Gábor Miklós szabadtéren 8.5

A Lear király 1977-es, a Szegedi Szabadtéri Játékokon Vámos László rendezésében bemutatott előadásának sajtóvisszhangjaiból szemezgetünk továbbra is.

A korábbi posztok innét visszaolvashatók:

1. rész: az előadás alap-adatai
2. rész: Mészáros Tamás kritikája a Tükör című hetilapból
3. rész: Szántó Erika kritikájának részletei a Színház folyóirat  1977/10. számából
4. rész: Riport Gábor Miklóssal és Vámos László rendezővel az Esti Hírlapban

Szeged napilapja, a Délmagyarország is megjelentetett egy kiváló írást 1977. július 30-i számában, mely csak Gábor Miklós Bolondjára koncentrál. Ma ezt olvassuk el, de előtte itt van a kép, amit a cikkhez választottak. Mivel napilapról vanszó, a papír, s így a kép minősége is gyenge, de a sorozat többi részében több jobban látható képet is találhatunk.

Tandi Lajos: Trónszéken, csörgősipkában

Az udvari bolond nem bohóc. Gábor Miklós jól tudja. Nem olcsó poénok és rekeszizmokat terheelő gegek krumpliorrú csetlő-botlója. Hanem a király másik énje, az érem másik oldala. Bolondozik, hogy hályogot tüntessen, sipkát csörget, dalra fakad, táncol és cigánykereket hány – de filozófikus és belső ellenzék, akinek nem kell lakatot tenni a szájára, szívének zsilipeit maga kezeli. Groteszk árnyék, mely vibrálva világít.

Gábor Miklós bolondjának még az arca is fehérre meszelt: nem személyiség, nem egyéniség. A személytelen, absztrakt, néha keserű igazság jelképe. Aki dalok hangjegyeire fűzi, pipiske futásának nyomaiba veti, fejfedője csörgőinek ritmusával bátorítja, cigánykerekek futásával hirdeti igazság és hamisság, szeretet és gyűlölet küzdelmében – a jó ügy diadalát.

Gábor Miklós (egy régi színházi előadás és egy rádiós adaptáció után) a Dóm téren harmadszor csapta fejére a Bolond jelvényét. A kelléket, mely csábításának nehéz ellenállni. Hiszen minden a túljátszásra, az eszközök halmozására sarkall. A legnemesebb színészi erények közé tartozik, a tartózkodás és alázat mellett, új színpadi eszközöket találni. Csak olyan kiemelkedő egyéniségeknek sikerülhet, mint Gábor Miklós. Az ő Bolondja kortalan, együtt öregszik a királlyal, hiszen tulajdonképpen Lear eltemetett énje testesül meg benne. Eszközeinek lényege egy kidolgozott, szinte megkoreografált mozgásláncolat – és egy kidekázott, szinte kottázott hanghordozás. Nemcsak ironikusan előadott tan-dalai, de mozdulatai, vissza-visszatérő gesztusai is rímelnek egymásra, erősítik-gyöngítik jelenlétének intenzitását, kohézióját, a rendezés törvényei szerint. Gábor Miklós föl-fölvillanó Bolondja a szabadtéri maradandó élménye. Kijelölt helye van a trónszéken, csörgősipkában is.