2014. május 30., péntek

Ma 50 éve: Ahogy tetszik

Ma 50 éve, 1964. május 30-án este zajlott le a Madách Színházban Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékának premierje. Gábor Miklós Jacques szerepét játszotta. Az előadás Shakespeare születésének világszerte megünnepelt 400. évfordulója alkalmából került színre.

Nézzük a teljes stáblistát:

Fordította: Szabó Lőrinc
Kísérőzene: Farkas Ferenc
Díszlettervező: Jánosa Lajos
Jelmeztervező: Köpeczi Bócz István
Rendezte: Vámos László


Jacques és az álruhás Rosalinda


A száműzött herceg: Bodor Tibor
Rosalinda, a leánya: Béres Ilona f. h.
Frigyes, a herceg öccse: Árva János
Célia, Frigyes herceg leánya: Csűrös Karola
Amiens, nemes a herceg kíséretében: Garics János
Jacques, nemes a herceg kíséretében: Gábor Miklós
Le Beau, Frigyes udvarmestere: Tallós Endre
Próbakő, bohóc: Körmendi János
Charles, birkózóbajnok: Vándor József
Olivér, Sir Roland de Bois fia: Lőte Attila
Orlando, Sir Roland de Bois fia: Tordy Géza
Ádám, Olivér inasa: Kőmíves Sándor
Denis, Olivér inasa: Frankovits Péter
Corinnus: Gyenge Árpád
Silvius: Zenthe Ferenc
Phoebe, pásztorlány: Gombos Katalin
Juci, parasztlány: Gyurkovics Zsuzsa
Vili, parasztlegény, Juci imádója: Bay Gyula
Hymen megszemélyesítője: Pádua Ildikó
Csűrcsavar Olivér, lelkész: Szirmai Jenő
Első úr: Joó László
Második úr: Nagy Béla
Első apród: Harkányi János f. h.
Második apród: Csikós Sándor f. h.
Első úr az udvarnál: Bakay Lajos
Második úr: Markó Sándor

Az előadást annak idején közvetítette a televízió - bár meglenne a még olyan ócska kópiája is!

Van viszont hangfelvétel, meg is tudom mutatni :) Egyelőre itt az első felvonás:



Legközelebb a megjelent kritikai visszhangokból fogok válogatni.

2014. május 24., szombat

Talpig úriasszony

Ez a címe Somerset Maugham egy vígjátékának, amelyből 1970 nyarán forgatott televíziós filmet Esztergályos Károly. Az abszolút főszereplő/címszereplő Béres Ilona volt, férjét Gábor Miklós játszotta. Emlékeim szerint az akkori bemutató óta ezt a filmet soha nem ismételte meg a televízió; azt gondoltam, ez is a megsemmisített, letörölt anyagok közé került. Nem túl régen azonban egy beszélgetős műsorban kis részletet játszottak le belőle, s azóta reménykedtem, hogy akkor talán mégis megmenekült nemcsak az a részlet, hanem a teljes anyag is. Szerencsére így történt, és most végre műsorra tűzte az m3 csatorna. Igaz, szombat este 22.45-kor, de mégis láthatjuk. Illetve, most találtam meg, hogy meg is ismétlik csütörtökön délelőtt!

Tehát az adások pontos ideje az m3 csatorna műsorán, hogy egyértelmű legyek:

május 24. szombat 22.45
és
május 29. csütörtök 9.30

További szereplők: Bulla Elma, Csűrös Karola, Farkas Zsuzsa, Somogyvári Rudolf, Körmendi János, Besztercei Pál.

Gábor Miklós nagyon szeretett vígjátékot játszani, s erre viszonylag kevés alkalma volt - ezért is érdekes ez a régi film. A pályáját kronológiailag bemutató sorozatomban még nem jutottam el eddig az évszámig, ezért most egy helyzetképet is próbálok adni, hogy ennek a tévés szerepének idejében mi minden volt még a pályáján.

Fél évvel korábban készült el egyik legjelentősebb késői filmje, a Herskó János által rendezett N. N. a halál angyala. A Madách Színházban ez év februárjától szintén vígjátékban, sőt mi több, zenés vígjátékban volt alkalma játszani, Scribe: Egy pohár víz-ének átdolgozásában. A Sakkmatt címmel bemutatott darabban Bolingbroke, a cselszövő bukott miniszter szerepében brillírozott - miközben rendszeresen játszotta például az előző évadban bemutatott III. Richárdot... De hogy újra visszaugorjak a filmekhez, ekkoriban készült Mamcserov Frigyes: Csak egy telefon című - szintén zenés - filmje, amelyben Ruttkai Évával dalolni és táncolni se szégyellt :) Közvetlenül a Talpig úriasszony forgatása előtt dolgozott élete első rendezésén, az Eszményi gyilkos című Agatha Christie-krimin. Ősszel pedig elkezdte próbálni következő hatalmas színpadi szerepét, Oidipusz királyt.

A Film Színház Muzsika 1970. évi 29. számában (július hónap) olvashattunk egy képes riportot a Talpig úriasszony hatalmas hőségben végigcsinált forgatásáról:






A népszerű hetilap 39. számban pedig Gáll István írta meg röviden a véleményét a darab szeptemberi műsorra tűzése után:





Én magam nagy várakozással és kíváncsisággal várom az estét, hogy vajon milyennek fogom találni az 1970 óta nem látott filmet (akkor gimnazista voltam...) és benne Gábor Miklóst.

Egyúttal nagyon remélem, hogy lesz még ilyen meglepetésben részünk és az m3 csatorna még több régen látott felvételt előkerít. Ez lenne az igazi hivatása, amihez majd csak felnő - mert egyelőre mintha még csak véletlenszerűen tűzne műsorára ilyen gyöngyszemeket...

2014. május 18., vasárnap

Még egy kritika az újra-rendezett Hamletről

Forrás: Magyar Színházi Adattár
Itt van még egy korabeli kritika a Hamlet rendezőileg felfrissített változatáról Nagy Péter tollából, megjelent az Élet és Irodalom 1964. 18. számában. Szerzője aztán beválogatta ezt az írást 1966-ban megjelent Két évad és ami megelőzte című kötetébe is.

Mint majd érzékelni fogjuk, elsősorban a színészi játék tekintetében ő máshogy látta a három új főszereplőt, sőt, aznap este Gábor Miklós Hamletjét is, mint Demeter Imre...

Azt gondolom, érdemes a teljes cikket bemásolnom, de azzal a "saját módszerrel", hogy a Gábor Miklósról írottakat önkényes módon vastag szedéssel kiemelem; természetesen ez sem az eredeti cikkben, sem a könyvben nem így jelent meg - azok számára csinálom, akik csak erre a részre kíváncsiak :)

