Kortársak: Záray Márta

Meglepő, de volt személyes kapcsolat Gábor Miklós és a magyar könnyűzenei élet nagyasszonya, Záray Márta között - még egészen ifjú korukban.

 

A fiatal Záray Márta (slagermuzeum.network.hu)

 

A tatabányai bányászcsaládból származó tehetséges leendő táncdalénekesnő egyik bátyja, az általa különösen nagyon szeretett, Pubinak becézett Géza 1943-ban bevonult katonának, s együtt katonáskodott Gábor Miklóssal. Ekkor Márta már az Országos Színészképző Egyesület színiiskolájának növendéke volt - 1942 és 1946 között tanult ott. Gábor Miklós, aki 1940-ben végezte el a Színiakadémiát, 1941-ben bemutatott első három filmje után már kezdett ismert lenni, s a színi/énekes pályára készülő Mártának már ekkor kedvence lett. Testvére révén pedig találkozott is vele. Önéletrajzi könyvében elmesél egy esetet, melynek harmadik szereplője testvére Némay Zoltán nevű főnöke. Zoltán udvarolni próbált Mártának, aki rendkívül nagyképűnek találta őt, nem vette komolyan, de azért kacér leányzóként gyakran incselkedett vele és szinte provokálta őt. Márta bátyja Sárszentmihályon volt katona, ahol jóban lett a helyi földesúrral. Szterényi báróék sok karitatív munkát végeztek, a frontra induló katonáknak gyűjtöttek ruházatot és élelmet, s búcsúztatásukra műsoros esteket szerveztek. Ebbe Záray Géza, majd a báróék meghívására Márta is bekapcsolódott. 

Most már tudjuk a kissé szövevényes alapszituációt, adjuk át a szót Mártának. Szavait Sárdi Enikő jegyezte le a Nekünk találkozni kellett című, Záray Mártáról és Vámosi Jánosról szóló könyvében:

Egyszer Tácon volt az egyik frontra induló csapat búcsúztatása, Gézával oda is elmentünk fellépni, a szokásos módon énekeltünk, táncoltunk, műsort készítettünk. Némay Zoli tudomást szerzett a fellépésről és rögtön felajánlotta, hogy majd ő elvisz minket. Tudtam, hogy megint kezdődik az incselkedés, így hát mi mást válaszolhattam volna, mint hogy én sajnos csak négylovas hintóval vagyok hajlandó utazni. Gondoltam nem árt, ha megjátszom kicsit a művésznőt. Zoli erre jó pipa lett, de azért megszerezte, amit kértem. Felszálltunk és elindultunk. Ahogy mentünk, egyszer csak egy katonára lettünk figyelmesek az út szélén. Pubi hátulról is felismerte, Gábor Miklós volt. Nagyon megörültem és azonnal szóltam Zolinak, hogy álljon meg, mert itt megy Miklós. Zoli azonban megmakacsolta magát, és közölte, hogy ő ugyan nem áll meg, esze ágában sincs felvenni, mert Miklósnak nincs rangja. Hallatlan! Sose jutott eszembe, hogy ennek alapján elítéljek valakit, akkor ez az ember hogy veszi a bátorságot hozzá? Mit tudtam én politikáról, közéletről, érdekekről, hogy őszinte legyek, ez engem sosem érdekelt. Szóval nagyon mérges lettem és közöltem Zolival, hogy márpedig nekem ettől az embertől van dedikált fényképem, és vegye tudomásul, hogy Miklós az [színi]akadémiára járt, én meg az egyesületi színiiskolába, és ha nem áll meg és nem veszi fel, akkor én leszállok, mit leszállok, leugrok a hintóról. Meg kellett állnia felvenni Gábor Miklóst, aki Zolival ellentétben nagyon tetszett nekem. Aznap a szokásosnál is nagyobb sikert arattunk, Miklós jelenléte engem centikkel emelt a föld fölé, egészen megtáltosodtam, Zoltán ezek után végképp nem érdekelt.

