2011. április 23., szombat

Találka Párizs mellett - 1957

Most igyekszem elhagyni a szubjektív látásmódot és megpróbálom fokról fokra feltérképezni Gábor Miklós szerepeit a korabeli sajtó, elsősorban a Film Színház Muzsika alapján.
Olvastam ugyan Gábor Miklós könyveiben, hogy nem szeretett kritikát olvasni, ráadásul tudjuk, hogy egyik kritikus sem "orákulum". De ha emlékezni akarunk pályájára, akkor segíthetnek ezek a korabeli újságcikkek is hiszen más forrás e tekintetben alig létezik.
Nem időrendben fogok haladni, hanem ahogyan ráakadok a cikkekre. Sőt, ha később ugyanarról az előadásról mást is találok, akkor újra visszatérek hozzá. Ez látszólag összevisszaságnak tűnik, a blog reményeim szerint mégsem lesz kaotikus. Erre szolgálnak a "címkék" a blog jobb oldalán, a fényképem alatt. Lehet közöttük keresgélni a darab címe, az író, a színház, a rendező és a szerep neve, valamint az évszám alapján. Így az érdeklődő e szempontok szerint maga is csoportokat alkothat a bejegyzésekből.

Kezdjünk hát neki.

Az első szerep számomra meglepetés volt, még sohasem hallottam róla, bár a darabot jónevű szerző jegyzi, Jean Anouilh. A József Attila Színház 1957-ben mutatta be "Találka Párizs mellett" című színművét, amelyben Gábor Miklós Georges-ot, a férfi főszereplőt játszotta, nyilván vendégként, hiszen ekkor már a Madách Színház tagja volt. Partnerei: Békés Rita, Szemes Mari, Inke László, Keresztessy Mária és Gáti Pál. Rendezte: Lendvay Ferenc.
A kritika a Film Színház Muzsika 1957. 4. számában jelent meg, írta Hámori Ottó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése