejfedő van 🌝

 

 

A fellelt két kritika alapján megpróbáltam rekonstruálni a szereposztást, ami néhány fontos ponton nem sikerült, például nem írták meg, ki volt Prospero. Amit lehet tudni:

Miranda: Fülöp Kató

Ferdinand: Benkő Gyula

Gonzalo: Galamb György

Caliban: Rajczy Lajos

Ariel: Kulcsár Irma

Trinculo: Gábor Miklós

Stephano: Nagy István

 

További szereplők: Várnai László, Vereczkei Zoltán, Tamás József, Gáti György, és csak vezetéknéven említett Kéry és Torday.

Rendezte: Nagy Adorján

Mindkét előkerült kritika megegyezik abban, hogy Rajczy Lajost említi az előadás legjobbjaként és nagyon melegen szólnak Gábor Miklósról, kis szerepét külön kiemelve. Ez annál is nagyobb dicséret lehet, hiszen azt meg sem írták, ki játszotta Prosperót...

Olvassuk őket! Az elsőt képben másolom ide, megjelent a Színházi Magazin 1939. évi 18. számában:

 

A Pesti Napló 1939. április 25-i számának (m) szignóval megjelent cikkének szövegét pedig ide gépelem. A kiemelés tőlem van🙂

Vasárnap délelőtt a Színiakadémia tartott vizsgaelőadást a Nemzeti Színházban. Nagy Adorján növendékei A vihar-t, Shakespeare vígjátékát adták elő. A mű (Babits fordításában) alkalmat adott annak bebizonyítására, hogy régen volt annyi tehetséges , már-már kész színész az Akadémián, mint amennyi az idei végzősök, de az elsőévesek és előkészítősök közt is található. Rajci Lajos, aki Calibánt játszotta, már mintha lassan túlnőne a vizsgaelőadásokon. Mesterének, Kiss Ferencnek hatása, amely már-már modorossá tette, A vihar-ban úgyszólván teljesen eltűnt és Rajci kitűnő egyéni alakítást nyújtott. A többi szerepekben Fülöp Kató, az emlékezetes Sasfiók-előadás hősnője mint Miranda, kissé passzívabb szerepében ismét elsőrendű volt. Kulcsár Irma (Ariel, légi szellem) megjelenésében nem éppen légies, de mozgásának frissesége, vidámsága feledteti ezt; ezenkívül igen szép énekhangja van, ami nem utolsó érdem. Várnai László, Tamás József, Gáti György, Vereckei Zoltán - egytől egyig kitűnőek voltak. Benkő Gyula ezúttal először jóval több volt, mint "szépfiú". Galamb György Gonzalo szerepében komoly tehetségről tett tanuságot. Trinculo bolondos szerepében nagyon szépen megállta helyét az elsőéves Gábor Miklós.

Végül itt vannak az színiakadémiai vizsgaelőadásokról megjelent korábbi posztok:

 

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

Gábor Miklós a Színiakadémián 4.

Aki egyben szeretné átfutni az egész minisorozatot, itt vannak az előző részek:

1. rész
2. rész
3. rész


Most pedig térjünk rá az utolsó, hatodik vizsgaelőadásra. Ez voltaképpen két darabot jelent, amelyet egy este mutattak be. Azaz, pontosabban egy délelőttön, ugyanis a színiakadémiai vizsgaelőadások akkoriban a Nemzeti Színház színpadán kerültek színpadra, általában vasárnap délelőtt fél 11-kor. Bár a Népszava recenzense délutánt ír... De nekünk ez már annyira nem fontos, mert nem késhetünk le róla :)

Molière és Rostand egy-egy vígjátékában vizsgáztak nyilvános előadás keretében szombaton délután a Nemzeti Színházban az Országos Színművészeti Akadémia növendékei. Molière "A kényeskedők" című egyfelvonásosát és Rostand "A regényesek" című háromfelvonásos vígjátékát adták, dicséretesen jó rendezésben, gyorsan pergő előadásban, kitűnő összejátszással. Mind a két darabban megint különösen kitűnt Naszódi Sándor, Galamb György, Gábor Miklós és Gáti György. 