Márta bátyját Gábor Miklós maga is említi egy alkalommal Kicsi-világ-háború című könyvecskéjében. Az időpont valamikor 1944 október vége/november eleje, már a Szálasi hatalomátvétel után, kint a fronton, valahol Ukrajnában:

És zuhogó esőben ismét útrakelünk, koromfekete éjszakában, a völgy harsog a mindenfelől lezúduló víztől. Megint lőszert cipelünk, csuromvizes kezem sajog, térdig egy vízzel telt árokba csúszom, és kiderül, hogy az egész nem ér, tovább. Zárai Pubi és egy tizedes elvesztek a felderítőben.

Talán tényleg ekkor történhetett, hogy Márta bátyja hadifogságba esett. Az énekesnő könyvében részletesen elmesélte sorsát, miszerint egy kijevi fogolytáborba került, ahol fakitermelésen dolgoztatták. Ott halt meg, agyonnyomta egy teherautóról ráesett fatörzs.

Miután a Záray-Vámosi házaspár elhunyt, készült egy riportfilm hagyatékuk sorsáról. Itt megnézhetjük:

 

 

 

Ebben látszik, 1 perc 3 másodpercnél egy fénykép-gyűjtemény, amelyben ott van Gábor Miklósnak egy 1962/64 körül készült szép műtermi fényképe, amit kimásolva külön is megmutatok:

 

 

Úgyhogy Márta bizonyosan nagyon szerethette és tisztelhette őt, ha kedves fényképei között élete végéig megőrizte...

Itt pedig külön az a bizonyos fénykép, ami főiskolás korában a bloggernek is az íróasztalát díszítette :)

 

 

 

 

Gábor Miklós, az író 2.

A múltkori bevezető után ma Gábor Miklós önálló könyveit kezdem sorban megmutatni, megjelenésük ideje szerint. Rögzítem a legfontosabb könyvészeti adatokat, idemásolom a borítókat és begépelem a fülszövegeket. Hogy ne legyen egyszerre túl sok az olvasnivaló, az anyagot két részre bontom, így a későbbi kötetek legközelebb következnek.

1963

TOLLAL
Naplójegyzetek
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963. 295 oldal, 24 tábla (fekete-fehér fotók)
A borítón Gábor Miklós egyik grafikája Hamletről:

Fülszöveg:

"Ezeknek a jegyzeteknek főszereplője tulajdonképpen Shakespeare, életem egyik legnagyobb, legállandóbb élménye. Ő mutatta meg nekem legvilágosabban, mit jelenthet a művészet egy ember - általában az emberek életében" - írja Gábor Miklós mintegy összefoglalásnak és bevezetőnek. Valóban, ezeknek a naplójegyzeteknek a vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.

1968

TOLLAL
Naplójegyzetek
2. átdolgozott és bővített kiadás
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1968. 326 oldal, fekete-fehér fotókkal
A borítón ugyanaz a grafika, mint az első kiadásban
 
Fülszöveg:

A Tollal első kiadása méltán aratott sikert. A második, bővített kiadás pedig azoknak az érdeklődésére is számíthat, akik az elsőt olvasták: a Hamlet kapcsán felmerülő gondolatok, emlékek, megfigyelések egy teljesen új fejezettel gazdagították a könyvet. E fejezet fő témája a modern színház, a modern művészet; gondolatok és élmények, viták és jellemzések követik egymást, tűnődően, kihívóan, szorongással és felelősségérzettel.

E naplójegyzetek vezércsillaga Shakespeare: de benne, alakjain keresztül a színészi felkészülés legrejtettebb, legismeretlenebb pillanatait leshetjük meg, a küzdelmet a szereppel, a személyes élmény és lelkiállapot átalakulását művészetté, azt a mély és eleven kapcsolatot, ami a színészt az általa megformált alakhoz köti. Vallomásnak is nevezhetnénk ezt a könyvet, amelyben egy kiváló színész maszk nélkül lép elénk, és nyugtalan elemzőkészségével, gondolatainak pontos és érzékletes megfogalmazásával nem is a kulisszák mögé visz bennünket, hanem a színművészet igazi műhelyébe: a színész gondolatai és érzései közé.

1972

A SZÍNÉSZ ÁRNYÉKA
Gábor Miklós műhelyében
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1972. 316 oldal, 16 tábla (fekete-fehér fotók)
Megjelent a Műhely című sorozatban

Fülszöveg 1.

A nagy szerep magába zárja a színészt: ha Gábor Miklósra gondolunk, a Hamletre gondolunk. Pedig a Hamlet csak egyik csúcspontja ennek a színészi pályának. Hiszen Gábor nem egyoldalúan tragikus színész. Remek, felszabadult komédiázó kedvvel játszott a legkülönbözőbb fajsúlyú vígjátékokban is Eduardo De Filippo Vannak még kísértetek című burleszkjétől Szerb Antal Ex-én, és Molnár Ferenc egyfelvonásosain át a fanyar Shaw-alakításokig és az Ahogy tetszik már-már tragikus méla Jacques-jáig. Sőt éppen a komédiázó kedv varázsolta sokarcúvá, dinamikusan feszültté Hamletjét és a többi Hamlet-szabású szerepet. Gábor Miklós majdnem mindig olyan hősöket alakít, akiknek létét szertefeszítik az ellentétes indulatok, akik a diadalmas jókedvből szempillantás alatt hullanak a legmélyebb kétségbeesésbe. Az elkeseredett szenvedélyt hűvös úriember-külsővel takaró Metellust Füst Milán Catullus-ából, a finom, hideg, csak belülről lobogó Robespierre-t Büchner klasszikus tragédiájából, a Danton halálá-ból. És a nagy királyok sorát, akiknek alakjához "a hatalmas, szörnyűséges hozzátartozik", de a magány is, a fenség magánya és a zsarnok magánya, a fenség szédülete, a zuhanás szédülete, bukás "akár a semmibe": Richárdot, Oidipuszt és Henriket. Meg azt, aki királyoknál bőkezűbben dobja oda a nihilnek az egész világot és saját magát, az önpusztítás iszonyú szentjét, Kis Jánost, korunk Oszlopos Simeonját.

Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1954 óta a Madách Színház művésze. Jelentősebb szerepei, a fent említetteken kívül: Hlesztakov (Gogol: A revizor), Trench (Shaw: Szerelmi házasság), Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem), Ruy Blas (Hugo: A királyasszony lovagja), Musset: Lorenzaccio, Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), George (Albee: Nem félünk a farkastól). Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. Első könyve, a Tollal 1963-ban jelent meg. 

Fülszöveg 2.

"Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az 'úgy teszek, mintha': ez teszi a színjátszást filozófiává."

A tömören megfogalmazott színészparadoxon - minden művészet alapvető paradoxona - kulcsmondat Gábor Miklós könyvében. De könyvének mégsem a maszk a témája, nem is a színészet. Gábor Miklós kötetlenül és közvetlenül, tárgyi meghatározók nélkül önmagáról vall. A személyiségnek arról a mélyrétegéről, ahol drámaian összecsapnak emberi adottságok és külső élmények, hogy az összecsapásból kiforrjon, kisugározzon mindaz, amit az ember a világnak adhat: gondolat, érzés, tett - és alakítás. A léleknek ebben a mélységében az események csak jelképek. Különleges önéletrajzában Gábor Miklós zárójelbe teszi a történést és az időt; A színész árnyéka egyetlen lírai vallomás. Egyanyagú: legszemélyesebb részletei is a színészetre vonatkoznak, és a tárgyilagos szerepelemzésekben is érezni a kegyetlen kitárulkozást. Hiszen ugyanarra - a teljes azonosulás és a kívülálló figyelem együttes jelenlétére - van szüksége írónak és színésznek, ha játszik. ha szerepeiről ír, ha megfigyeléseit rögzíti vagy önmagáról szól. Önmagáról; az előadás után, letéve a színpadi királyok koronáját, a színpad magányából visszazárkózik naplója magányába, hogy az írás erejénél fogva ismét vérrel töltse meg, akinek a színpadi hősök elszívták húsát és vérét: a színész árnyékát - önmagát.

1976

KICSI-VILÁG-HÁBORÚ
Napló, huszonöt évesen
Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976. 171 oldal. A szerző rajzaival

Fülszöveg 1.

Gábor Miklóst nem elégítette ki, hogy színész. Meg akarta mutatni "a színész árnyékát" is: önmagát, aki testét, mimikáját, szenvedélyeit, mindazt, ami látszik, szerepeinek adta oda. Az esszéista megfeleléseket keres tárgya és szubjektuma között; kinek lehet jobb esélye erre, mint a színész-esszéistának, aki a maga alakította szerepeket elemezheti. Gábor Miklós izgalmasan okos szereptanulmányai intim közlendőit takarják, a mellékesnek látszó személyes megjegyzésekben viszont színpadi vérrokonairól, Hamletről, Büchner Robespierre-jéről, Sarkadi Kis Jánosáról mond gondolatpattintó igazságokat. A színészet az író Gábor Miklós számára elsősorban téma, közvetítő anyag; mint színész megtehette, hogy áttételek nélkül szóljon önmagáról, és naplójegyzeteivel bevilágítsa a léleknek azokat a tájait is, amelyeket hivatásos író, prózában, csak képzelt alakjai lelkébe plántálva mutathat meg.

Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1964-től a Madách Színház tagja. Jelentősebb szerepei: Jago, Romeo, Hamlet, III. Richárd, Moliere Don Juanja, Alceste-je, Gogol Hlesztakovja, Musset Lorenzacció-ja, Brecht Bicska Maxi-ja, Füst Milán IV. Henrik-e, Metellus-a, Sarkadi Sebők Zoltán-ja, Kis János-a. Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. A kecskeméti Katona József Színház tagja; itt Schiller Don Carlos-ának Fülöp királyát, Racine Bereniké-jének Antiochusát játszotta. Művei: Tollal, 1963, 1968, A színész árnyéka, 1972; Fejegyzések Alceste-ről, 1975

Fülszöveg 2.

A második világháborúról könyvtárnyi könyvet írtak magyarul is. Megírták a háborúba hajszolt ország tragédiáját, a doni front és a táborok szenvedéseit. Megírták a partizánokat, az ellenállókat és a katonát, aki tapasztalatai súlya alatt szembefordul a fasizmussal. De nem írták meg a sokakat, a háború muszáj-katonáit, akik meggyőződésük, akaratuk ellenére tehetetlenül sodródtak a bomló seregek zűrzavarában.

    A kezdő színész 1944 kora őszén kerül ki a frontra. Mint katonáskodásra kényszerített művész a németeket érzi ellenségének, a szovjet csapatokat reménybeli felszabadítónak, ám szégyenkezve vallja be, hogy nem gyűlöli annyira a németeket, mint amennyire fél tőlük; és ahhoz képest, hogy elvben az ő oldalukon áll, eléggé fél az oroszoktól is. Meglepetten kell tapasztalnia, hogy a háború gyakorlatában az elvek szolgálata távolról sem olyan egyszerű, ahogy a naplóírás magányában elgondolta. A második világháború entellektüel-Svejkjeként téblábol a frontok között, nőkről képzeleg és önmagát analizálja. Helyzete kivételes, hiszen nyilván kevesen voltak, akik ilyen gonddal és ennyire kívülről szemlélték önmagukat még életveszélyben is. De amit átélt, azt vele együtt élték át társai, az akkori huszonévesek, mai középkorúak. Így az eseményekkel egyidőben írt (utólag csak tömörített és kommentált) napló egy kicsit Magyarország furcsa háborújának és a történlembe sodródott ifjúságnak a regénye lett.

Gábor Miklós utazásai 2.

Azon gondolkodtam, hogy a mai bejegyzés címében az UTAZÁSAI szót idézőjelbe kellene tennem. Ugyanis Gábor Miklós front-tapasztalatairól szeretnék írni Kicsi-világ-háború című könyve segítségével, és hát egy ilyen "muszáj"-utazás-sorozatot nem is biztos, hogy bele kellene foglalnom a témába. Éppen ezen tűnődtem, közben forgatva a kötetecskét, amikor a következő mondatokba botlottam, amiket Gábor Miklós valahol Ungvár környékén írt a naplójába még "a nagy utazás" elején:

Mint egy kirándulás, olyan ez, ki gondol rá, hogy hova megyünk? Boldog vagyok, hisz mindig otthon ülő voltam, a megszokás embere. Időnként azért itt is elmerülök az álmodozásba, mint hüvelykujjam dudlizásába gyerekkoromban: a ruszin falvak gerendaházai Tom Mixre [gyerekkorának cowboy-filmsztárja volt, K. K.] emlékeztetnek [...]

A ruha itt nem jelmez...

Ezek szerint háborús helyváltoztatásait nyugodtan besorolhatom az "utazásai" címszó alá (is)... Persze a fenti sorokat akkor vetette papírra, amikor a menetelésen kívül más különösebb még nem történt a csapatával és az időjárás sem fordult még téliesre. Így megfigyelhette környezetét, amelyről a könyv folyamán érzékletes leírásokat is ad.

Még egy idézet 10 oldallal később és bizonyosan jó néhány kilométerrel odébb:

Fújja a szél a port. Látni a Kárpátokat. Elmegyünk egy keresztút mellett: ezen gyorsan hazajutnánk! Tábla: Wysocki-Wiz. Leégett házak - egyesek szerint partizánok égették fel a falut, mások szerint repülők. [...] Katonák szénát szednek. A felhős ég gyönyörű. Egy dombtetőről végiglátni az alkonyaton, szerte a dombokon és hegyeken, erdőkön és búzaföldeken, és felettünk a felhős ég fojtottan piros. Ott, a dombtetőn egy pillanatra megint elkap a boldog csatangolás érzése, hogy látom ezt, hogy éjjel-nappal itt barangolhatok lovaink társaságában ezen a földön. És e boldogság hiábavaló.

Keresgéltem a Wysocki-Wiz nevű falut a neten, mindenféle helyesírás szerint, de nem találtam...

A leírások mellett Gábor Miklós fényképeken - méghozzá színes fényképeken! - is megörökített sok helyszínt. A színes filmtekercseket biztosan itthonról vitte magával, de meglepő, hogy már akkoriban lehetett nálunk ilyent kapni - és hogy egyáltalán eszébe jutott a frontra fényképezőgépet vinni... Mindenesetre nemcsak naplóját óvta meg és hozta haza, hanem ezeket a filmtekercseket is, amelyek ma is megvannak, képekre szétvágva és diaként bekeretezve. Két alkalommal is láthattam belőlük vetítést, Gábor Miklós győri és zalaegerszegi emlékestjén. Igyekeztem néhány fényképet is készíteni róluk. Mutatok belőlük kettőt. Persze nagyon gyatra minőségűek lettek a körülmények miatt (az eredetiek ma is szépek és élő színűek!), de csak így tudom megmutatni őket; azért valami mégis kivehető rajtuk:

Később aztán sokkal nyomorúságosabb körülmények közé és éles helyzetekbe is belekerült. Egy alkalommal meglepetés-szerűen botlottak orosz páncélosokba. Még megijedni sem volt ideje, ha életben akart maradni, muszáj volt lőnie : tüzérként a legjobb irányzók közé tartozott, és két társával sikerült megállítani a harckocsikat. Ezt felettesei hőstettnek minősítették és előléptették szakaszvezetővé, ő meg nem tudta, hogy büszke legyen vagy szégyellje magát...

Miután néhányadmagával átszökött a szlovák partizánokhoz, német katonák "kiszabadították", azt gondolván, hogy foglyok...  Ha akkor megtalálják és elolvassák naplóját, halálra ítélhették volna, mégsem bírta megsemmisíteni a füzeteket, csak a szalmazsákjában dugdosta...

Egy katonatársával aztán két békés hetet tölthettek Kassán az Európa szálló 31-es szobájában azzal az indoklással, hogy ott várják be, amíg csatlakozhatnak a környéken harcoló csapatukhoz.

Az épület ma is áll Kassa belvárosában - Márai Sándor emlékhelyeként tartják számon.

A kassai színházépület

Gábor Miklós hosszú hónapok után Kassán tehette be először a lábát egy "rendes" színházba; néhány ottani kollégája cigarettával, pénzzel és némi protekcióval segítette.

Végül innét keveredett haza Baricza nevű katonatársával - akivel már a partizánokhoz is együtt szöktek -, a szüleihez Budapestre, Akadémia utcai lakásukba; s mert "a ruszkik elvágták az utat", meglehetősen nagy vargabetűvel: még Komáromot is érintették.

Egészen röviden összefoglalva ez volt Gábor Miklós háborús "nagy utazása". Több évtized távlatából csaknem derűsen mesélt róla Vámos Miklós: Lehetetlen című műsorában, ami a YouTube-on visszanézhető. De a legautentikusabb elolvasni a teljes könyvet, amiből én éppen csak szemezgettem kicsit. Könyvtárakban megtalálható!