2015. augusztus 22., szombat

Gábor Miklós szabadtéren 8.

Folytassuk az 1967-es szegedi Hamlet kritikai visszhangjainak idézését.

A Népszabadság július 26-i számában MGP (Molnár Gál Péter) írta - véleménye összecsengett a múltkor idézett kritikával:

Vámos Hamlet-rendezése a szegedi szabadtéri játékok történtében fontos helyet foglal el. Csaknem teljesen szakított az unalmas fáklyás bevonulásokkal, a nagy tömegű - de tébláboló - statiszták beállításával, vagyis mindazzal az ötlettelen közhellyel, amit látványosságnak tartanak a zárt kőszínház kötöttségeiből kiszabaduló rendezők: bebizonyítva, hogy egy mégoly hatalmas színpadon egyetlen ember is lehet látványosság, hogy van a színházi látványnak egy mélyebb és gazdagabb értelme is. [...] S hogy a közönség nyáron sem feltétlenül igényli a görögtüzet, megelégszik a költészet és a színházművészet melegítő tüzével, arra jellemző: milyen áhítatos csendben hallgatta végig a publikum az éjfél előtt negyedórával véget érő előadást.

Film Színház Muzsika 1967. 30.


Gábor Miklós Hamletje a dühös fiatal portréját teremti meg: azét, aki értelmesen lázad a világ ellen. Mozgása és dikciója nem archaizál, annak ellenére, hogy nem mond le a verskívánta emelkedettségről, pedig partnerei igencsak lelkes általánossággal szavalják el a verseket, úgy vélvén, ez a kötelességük egy verses, történelmi tragédiában. Gábor mozgása, felkucorodása valamely ülőalkalmatosságra, gesztikulációja nagyszerűen merít a mai gesztuskészletből anélkül, hogy valamiféle kellemetlen aktualizálással zavarná meg a a művészi élményt és zakós Hamlettel igyekezne felhívni magára a figyelmet. Tokéletesen érti és értelmezi a művet, habár a hamleti rejtély megoldására nem vállalkozik, ehelyett egy többféleképp értelmezhető emberi alakot és sorsot épít fel: a megfejtést rábízza a közönségre.   

Azt hiszem, legközelebb is ezzel a témával jelentkezem, még van két érdekes kritikám!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése