Gábor Miklós pályájának utolsó szabadtéri előadása 1981-ben Schiller Tell Vilmosa volt Szegeden, amelyben Attinghausen terjedelemre kisebb, de nagy jelentőségű szerepét játszotta.
Az előkészületekről az első részben számoltam be. Ma a kritikákból idézek. Mivel ezek hangsúlyosan kitértek a díszletre, érdekes elolvasni, erről mit mondott a rendező:
Romantikus darabok problematikája, hogy színhelyek sokaságát kellene ábrázolni, ami ebben a térben kivitelezhetetlen, csupán a változások időtartama hosszabb lenne a darab teljes játékidejénél. Tér- és látványkompozíció mellett döntöttünk Csikós Attilával. Olyan tér- és látványkoncepció mellett, mely szimultán képes befogadni a darabnak mint a tizennégy jelenetét.
 |
| Tükör 1981. 08. 23. |
A játéktér megítélésében a Délmagyarország kritikusa, Nikolényi István volt a legmegengedőbb:
Tetszetős és praktikus Csikós Attila díszletkompozíciója: rétegesen elfektetett, fehérre meszelt síklapjait változatos fények barangolják be fantáziával, akár Haken felhő övezte csúcsainak ösvényeit, meredek szikláit.
Koltai Tamás szerint (Kritika 1981/10) Csikós
Attila szélesvásznú díszleteinek egyetlen feladata, hogy semlegesítse a
Fogadalmi templom által meghatározott karakteres teret.
Az előadás egészét tekintve a
kritikák közös vonása volt, hogy a Tell Vilmos nem való szabadtérre,
különösen nem egy ekkora színpadra, amelynek látványát egyébként is a
Dóm épülete határozza meg. Ráadásul az epikusan hömpölygő darab több,
mint ötven szereplőt igényel, s a szereplők többségének arca, egyénisége
egyszerűen elvész a hatalmas térben.
A kritikusok szerint a rendező mindezt látványelemekkel is ellensúlyozni kívánta. A Fejér Megyei Hírlap munkatársa így összegezte benyomásait a lap 1981. aug. 18-i számában:
A kritikusok szerint a rendező mindezt látványelemekkel is ellensúlyozni kívánta. A Fejér Megyei Hírlap munkatársa így összegezte benyomásait a lap 1981. aug. 18-i számában:
Ruszt József ... ezúttal is mindent elkövetett. Lovak toporzékoltak a világot jelentő deszkákon, görögtüzek világították be a Dóm előtt felállított svájci havasokat; a szikrák, villámok úgy pattogtak-csattogtak a színpadon, hogy az augusztus 20-i pirotechnikus stáb is elbújhat a szegediek mögött. Balázsovits Lajos (Gessler) westernfilmbe illően hanyatlott hátra lován a mellébe fúródó nyílveszzőtől, s hosszasan gyönyörködhettünk az alma-jelenet átlósan komponált színpadképében.
 |
| Kritika 1981/10 |
A
népes szereplőgárdából a címszereplő Trokán Péternek azért volt
rendkívül nehéz a helyzete, mert Tell Vilmost Schiller szinte passzív
figurának írta meg, szerepe csak a Gesslerrel való találkozás után válik
igazán drámaivá.
 |
| Film Színház Muzsika 1981/33 |
Gábor Miklós az agg Attinghausen zászlósurat, az
ősi svájci nemesség képviselőjét játszotta. E karakternek mindössze két
jelenete van a darabban, de személye rendkívül fontos a dráma
folyamatában, hiszen mintegy eszmei jóváhagyója lesz a Habsburg-ellenes
általános felkelésnek. Halálos ágyán elmondott szavai után kötik meg
szövetségüket a három kanton képviselői. Azok a kritikák, amelyek nem csak a neveket sorolták fel, hanem kicsit is részletesebben foglalkoztak a szereplőkkel, mind azt írták, hogy kiemelkedett a szereplőgárdából:
Gábor Miklós zászlósura összefoglaló érvényűvé tud tenni egy jelenetet.
(Tarján Tamás – Népszava, 1981. augusztus 12.)
Az e helyütt elsorolhatatlan népes gárdából ... magam Gábor Miklós Attinghausen-portréjáért tudtam lelkesedni, a fölkelés igazságát elviekben hitelesítő, egyszerre magasztos és racionális zászlósurának.(Nikolényi István Délmagyarország 1981. augusztus 11.)
A színészi játékban nem egészen sikerült a méltán mellőzött részletező szerepformálást a jelenlét súlyával, tömbszerű alakításokkal helyettesíteni. Kivétel Gábor Miklós, akinek ez persze iskolajáték: Attinghausen zászlósurában költészet és méltóság van.(Koltai Tamás Kritika 1981/10)
Gábor Miklós két jelenetében a meghitt és értelmes hangot képviseli Attinghausen zászlósúrként.(Barta András Magyar Nemzet 1981. augusztus 16.)
Zárjuk
a posztot Bulla Károly rövid összefoglaló értékelésével a színészi
játékról; megjelent a Film Színház Muzsika 1981/33. számában:
Végül nem lenne nagyon méltányos színészi megnyilvánulásokról beszélni, mert e színpad nem az a hely, amely a legcsekélyebbre is alkalmat ad. A jelenlét súlya vagy súlytalansága, ami érzékelhető, és legfeljebb az, hogy ki-ki miként képes e jelenlétét járásával, széles gesztusaival, és nem utolsó sorban dikciójával hitelesíteni. Ez leginkább Gábor Miklósnak, Ferenczy Csongornak, Horváth Sándornak, Balkay Gézának, Kovács Jánosnak, Almási Évának és Vass Évának sikerült. Tell Vilmos szerepét Trokán Péter játszotta. Kár, hogy nem méltányosabb körülmények között találkoztak Schiller szellemi zászlaja alatt.
