2020. február 24., hétfő

Gábor Miklós szabadtéren 9.1

TELL VILMOS

Lassan öt éve, hogy hosszú sorozatban követjük Gábor Miklós nyári, szabadtéri előadásait. Az 1948-as Szentivánéji álomtól Az ember tragédiáján és a Hamleten, sőt, egy amerikai musicalen keresztül most jutunk el az utolsó nyári szegedi bemutatóig. Ma ezt az előadást, Schiller Tell Vilmosát szemléljük meg közelebbről.



A címszereplő Trokán Péter. Népszava 1981. 08. 12.


Előtte az adatok:
Premier: 1981. augusztus 8., utána még két alkalommal került színpadra. Rendezte Ruszt József. Díszlet: Csikós Attila, jelmez Piros Sándor.

A főbb szereplők:

Tell Vilmos Trokán Péter, Hermann Gessler Balázsovits Lajos, Werner von Attinghausen Gábor Miklós, Ulrik von Rudenz Balkay Géza, Walter Fürst Ferenczy Csongor, Werner Stauffacher Horváth Sándor, Konrad Baumgarten Hetényi Pál, Arnold von Melchtal Farády István, Itel Reding Kovács János, Kuoni, a pásztor Safranek Károly, Werni, a vadász Mihály Pál, Ruodi, a halász Tolnai Miklós, Johannes Parricida Fonyó István, Walter Mertz Tibor, Hedvig, Tell felesége Almási Éva, Berta von Bruneck Tóth Éva, Gertrud Vass Éva 

Áttanulmányozva a Tell-előadás mintegy tíz hozzáférhető sajtóvisszhangját, belőlük egy meglehetősen felemás, azon belül is inkább kudarcos végeredmény bontakozik ki.



Pedig Ruszt Józsefet addigi pályája szinte predesztinálta a Tell megrendezésére, ahogy Tarján Tamás összefoglalta a Népszava 1981. augusztus 12-i számában:


Esztendők óta sejteni lehetett, hogy Ruszt József előbb- utóbb nekigyürkőzik a Tell Vilmos megrendezésének — hiszen jó egy évtizede már, hogy elsősorban a hatalom és a szabadság kérdései izgatják őt, s ehhez a mű nemes matériát kínál. Ruszt 1974-ben éppen egy Schiller-drámával, a Don Carlos-szal jutott pályája addig talán legmagasabb csúcsára, szinte természetes tehát, hogy most — néhány Shakespeare-dráma színpadra állítása, egy felemás Shelley-rendezés és hol sikeres, hol balszerencsés egyéb „kirándulások” után — visszatért a nagy német író másik művéhez. S épp a Szegedi Szabadtéri Színpadon, amelynek tágassága alkalmas teret ígért a monumentális darabhoz.



Maga a rendező a próbák megkezdésekor így nyilatkozott a Délmagyarország 1981. augusztus 2-i számában:



Széles ívű, egyszerű cselekménye, fő vonalainak áttekinthetősége teszi alkalmassá erre a színpadra. Története tulajdonképpen naiv, szívhez szóló népdráma, melynek a köztudatban mitológiája van, s az irodalomban kevésbé járatosak számára sem ismeretlen. Egyebet ne említsek, figurái közkézen forognak a magyar kártyán.. És természetesen szempontunk volt, hogy a Tell legalább két évtizede nem ment Magyarországon.


Délmagyarország 1981. 08. 08.


Gábor Miklós, Ruszt kecskeméti Don Carlosának Fülöp királya is derűlátó volt a próbák megkezdésekor. A Délmagyarország munkatársa beszélgetett vele:

... éppen egy Schiller-darab, a Don Carlos volt az, amelyben először szerepeltem Ruszt-előadásban. Akkor találkoztunk először, s azonnal feltűnt, mennyire meg tudja teremteni az egységet zenei és látványeffektusok között, mennyire képes egyesíteni mindezt a színészek mai, teljesen modern játékstílusával. [...] Véleményem szerint Rusztnak éppen a schilleri romantikához van különleges érzéke: a színészi munkán keresztül roppant eredményesen valósítja meg igen eredeti felfogását. Úgy, hogy egyszerre teszi "naivvá" , egyben friss alaphangúvá a Schiller-drámákat. Shakespeare mellett Schiller az, aki Rusztnak éppen ezért a legjobban megfelel. Biztos vagyok benne, hogy a szabadtérin mindez fokozottabban érvényesül. 
... Köztudott, hogy szabadtéri színpadon a színészi munka mindig "nagyvonalúbbá" lesz, nem annyira bensőséges, mint a kőszínházban, tehát egészen másfajta technikát követel. Nagy könnyebbség viszont, hogy olyan társaság gyűlt össze a Tell előadásaira, akiket régi barátság fűz össze, sok közös emlék, jó ismeretségek.

Saját szerepét, Attinghausent így jellemezte:

Ő az, akinek funkciója kiegészíti és felerősíti Tell Vilmosét.

A szereplőgárdában Vass Éva nevét is olvashattuk, aki az egyik szabadságharcos önfeláldozó feleségét játszotta:

Kis szerep az enyém valójában, de nagyon szép. Gertrud Stauffacher felesége azt a társat testesíti meg, aki férje eszméi mellett teljes emberséggel áll, ebben látja hivatását. Megható, felemelő figura. 

Legközelebb a kritikai visszhangokkal folytatjuk.