2015. december 29., kedd

Egy Remarque-darab 1962-ből

1962. november 7-én mutatta be a Madách Színház a Kamara Madách téri épületében Erich Maria Remarque: Az utolsó állomás című színművét, a főszerepekben Tolnay Klárival és Gábor Miklóssal. Mindketten hatalmas szerep után, helyesebben közben vannak, hiszen még bőven műsoron tartja a színház azt a két előadást, amiről már akkor is tudták a kortársak, hogy pályájukon korszakos jelentőséggel bír. Ez Tolnay Klári esetében Blanche A vágy villamosából, Gábor Miklósnál pedig Hamlet.
Remarque darabja így nyilvánvalóan halványabb lehetőség mindkettejüknek, de a kritikákból úgy tűnik, ebben is képességeik legjavát adták.

A történet a második világháború utolsó berlini napjaiban játszódik, amikor Ross, a koncentrációs táborból menekült politikai fogoly Anna Walter lakásába esik be. A próbák során Gábor Miklós felidézte az újságíró Dalos Lászlónak saját háborús "élményeit", ami akkor, 1962-ben nem is volt még annyira messze, s amelyek révén így személyes köze is volt a szerephez (Film Színház Muzsika 1962. 45.):
... a Kárpátoktól jöttem Pestig, egyetlen irat nélkül, katonaruhában! Mit sejtettem, milyen itthon a nyilas világ! Az Akadémia utcában, egy első emeleti lakás fürdőszobájában bújtam meg. Emlékszem, egyszer zuhogtak a környéken a bombák. A szomszédban ledőlt a Tamás Galéria. Csak úgy hintázott velem a ház.

A próbán a két főszereplő Both Béla rendezővel


A darabban tehát Ross egy berlini asszony lakásába menekül. Anna emberségből vizsgázik: megengedi-e, akár élete kockáztatásával, hogy a menekült a lakásban maradjon. Ám az asszony is takargat valamit: ebből a házból vitt el a Gestapo egy ellenállót, férjének feljelentésére, s erről ő is tudott. Odakünn SS-ek járnak, a bujkálás feszültsége mögött a zárt lakásban emberi sorsok tárulkoznak fel. Remarque gondoskodik arról, hogy bonyolódjék a történet; a menekülő hirtelen szerzett szabadsága többször is veszélyben van, míg végül ketten maradnak a lakásban, a fogoly és az asszony, hogy újra kezdjék az életet.

Jelenet az 1. részből


Dalos László foglalta össze így kritikájában a darab tartalmát, ám megjegyezte, hogy a dráma második része feszültség tekintetében elmarad az első rész izgalmától; azért a darab, ha nem is éri el a regényíró Remarque szuggesztivitását, mégis megragad humanizmusával és nemes szándékával.

Rajk András a Népszavában jóval szigorúbban minősíti a drámát, s egyenesen nonszensznek tartja az alapszituációt:

Aki csakugyan az 1945 májusában, a második világháború utolsó napjaiban Németországban s az egész világon jelen volt nagy erkölcsi gondolatokról kíván szólni, az ilyen lehetetlen helyzetből nem emelheti ki mondanivalóját. Egy koncentrációs táborból, sőt, a kivégzőfaltól az utolsó pillanatban menekült sokéves politikai foglyot az irrealitáson túl szinte tiszteletlenség bármiféle szerelmi szituációba hozni. S ez az alapvető ellentmondás újakat és újakat szül: a cselekmény megy tovább - s a történelmi és emberi igazság mind távolabb kerül színpadtól és nézőtértől.

Hogy valójában milyen a mű, nehezen ítélhetjük meg. Úgy tűnik, 1962 óta magyar színpadon nem játszották. Van belőle példány a Színháztörténeti Intézet könyvtárában, érdekes lenne egyszer elolvasni...

De térjünk rá az előadás minősítésére - a vastag betűs kiemelések tőlem származnak :)
Dalos László ezt írta már idézett kritikájában, a Film Színház Muzsika 1962. 46. számában:

A Madách Kamaraszínház előadása átlagosan jó teljesítmény. Both Béla rendezése mértéktartó és pontosan tisztázott, s a sikerültebb első részben izgalmas és érdekes. A két főszereplő, Tolnay Klári és Gábor Miklós ezúttal is a korszerű stílus példáját adja; s hogy mégsem hagynak bennünk mélyebb nyomokat, annak talán az az oka: Blanche és Hamlet után a szerepeik tűnnek fel természetszerűen halványaknak. Ők ketten ugyan a maguk magas szintjén ábrázolják ezeket az alakokat is. Árva János SS tisztje az előadás leghiánytalanabb alakítása; ez a figura, persze, színészileg hálásabb - Árva plasztikusan, nagy leleplező erővel rajzolja meg a körmönfont, gyáva gyilkost. Gombos Katalin ízes figurát formál színes játékkal, s villanásnyi szerepében érdekes Kőmíves Sándor alakítása.

Rajk András pedig így vélekedett a Népszava 1962. november 18-i számában:

A Madách Kamara Színház társulata nagy odaadással emeli ki a darabból a kiemelhetőt - s emberileg határozottan és sokkal gazdagítja a gyengén sikerült művet, támaszkodva a szerző kétségtelen jóindulatára, humanitására. Így néhány emberi figura is kerekedik a színpadon, mindenekelőtt Grete jelentősebb és Körnerné epizódfigurájában. Gombos Kati rendkívül sok színnel kelt életre egy műveletlen, élni vágyó, veszedelmesen szószátyár, beijedt, de mindent egybevéve mégsem egyértelműen elvetendő, s nem gonosz emberi figurát. Soltész Annie néhány sikerült mondatból teljes képet farag egy fonák életformából fonák filozófiába jutott, jobbra érdemes asszonyról. A főszereplők: Tolnay Klári és Gábor Miklós addig érvényesíthetik nagyszerű színészi énjüket, amíg a darab képtelenségei Anna Walter, s főleg Ross egész létét, lényegét nem lehetetlenítik. Tolnay például a darab első perceiben legnagyobb alakításainak kivételes színvonalán játszik. Tetszettek a többiek is: Árva János, Kőmíves Sándor és mások a kisebb szerepekben. Both Béla rendezése jó ritmust biztosít az előadásnak. Mint fordulatos kaland-darabnál általában, erre itt nagy a szükség - egyebet ebből a műből rendezni nem lehet.

Az előadást 1963. március 3-án közvetítette a televízió. Nincs meg a felvétel az archívum mélyén???

2015. december 20., vasárnap

Egy 65 éves film akkori fiatalokról

1950. december 20-án a Vörös Csillag moziban került először közönség elé a Máriássy-házaspár filmje, a Kis Katalin házassága. Máriássy Judit forgatókönyvéből rendezte Máriássy Félix, bár nyilván ebben a házasságban a szerepkörök nem különültek el ilyen élesen :)
Igaz, Máriássy Félix betegsége miatt egy ideig úgy volt, hogy Szemes Mihály fogja megrendezni a filmet, erre aztán mégsem került sor.

Máriássy Félix három filmmel szerepel Gábor Miklós filmográfiájában. A csúcspont majd az 1955-ben következő Budapesti tavasz lesz, a lecsengés pedig az 1962-es Pirosbetűs hétköznapok, mely szocialista bulvárfilmnek is nevezhető.

Mind közül a "legvonalasabb" a Kis Katalin, mely - mondhatni - a legsötétebb Rákosi-években született és azt a témakört folytatja, amit Máriássyék a Szabóné című filmjükben kezdtek el.

Mészáros Ági, Szirtes Ádám, Gábor Miklós és Ruttkai Éva a Kis Katalin utolsó jelenetében

A Kis Katalin házasságában Gábor Miklós kisebb szerepet játszott, a filmbeli házaspár (Szirtes Ádám és Mészáros Ági) munkahelyéül szolgáló szövőgyár tervosztályának egy - úgy tűnik, vezető beosztású - dolgozóját, bizonyos Baranyai elvtársat. Ez az az osztálya az üzemnek, ahova "az ellenség keze betette lábát" az Ajtay Andor által megszemélyesített "polgári csökevény" osztályvezető személyében, aki a sztori szerint aljasságában a szabotázs-akcióig is eljut. Ide kellett egy ellenpólus, aki jó szakember, fiatal, személyében kifejezetten rokonszenves, ám egyúttal a párt és Rákosi tántoríthatatlan híve - a sakktáblának ezt a figuráját osztották Gábor Miklósra, aki eddigre éppen túl volt a Mágnás Miska elsöprő sikerén. Bár ugyanilyen "jó ember" volt a Pécsi Sándor által megszemélyesített üzemi párttitkár is, pedig gyanítom, hogy a valóságban azok nem ilyen megértő "nagybácsis" személyiségek voltak...