Az újra-rendezett Hamlet

Nem próbáltam utánanézni a színháztörténetben, de azt hiszem, példátlan dolog - s nemcsak nálunk, világszerte az - hogy a Hamlet két esztendőn belül kétszázadik előadását éri meg a Madách Színházban. Kultúrtörténészek elmélkedését kihívó téma, hogy a mai magyar színpadnak két "biztos értéke" van: a Hamlet és - a Csárdáskirálynő; s ebből az első nemcsak örvendetesebb, de csodálatosabb is. E futó jegyzetekben nem hatolhatunk le e két cím nyitotta szakadék szédítő mélységeibe, de azt bizton állíthatjuk, hogy a Hamlet elsöprő sikerének két nagy mozgatója volt s maradt: Gábor Miklós alakítása és Vámos László rendezése.
     S Vámos László most az előbbi példátlanságot megtetézte azzal, hogy sikeres munkáját revízió alá vette: bevallottan az angol Shakespeare Társulat vendégjátékából tanulva dolgozta át saját sikeres rendezését. A felfogás, a darab- és szerepértelmezés nem sokat változott az új változatban - helyesen: inkább csak a szcenika terén tapasztalunk módosulásokat. A legszembetűnőbb ezek közül a nyitott színpad, a függöny nélkül lebonyolított teljes tragédia. S itt álljunk meg egy percre: amennyire örvendetes, hogy a színeket nem választják el függönnyel, hanem nyílt színen végezve a sommás díszletezést, a játék folyamatosságát - s ezáltal a néző izgalmát is fenn tudják tartani sőt fokozni, annyira indokolatlan a teljesen - tehát kezdetben, szünetben és végen - nyitott színpad. Ennek, meggyőződésem szerint, csak akkor van valóban helye, ha ezzel a rendező azt akarja mondani a nézőnek: a te életed folytatódik itt, különben üres divatmanír. A Lear-nél nyitva volt a színpad, mert a rendező, [Peter] Brook, ezt akarta mondani egész művével; de ennél a Hamlet-nél ez elég indokolatlan.
      E kis és inkább elméleti jellegű észrevételen túl Vámos jobbító munkáját csak dicsérhetni: a tompább jelmezszínek erősebb hatást sugallnak, a csoportok, mozgások harmonikusabbak, jelentőségteljesebbek, mint előző megfogalmazásukban; a világítás fokozott hidegsége, sejtelmessége is sokat emel az egész előadáson. Itt csak egyetlen félrefogása van: a befejező jelenet, Fortinbras bevonulása és Hamlet kivitele, mely nem ide, hanem valamilyen operafináléba való.
     Az új szereplők beállítása is jelentősen emelt az előadáson az első szereposztáshoz képest (a közbenső cseréket nem láttam), bár - sajnálattal kell megállapítani - önmagában egyik sem meríti ki a szerep összes lehetőségét. Ezek közül egy még mindig szereposztásbeli (vagy színészi, vagy rendezői felfogásbeli) tévedés: Bessenyei Ferenc Claudiusa. Bessenyei túl dekoratív jelenség ahhoz, hogy elhiggyük róla mindazt, amit mondanak s főleg Hamlet mond róla, hiszen saját szemünk cáfolja; ez pedig közvetve Hamlet hitelét csökkenti.  Amellett Bessenyei még zengő és simogató hangja pátoszával is ezt a benyomást fokozza: nem a hideg eszű, ravasz államférfit testesíti meg (pedig Claudius elsősorban az), hanem a fizikai attribútumaival lenyűgöző hímet.
     Tolnay Klári Gertrudisa megnyerően mértéktartó, de sem nem elég királynői, sem nem elég erotikus; Ajtay Andor pedig Poloniusban elsősorban a közéleti ember üres nagyképét ábrázolja, többi vonását háttérbe tolva.
      Sajnálatos, hogy a sorozatos előadások folytán a többi szereplő alakítása a legritkább esetben mélyült - általában inkább kiürült, mechanikusabbá lett. Különösen érezhető ez Avar István majdnem színtelenné fakult Horatióján; Lőte Attila Laertes szövegét felében-harmadában ha érthetően ejti; s Vass Éva, aki első előadásain elragadott Oféliájával, mert egyszerű volt, minden hatásvadászatot került, és belülről fakadó hittel és bájjal keltette új életre ezt a kicsit együgyű, de oly tiszta lelket, mintha mostanra hamvát vesztette volna, s vele hitele és vonzása felét.
     Gábor Miklós Hamletje ma is a jelenkori magyar színpad legnagyobb színészi teljesítménye; az ösztön és az értelem harmonikus együttműködésének ritka szép és teljes példája. Nem kétséges, hogy a siker oroszlánrésze volt s marad az övé; hogy talán Pethes Imre óta először az ő ajkán szólalt meg magyar színpadon Hamlet minden árnyalata. Éppen ezért vonakodva írom le, de kénytelen vagyok vele, hogy - legalábbis a díszelőadás estéjén - az ő alakítása is megfakultnak, csökkent belső tüzűnek tetszett; lehet, hogy ez valami múló lehangoltság, de könnyen lehet, hogy a túl gyakori előadás, a szezon végi kifáradás jele. Súlyos vétség lenne addig koptatni ezt az alakítást, amíg csak halvány emléke marad önmagának; a színháznak hagynia kellene időt a színésznek arra, hogy művészi energiái feltöltődjenek.


Eddig tart az eredeti teljes kritika. Még az is lehet, hogy Nagy Péternek az aznap estéről szólva igaza volt és Gábor Miklós tényleg fáradtabban játszott. De még volt benne fizikai és művészi energia a további, valamivel több, mint 100 alkalomhoz - sok-sok néző nagy szerencséjére (én is így láthattam, a széria vége felé). A további előadások között volt 1966-ban a moszkvai vendégszereplés, amiről itt már közzétettem a teljesen elragadtatott visszhangokat. A háromszázból a legutolsó három előadás pedig a szegedi Dóm téren zajlott le, a szabadtéri színpadon. Az akkori kritikák is, amelyeket később szintén meg fogok mutatni, a legfelsőbb fokokban számoltak be Gábor Miklós Hamletjéről, akinek alakítása még azt a hatalmas teret is be tudta tölteni...


2014. május 9., péntek

Kritika az újra-rendezett Hamletről

Ígértem, hogy mutatok kritikákat a nem egészen 200. előadás után, a Royal Shakespeare Company budapesti vendégjátékának hatására (is) átrendezett Hamlet előadásról, Gábor Miklóssal a címszerepben.
A megújított előadás premierjét Shakespeare születésének 400. évfordulójára időzítette a színház.

A Film Színház Muzsika 1964. 18. számába a kiváló Demeter Imre írt kritikát:




És még két kép ugyanabból a forrásból:




Körül fogok nézni ebben a tárgykörben a korabeli napilapokban és kulturális folyóiratokban is.