22 évesen bonviván [2.]

A legutóbb megmutatott két kritika után ma egy összefoglaló értékelést idézek a Bécsi gyémántok előadásáról. Forrása Borsos Zsuzsanna könyve: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején. Megjelent 1979-ben a Magyar Színházi Intézet kiadásában. Az előadásról szóló részt változtatás nélkül másolom ide a könyv 49-50. oldaláról.

Előtte megmutatom az egyetlen olyan képemet, amin Gábor Miklós látható ebben az előadásban - sajnos, ez is "botcsinálta" kép, egy vastag bekötött évfolyamból fényképeztem ki egy országos nagykönyvtárban:

Film Színház Irodalom 1941. 17.

Következik az idézet Borsos Zsuzsanna könyvéből:

Az évad utolsó bemutatója (1941. április 24.) Curt von Lessen Bécsi gyémántok című vígjátéka volt., Lázár Máriával a főszerepben. Rendező Földessy Géza, díszlet Jaschik Álmosné és Bercsényi Tibor, jelmez Nagyajtay Teréz.

Zenés vígjáték állt a címlapon, valójában egy harmadrangú bécsi operett a műfaja. Tipikus szezonvégi darab, könnyű vidámság.

Földessy, a darab rendezője remélte, hogy a közönség méltányolja azt, hogy néhány órára elutazhat a csúnya 1941-ből, a szép 1750-be, vidám öregek és szerelmes fiatalok közé, a bécsi tavaszba. Góth Sándor is úgy nyilatkozott, hogy ez a darab "ma különösen érdekli a hölgyeket" - 1941-ben, az általános elszegényedés korában. A darab ugyanis a strassz feltalálásáról szól.

A helyszín Bécs, Mária Terézia idejében, magyar huszárhadnaggyal, szerelmi bonyodalmakkal, bálokkal és a felső tízezer tagjaival. Az operett kellékei jelen vannak: maga a mese, az elegáns ruhájú testőrtisztek, a bécsi arisztokrácia történelmi, levendula illattal átitatott barokk és rokokó palotáinak hangulatos világa, bécsi zene.

Végülis a közönség nem azt kapta, amit várt. A mese, a történet nem volt elég ahhoz, hogy kitöltse az előadást. Strass, az ékszerész végül csak statisztált saját történetéhez, mert az epizódok elterelték a cselekményt a fő vonaláról. "Úgy indul, hogy igénytelen, de kedves operett lesz és úgy végződik, mint egy túl igényes, de kedvetlen műkedvelő előadás" - írta a Magyar Nemzet. A fordító (Károlyi István) kisebb átdolgozásokkal segíthetett volna a darabon - jegyezte meg az Új Magyarság.

Az operett elsődleges kelléke - a látvány (nagy énekes és táncos jelenetek) - a kis színpadon megvalósíthatatlan volt. "A Madách Színház tenyérnyi színpada nem tud olyan fényt és teret adni az operettnek, amire annak igénye volna." Hiába a szép díszlet, a gazdag kiállítás, ha hatásában a tömegjelenetek nem illúziókeltőek a kis színpadon. Földessy minden igyekezetével azon volt, hogy a nehézségeket áthidalja.

A kritika szinte egyöntetűen a színészi játékot emelte ki, dicsérve teljesítményüket. Elsősorban Lázár Mária (Mária Terézia) királynői megjelenését, méltóságteljes, fölényes viselkedését. Összeegyeztette királynői tekintélyét a szerep operettszerűségével. A másik meglepetés Gábor Miklós, a magyar huszárhadnagy szerepében. Dicsérték játékának erejét, valószínűségét, rokonszenves, festői kiállását. Földessy is úgy nyilatkozott, hogy a színpadon ki fog ugrani. "Erről a naturburs-típusba tartozó, jó megjelenésű, intelligens és feltűnően kellemes színészről még sokat fog hallani az ország közönsége." "Bonvivánt avatott a színház: Gábor Miklós, alig húsz éves fiatal tehetség: csupa tűz, lelkes ruganyosság, művészi hajlékonyság." "Kellemes meglepetés és sok jó perc: Gábor Miklós, a vadonatifjú bonviván, aki ha nem esik a felkínálkozó modorosságokba, legnagyobb bonvivánunkká fejlődhet."

Eddig az összefoglaló értékelés, mely a következő újságokban közölt cikkek alapján készült:

Magyar Nemzet 1941. április 25. (ebben két cikk is volt),  
Reggeli Magyarország 1941. április 25. 
és Földessy Géza nyilatkozata a Magyar Színpad 1941. április 23-19-i számában jelent meg.

Mint látjuk, elmarasztalásokat maga a darab kapott, az előadásból pedig csak az a tény, hogy a Madách téri színpad kicsi ilyen látványos műfajhoz. A színészi játék viszont az előadás erőssége volt és különösen érdekes olvasni a Gábor Miklósról szóló mondatokat, melyeket én emeltem ki a könnyebb áttekintés miatt. Nem "legnagyobb bonvivánunk", hanem egyik legnagyobb színészünk lett...