2012. március 26., hétfő

Képes beszámoló a győri estről

Hazaérkeztem az elmúlt alkalommal jelzett kis kirándulásomról. Nem mindent tudtam teljesíteni, Csorna és Jánossomorja nem fért bele, de erről majd a másik blogomban.

A legfontosabb esemény, ami miatt elutaztam, a győri Gábor Miklós-est igazán szép és nagy élmény volt. Első nekifutásra néhány képet szeretnék mutatni a Zichy-palota egyik termében megtartott rendezvényről.

Az emlékezést, a családi és más történeteket kis kiállítás keretezte. A "Hamlet családi körben" címet Gábor Miklós igazi Hamlet-jelmeze és egy háziköntöse vizuálisan is megjelenítette:



Gábor Júlia és Szigethy Gábor:


Az asztalkáról nem hiányozhattak Gábor Miklós könyvei, a háttérből pedig több eredeti rajza tekintett ránk:


A kis vitrinben különböző dokumentumokat helyeztek el. Közülük itt látható Gábor Miklós katonai igazolványa, munkakönyve...




 ... szerepeinek saját kezűleg kiegészített jegyzéke:


... és egy tényleg ízig-vérig családi dokumentum: szülei rajzos bejegyzése a nyolc éves Juli emlékkönyvébe:


Mint látható,  az idézet Goethe Faust-jából való. Ruttkai Éva ebben az időben játszotta a Vígszínházban Margit szerepét, nyilván ez adta az indíttatást az idézet kiválasztására.
Egy régebbi írásomban idéztem azt a részletet Gábor Miklós Tollal című könyvéből, ahol Ruttkai Éva Margit-alakításáról ír gyönyörűen és éppen 1961 tavaszán , ezen a ponton újra érdemes ITT ELOLVASNI.
A monogramos dobozka mandzsettagomb tárolására szolgált. Sajnos, a Hamlet-bábura nem kérdeztem rá, gyanítom, hogy premier-ajándék lehetett :)

Végül itt vagyok én, Gábor Miklós egyik eredeti Hamlet-jelmezével. Amikor megláttam, bizony nagyon meghatódtam; sosem hittem volna, hogy 1966. december 28. után, amikor a Madách Színházban még gyerekfejjel láthattam az előadást, így is fogok Hamlettel találkozni:



Ezek a képek, és még jónéhány a facebook-os oldalamon is láthatóak, IDE KATTINTVA megtekinthetők.

Természetesen az estről még fogok írni részletesebben is!

2012. március 19., hétfő

Blogjaim nyomában

Már elkezdtem csomagolni, holnap egy kis utazásra indulok blogjaim nyomában – no meg egy füst alatt a végre megjött szép tavaszt is kihasználom :)

Gábor Miklós, Ruttkai Éva és Júlia az állatkertben, 1961
Kedden este Győrben lesz egy rendezvény, ez az elsődleges célom: Hamlet családi körben címmel Gábor Miklós lánya, Gábor Júlia és veje, Szigethy Gábor színháztörténész mesélnek arról, hogy milyen is volt a nagy színész magánemberként, családtagként. Az est apropója az az évforduló, amiről én is írtam már itt, miszerint ötven éve, 1962-ben volt a teljes magyar színháztörténet egyik legfontosabb és legsikeresebb előadásának, a Vámos László által rendezett Hamletnek a premierje.
Nem meséltem még el itt, hogy körülbelül két hónapja sikerült virtuális kapcsolatba kerülnöm – éppen e blog kapcsán – Gábor Júliával és nagyon örülök, hogy Győrben személyesen is megismerhetem.

És ha már Győrig elutazom, akkor nem jövök haza másnap, hanem  azon kívül, hogy elsétálgatok kicsit a városban, elmegyek Mosonmagyaróvárra, Csornára és Jánossomorjára. Hogy miért éppen ezekre a helyekre? Nos, a megoldás másik blogomban rejtőzik. Ezeken a helyeken ugyanis olyan zenei emlékhelyek vannak, amiket már régóta szerettem volna megnézni, körbejárni, lefényképezni, természetesen az illető helységben található más nevezetességekkel együtt. Ezekről a látnivalókról majd katalisztes blogomban írok.

Amíg haza nem érek, és nem tudok jelentkezni élménybeszámolóval, különös tekintettel a győri estre, itt van egy kis néznivaló, ami ehhez a rendezvényhez is kapcsolódik. A Magyar Televízióban 2010 decemberében sugároztak emlékműsort Gábor Miklósról pályatársak és Gábor Júlia részvételével.

2012. március 14., szerda

"Mami"

Nem írtam még Gábor Miklós édesanyjáról. Igaz, eddig nem túl sok információt tudtam előásni róla, de amit sikerült, azt itt most megpróbálom összefoglalni.

Neve Czukelter Ilona. Római katolikus családban 1898-ban született; 1918-ben ment férjhez; Miklós fia születésekor (1919) a hivatalos bejegyzés 21 évesnek mondja.
Alig több, mint egy évvel később, 1920 nyarán újra fia született, akit Tamásnak neveztek, s aki húsz hónapos korában, 1922. február 20-án reggel 8 órakor meghalt agyhártyagyulladásban. Gábor Miklós annyira kicsi volt még, hogy öccsére egyáltalán nem emlékezett.


Czukelter Ilona élete folyását fia skiccelte fel néhány vonással Egy csinos zseni című könyvében:
... a messzi múltban egy ezer sebet maga után hagyó gyerekkor, korán elvesztett édesanya, korán meghalt szép fivér, szigorú zárdai élete egy vidéki kislánynak, egy zsarnokian katonás atya, aki boszorkaszerű mostohaanyát, meg egy mostohahúgot hoz a házba, majd egy vidám, jómódú, de rejtegetett poklokkal és hazugságokkal teli házasélet ... végül a háború, a fasizmus a zsidó férjjel, éveken át az aggodalom értem, katonafiáért, és legvégül az egész életen át egyetlen pár, a furcsa, megérthetetlen szerelmes, apám hirtelen halála ott a távoli Ámerikában, de ekkor már késő, újrakezdeni már nem lehet semmit egész élete a szép vidéki úrilány minden álmának összezavarodása, érthetetlen félresiklása, csupa megvalósulatlanság és félreértés...


Gábor Miklós rajza édesanyjáról

Fia sikerei és unokája azért biztosan kárpótolták valamennyire Czukelter Ilonát.
Gábor Miklós felidézi édesanyja szavait a Hamlet főpróbája után: Mikor a pajzsokon kivittek, nem bírtam a könnyeimmel. Mégiscsak a fiam vagy.
És fia, a premier előtti lelkiállapotban ezt írta naplójába:
... ne rontsák meg bennem a diadalmas és gyerekes érzést, hogy "én vagyok Hamlet". Hagyjanak engem minden este újra meg újra azzal a laza, szabad játékkészséggel felsétálni a színpadra, amivel ma felsétáltam. Szeressenek úgy, mint anyám ma délelőtt.
(Tollal, 190-191. oldal)

Az édesanya ebben az időben már a Vígszínház nagy tisztelettel körülvett nézőtéri felügyelője volt.

Gábor Miklós könyvei alapján úgy számoltam, hogy "Mami" 1970-ben hunyt el, hetvenkét éves korában.
Anyám az, aki itt szenved? Nem, nem ő. Czukelter Ilona az, a tág szemű kislány azon a régi fényképen, most kelt fel a kerti asztal mellől, hogy egyenesen idefeküdjék, ez ágyba...
[...]
A kábítószerektől lusta nyelvvel eldadogja kétpercenként ugyanazokat a szavakat, én becézgetem, ahogy ő becézett nyilván, amikor én voltam ily tehetetlen, mint most ő, szavam nem értelmesebb, mint az övé. Egymáshoz érintjük homlokunkat.
[...]
Itt a homlokom, támaszd neki kopaszodó, barna homlokod... Mami... Nem furcsa, hogy így hívott mindenki, idegenek is? Téged, aki most lettél csak igazán anya, amikor a kislányom lettél, Czukelter Ilona?
(A színész árnyéka, 248. oldal)

2012. március 7., szerda

Az Edison mozi sorsa beteljesedik

1942 körül hagytuk abba legutóbb Gábor Miklós édesapja zalaegerszegi mozija történetének követését. Fő forrásom továbbra is Béres Katalin: Zalaegerszeg mozitörténete 1903-1945 című tanulmánya, megjelent a Pannon Tükör 2010. 6. számában.

Ott tartottunk, hogy a zsidó származású Gábor Béla a korszak fenyegetését átérezve amerikai filmes barátai segítségével meg tudta szerezni az amerikai állampolgárságot, ám konfliktusa tovább is fennállott a város vezetőségével. A képviselőtestület ugyanis "megbízható keresztény kezekben" szerette volna tudni a város egyetlen moziját s ezért többször is elvetette Gábor Béla korszerűsítési kérelmét. Szakáll Ferenc, a Zalamegyei Újság szerkesztője azok között volt, akik józan hangot ütöttek meg a kérdésben, amikor lapjában ezt írta:
Ha akadályozzuk az épület átépítését, megfosztjuk a közönséget a rendes környezettől, de egy csomó iparos is elesik a rendes munkától. ... Az a fegyver tehát, amellyel egyesek Gábor Béla ellen harcolnak, egészen másokat sújtanak, a közönséget, amelynek mégis csak ez az egyetlen szórakozási helye és lehetősége.
A hatóságok hosszú huzavona után végül megadták az engedélyt, ám ekkor már késő volt: egy másik rendelet felülírta azt, ugyanis 1943/44-ben már csak óvóhelyeket volt szabad építeni.
A közönség tehát továbbra is a nem túl korszerű Edison moziba volt kénytelen járni egészen 1944. július 5-ig, amikor a rendőrség egy tollvonással, azonnali hatállyal, indoklás nélkül bezárta a mozit és visszavonta a tulajdonos üzemeltetési engedélyét – azaz, egyszerűen elrekvirálta Gábor Béla tulajdonát. Ezzel a húzással megszabadultak ugyan a zsidó származású mozistól, de a városlakókat megfosztották az egyetlen szórakozási lehetőségtől. Mint Béres Katalin írja, a bezárás valódi oka nem az épület leromlott állaga lehetett, ugyanis 1944 szeptemberében Zalaegerszegre érkezett egy színtársulat, amely a moziteremben kapott játszási engedélyt...
Mozielőadások pedig továbbra sem voltak, bár most a dolog a belügyminisztériumban bukott el, ők gáncsolták el az új jelentkezők, köztük az Edison mozi korábbi gépésze engedély-kérelmeit. A közönség zúgolódott. A Zalamegyei Újság megjegyezte, hogy amikor korábban az újság az átépítés engedélyezését javasolta, zsidóbérencnek titulálták a lapot, most viszont megvalósult a jóslatuk, hogy itt áll a város egy korszerűtlen és nem működő mozival.
Moziba újra csak a nyilas hatalomátvétel után, 1944 decemberétől lehetett menni, s a filmszínházat Hungária névre keresztelték át... Béres Katalin kutatásai szerint még 1945 januárjában is napi két-három előadást tartottak zsúfolt házakkal, mert nemcsak a város lakói, hanem a front elől menekülők tömege is itt keresett egy kis kikapcsolódást. Hogy ez pontosan meddig ment így, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a háború végén az épület leégett: állítólag a menekülő németek gyújtották fel, mert akkor már hadianyag-raktárként használták és az ott tárolt dolgokat nem volt idejük kimenekíteni. Ezzel az értelmetlen eseménnyel ért véget az Edison mozi története.

Hogy Gábor Béla székesfehérvári mozijaival mi történt, azt még nem sikerült kiderítenem. Egy biztos: a család ekkoriban már Budapesten élt, Gábor Miklós fiatal diplomás színművész volt és meg is kezdte első sikeres lépéseit a pályán – ezek a lépések aztán a háború miatt évekre megszakadtak. Későbbi könyveiből lehet nagyjából összerakni a további alapvető eseményeket. Szülei és ő maga – front "élményei" után – Budapesten vészelték át az ostromot. Aztán édesapja kiment Amerikába, hívta feleségét és fiát, akik nem követték. Gábor Miklós elmondása szerint apja újvilág-beli újrakezdése nem sikerült, állítólagos amerikai barátai "csőbe húzták", kimenekített pénzét elvesztette és néhány év múlva szállodai szobájában váratlanul meghalt. Ez valamikor az 50-es évek legelején történhetett, nagyjából hatvan éves volt.

Hát, így tükröződött vissza az Edison mozi és a Gábor család életében a történelem, mint cseppben a tenger...

Gábor Béla alakját én egyértelműen tragikusnak látom. Egészen fiatalon nagy tervekkel próbált gyökeret verni egy kisvárosban. Élete során nagy könyvtárra és minden bizonnyal nagy műveltségre szert tevő ember volt, írói ambíciókkal. Egy korabeli újságcikkből kiderült, hogy jól zongorázott. Gábor Miklós elmondása szerint már akkor járatta például a Nyugat folyóiratot, amikor még nem sokan. Zalaegerszegen nemcsak a mozi érdekelte, nagyobb, átfogóbb kulturális tervei voltak. Személyes számításait talán valamennyire megtalálta, ám szakmai életében – elsősorban származása miatt – sok értelmetlen akadékoskodásnak volt kitéve és számos csalódás érte. Amerikai újrakezdése sem sikerült...

Ma egy 1932-es híradó-összeállításba nézzünk bele, mert Gábor Béla mozijában híradót is vetítettek:



Legközelebb Gábor Miklós édesanyjáról osztom meg azt a nem túl sok információt, amit eddig sikerült felkutatnom.

2012. március 1., csütörtök

Az Edison mozi története az 1940-es évek elejéig

Az előző részekben olvashattuk, hogy Gábor Béla Edison nevű mozija Zalaegerszegen a régi izraelita imateremben működött. Valószínűleg eleve nem lett volna szabad azon a helyen mozielőadásokat engedélyezni az épület állaga és elhelyezkedése, megközelíthetősége miatt. Gábor Béla az ottani mozi időben második üzemeltetője volt és 1913-tól harminc éven keresztül gondjai voltak az épülettel és ezen keresztül a város vezetésével. A város szinte egyfolytában a korszerűsítésre biztatta, sokszor erős, hatósági eszközökkel tűzrendészeti és egyéb vizsgálatokkal, sőt bezáratással is. 1934-ben tényleg történt egy komolyabb korszerűsítés természetesen a mozitulajdonos fektette be az anyagiakat – ám ez sem vetett véget a hosszú konfliktusnak. Ennek "eredményeként" a Gábor család már egy évtizeddel korábban el is költözött a városból, ám a mozit a családfő megtartotta és üzletvezetővel működtette – mellette nyilván gyakran ide is kellett utaznia az ügyek intézésére. 
A konfliktus elmérgesedését az a paradox helyzet mutatja,  hogy 1940 körül már Gábor Béla szerette volna a néhány évvel korábbi korszerűsítésnél is jobban átépíteni filmszínházát. Erre irányuló kérvényét azonban éppen a városi közgyűlés szavazta le az a városi közgyűlés, amely évtizedeken át erre ösztönözte őt. Döntésük hátterében az állt, mint a korabeli közgyűlési jegyzőkönyvekből kirajzolódik, hogy szerettek volna megszabadulni a zsidó származású tulajdonostól. Béres Katalin helytörténész említett tanulmányában idézte is az egyik ülés jegyzőkönyvének egy mondatát, a képviselőtestület álláspontját: A város kulturális életének elengedhetetlen velejárója, hogy megfelelő környezetben és megbízható keresztény kezekben lévő mozija legyen. A megfelelő környezeten azt értették, hogy a testület szerint nem helyes, hogy a mozi az elemi iskola közvetlen közelében van, mert a kihelyezett reklámok veszélyeztetik a kiskorú gyerekek erkölcsi nevelését. Ám az iskola akkor is ugyanott volt, amikor a város a mozi korszerűsítése érdekében gyakorolt nyomást Gábor Bélára; sőt, a 10-es évek elején az akkori képviselőtestület engedélyezte, hogy egyáltalán mozi működhessen a régi imateremben; most viszont az iskola közelségét használták ürügyként az átalakítási kérelem elutasítására. Azt az iskolát, amely egyébként különböző ünnepségeit gyakran a moziteremben tartotta, amelyet Gábor Béla ingyenesen ajánlott fel nekik...

De hát az 1940-es évek elején járunk ekkor. Érzékelve a veszélyt, Gábor Béla, aki már körülbelül két évtizeddel azelőtt református hitre tért, amerikai filmes barátai segítségével felvette az amerikai állampolgárságot. Szintén Béres Katalin írja egy egerszegi rokon elmondása alapján, hogy Gábor Miklós édesapja ettől kezdve zakójának hajtókáján egy nagyméretű, az Amerikai Egyesült Államok zászlaját ábrázoló kitűzőt viselt. Mentességének köszönhetően a zsidónak minősülő vállalkozók és értelmiségiek kiszorítása után, 1942-ben és 1943-ban virilisként póttagja lett a városi képviselőtestületnek is. Hát, érdekes helyzet lehetett – ezt már én teszem hozzá...
Mentessége azonban nem változtatta meg a közhangulatot, így továbbra is feszült maradt a viszonya a várossal.
Időközben az történt, hogy jelentkezett egy úriember, akinek hadirokkantként sikerült zalaegerszegi moziengedélyt szereznie. Neki komoly tervei voltak egy új, modern filmszínház építésére (ez a tény ösztönözte egyébként Gábor Bélát mozija nagyobb korszerűsítésére). Ám amire az új vállalkozó tárgyalásai sikerre vezettek, a háborús viszonyok és a pénztelenség megakadályozták a megvalósítást. Ekkor újra felmerült, hogy mégiscsak engedélyezni kellene Gábor Bélának az átépítést, hogy legalább egy normális mozija legyen a városnak. A világosabban gondolkodók – akik közé tartozott a Zalamegyei Újság felelős szerkesztője is érvként hozták fel, hogy a háborús reménytelenségben a városlakóknak lelkileg sokat jelenthet a filmszínház, más szórakozási lehetőségük úgy sincsen. Az antiszemita képviselők azonban sikeresen lobbiztak és a testület újra leszavazta a korszerűsítést, az újságot és szerkesztőjét pedig zsidóbérencnek titulálták...

A történetnek ezen a pontján eszembe jut, hogy ebben az időben pedagógus édesapám Zalaegerszegen volt katona és mellette külső munkatársként bedolgozott a Zalamegyei Újságba. Biztosan ismerte a helyzetet, talán még Gábor Bélát is személyesen. Akkoriban édesanyám már a menyasszonya volt, valószínűleg voltak is együtt az Edison moziban. Csak sajnos megkérdezni már nem tudom őket erről, bár megtettem volna, amíg még megtehettem...

Legközelebb innét folytatom.

Mai filmünk segít az 1930-as évek hangulatába legalább is annak szebbik felébe ringatni magunkat: