Gábor Miklós utazásai 8.

Sorozatom mai írásában az 1961-es év következik, ami két utazást is jelentett Gábor Miklós életében.

Közülük időben első júliusban a moszkvai filmfesztivál volt, amelyre a magyar filmgyártás a frissen elkészült Alba Regia című filmmel nevezett, s amely végül ezüst trófeát kapott (a fődíjat megosztva nyerte el A kopár sziget és a hazaiak Tiszta égbolt című filmje).

A képek tanúsága szerint Gábor Miklós társaságában ott volt felesége, Ruttkai Éva is.

Film Színház Muzsika 1961.30.

A Film Színház Muzsika egy "kis színes" tudósításában azt is írta, hogy ők ketten nemcsak Moszkvában, hanem Leningrádban is jártak, ahol vendégszerepeltek a Jégstadionban - hogy ez pontosan mi lehetett, nem találtam róla semmit.

Ekkor játszódott le az a kis sztori, amit aztán később többen idéztek és meséltek. Gábor Miklós - még a Mágnás Miska révén - ami oroszul "Miska Arisztokrat" - rendkívül népszerű volt a Szovjetunióban, még egy taxisofőr is felismerte :)

Film Színház Muzsika 1961.30.

Legközelebb 1961 másik utazásával folytatom a Budapesti tavasz jegyében :)

Gábor Miklós utazásai 7.

Gábor Miklós következő utazása nem filmfesztivál volt, de mégis filmszínészi oldalához kapcsolódott: egy magyar filmes küldöttséggel Németország keleti zónájában járt, méghozzá egy akár érdekesnek is mondható időpontban: 1956. október 13. és 20. között. Erről sem találtam semmit sem a nagyközönségnek szóló Színház és Mozi hetilapban, sem a szakmai szövetség Színház és Filmművészet című folyóiratában. Oka nyilván az időzítés volt, hiszen jóformán a hazaérkezésük után azonnal egészen más dolgok kezdték lekötni a sajtót...

Gábor Miklós Sánta szabadság című kötetében jó öt oldal foglalkozik ezzel az úttal (257-262.), a következőkben ebből fogok idézni. Konkrétumként azt lehet rekonstruálni a leírásból, hogy a küldöttség tagja volt még Máriássy Judit és egy Bányász nevű férfi - hogy ő ki lehetett, nem tudom, talán "pártvonalról" kísérte a nyilván megbízhatatlannak tartott filmes társaságot... És persze tolmács is volt velük. Legalább is a Sánta szabadságban őket említi, de lehet, hogy többen is voltak. Gyaníthatóan az egy évvel korábban bemutatott Budapesti tavasz lehetett a német kirándulás központjában és úgy tűnik, a filmvetítések után beszélgetés következett a nézőkkel, de voltak zártkörűbb baráti találkozók is. Mint Gábor Miklós írta, szinte állandóan utaztatták őket, túlfeszített programot kellett teljesíteniük.

A hamarosan bekövetkező forradalom előszele német földön is érezhető volt:

A németek minket, magyarokat, úgy fogadtak mindenütt, mint egy szabadságharcos ország polgárait. Tudtak mindenről, Írószövetségről, Petőfi-körről, bár az újságjaik csak a kommunista híreket közölték, a hivatalosok meg szemmel láthatóan aggódón vigyáztak ránk mint veszélyes népségre, de a polgárok tisztelettel és szenvedélyes érdeklődéssel faggattak, előretolt arccal hallgatták, és tüntetőn megtapsolták felszólalásainkat; egyik szónokuk azt mondta: - A magyar elvtársak szemébe nézve kezdjük visszanyerni hitünket a szocializmus ügyében! - mi meg büszkék voltunk, mondjuk ki, felvágtunk, e baráti találkozókon fölényeskedve és vakmerősködve beszéltünk "harcainkról", és megbotránkoztatóan merészek voltunk.

Egy vidéki szép kastélyban töltött éjszaka és hatalmas erdőségek látványa után:

[...] kilométereken át drótsövények jöttek, őrtornyok, hatalmas szovjet katonai tábor. Voltak falvak, amelyekben csak szovjet katonákat láttunk az utcákon, sétáló tiszteket, gyerekkocsit tologató tiszt-feleségeket, ennek a furcsa népvándorlásnak szerencsétlen (őket kellett volna megkérdezni, hol jobb, otthon vagy itt?) áldozatait, áldozatok, ha nem is tudják.