A filmet megnézhetjük erre a linkre kattintva:

 https://ok.ru/video/79591246434

Sok helyen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek...

Van benne egy pillanat, amire szeretném felhívni a figyelmet. Az agilis (és daloskedvű) brigádvezetőt Ruttkai Évával játszatták. Bár a sztori szerint egy másik fiatalember (Pongrácz Imre) próbált udvarolgatni neki, van itt egy tekintet, ami - szerintem - "privát": röpgyűlés van a tervirodában, az asztalfőn ülő Baranyai (GM) beszélget három brigádtaggal, köztük a brigádvezetővel. 56' 57"-nél, mielőtt Ruttkai Éva feláll, hogy egy kérdést tegyen fel, érdemes megfigyelni, milyen szerelmesen néz rá Gábor Miklós...

2015. december 11., péntek

Gábor Miklós a Színiakadémián 1.

Gábor Miklóst 1937-ben vették fel az akkori Színiakadémiára. A régi, három éves színészképzőt végezte el, 1940-ben kapta meg diplomáját. Tanárai közül a legkedvesebb a színpadtól addigra már visszavonult Hettyey Aranka volt számára. Mint négy évtized múlva Dalos Lászlónak egy, élete és pályája derűs momentumait kutató beszélgetésben elmesélte, tőle kapták a legtöbb vidám órát. Mert elkomoruló, sötét évek voltak ezek, de ő és évfolyamtársai művészpályára készülő, akkor még naiv fiatalok...

Hettyey Aranka, még mint a Nemzeti Színház tagja


Mesélt még egy kis sztorit Gál Gyuláról, aki szintén tanára volt:

Film Színház Muzsika 1981. 52.


...get nevettünk - így fejeződött be a mondat.

Évfolyamtársai voltak: Almásy Judit, Bíró Anna, Galamb György, Gáti György, Gáts Éva, Hangai Márta, Hegedűs Éva, Ilosvay Katalin, Naszódi Sándor, Romváry Gertrúd, Sallay Kornélia, Vereczkey Zoltán.

Ilosvay Katalinnal itt még valószínűleg színinövendékek voltak


Ráakadtam néhány akadémiai vizsgaelőadás visszhangjára. Nem túl hosszú kritikák ezek, de így visszamenőleg különösen érdekesek. A kiemelések - szokás szerint - tőlem származnak :)

A Népszava írta 1940. március 2-án:

Az Országos Színművészeti Akadémia vasárnap délelőtt ismét nyilvános előadásban mutatta meg oktatásának eredményeit, a végző növendékek haladását és színpadi készségét. A Nemzeti Színházban tartott előadáson Hofmannstahl "A balga és a halál" című drámai költeményét és Schöntan negyven esztendővel ezelőtt annyira népszerű "Az arany asszony" című verses vígjátékát (Makai Emil még mindig annyira friss fordításában) mutatták be Hettyey Aranka tanár rendezésében. Az előadások hibátlanok, gyorsan gördülők voltak és megismertettek egynéhány sok reményre jogosító színészjelölttel. Mindkét darabban nagy szerepe volt Gábor Miklósnak, aki izmos tehetségnek mutatkozott s játékáért meleg tapsokat kapott.

A Film Színház Irodalom című hetilapban az akkoriban kritikusként mindenható Egyed Zoltán így vélekedett a verses vígjáték előadásáról:

Gábor Miklós Péter legény szerepében tűnt fel. Az ember szinte fel sem tételezné azt a nyugalmat, magabiztosságot és öntudatot, amelyet például ez a fiatal drámai hősjelölt tanúsított. Tehetséges. 


Még egy említés a Népszavából, 1940. május 5-én:

Molière és Rostand egy-egy vígjátékában vizsgáztak nyilvános előadás keretében szombaton délután a Nemzeti Színházban az Országos Színművészeti Akadémia növendékei. Molière "A kényeskedők" című egyfelvonásosát és Rostand "A regényesek" című háromfelvonásos vígjátékát adták, dicséretesen jó rendezésben, gyorsan pergő előadásban, kitűnő összejátszással. Mind a két darabban megint különösen kitűnt Naszódi Sándor, Galamb György, Gábor Miklós és Gáti György. 


Nagy szükségem lenne a Délibáb című korabeli színházi lap tanulmányozására, biztosan van abban is több említés, talán még kép is erről az időszakról, de majd egyszer...