2021. augusztus 30., hétfő

Gábor Miklós a Színiakadémián 0.

 Az első Shakespeare - és egyúttal az első Bolond - szerep

 
Gábor Miklós a Színiakadémián címmel négy részes kis sorozatot készítettem még 2015-ben. Most eléje kell tennem egy részt, hogy időrendben legyen, ugyanis a folyamatosan gyarapodó Arcanum Adatbázis révén nemrég bukkantam első éves akadémiai vizsgaelőadásának két ismertetésére, kritikájára. A régi posztokat már nem számozom át, nehogy megakadjon valami a blog fogaskerekében, ezért kapja ez a rész a 0. sorszámot.

1939. áprilisában mutatták be vizsgaelőadásként Shakespeare: A vihar című színművét (utolsó darabját), amelyben az első éves Gábor Miklós Trinculo kis, de sok szempontból igencsak jelentős szerepét kapta. Trinculo ugyanis udvari bolond a milánói herceg udvarában - ő az a trónbitorló herceg, aki testvérét, Prosperót letaszította trónjáról és egy kis szigetre száműzte. Most, hajótörés következtében a herceg és társasága éppen erre a szigetre kerül. Persze tudjuk, a vihar is, ami ide sodorta őket, már Prospero bosszújának része volt.

Trinculo tehát udvari bolond. Terjedelmében kis szerep, egyetlen jelenete van, amikor részeges barátjával és Calibannal szövetkeznek Prospero ellen. De tudjuk, hogy ez a "foglalkozás" kiemelt jelentőségű Shakespeare életművében, hiszen a bolond az, aki büntetlenül kimondhatja az igazat. Gábor Miklós pályájának egészét tekintve is érdekes és sokatmondó, hogy Shakespeare egyik bolondjaként lépett először a világot jelentő deszkákra, hiszen később reveláció lesz mindkét alkalommal a Lear király Bolondjának szerepében vagy az Ahogy tetszik Jacques-jaként (bár ő hivatalosan nem "bolond", de karakterében mégis közel áll hozzá). 
 
Úgyhogy nézzük, mit tudhatunk meg oly sok év távlatából erről az előadásról és első Bolond-járól.
 
Először is itt egy kép, "akció" közben Calibannal (Rajczy Lajos) és a részeges Stephano csapossal (Nagy István). Ő az, akin az az idétlen fejfedő van 🌝
 


 
A fellelt két kritika alapján megpróbáltam rekonstruálni a szereposztást, ami néhány fontos ponton nem sikerült, például nem írták meg, ki volt Prospero. Amit lehet tudni:

Miranda: Fülöp Kató
Ferdinand: Benkő Gyula
Gonzalo: Galamb György
Caliban: Rajczy Lajos
Ariel: Kulcsár Irma
Trinculo: Gábor Miklós
Stephano: Nagy István
 
További szereplők: Várnai László, Vereczkei Zoltán, Tamás József, Gáti György, és csak vezetéknéven említett Kéry és Torday.
Rendezte: Nagy Adorján

Mindkét előkerült kritika megegyezik abban, hogy Rajczy Lajost említi az előadás legjobbjaként és nagyon melegen szólnak Gábor Miklósról, kis szerepét külön kiemelve. Ez annál is nagyobb dicséret lehet, hiszen azt meg sem írták, ki játszotta Prosperót...

Olvassuk őket! Az elsőt képben másolom ide, megjelent a Színházi Magazin 1939. évi 18. számában:
 




A Pesti Napló 1939. április 25-i számának (m) szignóval megjelent cikkének szövegét pedig ide gépelem. A kiemelés tőlem van🙂

Vasárnap délelőtt a Színiakadémia tartott vizsgaelőadást a Nemzeti Színházban. Nagy Adorján növendékei A vihar-t, Shakespeare vígjátékát adták elő. A mű (Babits fordításában) alkalmat adott annak bebizonyítására, hogy régen volt annyi tehetséges , már-már kész színész az Akadémián, mint amennyi az idei végzősök, de az elsőévesek és előkészítősök közt is található. Rajci Lajos, aki Calibánt játszotta, már mintha lassan túlnőne a vizsgaelőadásokon. Mesterének, Kiss Ferencnek hatása, amely már-már modorossá tette, A vihar-ban úgyszólván teljesen eltűnt és Rajci kitűnő egyéni alakítást nyújtott. A többi szerepekben Fülöp Kató, az emlékezetes Sasfiók-előadás hősnője mint Miranda, kissé passzívabb szerepében ismét elsőrendű volt. Kulcsár Irma (Ariel, légi szellem) megjelenésében nem éppen légies, de mozgásának frissesége, vidámsága feledteti ezt; ezenkívül igen szép énekhangja van, ami nem utolsó érdem. Várnai László, Tamás József, Gáti György, Vereckei Zoltán - egytől egyig kitűnőek voltak. Benkő Gyula ezúttal először jóval több volt, mint "szépfiú". Galamb György Gonzalo szerepében komoly tehetségről tett tanuságot. Trinculo bolondos szerepében nagyon szépen megállta helyét az elsőéves Gábor Miklós.

Végül itt vannak az színiakadémiai vizsgaelőadásokról megjelent korábbi posztok:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése