2014. április 27., vasárnap

Gábor Miklós és az opera 2.

Mint a számozásból látszik, egyszer régen már foglalkoztam ezzel a témával, ITT újra el lehet olvasni. Az alkalom bécsi utazásom volt, amikor a Staatsoperban láthattam Placido Domingót egy nagy Verdi-szerepében (életemben először színpadon, mert koncerten már hallhattam őt).
Az utazás miatt már akkor sem igen tudtam másra koncentrálni, még Gábor Miklósra is nehezen :) ezért 2012 novemberében a fenti című témát írtam meg.

Akkor Felvidéki Judit, Gábor Miklós és Vass Éva jó barátja és munkatársa a blogbejegyzésemhez írt egy kiegészítést, amit ide másolok:

Gábor Miklósnak voltak operalemezei. Szívesen hallgatta kiváló énekesek előadásában a nagyszerű áriákat, annál is inkább, mert felesége, szerelme: Vass Éva maga is szenvedélyesen szerette, és gyűjtötte az opera áriákat, s a mai napig is szívesen hallgatja azokat. Minden operafilmet megnéztek együtt, amit csak meg tudtak szerezni videokazettán és a televízióban is. Az Operába nem volt bérletük, az igaz, de a színházi embereknek egy-egy szabad este az OTTHONT jelenti, a meghitt magánéletet, a családot, a barátokat, s ez érthető.
Arra kifejezetten emlékszem, hogy a Traviata filmes változatát együtt láttuk hármasban, és egy kávészünet után azonnal megnéztük újra, olyan nagy hatással volt ránk. És valóban, szenzációs volt a film. Gyönyörű!

Nos, ez a film a Franco Zeffirelli által rendezett csodálatos TRAVIATA volt. Benne Teresa Stratas Violettát, a fiatal Domingo Alfredót játszotta-énekelte.




Domingo mint korunk Nabuccója az örökérvényű történetben
Most újra Bécsbe mehetek Placido Domingót nézni, ez alkalommal a NABUCCO címszerepében láthatom. Így nagyon hasonló a lelkiállapotom, mint akkor :) Ezért, hogy ne hagyjam ki a szokásos heti blogot, most megmutatom ezt a Traviata-filmet, hátha van, aki nem látta; vagy lesz, aki szívesen újranézi - mint ahogy Gábor Miklós és Vass Éva is tette, hiszen egy kávé után "zsinórban" megnézték újra az elejétől :)



2014. április 23., szerda

Shakespeare 450.

Legutóbb arról írtam, hogy két évi hatalmas szakmai és közönségsiker után a Hamlet újrarendezett előadását bemutatta a Madách Színház.

Az előadást azért rögzítették éppen arra a napra, mert aznap ünnepelte az egész művelt világ Shakespeare születésének 400. évfordulóját. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy ma, 2014. április 23-án pedig születésének 450. évfordulója van, amiről ezzel a kis visszatekintéssel szeretnék megemlékezni.

1964-ben a Film Színház Muzsika ünnepi számot adott ki. Címlapján ez a kép szerepelt, még az eredeti előadásból:



A 2. oldalon kis beharangozót jelentettek meg a Hamlet felfrissített bemutatójának előkészületeiről:




A cikkecskében, mint olvashatjuk, egyúttal hírt adtak arról, hogy már készül a színház az Ahogy tetszik májusi premierjére. Ha annak is elérkezik a félévszázados évfordulója, természetesen meg fogok emlékezni róla, hiszen Gábor Miklós Jacques szerepét játszotta benne.

Legközelebb pedig részleteket mutatok az újrarendezett Hamletről megjelent kritikákból, de nem fogok elfeledkezni a már elkezdett kronológiáról sem :)

2014. április 20., vasárnap

A barnahajú Hamlet

Április 23-án lesz 50 éve, hogy az akkor több, mint két éve hatalmas sikerrel futó Hamlet előadás újrarendezett változatát bemutatta a Madách Színház. A változásokat némileg már érintettem egy régebbi blogbejegyzésben, ahol az előadás jelmezeiről szóltam. Az újra-rendezés oka legnagyobbrészt az a - mondhatni - kulturális "sokk" volt, amelyet a londoni Royal Shakespeare Company budapesti vendégszereplése okozott...

Legközelebb részletesen szólok a korabeli újságok alapján magáról az előadásról, a változásokról. Ma, húsvét vasárnap lévén, kevesebb az időm, de előlegként mutatok két nagyon érdekes képet.

Az első Gábor Miklós öltözőjében készült, már a Hamlet-jelmezben, de a megszokott szőke paróka nélkül:


És itt a második, mintha már az előadás egyik jelenete lenne, de szerintem ez is öltözői kép inkább, csak beállított:



Hát ilyen lett volna Hamlet barna hajjal :)

Amúgy ez a két kép azért felvet egy kérdést, különösen, ha társítom egy jóval későbbi cikkel, mégpedig azt, hogy játszotta-e Gábor Miklós barna hajjal Hamletet? A cikket, amire utalok, s amely Sándor Iván és Féner Tamás: Hamlet visszanéz című könyvéről jelent meg, Koltai Tamás írta. Ő annak idején mint dramaturg-gyakornok tevékenyen is részt vett az előadások lebonyolításában. Írásában van egy célzás, miszerint Gábor Miklós az újrarendezett előadásban "kicserélte szőke parókáját". Ennek a célzásnak ellentmondanak az újrarendezett előadásról a Film Színház Muzsikában látható képek, és ellentmondanak az előadás további élete során készültek is, amelyek szerint Gábor Miklós mindvégig szőke parókával játszotta Hamletet.

Talán később sikerül e tárgyban hiteles információhoz jutni. Addig is nézegessük ezt a két, rendkívül érdekes képet. El is gondolkodhatunk, mennyiben lenne más a Hamlet-képünk róla, ha a szőke parókát fel sem próbálja? És az ő alakításán vajon változtatott volna, ha Hamletje nem szőke?
Még egyszer IDELINKELEM a korábbi blogbejegyzést, érdemes a végét újraolvasni, ahol idéztem, hogy maga Gábor Miklós mit mondott Hamlet "szőkeségének" kérdéséről.

A barnahajú képek forrása a Magyar Színházi Adattár, amelynek szerkesztői hatalmas munkát végeznek a régi, felidézhetetlen előadások dokumentálása területén. Valamennyire ugyan nehézkes használni az adatbázisukat, de kis gyakorlással ki lehet tapasztalni és belejönni; ez az adatbázis máris hatalmas és tapasztalataim szerint folyamatosan bővül. Minden színházrajongónak nagyon ajánlom!

2014. április 13., vasárnap

Gábor Miklós kronológia 1954-1957

Mielőtt folytatom a kronológiát, szeretnék elbüszkélkedni, hogy az előző, születésnapi blogbejegyzés - hála a benne megmutatott ritka családi képnek - nézettségi rekordot döntött: körülbelül ötször többen nézték meg, mint amennyi az átlagos látogatottság szokott lenni. De megdöntött egy másik rekordot is: a Felvidéki Judit által kezelt facebook-os Gábor Miklós emlékoldalon, ahol kezdetek óta reklámozhatom a blogbejegyzéseimet, nos, ott pedig a beharangozójának körülbelül tízszeres volt a látogatottsága! Újra csak köszönöm a Göcseji Múzeumnak, hogy közölhettem. Elárulom még, hogy július 2-ra, Gábor Miklós halálának évfordulójára is van már egy egészen ritka fényképem, amit szerintem a nagyközönség köréből még nem látott senki...

De térjünk vissza a kronológiához. 1954 tavaszán/nyarán fejeztük be. Az új évadban Gábor Miklós színházi élete gyökeres változáson megy át, hiszen a Nemzeti Színházból, ahol majdnem egy évtizedig volt tag, átszerződik a Madách Színházba. Ennek okairól, hátteréről majd máskor; most nézzük csak a darabok, szerepek és a köztük forgatott filmek jegyzékét az előzőekhez hasonló módon.
A jegyzékhez még annyit, hogy a Madách Színház ebben az időszakban a mai Hevesi Sándor téren, a Magyar Színház korábbi épületében működött (innét 1961-ben költözött át jelenlegi helyére, a nagykörútra), kamaraszínháza pedig a Madách téren, ahol napjainkban az Örkény Színház előadásait nézhetjük.
És egy emlékeztető: a / jel két színész neve között szerepkettőzést jelent.



1954


1954. április 4. FILM
Budapesti tavasz
Karinthy Ferenc regényéből. Rendezte: Máriássy Félix
Főszereplők: GM, Molnár Tibor, Gordon Zsuzsa, Rajnay Gábor, Mezey Mária
Szerepneve: Pintér Zoltán 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 


1954. szeptember 18. Madách Színház
Rómeó és Júlia
Írta: Shakespeare. Rend.: Pártos Géza
Főszereplők: Tolnay Klári, GM, Dajka Margit
Szerepneve: Rómeó
Ezt a rendezést eredetileg 1953. május 18-án mutatta be a színház, Rómeót Darvas Iván és Ladányi Ferenc szerepkettőzéssel játszotta. Gábor Miklós már a kész előadásba "állt be", rögtön az 1954/55-ös évad legelején.

Olvasnivaló a blogban:

Rómeó, 1954 (5 részben)


Rómeó és Júlia a Színház és Mozi címlapján


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1954. október 30. Madách Színház
Egy pohár víz
Írta: E. Scribe. Rendezte: Bozóky István
Főszereplők: Barta Mária, Lázár Mária, Ilosvay Katalin, Uray Tivadar, Gábor Miklós
Szerepneve: Masham

Olvasnivaló a blogban:

Egy pohár víz


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1955


1955. március 30. Madách Kamaraszínház
Vihar után
Írta: Halász Péter. Rendezte: Pártos Géza
Főszereplők: Kőmíves Sándor, Dajbukát Ilona, Ilosvay Katalin, Tímár József, GM
Szerepneve: András

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1955. július 2. József Attila Színház Állatkerti Színpada
Mária főhadnagy
Írta: Huszka Jenő és Szilágyi László. Rendezte: Bozóky István
Főszereplők: Ruttkai Éva/Romváry Gertrud, GM/Gozmány György, Orosz Júlia
Szerepneve: Jancsó

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós szabadtéren 2.


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1955. november 3. Madách Kamaraszínház
A Misanthrope
Írta: Molière. Rendezte: Pártos Géza
Főszereplők: Tímár József, Tolnay Klári, Bozóky István, Kiss Manyi/Psota irén, GM
Szerepneve: Acaste

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1955. november 10. FILM
A 9-es kórterem
Rendezte: Makk Károly
Főszereplők: Molnár Tibor, GM, Krencsey Marianne, Darvas Iván
Szerepneve: Málnási doktor

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 

1955. november 20. Madách Kamaraszínház
Szerelem
Írta: Barta Lajos. Rendezte: Vámos László
Főszereplők: Horváth Jenő, Kiss Manyi, Psota Irén, GM/Zenthe Ferenc
Szerepneve: ifj. Biky

Váradi Hédivel a Szerelem előadásán. Forrás: szinhaziadattar.hu

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1955. december 30. Madách Kamaraszínház
Vannak még kísértetek
Írta: Eduardo De Filippo. Rendezte: Pártos Géza
Főszereplők: Greguss Zoltán, Váradi Hédi, Darvas Iván, Kiss Manyi, Bárdi György, Psota Irén, GM
Szerepneve: Gastone Califano

Olvasnivaló a blogban:

Vannak még kísértetek


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


                                                                            1956


1956. április 28. Madách Színház
A királyasszony lovagja
Írta: Victor Hugo. Rendezte: Vámos László
Főszereplők: GM, Tolnay Klári, Uray Tivadar, Darvas Iván
Szerepneve: Ruy Blas

Olvasnivaló a blogban:

A királyasszony lovagja - 10 poszt összesen


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1956. július FILM
Keserű igazság
Rendezte: Várkonyi Zoltán
Főszereplők: Bessenyei Ferenc, GM, Ruttkai Éva, Szemere Vera, Németh Margit, Sinkovits Imre, Molnár Tibor
Szerepneve: Palócz
A dátum a forgatás ideje. A filmet akkor betiltották, csak 1986-ban mutatták be.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1956. augusztus  FILM
Az eltüsszentett birodalom 
Rendezte: Banovich Tamás
Főszereplők: Tímár József, Sennyei Vera, Krencsey Marianne, Soós Imre
GM mint a Narrátor hangja szerepelt
A dátum a tervezett bemutató, de betiltották



📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺



1957


1957. március 13. Madách Színház
Don Juan
Írta: Molière. Rendezte: Ádám Ottó
Főszereplők: GM, Pécsi Sándor, Psota Irén/Ilosvay Katalin, Deák Lőrinc, Bárdi György
Szerepneve: Don Juan

Olvasnivaló a blogban:

Don Juan 1-3. + Ráadás


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1957. május 30. József Attila Színház
Találka Párizs mellett
Írta: Jean Anouilh. Rendezte: Lendvay Ferenc
Főszereplők: GM m. v., Inke László, Békés Rita, Szemes Mari
Szerepneve: Georges

Olvasnivaló a blogban:

Találka Párizs mellett, 1957


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1957. december 2. Madách Kamaraszínház
Családi ágy
Írta: Jan de Hartog. Rendezte: Ádám Ottó.
Főszereplők: GM, Tolnay Klári
Szerepneve: Michael

Olvasnivaló a blogban:

Családi ágy

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1957. december 25. FILM
Éjfélkor
Rendezte: Révész György
Főszereplők: GM, Ruttkai Éva, Bánki Zsuzsa, Rozsos István, Péchy Blanka
Szerepneve: Károlyi János

Olvasnivaló a blogban:

Egy ifjú Schiller-hős 4. 
Nem tévedés - a poszt végén egy érdekesség az Éjfélkor-ból!!!

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

Folytatása következik!









































2014. április 6., vasárnap

95 éve született Gábor Miklós

Holnap, április 7-én lesz 95 éve, hogy Zalaegerszegen megszületett Gábor Miklós. Ez a blog pedig éppen három éves, mert 2011-ben a születésnaphoz igazítva indítottam el és tettem fel az első írást...

A szép évfordulón egy ritka fényképet szeretnék mutatni, mintegy születésnapi ajándékként. A Göcseji Múzeum jóvoltából jutottam hozzá, ez úton is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy megkaptam tőlük, természetesen a közlési engedéllyel együtt. Amúgy a kép magántulajdonban van.
Rákattintva kinagyítható!



A felvétel helyszíne: Zalaegerszeg, a mai Ady utca 9. számú ház, Gábor Miklós szülőházának belső udvara. Idejét pontosan nem sikerült meghatározni, valamikor az 1940-es években készülhetett, szerintem inkább az évtized elején, 1940/43 között. Gábor Miklós akkoriban már a Színművészeti Akadémiát frissen elvégzett színész volt.

A képen elöl balra édesanyja, Gábor Béláné Czukelter Ilona ül. Mellette apai nagyanyja, Goldberger Rezsőné, akkoriban zalaegerszegi lakos. Hátul Gábor Miklós édesapja, Gábor Béla, aki abban az időben még az egerszegi Edison mozi üzemeltetője, bár már Budapesten él. Középen szerintem Gábor Miklós nagynénje állhat, édesapjának húga. Mellette pedig a "snájdig" ifjú színész...

Gábor Miklós nevét azóta utca is viseli Zalaegerszeg belvárosában, Lucifer-jelmeze pedig a Göcseji Múzeum állandó kiállításának része:



Amúgy pedig lassan, de biztosan közeledik születésének centenáriuma. Remélem, addigra ez a blog még gazdagabb lesz. Sőt,  más terveim is vannak...

2014. március 29., szombat

Gábor Miklós kronológia 1951-1954

Folytassuk tovább Gábor Miklós színészi (és majd rendezői) életművének évenkénti számbavételét. 1951-ben továbbra is a Nemzeti Színház tagja.

1951


1951. február 13. Nemzeti Színház
Az élet hídja
Írta Háy Gyula. Rendezte: Gellért Endre, Várkonyi Zoltán
Főszereplők: Rajczy Lajos, Mészáros Ági, Pártos Erzsi, Bihari József, Somlay Artúr, Gábor Miklós/Gosztonyi János
Szerepneve: Révi Tibor, mérnök 

Olvasnivaló a blogban:

Az élet hídja, 1951

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1951. február 28. FILM
Különös házasság
Mikszáth Kálmán regényéből. Rendezte: Keleti Márton
Főszereplők: Benkő Gyula, Örkényi Éva, GM, Rajczy Lajos, Somlay Artúr, Pécsi Sándor
Szerepneve: Bernáth Zsiga

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1951. április 2. Magyar Színház (a Nemzeti Színház kamaraszínháza)
Titkos háború
Írta: V. Mihajlov, L. Szamoljov. Rendezte: Várkonyi Zoltán
Főszereplők: Ladányi Ferenc, Somlay Artúr, Kállai Ferenc, GM, Ferrari Violetta
Szerepneve: Kázin 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1951. május 18. Magyar Színház
Revizor
Írta: Gogol. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Rátkai Márton/Juhász József, Fónay Márta, Ruttkai Éva/Bánki Judit, Várkonyi Zoltán/GM, Makláry János
Szerepneve: Hlesztakov


Színház és Mozi 1951. 21.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1951. október 19. Fővárosi Operettszínház
Szelistyei asszonyok
Írta: Semsei Jenő, Benedek András (Mikszáth Kálmán alapján). Zene: Sárközy István. Rendezte: Apáthi Imre
Főszereplők: GM/Pálos György, Honthy Hanna, Kiss Ilona, Zentay Anna/Gyenes Magda, Bilicsi Tivadar, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán/Apáthi Imre
Szerepneve: Mátyás király

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1951. december 21. Magyar Néphadsereg Színháza
II. Rákóczi Ferenc fogsága
Írta: Szigligeti Ede. Rendezte: Várkonyi Zoltán
Főszereplők: Benkő Gyula/GM, Sulyok Mária, Ajtay Andor, Ruttkai Éva
Szerepneve: II. Rákóczi Ferenc
GM a premier után került be az előadás másik címszereplőjének, mint vendég; eredetileg csak Benkő Gyulára osztották ki a szerepet - legalább is a Magyar Színházi Intézet dokumentációja szerint, 1952-ben viszont már felváltva játszották. 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1952



1952. január 23. FILM
Állami Áruház
Rendezte: Gertler Viktor
Főszereplők: GM, Petress Zsuzsa, Turay Ida, Latabár Kálmán, Feleki Kamill
Szerepneve: Kocsis Feri

Petress Zsuzsa, GM. Forrás: wikipedia

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1952. január 27. Nemzeti Színház
Hamlet
Írta: Shakespeare. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás
Főszereplők: Ungvári László/Major Tamás/Básti Lajos, Juhász József, Gobbi Hilda/Tőkés Anna/Makay Margit, Szörényi Éva/Ferrari Violetta, GM/Sinkovits Imre
Szerepneve: Fortinbras

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1952. április 4. Nemzeti Színház
Feledhetetlen 1919
Írta: V. Visnyevszkij. Rendezte: Barta Zsuzsa, Major Tamás, Marton Endre
Főszereplők: Pásztor János, GM/Rajczy Lajos, Szemethy Endre, Juhász József/Raksányi Gellért
Szerepneve: Sztálin
 
Sztálin szerepében. Színház és Mozi 1952. 45.


