2018. július 22., vasárnap

Vass Éva 85!

Vass Éva holnap lesz 85 éves - hihetetlen!!!!

Öt évvel ezelőtt, kerekebb születésnapja környékén itt a Gábor Miklós-blogban egy sorozatot állítottam össze róla, pontosabban kettejükről. Bár ma is van bennem bizonytalanság, hogy jövök én ahhoz, hogy Róla és Róluk szóljak, s ezért azóta ezeket az írásokat csak ritkán osztottam meg, de több kedves reagálástól felbátorodva most az ünnep alkalmából újra szeretném őket ajánlani.

Évad végi koccintás az Ex előadása után (FSZM 1965. 28.)


Kurír 1996. október 20.


Az első öt rész Vass Éva és Gábor Miklós szakmai együttműködését vette számba (színház, film, tv, rádió), a hatodik pedig megpróbált egy kicsit a magánélet területére merészkedni - plusz van egy "bónusz", az akkori születésnapi poszt. Mivel a blogban nem közvetlenül egymás mellett találhatók, készítettem róluk ezt az összesített oldalt, ahonnét az egyes részek gyorsan és egyszerűen megnyithatók.

Olvasgassuk őket újra, vagy biztosan lesz, aki most találkozik ezzel az összeállítással először. Remélem, mindenkiben sok emléket, színházi- és film-élményeket is fel fog idézni, és talán új információkkal is fognak benne találkozni.

Egy szolgálati közlemény: az egyik helyen már sajnos nem férhető hozzá a poszt írásakor feltett videó - sajnos, azóta törölték a YouTube-ról. De ez talán nem szegi kedvünket...

Olvasgatás közben gondoljunk szeretettel Vass Évára. Innét is kívánjunk szép, derűs születésnapot, egészséget azzal, hogy vigyázzon magára, nagyon sokan szeretjük!


Szellemidézés 2.

Mielőtt beleolvasunk az 1972-es előadás kritikáiba, olvassuk el a legilletékesebb, az író véleményét Gábor Miklós Donáti Sándor-alakításáról. Karinthy Ferenc duplán is illetékes, hiszen a darab nem csak fikció, hanem apjáról és a korról szól, amelyet ő végigélt - és aztán megírt.

Magáról a darabról az előző posztban szóltam részletesebben.

Karinthy Ferenc levele körülbelül fél évvel a premier után jelent meg a Film Színház Muzsika 1973. május 26-i számában. Csak azt érdemi részt mutatom belőle, a mellette levő képpel:







Múltkor már ajánlottam a televíziós felvételt, ajánlom most is - szerencsére még megvan. A Karinthy Ferenc által említett jelenet, a főhős nótájával 1 óra 8 percnél kezdődik:


2018. július 13., péntek

Szellemidézés 1.

Karinthy Ferenc kamaszkori élményeiből először irodalmi történeteket írt, aztán drámát. A drámában már - legalábbis név szerint - elszakadt apjától, Karinthy Frigyestől, akit a színpadon Donáti Sándorra nevezett át. Anyjából, Arankából Csilla lett, a zseniális titkárból, Grätzer Józsefből pedig (aki elmúlt annyi, biztosan emlékszik SICC-könyvére) Holczer József. Testvéréből, Karinthy Gáborból Dezső, ő maga pedig, Cini helyett Öcsi-ként emlegetve jelenik meg a darabban. Persze e névváltoztatások ellenére is simán rá lehetett ismerni Karinthy Frigyes életére és környezetére.

A színmű ősbemutatóját a Katona József Színházban tartották 1957-ben, Bessenyei Ferenc játszotta benne a főszerepet. Karinthy Ferenc nem sokkal később, az első színpadi tapasztalatok után jelentősen átdolgozta darabját. Az új változat bemutatóját a Madách Kamaraszínházban Lengyel György rendezte 1972 őszén.

Először egy próbára látogatunk el a Film Színház Muzsika november 4-én megjelent száma segítségével és még többet megtudhatunk rendezőtől a való élet, valóságos személyek és a darab viszonyáról. Megmutatom a próbán készült képeket is :)

 
Gábor Miklós és Psota Irén

Gábor Miklós és Balázsovits Lajos

Gábor Miklós és Piros Ildikó
Az előadásról szerencsére megmaradt egy fekete-fehér televíziós felvétel:




Legközelebb a kritikákkal folytatjuk.