Berlint ilyennek látta tizenegy évvel a háború befejezése után:

Berlin megdöbbentő volt, a kopasz és romos grundok úgy választották el egymástól a lakott és többé-kevésbé kivilágított területeket, mintha nem is egy város lenne ez, hanem több, elszórva, a Sztálin-allé, az csupa fény persze, de az meg elhagyott volt, a főutca, szocialista-realista épületeivel [...]

Egy hosszú, sötét út végén, mint túlvilágított, cirkuszi díszlet: Nyugat-Berlin, csillogó autók, üzletek sokasága, járókelők, polgárok tömege.

De Brecht keleten volt. Kurázsi mama. Ennél érdekesebbet még nem láttam színházban.

Az 1941-es zürichi ősbemutató után 1949-ben Berlinben volt a Kurázsi mama emblematikussá vált előadásának a premierje, a címszerepben Helene Weigellel, Brecht feleségével (Zürichben még nem ő játszotta). Még abban az évben Brecht és Weigel hivatalosan is megalapították társulatukat, az egyetemes színháztörténet egyik fontos színházi műhelyét, a Berliner Ensemble-t. A Kurázsi mamát 1951-ben a társulat felújította és 1961-ig több, mint négyszázszor játszotta. Továbbra is Helene Weigel volt a címszereplő (csak néhány kisebb szereplőváltozás történt). Így Gábor Miklós 1956 őszén minden bizonnyal a darabnak ezt a legautentikusabb előadását láthatta (egyébként Brecht két hónappal korábban, 1956. augusztus 14-én halt meg).

Az alábbi képen: Erich Engel (társrendező), Brecht, Paul Dessau (zeneszerző) és Helene Weigel a berlini bemutató próbáján 1949-ben:

Forrás: http://gustavothomastheatre.blogspot.hu

Az élményeken kívül Gábor Miklós mást is hozott Berlinből. A tavalyi győri emlékesten hallottam lányától és vejétől, hogy akkor, mivel még nem állt a fal, át lehetett menni Nyugat-Berlinbe és onnét a legjobb márkájú színes filmtekercsekkel tért vissza. Ezekre fényképezte kislányát, feleségét és környezetét. A képekből akkor többet láthatott is a közönség kivetítve - tényleg nem fakultak ki azóta sem...

A Kurázsi mama előadás történetéhez felhasznált irodalom:

www.berliner-ensemble.de/geschichte

http://de.wikipedia.org/wiki/Mutter_Courage_und_ihre_Kinder

www.berliner-schauspielschule.de/courage2.htm

http://jwa.org/encyclopedia/article/weigel-helene

 

Gábor Miklós utazásai 6.

A múltkori kitérő után kanyarodjunk vissza korábbi nagy témánkhoz.

Egy színész - filmszínész - eljuthat filmfesztiválokra. Gábor Miklós, aki úgy a hatvanas évek közepéig/végéig filmezett igazán rendszeresen, akkoriban több ilyen nemzetközi eseményen is ott volt. Ez, különösen, ha Nyugaton volt a fesztivál, nagy dolognak számított, másképpen nehezen lehetett átjutni a vasfüggönyön...

Az első néhány ilyen rendezvény nyomai, amelyeken részt vett, érdekes módon elég haloványak.

A legelsőről csak tippem van, hogy 1954.  március 8. és 14. között történhetett Argentínában,  Mar del Plata-ban. Gábor Miklós csak néhány utalást tett erről könyveiben, azokat is többnyire divattal, öltözködéssel (!) kapcsolatban - bár még ezek a kis, kiragadott példák is szenzációsan érzékeltetik és láttatják a kor "levegőjét" és tanúskodnak írójuk bravúros stílusáról.

Az Egy csinos zseni 163. oldalán ezt olvashatjuk 1954 nyara kapcsán, aminek jó részét családjával a Balatonon töltötte:

[Balatonfüreden] Betérünk egy kerthelyiségbe, ahol Chappy tánczenekara játszik. A kert tele van halászinges, halásznadrágos lányokkal, fiúkkal. Saskián [Ruttkai Éva] virágos ruha és fehér poncsó, amelyet Argentínából hoztam, dekoratív és estélyies.

A Sánta szabadság 8. oldalán 1954. szilveszter estéjéről, amelyet a Parlament hivatalos ünnepségén töltöttek:

[...] mindenki feketében volt, a nők is duplasoros fekete vagy sötétkék kosztümben, mint a titkárnők az előszobában, a cifra és színes, az aranyozott, piros és égszínkék falak közt az ország, a haza meghívott nagyjainak tömege ez évben fekete, meg sötétkék és duplasoros volt, mintha szakszervezeti gyűlések elnökségeiből válogatták volna össze, egy új, a történelemnek a jelenben éppen érvényes illemszabálya szerint, és ebbe a spártai, fekete-fehér társaságba toppant be egyszerre Saskia, tavaszi levélzöldben, ragyogón, ropogó alsószoknyáktól ringó, meztelen vállú, tündéries nejlon estélyiruhában, amilyet az argentínai filmfesztiválon láttam először, beléptünk, s ebben a sötét tömegben egyszerre ott világított Saskia, az ő kisestélyijében, minden történelmi vonatkozás nélkül, nejlonban, modernül, az egyetlen színes folt, azonnal a központban.

Ez a kép talán éppen akkor készült

Aztán a könyv 215. oldaláról megtudhatjuk, hogy kislányának egy fehér ruhácskát, afféle kis meseruhát hozott Argentínából. Szerintem ez a ruha látható az egy éves Julin azon a képen, amit egyszer régen már megmutattam itt. Egy alkalommal a lisszaboni repülőtérre utal, nyilván ott kellett átszállni Délamerika felé. Szakmai megjegyzése nincs sehol a fesztiválról, legalább is könyveibe nem került bele ilyen.

Amúgy pedig, átnézve az időszak mindkét akkori színházi és filmes orgánumát (a Színház és Mozi című képes hetilapot és a hivatalos folyóirat, a Színház és Filmművészet számait), egyik sem említi meg, még kicsi hírben sem, hogy egyáltalán magyar küldöttség járt volna Mar del Plata-ban. A Színház és Filmművészet, mely az akkori Színházművészeti Szövetség folyóirata volt, éppen 1954-ben leközölt egy kicsike hírt, miszerint az argentinokat mostanában érdeklik a szovjet filmek és ezért szovjet filmheteket rendeznek Buenos Aires-ben, de fesztiválról nem volt benne szó. Az nyilván kizárt, hogy Gábor Miklós "önerőből" ment volna Argentínába, ezért nagyon érdekes ez a titkolózás. Amúgy pedig, hogy 1954-ről lehetett szó, azt Gábor Miklós naplószövegeiből böngésztem ki, egyeztetve a Mar del Plata-i fesztivál honlapjával. Ám hogy milyen filmet vihetett ki Magyarország, nem igazán tudom eltalálni, mert a Budapesti tavasz-t csak 1955 áprilisában mutatták be, jó egy évvel előtte nem valószínű, hogy már teljesen készen volt és nyilván nem éppen Argentínában akartak volna a nyilvánosság elé állni vele, hiszen a felszabadulás tizedik évfordulójára szánták. Legvalószínűbb tippem az Állami Áruház, az viszont nem a fesztivált megelőző év termése volt, hanem még 1952-ben mutatták be.

Egyébként éppen ez az 1954 márciusában megrendezett esemény volt a legelső próbálkozása az argentinoknak filmfesztivál rendezésére: hivatalos versenyt akkor még nem is tartottak, csak filmbemutatókat. De már nagyon nívós, azóta klasszikussá vált filmek jutottak el oda és olyan díszvendégek jelentek meg, mint Errol Flynn, Mary Pickford, Lil Dagover, Edward G. Robinson és Jeannette McDonald. Néhány évi szünet után 1959-ben indították újra a fesztivált, már verseny-jelleggel, s a rendezvény azóta is él.

Legközelebb egy másik ilyen titokzatos fesztiválról mesélek 1956-ból - illetve nem is annyira én, hanem maga Gábor Miklós fog mesélni.

Színházi Élet 1912-1938

Mielőtt folytatnám Gábor Miklós külföldi útjait, szeretnék megmutatni egy, az internetre nemrégen felkerült nagyon fontos és érdekes forrást.

Még az 1945-ös Rettenetes Szülők előadása kapcsán írtam, hogy milyen jó lenne, ha a régi színházi újságokat beszkennelnék és így otthon is lehetne nézegetni őket, ami vidéki érdeklődőnek különösen főnyeremény lenne.

Nos, úgy tűnik, akkor már nyitott kapukat döngettem, ugyanis az 1912 és 1938 között hetente megjelenő Színházi Élet című lap ma már szabadon böngészhető otthon, pdf formátumban, az Országos Széchényi Könyvtárnak köszönhetően.

ITT VAN A NYITÓ OLDAL LINKJE

Ez itt a 100 évvel ezelőtti, 1913-as ÉVFOLYAM

Annyit érdemes észben tartani, hogy az egyes lapszámokat időben fordított sorrendben tették fel. Erre nem igazán tudok rájönni, hogy miért, az én könyvtáros agyamnak az lenne a jobb, ha januárral kezdődne és deceberrel végződne, de ennyi legyen a legnagyobb baj :)

Ez pedig a 100 évvel ezelőtti LAPSZÁM

Ha valamilyen tartalmat fel szeretnénk használni belőle, azt a CREATIVE COMMONS előírásai alapján tehetjük meg.

Mint a poszt címében is látszik, a Színházi Élet 1912 és 1938 között élt, tehát konkrétan Gábor Miklós még nem nagyon fordulhat elő benne, hiszen ő 1939/40 tájékán kezdte a pályát. De megismerhetjük azt a korabeli színházi- és filmvilágot, amiben ő felcseperedett (különös tekintettel apja mozijára) és aminek aztán, éppen a lap megszűnése körül, illetve után lassan a része lett. Másrészt persze tőle függetlenül is rengeteg minden érdekeset kínál...

Nagy örömmel ajánlom, azzal a várakozással, hogy talán ennek a törekvésnek folytatása is lesz: hiszen a Színházi Élet megszűnése után jött a Színház és Mozi című lap. Sőt, volt közben egy Délibáb című is, annak már láttam címlapján az egészen fiatal Gábor Miklóst. Mint már írtam, a FÉNYSZÓRÓ című, 1945-ben indult nem túl hosszú életű, Balázs Béla által szerkesztett ilyen típusú lap már eddig is böngészhető volt a világhálón. Remélem, hogy a többi felsorolt újság, esetleg még az 1957-ben elindult Film Színház Muzsika is egyszer majd elérhető lesz ilyen formában.

S ha már ebbe a témába ugrottunk fejest, akkor itt van még egy hasznos link, az Elektronikus Periodika Archívum valamennyi SZÍNHÁZI TÁRGYÚ tartalma. INNÉT pedig tovább böngészhetünk más területeket is, a határ a csillagos ég :)

Gábor Miklós utazásai 5.

Az Apa tengerparti forgatása után újra Párizsba követjük Gábor Miklóst filmszínészi minőségében. Valamivel több, mint egy évvel később, 1967. november 1. és 5. között ugyanis a francia fővárosban készültek Kovács András: Falak című filmjének egyes jelenetei.

A történet szerint a Gábor Miklós által alakított Benkő Béla egy nagyvállalat főmérnöke. Éppen valahonnét Afrikából jön hazafelé Párizs érintésével, amikor vállalatánál kitör a botrány: az egyik mérnök, Ambrus (Latinovits Zoltán) külföldi partnerüknek őszintén elmondja, mi a baj az egyik termékükkel; tehát az igazság és saját szakmai mércéje alapján szembefordul a vállalati érdekkel s ezért ki akarják rúgni a cégtől. Mindenki - a vállalat különböző pozícióban levő emberei, illetve Benkő és Ambrus felesége, persze más-más indíttatásból - Benkőt várja haza, mert az ő állásfoglalása is szerepet fog játszani abban, hogy mi lesz az ügy végeredménye.

A párizsi jelenetek közül van, ami szállodaszobában játszódik, illetve a párizsi nagykövetségen, majd egy hosszabb jelenetsor színhelye egy jellegzetesen párizsi pinceklub, a Chez Georges, de a szereplők megfordulnak a párizsi utcákon is. Na most, amikor kicsit jobban belekotortam a filmmel kapcsolatos szakirodalomba, meglehetősen nagy meglepetés ért. Kiderült, hogy a Chez Georges-ban játszódó jelenet, amit a leginkább párizsinak gondoltam, és eszembe nem jutott volna, hogy nem ott forgatták, ha már egyáltalán forgattak Párizsban, annak helyszínét bizony - ugyan a rendező párizsi tapasztalatai alapján -, de Budapesten, a filmgyár műtermében alakították ki... Az "echte" párizsi pinceklub közönségét pedig a pesti egyetemeken tanuló külföldi fiatalok közül toborozták... Ezek szerint akkor csak az utcajeleneteket forgatták a francia fővárosban. Mondjuk ezek után most már az is felmerül bennem, hogy vajon Gábor Miklós tényleg ott volt-e Párizsban és hogy a párizsi utca tényleg párizsi utca-e. De ha az sem igazi, akkor nem értem, miért forgattak Párizsban négy napig...

A filmben két francia színésznek jutott fontos szerep: Philippe March Benkő főmérnök 1956-ban Párizsba szakadt barátját Pétert/Pierre-t játszotta,  Bernadette Lafont pedig Marie-t, az ő francia szerelmét (feleségét?). Vele a pinceklubban jó nagyot vitatkozik Benkő. Marie számon kéri rajta, hogy 56 óta tényleg megváltozott-e az élet Magyarországon, van-e igazi demokrácia, és neki szegezi a kérdést: hogy van az, hogy Benkő 56 előtt is Pierre főnöke volt és most is vezető állásban van, hogy tud minden rendszert kiszolgálni?

GM, Philippe March és Bernadette Lafont

A jelenetsor elején egyébként feltűnik saját személyében Jancsó Miklós. Vele Kovács András többször is összefutott a párizsi forgatás napjaiban s ez adta az ötletet, hogy megjelenjen a "hamis" Chez Georges-ban is. Erről és több más érdekességről az "Ötlettől a filmig" sorozatban megjelent könyvben lehet olvasni, mely tartalmazza a Falak irodalmi forgatókönyvét, mellette Újhelyi János Intellektualitás és látvány - jegyzetek a forgatás történetéről című tanulmányát és Kovács Andrásnak a nézőkkel folytatott beszélgetéseit.

Gábor Miklós és Jancsó Miklós kézfogása, köztük Philippe March

A színészek mellett a Chez Georges-beli hosszú részben kiemelt szerepet kapott egy Ismael nevű énekes, aki két saját és egy Theodorakis-dallal valóban egyedülálló atmoszférát adott a jelenetnek.

Ismael a "Chez Georges" díszletében

Őt tényleg Párizsban fedezte fel a rendező és nyilván Pestre utaztatta Philippe March-sal és Bernadett Lafont-nal együtt, hiszen ők is szerepelnek a pinceklub-beli jelenetben.

Sajnos, ez a film sincs fent kedvenc videomegosztó portálunkon, így nem tudunk belenézni és nem tudjuk meghallgatni, hogyan beszél benne Gábor Miklós franciául, mert volt néhány francia mondata a szállodában. Gimnazista koromban láttam a filmet, amikor én is franciát tanultam és emlékszem rá, hogy milyen jó volt a kiejtése.

A teljes film helyett azért van itt egy kis "retro" hangulat az 1968-as Pécsi Filmszemléről, ahol a Falak nyerte el a fődíjat. Még Aczél elvtárs is látszik benne :)

Gábor Miklós utazásai 4.

Következzenek azok a külföldi utak Gábor Miklós életéből, amelyekre hivatása vezette. Elsőként két filmforgatás - közül az első.

1966-ban készült el Szabó István filmje, az Apa. Az azóta klasszikussá vált alkotásban Gábor Miklós nem egy igazi, hús-vér embert alakít a címszerepben, hanem egy félig emlékekből, félig képzeletből a fia által megalkotott fantázia-figurát. A filmnek egy apró epizódja az Adriai-tenger partján játszódik, ahova az apa fiatalon biciklitúrára ment barátaival. A Film Színház Muzsika 1966. 38. számában, azaz szeptember vége felé képriporttal számolt be a forgatásnak erről az epizódjáról, amely valamikor szeptember legeleje körül zajlott. Egyébként az 1966-os év utazási szempontból is rendkívül sűrű éve volt Gábor Miklósnak - a többi útról is beszámolok hamarosan.

Addig itt egy kép, amint Sára Sándor kamerája előtt  Rovinj városképe előtt biciklizik:

S bár egy filmforgatás nem turistaút, azért remélem, hogy közben Gábor Miklósnak voltak felhőtlen és pihentető pillanatai is...

A cikk részlete:

Az Apa című film most elkészült képsorainak háttere az Adriai-tenger. Szabó István rendező, Sára Sándor operatőr és a címszerepet alakító Gábor Miklós néhány napra a festői szépségű Rovinjba utaztak, hogy elkészítsék a film befejező jeleneteit.

Vagy a tudósító tudta rosszul, vagy közben változott a film dramaturgiája, de ez a képsor a filmen eléggé az elején, a 23-24. perc körül található, ha valaki újra akarná nézni. Sajnos, bár szerettem volna, de nem tudom itt prezentálni, kedvenc videomegosztó portálunkon ugyanis nem találtam a filmet...

Legközelebb egy párizsi filmforgatással folytatom.

Gábor Miklós utazásai 3.

Első alkalommal azt írtam, hogy Gábor Miklós utazásai általában színészi hivatásából adódtak - ez teljesen így is van. Mielőtt ezekre rátérünk, azért találtam egyetlen alkalmat, amikor csak az utazás kedvéért vette nyakába a nagyvilágot. Ehhez időben vissza kell kicsit lépni, még a háborús "nagy utazás" elé, 1939 nyarára. A húsz éves ifjú színészpalánta egy, már a "szakmában" dolgozó barátjával kelt útra egy hónapra, Párizsba.

Bennem ez kicsit olyan képzetet kelt, mint amikor a régi mesterlegények, vagy jó házból való fiatalemberek, mielőtt belevetették magukat az "élet"-be, tapasztalatgyűjtés/szórakozás céljából elmentek világot látni. Lehet, hogy tényleg volt ilyen alapja az ő utazásának is, amit - gyaníthatóan - még szülei fizethettek, talán megelőlegezett diploma-ajándékként, vagy "csak úgy". Akkor még nagyon közel voltak Gábor Miklós gimnazista évei, ahol a rá más téren is nagy hatást gyakorolt György Oszkár tanártól francia nyelvet tanult, logikusnak látszik, hogy Párizs felé vetette vigyázó szemeit.

Az utazásról elég hosszan ír a Sánta szabadság című könyvében. Igaz, rá nagyon jellemzően egyáltalán nem "szabályos"útibeszámolót olvashatunk, hanem inkább útitársának, és vele való barátságának szinte élveboncolását, amiből azért több konkrétum kiderül magáról az útról is.

Ez az útitárs a nála néhány évvel idősebb, Luigi-ként emlegetett Rajczy Lajos, aki felsőbb éves színiakadémistaként "karolta fel" Gábor Miklóst. Volt felesége, Bakó Márta könyveiből egyébként Rajczyról is tudható, hogy a francia kultúra szerelmese volt.

Persze akkor két fiatalember azért nem csak várost nézett és múzeumba járt Párizsban :)

Luigi: 1939 nyara Párizsban, a szivarja és az ultipartik, a sörözések, nők, uszoda a Szajnán... de láttam-e igazán jókedvűnek, csak egy pillanatig is? Talán mégis... hisz olyan fiatalok voltunk! Hisz akkoriban mindenen röhögtünk, talán nem jól emlékszem? 

Az egy hónapos párizsi csatangolásból hazatérve aztán a barátság valahogy a semmibe foszlott. Később a Nemzeti Színházban riválisok lettek, 1952-ben például kettős szereposztásban osztották rájuk a Feledhetetlen 1919 című színdarabban Sztálint... Több filmben is játszottak együtt.

GM és Rajczy Lajos a Budapesti tavasz-ban, 1955

Rajczy élete tragikus véget ért: 1956-ban Kanadába disszidált, ahol a következő évben öngyilkos lett.   

A fenti dőlt betűs idézet Gábor Miklós akkori naplójának részlete, amikor meghallotta egykori barátja halálhírét - éppen egy francia darab próbája közben, aminek az volt a címe, hogy Találka Párizs mellett...

Aki részletesebben szeretne utánaolvasni a történetnek, lapozza fel a Sánta szabadság 65-68. oldalait is.