Itt volt Gábor Miklós gimnazista

A közelmúltban Székesfehérváron jártam. Bár kicsit kiesett a látnivalók sorából, megkerestem az Ady utca 17. szám alatt azt a régi iskolaépületet, ahová Gábor Miklós gimnáziumba járt.

Íme, itt van:

Akkor Ybl Miklós m. kir. Főreálgimnázium volt a neve, ma egy mezőgazdasági szakiskola működik benne. Egy kicsit elüldögéltem az első világháború diák-áldozatainak nevét megörökítő emlékműnél, amit 1928-ban avattak fel az iskola előtt s amit Gábor Miklós is láthatott nap nap után. A táblán lévő neveket  később kiegészítették a második világháborúban áldozattá váló diákokkal. Mint Gábor Miklós egy televízióműsorban elmesélte, köztük van az egyik jó barátja, akivel egyszer emlékezetes balatoni sátorozást csaptak... Sajnos, a műsort pillanatnyilag nem tudom visszanézni, így nem tudom, kiről lehet szó, de ha sikerül kideríteni, megírom.

Mint tudjuk, Gábor Miklós 1919. április 7-én született Zalaegerszegen, apja mozitulajdonos volt. Bár az apa egerszegi moziját is megtartotta, a család 1925 körül Székesfehérvárra költözött. Ott édesapjának két mozija is lett, ezekről majd később írok.

Gábor Miklós gimnáziumi tanulmányait az 1929/30-as tanévben kezdte ebben az épületben és 1938-ban ugyanitt érettségizett. Beszélt néhány interjúban diákéveiről. Vámos Miklós: Lehetetlen? című televíziós műsorában elsősorban a humoros oldalát emelte ki, amikor beszámolt barátairól és történelem érettségijéről.

Gergely Anna 1995-ben beszélgetett vele székesfehérvári éveiről, az interjú a Pannon Tükör című folyóirat 2003. 3. számában jelent meg, itt szintén sok érdekes információt olvashatunk.

Ebben a beszélgetésben és Vámos Miklósnak is elmesélte, hogy bizony főleg az első években sokat "lógott" és csak azzal foglalkozott, azzal viszont nagyon intenzíven, ami igazán érdekelte. Hetedikes korában matematikából meg is buktatták félévkor, amit aztán év végére kijavított. De ezeket a dolgokat elnézték neki az iskolában, mert már ott látszott, hogy vagy író, vagy színész, vagy képzőművész lesz.

Elmondása szerint két tanára volt rá nagy hatással: György Oszkár és Varga Gábor.

György Oszkár (1882–1944) költő, műfordító. Önálló verseskötetei mellett francia költőket, Verlaine-t, Baudelaire-t fordított, ő ültette át magyarra elsőként A romlás virágai-t. Gábor Miklóst a felső négy osztályban francia nyelvre tanította. Úgy megszerettette velem a franciát, vagy olyan mélyen hatott rám, hogy az olvasás ma sem okoz gondot. Még Proust-tot is olvastam eredetiben, némi kis szótárazás segítségével – nyilatkozta Gábor Miklós Gergely Annának. Tanára meghívta a lakására is, erről így mesélt Gábor Miklós:

Rengeteg könyvük volt. Láttam neki dedikált, első kiadású köteteket is. Természetesnek találtam ezt, hiszen ő maga is írt a Nyugatba. [...] Úgy emlékszem rá, mint egy nagyon komoly, zárkózott emberre, aki legalábbis engem teljesen felnőttként kezelt. A novelláimat olyan komolyan elemezte, olyan komolyan mondta el a véleményét, hogy én nagyon megtisztelve éreztem magam. [...] Nem csak műveltségük tűnt ki, hanem a stílus volt más, mint Fehérváron, vagy a családom baráti körében. Náluk kóstoltam bele először az intellektuális-művész légkörbe.

György Oszkár Auschwitzban pusztult el, egykori iskoláján emléktábla idézi alakját:

A másik tanár, Varga Gábor pedig az osztályfőnöke és történelemtanára volt. Alakja bennem úgy maradt meg – emlékezett Gábor Miklós 1995-ben –, mint aki elég szigorú osztályfőnök volt egy pár évig. Idős tanára megnézte színpadon 1947-ben egy Shaw-darabban, ami valószínűleg a Szerelmi házasság lehetett, esetleg a Tanner John házassága, amelyben Gábor Miklós akkor még Octavius Robinsont alakította. Bejött az öltözőmbe, öreg református tanár. Meglátogatott. [...] Valami nagyon becsületes, tisztességes ember emlékét őrzöm, akit gondolatban most is tisztelek. Akkor is tiszteltem.

Az iskolai évkönyvek megőrizték, hogy Gábor Miklós kitűnően vívott. Az 1931/32-es tanévben a reáliskolások kétszer is győzelmet arattak a ciszterci gimnazisták és a kereskedelmisták csapata felett. Ennek a csapatnak a tagja volt Gábor Miklós, aki a vívás mellett még teniszezni is nagyon szeretett a gimnáziumban. Ezeket az adatokat Gergely Anna, a Pannon Tükör-beli interjú készítője nyomozta ki.

Az iskolai élet bizonyos szempontból szigorú lehetett, de Gábor Miklós ebből a szempontból kiváltságos helyzetben volt, amiről így mesélt:

A szigor alig enyhült: engedélyt kellett kérni az iskolától, ha a diákok moziba akartak menni. Először is kötelező volt a sapkát hordani, a reáliskola simléderes sapkáját, anélkül nem lehetett kilépni az utcára. Azért, hogy messziről fel lehessen ismerni, ki a reálista, ki a gimnazista, stb. Nekem szerencsém volt, mert amikor kérdeztek, mindig azt mondtam, hogy megyek az apámhoz, vagy az anyámhoz. Így aztán nekem elnézték, hogy én akkor megyek a moziba, amikor akarok, de szigorúan ellenőrizték, valóban ott kötöttem-e ki?

Székesfehérváron megpróbáltam kinyomozni, hol voltak Gábor Béla mozijai. Ezen a téren még vannak ellentmondások, de majd megpróbálom őket tisztázni, hogy erről a témáról is beszámolhassak.