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1952. augusztus 20. FILM
Erkel
Rend.: Keleti Márton
Főszereplők: Pécsi Sándor, GM, Szörényi Éva, Darvas Iván, Uray Tivadar
Szerepneve: Egressy Béni

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1952. október 10. Katona József Színház (a Nemzeti Színház kamaraszínháza)
Sok hűhó semmiért
Írta: Shakespeare. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Básti Lajos, Lendvay Lajos, GM/Kárpáti Zoltán, Ungvári László, Berek Kati/Rohonczi Judit, Mészáros Ági, Bartos Gyula
Szerepneve: Claudio
Valószínűleg az 1946 júniusában bemutatott előadás felújítása

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1953



1953. január 6. Nemzeti Színház
Ukrajna mezőin
Írta: A. Kornyejcsuk. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Rajczy Lajos, Fónay Márta, Kállai Ferenc, Tompa Sándor, GM, Mészáros Ági
Szerepneve: Sztyepán 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1953. április 3. Nemzeti Színház
Szomov és a többiek
Írta: M. Gorkij. Rendezte: Benedek Árpád
Főszereplők: Major Tamás, Makay Margit, Szörényi Éva/Lukács Margit, Ungvári László, Sinkovits Imre
Szerepneve: Drozdov
A premieren a szerepet Sinkovits Imre játszotta; valamikor később, a dátum még ismeretlen, lépett fel benne GM. Egyelőre arról sincs adat, hogy beugrás volt-e, vagy hosszabb távú részvétel az előadásban.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1953. június 12. Nemzeti Színház
A nők iskolája
Írta: Molière. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Major Tamás, Mészáros Ági, Gábor Miklós, Makláry János, Pártos Erzsi
Szerepneve: Horace
Valószínűleg az 1945. decemberben bemutatott előadás felújítása

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1953. december 2. Katona József Színház, Kecskemét
Ármány és szerelem
Írta: F. Schiller. Rendezte: Dobay Vilmos
Főszereplők: Gyulai Pál/Homokay Pál, GM/Garics János, Ruttkai Éva/Herendi Mária/Veszeley Mária, Móricz Lili
Szerepneve: Ferdinand von Walter 

Olvasnivaló a blogban:

Egy ifjú Schiller-hős 5. (Kecskemét)

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1954


1954. március 2. Nemzeti Színház
Vihar
Írta: A. Osztrovszkij. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Bessenyei Ferenc, GM/Kállai Ferenc, Tőkés Anna, Básti Lajos/Sinkovits Imre, Mészáros Ági, Ferrari Violetta
Szerepneve: Borisz

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1954. május 28. Nemzeti Színház
Othello
Írta: Shakespeare. Rendezte: Nádasdy Kálmán, Major Tamás
Főszereplők: Bessenyei Ferenc, Szörényi Éva, GM, Kállai Ferenc
Szerepneve: Jago

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


A mai kronológiát itt, az 1953/54-es évad végén hagyom abba, hiszen majdnem egy évtized után 1954 őszétől Gábor Miklós átszerződött a Madách Színházba.









2014. március 23., vasárnap

Gábor Miklós kronológia 1947-1950

Folytassuk a Gábor Miklós színészi, majd később rendezői életművét számba vevő jegyzékünket, ma az 1947-es évtől. Ekkoriban a Nemzeti Színház tagja. Az 1945. szeptemberi Rettenetes szülők óta, ami vendégszereplés volt a Művész Színházban, az egyik, ha nem "a" legismertebb és legelismertebb ifjú tagja a színésztársadalomnak.
Mint majd látni fogjuk, elképesztősen sok bemutatója van évente, több esetben egészen közel egymáshoz, ami még akkor sem lehetett könnyű, ha abban az időben több szerepet nem csak kettőzve osztottak ki, hanem volt, hogy ezekben a darabokban még két, illetve három kollégájával is felváltva lépett színpadra. A listában az ilyen többes szereposztásokat / jellel jelölöm.
Ugyancsak nagyon rövid időn belül került a nyilvánosság elé az a két filmje is, amelyek révén a színházba nem járó közönség is megismerte és megszerette.


1947


1947. február 7. Nemzeti Színház
Jegor Bulicsov és a többiek
Írta: Maxim Gorkij. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Somlay Artur, Várady Aranka, Mészáros Ági, Ladomerszky Margit, Básti Lajos, Gobbi Hilda
Szerepneve: Jákov Láptyev 



📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1947. március 15. Nemzeti Színház
A szabad sajtó (A Pilvaxban, március 14-én)
Írta: Benedek András. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Major Tamás, Básti Lajos, Ungvári László, GM
Szerepneve: Vasvári Pál

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1947. május 9. Nemzeti Színház
Vízkereszt vagy amit akartok
Írta: Shakespeare. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Ungvári László, GM, Lukács Margit, Mészáros Ági, Balázs Samu
Szerepneve: Sebastian 

Lukács Margittal

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1947. május 30. Nemzeti Színház
Az ész bajjal jár
Írta: Alekszandr Gribojedov. Rendezte: Both Béla
Főszereplők: Gózon Gyula, Ilosvay Katalin, GM, Balázs Samu, Ungvári László
Szerepneve: Csackij 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1947. október 16. Nemzeti Kamara Színház
Szerelmi házasság
Írta: G. B. Shaw. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Rátkai Márton, Bánki Zsuzsa, GM, Pataky Miklós, Peti Sándor
Szerepneve: Dr. Harry Trench 

Olvasnivaló a blogban:

Az első Shaw-szerep
Szerelmi házasság, 1947


Bánki Zsuzsával

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1947. december 13. Nemzeti Színház
III. Richárd
Írta: Shakespeare. Rend.: Nádasdy Kálmán
Főszereplők: Major Tamás, Somlay Artúr, Rajczy Lajos, Básti Lajos, Szörényi Éva, Tőkés Anna, Gobbi Hilda, GM
Szerepneve: Richmond 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1947. december 20. Nemzeti Kamara Színház
A kényeskedők
Írta: Molière. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: GM/Raksányi Gellért, Mádi Szabó Gábor/Koppány Miklós, Mészáros Ági/Rákosi Mária
Szerepneve: La Grange 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1947. december 22. Nemzeti Kamara Színház
Dandin György
Írta: Molière. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Makláry Zoltán/Ujlaky László, Mészáros Ági/Ilosvay Katalin, Rátkai Márton/Raksányi Gellért, GM/Somogyvári Pál
Szerepneve: Klitander 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1947. decembere, karácsony körül  FILM
Valahol Európában
Rendezte: Radványi Géza
Főszereplők: Somlay Artur, GM, Bánki Zsuzsa, Harkányi Endre, Bárdi György
Szerepneve: Hosszú

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1948


1948. március 20. Nemzeti Színház
Tanner John házassága
Írta: G. B. Shaw. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Tímár József, Szörényi Éva, GM, Rátkai Márton, Bánki Zsuzsa
Szerepneve: Octavius Robinson 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1948. április 23. Nemzeti Színház
Lear király
Írta: Shakespeare. Rendezte: Both Béla
Főszereplők: Somlay Artur, Pataky Miklós, Balázs Samu, Básti Lajos, Ungvári László, GM, Tőkés Anna, Lukács Margit, Szörényi Éva
Szerepneve: Bolond 



📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1948. június 11. Nemzeti Színház
Szentivánéji álom
Írta: Shakespeare. Rendezte: Major Tamás. Karmester: Otto Klemperer
Főszereplők: Básti Lajos, Sulyok Mária, GM, Somogyvári Pál, Ilosvay Katalin, Barta Mária, Ungvári László, Bajor Gizi, Mészáros Ági
Szerepneve: Lysander 
Nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is műsorra került

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós szabadtéren 1.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1948. október 15. Nemzeti Színház
A fösvény
Írta: Molière. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Rátkai Márton, GM, Ilosvay Katalin,  Árva János, Ruttkai Éva
Szerepneve: Kléant 

Rátkai Mártonnal A fösvény-ben. Forrás: szinhaziadattar.hu

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1949


1949. január 6. Magyar Színház (a Nemzeti Színház kamaraszínháza)
A gyűlölet éjszakája
Írta: Armand Salacrou. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: GM, Sulyok Mária, Básti Lajos, Gobbi Hilda, Balázs Samu
Szerepneve: Jean Cordeau 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1949. február 10.  FILM
Mágnás Miska
Rendezte: Keleti Márton
Főszereplők: GM, Mészáros Ági, Sárdy János, Németh Marika, Latabár Kálmán, Latabár Árpád, Gobbi Hilda
Szerepneve: Miska

Mészáros Ágival

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1949. március 15. Petőfi Ifjúsági Színház
Az ifjú gárda
Írt: Fagyejev és Ohlopkova. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: ?
Szerepneve: Oleg Kosevoj 
(Teljes színlapot eddig nem találtam. Annyi bizonyos, hogy több, mint negyven szereplője volt a darabnak. Ebből húsz-egynéhányat akkori főiskolások játszottak, mint például Kálmán György, Ferrari Violetta, Soós Imre.)

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1949. június 10. Nemzeti Színház
Ahogy tetszik
Írta: Shakespeare. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás
Főszereplők: Mészáros Ági, Bánki Zsuzsa, Básti Lajos, Rajczy Lajos, Balázs Samu, GM
Szerepneve: Jacques 




📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1949. december 21. Nemzeti Színház
Boldogság
Írta: Pjotr Pavlenko. Rend.: Gellért Endre
Főszereplők: Ladányi Ferenc, Mészáros Ági, Olty Magda, GM, Ruttkai Éva
Szerepneve:  Vaszjutin (négyes szereposztás - Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Somogyvári Pál)

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1950


1950. április 4. Nemzeti Színház
A jövedelmező állás
Írta: Alekszandr Osztrovszkij. Rendezte: Horvai István
Főszereplők: Rátkai Márton, Szörényi Éva, GM, Kállai Ferenc, Ruttkai Éva
Szerepneve: Zsádov

Ruttkai Évával

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1950. június 19. Nemzeti Színház
Kárhozottak összeesküvése
Írta: Ny. Virta. Rendezte: Vadász Ilona
Főszereplők: Győri Ilona, Kállai Ferenc, Barlay Gusztáv/Várkonyi Zoltán
Szerepneve: Államvédelmi százados 

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1950. szeptember 15. Magyar Színház
Tartuffe
Írta: Molière.
Főszereplők: Apáthi Imre, Makay Margit, Major Tamás, Olti Magda, Ferrari Violetta, GM, Bessenyei Ferenc
Szerepneve: Valér
(Az 1945. márciusában bemutatott előadás felújítása )

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1950. november 4. Nemzeti Színház
Jegor Bulicsov és a többiek
Írta: Makszim Gorkij. Rendezte: Major Tamás
Főszereplők: Somlay Artúr, Várady Aranka, Mészáros Ági, Lukács Margit, Gobbi Hilda
Szerepneve: Jákov Láptyev
(Valószínűleg az 1947-es bemutató felújítása)

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1950. december 8. Magyar Színház
Ármány és szerelem
Írta: Friedrich Schiller. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Somlay Artur/Balázs Samu, Gábor Miklós/Básti Lajos, Ferrari Violetta/Ruttkai Éva, Bajor Gizi/Tőkés Anna
Szerepneve: Ferdinand von Walter 

Olvasnivaló a blogban:

Egy ifjú Schiller-hős (5 részben) + Kortársak Gábor Miklósról: Ferrari Violetta

Ferrari Violettával


📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1950. december 23. Magyar Színház
Szerelmi házasság
Írta: G. B. Shaw. Rendezte: Gellért Endre
Főszereplők: Rátkai Márton, Bánki Zsuzsa, GM, Balázs Samu, Peti Sándor
Szerepneve: Dr. Harry Trench
(az 1947-es bemutató felújítása)

Olvasnivaló a blogban:

Az első Shaw-szerep: Szerelmi házasság
Szerelmi házasság

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1950. december 20. FILM
Kis Katalin házassága
Rendezte: Máriássy Félix
Főszereplők: Mészáros Ági, Szirtes Ádám
Szerepneve: Baranyai

Olvasnivaló a blogban:

Egy 65 éves film akkori fiatalokról

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