Ezt a kritikarészletet egyszer régen már megmutattam, de akkor nem volt hozzá képem. Most van, több is, a Délibáb színházi hetilap 1940. 20 számából. Ebből megtudhatjuk, hogy a végzős hallgatók mellett a női főszerepet az elsőéves Nizsinszky Tamara játszotta. Ő Márkus Emília unokája volt, első házasságából született lánya, Pulszky Romola és a legendás balett táncos, Vaclav Nizsinszky színi pályára készülő lánya.

Itt a teljes újságoldal ...

... és mutatom külön a lényeget:

GM és Nizsinszky Tamara

A sorozat befejezéseként pedig egy tabló-szerű kép, ugyanerről az oldalról, kinagyítva: a végzős színiakadémisták és osztályfőnökük.

Felső sor:
Gábor Miklós, Galamb György, Lehotay Árpád tanár, Hangay Márta, Vereczkei Zoltán
Alsó sor:
Ilosvay Katalin, Naszódi Sándor, Bíró Anna

Gábor Miklós a Színiakadémián 3.

1939/40-ben járunk,  Gábor Miklós végzős hallgató...

Folytassuk az eddig megtalált hat színiakadémiai vizsgaelőadás képes áttekintését a negyedik és ötödik produkcióval (az első háromról ITT írtam).

Kis sorozatom első részében ugyan már szóltam a következő dupla előadásról, de most megteszem újra az időrend teljességének kedvéért.

1940 február vége – március eleje körül egy estén mutatták be Hugo von Hofmannstahl: A balga és a halál című drámai költeményét és Schöntan verses vígjátékát, melynek címe Arany asszony (Aranyasszony formában is emlegetik).

Ezt a Népszava írta 1940. március 2-án:

Az előadások hibátlanok, gyorsan gördülők voltak és megismertettek egynéhány sok reményre jogosító színészjelölttel. Mindkét darabban nagy szerepe volt Gábor Miklósnak, aki izmos tehetségnek mutatkozott s játékáért meleg tapsokat kapott.

Képet az Aranyasszonyból tudok mutatni, a Délibáb színházi hetilap 1940. 9. számából. Ebben "Péter legény" szerepét játszotta.

Ha jobban megnézzük, itt még elírták a keresztnevét. De hamarosan megtanulják :) 

Külön kinagyítva Romváry Gertruddal

Következett A heidelbergi diákélet, egy szintén akkor már régóta nagy népszerűségnek örvendő német vígjáték. Szerzője Wilhelm Meyer-Förster. A darabot többször is megfilmesítették, később amerikai operett, majd zenés film is készült belőle The Student Prince címmel (a nagykanizsai születésű Sigmund Romberg zenéjével).

Ebben Gábor Miklós egy igazi karakterszerepet, az idős Jüttner professzort játszotta. Így értékelte az előadást a Népszava kritikusa.

Külön is ideírom, ami nekünk a legfontosabb belőle:

Most is, mint a legutóbbi vizsgaelőadáson feltűnt Gábor Miklós alakítása egy öreg tanár szerepében: mértéktartó, jól beszélő, nagyon intelligens színésznek látszik.

Akárki is volt az "r"-rel jelzett recenzens, már ebben a korai pillanatban remekül "beletrafált" Gábor Miklós színészi egyéniségének jellemzésébe...

Itt egy kép, Naszódi Sándorral a Délibáb 1940. 19. számából. Úgy tűnik, egy rajongója már akkor akadt, aki ebben a példányban ceruzával körberajzolta a fejét :)

Az előadást június 25-én a rádió is közvetítette:

Még egy előadás van hátra, legközelebb folytatom!

Gábor Miklós a Színiakadémián 2.

Másfél éve írtam Gábor Miklósnak a színi pályára való felkészüléséről, a színművészeti akadémián eltöltött éveiről. Akkor úgy fejeztem be, hogy jó lenne a Délibáb című színházi képes folyóirat megfelelő régi számait is tanulmányozni ez ügyben, de talán majd egyszer...

Nos, ez az "egyszer" eljött, nemrégen két egész napot csücsültem a Szabó Ervin Könyvtár központi épületében és reggeltől estig a Délibáb számait lapozgattam. Találtam is több vizsgaelőadást, amelyekben Gábor Miklós szerepelt – igaz, csak képeket, minimális információkkal. Nem közölt a lap pontos szereposztást, semmilyen értékelést, kritikát, csak képriport-szerűen számolt be az előadásokról. Ráadásul, bár lefényképeztem a megfelelő oldalakat, a képek nem sikerültek túl jól. Egyrészt, mert ezek az újságokat féléves, ritkábban negyedéves vaskos kötetekbe kötötték, s emiatt bizony a lapoknak a gerinc felőli oldala nagyon rosszul látszik a képeken. Egy fokkal jobbak lehettek volna szkenneléssel, de csak egy fokkal, mert maguk a képek élesebbek lennének, de a belső oldalaik úgy is eldeformálódtak volna. 

Hát mindegy, ezzel kell beérnünk.

Az előző alkalommal két vizsgaelőadásról tudtam szót ejteni, a Délibáb-számok átnézése után viszont ma már összesen hat olyan előadást tudok regisztrálni, amelyekben Gábor Miklós játszott. Sajnos, nagyrészt nem tudom, hogy milyen szerepeket, mert maguk a darabok is jórészt ismeretlenek Mindenesetre amit eddig sikerült kiderítenem, azt most itt elkezdem összefoglalni és a képeket is megmutatom.

A megtalált első vizsgaelőadásról 1939. évi 51. számában adott hírt a Délibáb, tehát valamikor karácsony előtt mutathatták be. Ez Henry Kistemaeckers: Az ösztön című drámája volt. A flamand szerző darabját Ábrányi Emil fordításában 1906-ban játszotta Magyarországon először a Nemzeti Színház Márkus Emília és Ódry Árpád főszereplésével. Szerelmi háromszög történet, féltékenységi dráma, amelyben egy orvos végül is megmenti felesége halálosan megsebesült szeretőjének életét. Az 1939-es színiakadémiai vizsgaelőadás szereplői voltak Gábor Miklóson kívül: Romváry Gertrud, Naszódy Sándor, Gáti György, Hangay Márta, Hegedűs Éva  – ám, hogy Gábor Miklós melyik szerepet játszotta, egyelőre nem állapítható meg.

Nézzük a képeket, először a teljes újságoldalt, utána Gábor Miklóst és partnerét, kinagyítva:

GM, Romváry Gertrúd

Következett Gárdonyi Géza: Falusi verebek című színdarabjának előadása, melyről 1939. évi 52. számában közölt képeket a Délibáb; tehát ez is december körül kerülhetett színpadra. Magát a darabot most is a Nemzeti Színház repertoárjából vették, ott volt az ősbemutató 1909-ben és játszották 1927-ben is. A képek alapján úgy sejtem, Gábor Miklós a "Kapitány" kisebb szerepét játszotta. Akit érdekel a darab, ITT elolvashatja. 

Képek:

GM, Hegedűs Éva Vereczkey Zoltán, Ilosvay Katalin, Szakáts István

1940. január-február körül mutathatták be vizsgaelőadásként Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját. Ez már ismerősebb számunkra. Gábor Miklós a kép szerint a Mircse nevű cigányprímást játszotta benne, ami egy kicsi karakterszerep. Viszont könnyen lehet, hogy ennek alapján kapta meg korai filmszerepét, Peti cigányt az 1941-ben bemutatott, Szigligeti Ede népszínművéből készült "A cigány" című filmben.

Naszódy Sándor, Sallay Kornélia, GM

Legközelebb innét folytatjuk, még három színiakadémiai vizsgaelőadás van hátra.

Gábor Miklós a Színiakadémián 1.

Gábor Miklóst 1937-ben vették fel az akkori Színiakadémiára. A régi, három éves színészképzőt végezte el, 1940-ben kapta meg diplomáját. Tanárai közül a legkedvesebb a színpadtól addigra már visszavonult Hettyey Aranka volt számára. Mint négy évtized múlva Dalos Lászlónak egy, élete és pályája derűs momentumait kutató beszélgetésben elmesélte, tőle kapták a legtöbb vidám órát. Mert elkomoruló, sötét évek voltak ezek, de ő és évfolyamtársai művészpályára készülő, akkor még naiv fiatalok...

Hettyey Aranka, még mint a Nemzeti Színház tagja

Mesélt még egy kis sztorit Gál Gyuláról, aki szintén tanára volt:

Film Színház Muzsika 1981. 52.

...get nevettünk - így fejeződött be a mondat.

Évfolyamtársai voltak: Almásy Judit, Bíró Anna, Galamb György, Gáti György, Gáts Éva, Hangai Márta, Hegedűs Éva, Ilosvay Katalin, Naszódi Sándor, Romváry Gertrúd, Sallay Kornélia, Vereczkey Zoltán.

Ilosvay Katalinnal itt még valószínűleg színinövendékek voltak

Ráakadtam néhány akadémiai vizsgaelőadás visszhangjára. Nem túl hosszú kritikák ezek, de így visszamenőleg különösen érdekesek. A kiemelések - szokás szerint - tőlem származnak :)

A Népszava írta 1940. március 2-án:

Az Országos Színművészeti Akadémia vasárnap délelőtt ismét nyilvános előadásban mutatta meg oktatásának eredményeit, a végző növendékek haladását és színpadi készségét. A Nemzeti Színházban tartott előadáson Hofmannstahl "A balga és a halál" című drámai költeményét és Schöntan negyven esztendővel ezelőtt annyira népszerű "Az arany asszony" című verses vígjátékát (Makai Emil még mindig annyira friss fordításában) mutatták be Hettyey Aranka tanár rendezésében. Az előadások hibátlanok, gyorsan gördülők voltak és megismertettek egynéhány sok reményre jogosító színészjelölttel. Mindkét darabban nagy szerepe volt Gábor Miklósnak, aki izmos tehetségnek mutatkozott s játékáért meleg tapsokat kapott.

A Film Színház Irodalom című hetilapban az akkoriban kritikusként mindenható Egyed Zoltán így vélekedett a verses vígjáték előadásáról:

Gábor Miklós Péter legény szerepében tűnt fel. Az ember szinte fel sem tételezné azt a nyugalmat, magabiztosságot és öntudatot, amelyet például ez a fiatal drámai hősjelölt tanúsított. Tehetséges. 

Még egy említés a Népszavából, 1940. május 5-én:

Molière és Rostand egy-egy vígjátékában vizsgáztak nyilvános előadás keretében szombaton délután a Nemzeti Színházban az Országos Színművészeti Akadémia növendékei. Molière "A kényeskedők" című egyfelvonásosát és Rostand "A regényesek" című háromfelvonásos vígjátékát adták, dicséretesen jó rendezésben, gyorsan pergő előadásban, kitűnő összejátszással. Mind a két darabban megint különösen kitűnt Naszódi Sándor, Galamb György, Gábor Miklós és Gáti György. 

Nagy szükségem lenne a Délibáb című korabeli színházi lap tanulmányozására, biztosan van abban is több említés, talán még kép is erről az időszakról, de majd egyszer... 

Olvasóbarát?

Ez a kis írás most nem kifejezetten Gábor Miklósról szól, viszont olyan tapasztalatokat mond el, amelyeket az ő pályája kutatása közben szereztem.

Szerencsére könyvtárunk, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár nagyon jó könyv- és folyóirat-állománnyal rendelkezik. De nincsenek meg a régi, 1957 előtti színházi újságok. Viszont kezdtek nekem nagyon hiányozni, miután Gábor Miklós pályájának ez a része, különösen a legeleje, még a 30-as évek végétől, illetve 1945-től 1957-ig meglehetősen feldolgozatlan.

Ezért mintegy próba-szerűen felruccantam Budapestre a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, majd a következő héten nemzeti könyvtárunkba, az Országos Széchényi Könyvtárba, miután a Szabó Ervin-ben sem teljes az anyag.

Természetesen mindkét könyvtárban jártam már különböző összejöveteleken, értekezleteken. Ám most olvasóként érkeztem, és mondhatom, nagyon kíváncsi voltam, hogy ebben a minőségben milyen az élet ezekben a nagykönyvtárakban.

Sok pozitív tapasztalatot szereztem. Mindkét könyvtárban, hatalmas állományuk ellenére alig tíz percen belül megkaptam a kért folyóiratokat, és ez nagyon nagy dolog. Mindkét könyvtárban az az igazi könyvtári légkör vett körül, amit én annyira hiányolok a mi kanizsai könyvtárunknál. Talán egy kicsit túlzottnak találtam a biztonsági megoldásokat: bemenni mindkét könyvtárba csak a kézben tartott olvasójeggyel lehet, annak vonalkódját kell használni a beléptető kapunál. Mindkét könyvtárban ezen a fontos ponton biztonsági őrök állnak és tényleg ugrásra készen kísérik figyelemmel a forgalmat. A Széchényi Könyvtárban a saját jegyzeteimet, tollat, stb. csak egy átlátszó műanyag szatyorban vihettem be az olvasói terekbe. Van még más apróbb előírás, ezeket most nem részletezem. De végül is nem zavaróak és az ember különösen könyvtáros fejjel megérti, hogy szükség lehet rájuk.

Amiért egyáltalán szót ejtek ezekről a dolgokról, az most következik. Ugyanis mindkét könyvtárban csak pénzért szabad a magammal vitt digitális fényképezőgéppel – vaku nélkül – felvételeket készíteni. Ez az összeg a Szabó Ervin Könyvtárban napi 700 Ft, míg a Széchényi Könyvtárban 1300 Ft, amiért egy alkalommal maximum 40 felvételt készíthetek.

Be kell vallanom, ez a rendelkezés erősen felháborított.

Ugyanis:

Nem használom a könyvtár berendezéseit. Nem fogyasztok vele papírt, festéket, a fénymásoló működéséhez szükséges energiát és nem is amortizálom ezeket a berendezéseket. Nem veszem hozzá igénybe könyvtári dolgozó munkaidejét, munkaerejét. Saját készüléket használok, saját energiával. A fényképezéssel egyúttal kímélem is a dokumentumot, mert nem kell azt kifeszített gerinccel rászorítani a fénymásolóra. Ez nem is tett volna jót azoknak a régi újságoknak, amiket olvastam. Sőt, ha én könyvtáros vagyok, nem is engedélyeztem volna a sérült, törékennyé vált újságoldalakról fénymásolat készítését.

Ha már beiratkozott olvasóként külön nem kell fizetni a folyóiratok kikéréséért, akkor teljesen mindegy, hogy csak olvasom-e őket és közben jegyzetelek, vagy a szükséges oldalaknál –– elkattintok néhány képet. Én fényképezni ugyanis jegyzetelés helyett szoktam, sokkal gyorsabb és hitelesebb, mint ha órák hosszat írogatok. Főleg, ha az ember vidékről csak az ilyen kutatás kedvéért utazik fel szép fővárosunkba, akkor ez nagyon megdrágítja az ott-létet, hiszen a közlekedés sem olcsó. Olyan minőségű képeket úgysem tud az ember saját fényképezéssel csinálni, amiket például egy kiadványban fel tudna használni illusztrációként. Ráadásul ez az intézkedés a könyvtár szempontjából sem jó, mert sokszoros ideig veszem igénybe a folyóiratokat és tovább foglalok olvasótermi ülőhelyet.

Természetesen más lenne a helyzet, ha muzeális értékű dokumentumról lenne szó, mondjuk egy Liszt-kéziratról.  Bár azt hiszem, sima olvasójegyre azt meg sem kaphatnám, csak ha igazolt kutató lennék, és ez így van jól. Nyilván határtalan felelősség ilyen nemzeti kincseket őrizni és közben kutatásra is hozzáférhetővé tenni. De egy, a XX. század közepén megjelent hetilap esetében nem igazán látom be ennek az intézkedésnek a jogosultságát.                                                 

Mindezek miatt szerintem ha van nem-olvasóbarát rendelkezés, hát ez alaposan az. Könyvtárosként annak idején én is átéltem, és azóta is tudomásom van a kulturális költségvetés folyamatos és egyre drasztikusabb csökkentéséről, tudom, hogy a könyvtáraknak bevételeket kell produkálniuk. Ám ilyesmiért pénzt kérni, ez egyszerűen abszurd. Ilyen alapon kérhetnének térítési díjat azért is, ha jegyzetelni merészelek...

De hogy ne ilyen felháborodott szájízzel fejezzem be, itt van az, amit a Film Színház Irodalom című hetilap 1940. 10. számában találtam. Egyed Zoltán, a lap főszerkesztője írt hosszú cikket a színművészeti akadémisták Aranyasszony című vizsgaelőadásáról.

Szerencsére az ilyen adatok, mondatok megtalálása, majd később a mozaikkockák összeállása az előbb ecsetelt intézkedés ellenére is visszaadja az embernek a kutatás, felfedezés örömét:

Gábor Miklós Péter legény szerepében tűnt fel. Az ember szinte fel sem tételezné azt a nyugalmat, magabiztosságot és öntudatot, amelyet például ez a fiatal drámai hősjelölt tanúsított. Tehetséges.

Szerintem ez lehet az első kritika, ami Gábor Miklósról megjelent. Még nem volt egészen huszonegy éves...