2012. május 11., péntek

Forrás???

Néhány napja sokadszorra eredtem az interneten a google-lal Gábor Miklós nyomába: időnként le szoktam ellenőrizni, került-e fel a világhálóra érdemi és érdekes információ, íródott-e új cikk róla bármilyen vonatkozásban.

Legutóbbi vizsgálódásom óta találtam újdonságot, méghozzá a www.szinhaz.hu oldalon, ahol még április 7-i dátummal Gábor Miklós születésének 93. évfordulóján tettek fel egy megemlékező cikket. Kissé megdöbbenve fedeztem fel benne két olyan képet, amit szerintem tőlem, ebből a blogból "vettek kölcsön", csak kicsit körbevágták őket. Alaposabb megszemlélés után tényleg meggyőződtem róla, hogy ez így igaz, sőt, szerintem a másik, a katalisztes blogom egyik régi blogbejegyzéséből származnak azok a mondatok is, ahol Gábor Miklós a zenéről beszélt.

Amúgy az egyik szemem nevet, hogy ezen profinak mondható oldal munkatársa megtalálta a blogjaimat, elolvasta több blogbejegyzésemet és fel is használt belőlük – ez tényleg nagyon jó dolog és bizonyos sikerként is elkönyvelhetem. Ám mindezt úgy tette, hogy ezeket megfeledkezett FORRÁS-ként megemlíteni.

Természetesen cikkeimhez, vagy, ahogy egy blogban ezt mondani illik, posztjaimhoz én is keresgélek, olvasok és felhasználok különböző dokumentumokat, hiszen információk nélkül maximum verset lehet írni, vagy más nagyon szubjektív, irodalmi szöveget. Ám én mindig igyekszem megadni az alapdokumentumot, hogy mit honnét vettem, merítettem. Ezt még akkor is így illik, ha az ember nem szakdolgozatot vagy doktori disszertációt ír.
Természetesen olyan alapvető információkat nem kell irodalommal alátámasztani, mint például azt, hogy Gábor Miklós mikor és hol született, mik voltak legfőbb szerepei, stb., hiszen ez tényleg "törzsanyag". Ám a zenéről szóló mondatainál már illett volna megjelölni, ha nem is az én blogomat, hanem azt a könyvet, amit én is használtam, és amire természetesen akkori blogbejegyzésemben hivatkoztam is: A muzsika hullámhosszán Bp., 1970.
Nem jelölték meg azt sem, hogy Gábor Miklósnak a színészetről szóló gondolatai mely könyveiből származnak. Az illem mellett ez azért is fontos lenne, mert az érdeklődőt útbaigazítaná, hogy ha többet szeretne tudni, megismerni, akkor merre, milyen dokumentumok felé induljon el.

A két tőlem "kölcsönvett" kép közül különösen annak a forrásmegjelölés nélküli átvételét sérelmezem, amelyen Gábor Miklós katonai igazolványa látható. Ezt Gábor Júlia jóváhagyásával a győri emlékesten fényképeztem...

Azért itt a végén mutatok egy "három az egyben" képet. Kissé hevenyészve volt módom csak kifényképezni néhány társával együtt egy műanyag borítású mappából, szintén a győri esten – azért lett olyan, amilyen. Profi fotósok ne nézzék meg! De azért látszik rajta valami és Gábor Miklósról szerintem még nem jelentek meg ennyire fiatalkori fényképek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése