Régóta ígérem, hogy megpróbálom a saját véleményemet is megfogalmazni a Rettenetes szülők Felvidéki Judit által rendezett televíziós változatáról.
1983-ban, a film első, és 2012-ig egyetlen sugárzása idején sajnos nem olyan körülmények között éltem, hogy tudtam volna rendszeresen televíziót nézni (pedig akkor még érdemes volt), így először csak az idén láthattam. Magát a darabot körülbelül tizennégy-tizenöt évesen olvastam, természetesen azért, mert tudtam, hogy valaha szerepelt benne Gábor Miklós. Persze, ez akkor túl korai volt nekem. Azóta rendesen el is halványult bennem, éppen csak a történet vázára emlékeztem. Így magát a művet is az idén fedeztem fel igazán.
Megrendezésével Felvidéki Judit szerintem legalább két nagy haditettet hajtott végre. Az egyik: Vass Éva Yvonne hatalmas szerepével térhetett vissza körülbelül egy évtized után a képernyőre és megmutathatta, hogy mekkora tehetséget hagytak parlagon heverni. A másik pedig az, hogy az 1945-ös Michel után Gábor Miklós az apa, Georges szerepébe bújhatott.
A korabeli kritikák között tallózva feltűnt, hogy közülük csupán egyetlen egy említette meg a film látványvilágát, a díszleteket, kellékeket, pedig csak erről egész tanulmányt lehetne írni. Én a mai napig, pedig az utóbbi hónapokban legalább tízszer megnéztem a filmet, állandóan rácsodálkozom erre. Különösen az első és harmadik felvonás helyszíne, a családi otthon, a "cirkuszkocsi" világa nyűgözött le. Zeffirelli filmjeiben látni ennyire kidolgozott környezetet, de eszembe jutott ebből a szempontból Scorsese-től Az ártatlanság kora is. Filmről lévén szó, a lakás több helyiségét is láthatjuk: nemcsak a történések legfőbb helyszínéül szolgáló nappali szobát, hanem Michel sokat emlegetett rendetlen kuckóját, vagy George, az apa dolgozószobáját, ami bennem olyan érzést keltett, mintha ő maga is egy akváriumba vonulna el "dolgozni". A díszlet tervezője a rendező testvére, Felvidéki András. Biztosan sok beszélgetés, rengeteg vázlat készítése, majd a bútorok, kellékek közös keresgélése előzte meg, amíg mindez létrejött a díszlet felépítésétől, szerkezetétől mondjuk Michel gyerekkori hintalováig és a családi fényképekig. Ebben a munkában az alap a darab pontos olvasása és értelmezése volt. Ez látszólag evidencia, mégis ritkaság, ha ilyen szinten találkozik vele az ember. Ennek kell társulnia fantáziával, stílusérzékkel, praktikummal és biztosan még sok minden mással. Érdekes és nagyszerű munka lehetett mindezek megálmodása és megvalósítása. Kíváncsi lennék például, hogy a történet szerint korábban rajziskolába járó Michel képeit Felvidéki András készítette-e, vagy láthatóak közöttük éppen Gábor Miklós rajzai. Az alkotók biztos rengeteg történetet tudnának mesélni.
 |
| Forrás: www.nava.hu |
A Rettenetes szülők öt egyenrangú szerepe közül a filmben az abszolút főszerep Yvonne-é. Igaz, az ő alakítójának eredetileg is több lehetősége
van rengeteg különböző lelki- és fizikai állapot ábrázolására a
legmélyebb depressziótól a hisztérián keresztül a felhőtlen eufóriáig és testi kínig. A filmben Yvonne alakja még hangsúlyosabb: egyrészt Vass Éva ezerszínű alakítása révén; másrészt pedig erre a húzásokkal a dramaturg és a rendező némileg rá is segített. Húzásokra nyilvánvalóan szükség volt: olvasva a darabot, több helyen éreztem túlmagyarázottnak, de nem értettem egyet minden kihagyással. Úgy érzem, ezzel az alkotók megnehezítették néhány szereplő dolgát - de erről majd később.
Vass Éva tökéletesen értette és érezte az anya figuráját: az egyik pillanatban szántam, a másikban bizony idegesített, hogy - persze mint Yvonne - mi a nyavalyának csinál ilyen felesleges zűröket, és teszi tönkre csupa szeretetből környezete minden tagjának az életét... Felkavaró és elgondolkodtató alakítása valóban ezer színben villódzott: volt előkelő, volt közönséges, volt gúnyos, volt hisztérikus, volt úgy igazán, nagyon magányos, volt nagyképű, volt a szeretetet egyszer kolduló, máskor kikövetelő, és még sorolhatnám, ha tudnám... Meg is kapta a televíziós filmek 1983-as veszprémi fesztiválján a legjobb női alakítás díját (maga a film pedig a drámai kategória fődíját).
Georges szerepe kevésbé mutatós. Szerintem Gábor Miklós éppen attól zseniális, illetve, hogy pontos legyek, attól is zseniális, hogy hagyta érvényesülni Yvonne-t úgy, hogy tökéletes környezetet jelentett a számára. Látszólag nem csinált semmi különöset, csak "egyszerűen" élte a szerepét, s azt hiszem, ez a legtöbb, ami egy színészről elmondható.
Berek Kati szintén egészen nagyszerű volt. Én korábban, a hetvenes években többször éreztem modorosnak, Léonie szerepében viszont teljesen megújult. Igazából most éreztem át, mennyire nagy színésznő, ahogyan mesterien egyensúlyozott a racionalitás és az érzelmek között.
Az előbb említett húzások szerintem Madeleine szerepét érintették a legérzékenyebben, ezért a filmben vázlatosabb az alakja. Kimaradt az a pillanat, amikor otthonában a lány Georges-ot meglátva, nem rögtön jön rá, hogy régi szeretője nem más, mint Michel apja. Ez a darabban eléggé teátrális jelenet és a televíziós film intimebb légkörében lehet, hogy tényleg szerencsésebb volt kiradírozni. Jobban sajnálom azt a részt, ahol a lány Georges-hoz fűződő érzelmeiről beszél a Michel előtti időből, majd arról, hogy miután találkozott a fiúval, miért nem szakított rögtön. Így nehezebb megítélni Madeleine helyzetét, érzelmeit, indokait. Fehér Anna alkatilag teljesen a helyén volt, szépen, kulturáltan játszott, de szerintem kissé hidegen.
Bevallom, Michel alakítóját, Tihanyi Pétert tudom a legkevésbé megítélni. Talán azért, mert közben sokszor eszembe jutott, hogy vajon Gábor Miklós milyen lehetett ebben a szerepben. Elgondolkodtam, hogyan alakulhatott közöttük a kapcsolat a film forgatásakor: segített-e valamennyit Gábor Miklós fiatal kollégájának, vagy ilyenkor az a korrekt, ha nem avatkozik be még akkor sem, ha ő a tapasztaltabb, az idősebb nemcsak partnerénél, hanem még a rendezőnél is?
Összességében rendkívül kiérlelt és egységes alkotásnak tartom a filmet. Szerintem egészen rendkívüli, hogy ez egy alig harminc éves rendező munkája. Felvidéki Judit össze tudott hangolni olyan eltérő művészeket, mint a Vass-Gábor páros, Berek Kati és a fiatalok. Egyszerűen minden a helyén volt a filmben, a zenei aláfestésig bezárólag.
Illetve, egyetlen egy dolgon gondolkodtam el: Yvonne halálán, pontosabban azon, ahogy ennek tanúi, férje és nővére konstatálták, hogy meghalt. Vass Éva arccal előre zuhan a rekamiéra. Georges és Léonie oda sem mennek hozzá, nem látják az arcát, nem próbálják a pulzusát. Igaz, Vass Éva zuhanás utáni mozdulatában benne van a visszavonhatatlan, mégis hiányoltam, hogy a való életben azért legalább laikus szinten próbálnának meggyőződni a helyzetről az ott lévők. Igaz, ez egy film, egy műalkotás, nem a való élet. De sok tekintetben nagyon is reális műalkotás. Cocteau eredeti instrukciója szerint Georges és Léonie először észre sem veszik, hogy Yvonne meghalt, csak amikor nővére odamegy az ágyhoz, hogy egy párnát a maga precíz módján a helyére tegyen, akkor látja és jelez sógorának. Felvidéki Judit talán fontosabbnak találta a jelenet ritmusát, hangulatát, ami lehet, hogy tényleg megtört volna, ha ebben a tekintetben enged a realitásnak és Cocteau-nak. Viszont azt még megjegyzem, hogy ezt az utolsó jelenetet is meghúzták. Amit sajnálok, hogy kimaradt, az Michel reakciója, amint éppen egy perccel korábban meghalt anyjához fordul, magyarázzon már meg a nagynéninek valamit, amit neki nem akar elhinni. Madeleine hirtelen azt hiszi, szerelme megőrült, mire a fiú a következőt mondja: "Úristen! Megfeledkeztem róla. Mindig meg fogok feledkezni róla!"
Erről nekem rögtön eszembe jutott egy Kodály Zoltánról szóló visszaemlékezés. Egy katolikus pap volt a tanúja annak, hogy első felesége, Emma asszony halálakor Kodály megfogalmazta a gyászjelentést és elindult a papírral a felesége szobája felé, hogy megmutassa neki, jó lesz-e így - mert négy évtizeden át megszokta, hogy minden munkáját először feleségének mutatta meg - és csak pár másodperc múlva döbbent rá a valóságra. Úgyhogy ez, ahogy Cocteau megírta, egész biztosan egy nagyon emberi reakció. Ha én lettem volna a dramaturg, Michel mondatát - "Magyarázd meg nekik mama" - benne hagyom...
A legutolsó néhány másodperc rendezői telitalálat: "Minálunk rend van", mondja Léonie, és felkapcsolja a nagy csillárt, aminek fénye Yvonne-t mindig zavarta - de most, hogy meghalt, már lehet -, s ebben az éles fényben ér véget a film.
A Rettenetes szülők újabb közös televíziós munkákhoz vezetett Vass Éva, Gábor Miklós
és Felvidéki Judit pályáján s egyúttal a színész-házaspár és Felvidéki Judit között - a korkülönbség dacára - szoros baráti kapcsolat alakult. Amikor például portréfilm készült Gábor Miklósról, azt kívánsága szerint Felvidéki Judit rendezte. 1983-ban következett a Tasso, Goethe drámájának
filmváltozata, 1987-ben Mauriac-regény alapján született Az éjszaka
vége, majd a Felvidéki Judit által kifejezetten Vass Évának írt Pá,
drágám. Remélem, egyszer a Tassó-t és a Mauriac-filmet is műsorra tűzi
valamelyik televízió, mert még azokat sem láttam...
