Még egyszer: Nők iskolája

Elmúlt alkalommal a Fényszóró című művészeti hetilap kritikáját mutattam meg Gábor Miklós legelső Molière-szerepéről és magáról az előadásról. Ma folytatom egy rövidebb szemelvénnyel a Színház című hetilap 1946. 1. számából. Érdekes, hogy ezt is egy operai szakember írta, Balassa Imre - de tőle most csak nagyon keveset idézek:

Az előadásnál jobbat alig láttunk a Nemzeti Színházban. Gondos munka, fejlett stílusérzék és a molière-i levegő teljes átélését éreztük benne.

[...]

Gábor Miklós ifjú vérmérséklete, rokonszenves egyénisége, derűs alakítása és Mészáros Ági bájossága, kedvessége a szerelmes fiatal pár alakját üdén és megnyerően idézi elénk.

Ígértem még, hogy megmutatom, Gábor Miklós hogy vélekedett erről az alakításáról (is). A cikk szintén a Színház című hetilapban látott napvilágot. Csak az a gondom van most vele, hogy annak idején az OSZK-ban ülve elfelejtettem felírni, hogy pontosan melyik számban jelent meg... Annyi biztos, hogy az 1946-os évfolyamban, valamikor a 13. és a 18. szám között. A riportban Gábor Miklós három szerepéről szól röviden: a már sokszor kielemzett Rettenetes szülők előadásáról, erről a Molière-szerepről, és Gogol Revizoráról, amelyben Hlesztakovot játszotta. A konkrét szerepekről mondottakon kívül megtudhatjuk, hogyan érezte magát akkoriban a bőrében színészként :)

Talán úgy lesz a legjobb, ha a teljes cikket ide másolom, amely ezzel a képpel illusztrálva jelent meg - Gábor Miklós a Rettenetes szülők Michel-zakójában:

Megjegyzem még, hogy a cikk eredeti kurzív kiemeléseit én aláhúzással jelöltem.

B. M.: Cocteau, Molière, Gogoly [sic] és a "skatulya"

Cocteau, Molière, Gogoly: három figura, három jellem, három siker, három kiugrás. Fiatal színész számára hatalmas feladat és hatalmas veszély; az a bizonyos rózsaszín felhő, amelyet általában "önteltségnek" szokás nevezni. Ám Gábor Miklós - hiszen most róla esik szó - távol áll a veszélyes zónától. Hogyan látja önmagát? - hogyan beszél arról az útról, amelyet rövid hónapok alatt győzedelmesen megfutott?

1. Cocteau - igen, ez a figura "feküdt", nagyon könnyű volt a feladat. Hiszen ebben a műfajban éltem huszonhárom éves koromig. Megismertem és úgyszólván kinőttem a vadzseniket, betéve tudtam a leckét. Idegeimben éreztem Michel figuráját; a Rettenetes szülők valamennyi helyzetét évek óta magántulajdonomnak láttam. A siker? - a siker nagyon jól esett, örültem, boldog voltam, - végre! Önmagamat mintáztam. De éppen ez ijesztett meg. "Vigyázzunk" - mondtam - "ez az anyanyelvem..."

2. Molière? - Az első számú fejbevágást Molière-től kaptam. Igen, a nagy szerzőtől, személyesen. Megvallhatom? - Molière-t rosszul játszottam. Miért? Külsőség volt, csupán a jókedv, ugrabugrálás a móka, felületes az őszinte szerelem, játék az, ami igaznak tetszett. Nem találtam a megoldást, pedig éreztem, hogyan kellett volna. Utána rémülten kerestem az újságban a nevemet: vasdorongokat vártam és őszinte jóindulatot kaptam. Ma is köszönöm a kritikusoknak...

3. Gogoly? - Most talán sikerült. Idegen a jellem - a pesti kishivatalnok, aki Kiskunhalason városi színésznő-szerelmeivel dicsekszik - és öntudatlanul és önkéntelenül mindenkit megszédít. Talán csak a fejlődés vonala hiányzik. Hiszen a színjátszás alapja: valaki így jön be a színpadra és amúgy távozik, valakit megváltoztat a cselekmény sodra. Most korrigálok: csak a figura jellemére és lelkére gondolok.

4. - A sikert még nem érzem. Néha jól esik, néha boldog vagyok, de tulajdon hibáim a fejemre nőnek. Nekem még nem tetszik Gábor Miklós. Majd később, talán tíz-tizenöt év múlva, ha már sokat és sokfélét játszottam. Mert a "skatulyától" rettentően félek. Cocteau után azt mondták: Várkonyira hasonlítok. Gogolyban Urayra emlékeztek egyes kollégák. Most még néhány más árnyalatot is szeretnék. Akkor, idővel talán az igazi Gábor Miklós is jelentkezik. Aki lenni szeretnék... 

Eddig tartott a riport, azt hiszem, van benne jópár érdekes gondolat.

Gábor Miklósra hamarosan több Molière-darab fiatal szerelmesét osztották. Ezek voltak: Kényeskedők (1947), Dandin György (1947), Fösvény (1948). Közülük többet néhány év múlva felújítottak, így a Nők iskoláját is, 1953-ban, szinte változatlan szereposztással.

1955-ben egy más típusú Molière-figura következett pályáján, Acaste-ot játszotta Tímár József Alceste-je mellett a Misanthrope-ban (akkor így írták a darab címét), még a Nemzeti Színházban. Ez a darab még egyszer visszatért az életében: 1971-ben, amikor a Madách Kamara Mizantróp címmel műsorra tűzött előadásában ő volt a címszereplő. Amennyire tudom, ennyi Molière-szereppel és darabbal találkozott pályája során.