2018. január 27., szombat

Brassbound kapitány 4.

A Népszabadság 1973. december 29-i számába Koltai Tamás írt kritikát. Neki Márkus László tetszett a legjobban a nagy triászból. Vass Éva és Gábor Miklós esetében jobban zavarta, hogy nincs igazán mit eljátszaniuk ebben a darabban; csak az az utolsó öt percben kapnak lehetőséget bebizonyítani, mi mindent el tudnának játszani, ha az író több lehetőséget adott volna számukra...



Végül három kép a három főszereplőről a Magyar Színházi Adattárból. Gyanítom, hogy a két utolsó kép annak a bizonyos öt percnek egy-egy pillanata:




2018. január 20., szombat

Brassbound kapitány 3.

Ma nézzük a Film Színház Muzsika kritikáját, melyet a kiváló Demeter Imre írt. Ő is felsőfokban dicséri Vass Évát és Gábor Miklóst. Már írtam, hogy annak idején láttam az előadást, és leginkább annak hangulatnak az emléke maradt meg bennem, hogy a közönség mennyire imádta benne Vass Évát :) Én is azt éreztem a nézőtéren, amit a tökéletes jellemzést író kritikus, hogy Vass Éva "uralkodott nemcsak darabbeli partnerein, hanem a nézőn is".





A kapitányt megtérítik... volt az eredeti felirat a Film Színház Muzsikában

2018. január 13., szombat

Brassbound kapitány 2.

Az 1973 decemberében bemutatott Shaw-darab nem váltott ki egyértelmű elismeréseket. Minden kritikából kitűnt, hogy ennek legfőbb oka maga a darab, ami nem remekmű, nem az a kaliber, mint mondjuk a Tanner John. Egyik kritikus szóvá is tette, hogy Shaw akart egy remek szerepet írni Ellen Terrynek, aztán az ő karakteréhez mint gombhoz varrta hozzá a kabátot, magát a darabot.
Különböző okokból bírálták Kerényi Imre rendezését is. A főszereplő triász: Gábor Miklós, Vass Éva és Márkus László már inkább kapott elismeréseket, de többnyire azzal a felhanggal, hogy "de mire lettek volna képesek egy jobban megírt darabban!" Egyértelmű dicséreteket kaptak a kisebb szerepek alakítói is. 
 
Nézzük először Szalontay Mihály írását, pontosabban annak érdemi, az előadásról szóló részét, mely a Népszava, 1973. december 14-i számában jelent meg. 

Előtte egy kép a Film Színház Muzsika 1973. december 8-i számából:








2018. január 6., szombat

Brassbound kapitány 1.

Színházában, a Madáchban Gábor Miklós utolsó előtti bemutatója 1973 december elején  egy kevéssé ismert Shaw-színmű volt, a Brassbound kapitány megtérése. Kerényi Imre rendezésében porolta le a színház a ritkán játszott darabot, Vas István új fordításában.
A darab Marokkóban játszódik, ahova utazásai során eljut egy idős angol lord (Márkus László) és gyönyörű sógornője, Lady Cicely (Vass Éva). Ott találkoznak a marcona csempészkapitánnyal (Gábor Miklós), akiről aztán kiderül, hogy ő a lord unokaöccse és korábban némi szerelem is volt közte és a Lady között. Az embernek óhatatlanul is a Tanner John kalandos epizódja jut eszébe, Mendoza rablóvezérrel; ugyanaz a világ, csak kicsit más a leosztás... Sajnos, a darab nyomtatásban özönvíz előtti kiadásban, régi fordításban és nagyon korlátozottan férhető hozzá, pedig szívesen elolvasnám. Annak idején sikerült látnom a Madách Színház előadását, de bevallom, leginkább a közönség reagálásaira emlékszem, hogy mennyire imádták benne Vass Évát annyira tökéletes szerep volt számára és annyira zseniálisan csinálta. A címszerep kevésbé volt hálás, pedig ha valaki, hát Gábor Miklós is nagyon érti Shaw világát, de az előadás egyeduralkodója Vass Éva volt.

Vass Éva mint Lady Cicely a FSZM címlapján


Először a Film Színház Muzsika előzetesét mutatom (megjelent az 1973. november 10-i számban). Megtudhatjuk belőle, hogy Shaw a kiváló angol színésznő, Ellen Terry számára írta Lady Cicely szerepét. 






És egy kép a próbáról:


Dégi István, Vass Éva, Gábor Miklós
Legközelebb kritikákkal folytatjuk!

2017. december 29., péntek

Rómeó, 1954 (4. rész)

Már volt róla szó, hogy Rómeó volt Gábor Miklós első szerepe a Madách Színházban. Hátat fordított a Nemzeti Színházban eltöltött évtizedének, politikai szerepvállalásának és új fejezetet nyitott az életében. Kivételesen gyümölcsöző korszaka vette ezzel kezdetét, amely ebben a színházában majdnem két évtizedig tartott.




Rómeóról sokat írt naplójában is. Ahogy ígértem, ma abból válogatok. Érdemes lesz összevetni a megjelent kritikákkal. Itt mutatom hozzá a korábbi posztokat:

1. rész: Demeter Imre kritikája

2. rész: Mátrai Betegh Béla kritikája

3. rész: Riport Gábor Miklóssal Rómeóról


Lapozzunk bele a Tollal második kiadásába. A két fénykép is ebből a könyvből származik.

Ezek az esti próbák távol a világtól a gyönyörűséges munka csendes órái. Régen érzett felszabadultsággal dolgozom. Most nem akarok menekülni a színpadról, most én kérem, hogy egy-egy jelenetet ismételjünk meg. Annyira elszoktam az ilyen örömöktől, hogy szinte félek: nem lesz kudarc a jó indulás vége? Mintha a színészet nem is lenne olyan nyomasztóan nehéz, mint évekig hittem.

[...]

Izgalommal és félelemmel várom találkozásomat T. K.-val [Tolnay Klári] de ő se nagyasszony, csak csendes és rokonszenves partner. [...] Nagyszerű partner. Hallgatása, tekintete szinte magától értetődően váltja ki belőlem a választ, mintha nem is én játszanék, csak hagynám, hogy ő hasson rám. Júliája nem klasszikus; talán váratlanul humoros pillanataiban a legmeghatóbb, és amikor csaknem férfias egyszerűséggel szembenéz szerelem diktálta sorsával.

[...]

Rómeómon sokat nevetnek a nézők, emiatt vitáim is vannak. Kifogásolják például, hogy mikor az erkélyjelenetben azt mondom: "Hadd álljak itt, míg eszedbe nem jut" - vagy: "Bár én szállhatnék oda lepkeszárnyon" (ti. Júlia keblére), nevetnek. Az esküvői jelenetben is annyira hangsúlyozom a fiatalember nászt váró mohóságát, hogy Lőrinc mondatára: "De értetek én többé jót nem állok..." megint csak kitör a nevetés. Ez költészet! mondják, itt nem szabadna nevetni. De nem nevetünk és könnyezünk-e egyszerre az ifjúságon? A darab első része, a végzetes párbajig, csupa humor, éppen gátlástalan szenvedélyében csupa nevetségesség. Shakespeare realista!


Ott fekszem a ravatalon, mellemen nyugszik T. [Tolnay] Júlia feje, kicsit fáj a derekam, zsibbad a lábam, lehunyt szemmel hallgatom a dráma záró sorait, még ott nyüzsög bennem, egymásra hányva az est minden élménye, ez a boldog tragédia, a fiatalság üde keserve. És folytatni szeretném, tovább, tovább, még! számtalan felvonáson keresztül! Pedig tudom, hogy folytatni nem lehet, szépsége elválaszthatatlan tűnékenységétől, attól, hogy máris elvesztettem.





2017. december 17., vasárnap

Nem félünk a farkastól, 1984 (4. rész)

Hosszú idő elteltével foglalkozik a blog újra Edward Albee drámájának 1984-es előadásával. 

Már az 1967-es magyarországi bemutatón is Gábor Miklós játszotta George szerepét. Annak az előadásnak a sajtóvisszhangjaiból a legfontosabbakat megmutattam a blogban, sok képpel illusztrálva, itt vissza lehet őket olvasni:

1. rész: a próbákról 

2. rész: Sándor Iván kritikája a Film Színház Muzsikában

3. rész: MGP kritikája a Népszabadságban


Az 1984-es előadásról pedig a következő posztok szóltak eddig:

1. rész: Előzmények, stáblista

2. rész: Beszélgetés Gábor Miklóssal a régi előadás emlékeiről és az új produkció előkészületeiről

3. rész: Almási Miklós kritikája a Népszabadságban

Ma a Film Színház Muzsika kritikáját olvashatjuk el, megjelent az 1984. október 5-i számban Róna Katalin tollából.










2017. december 5., kedd

Rómeó, 1954 (3. rész)

Folytassuk a Rómeó-alakítás körbejárását. Az előző részeket itt találjuk:

1. rész

2. rész

Gábor Miklós maga élete egyik legkedvesebb szerepének tartotta Rómeóját.Ezt bizonyítja egy Gobbi Hildának szóló dedikáció is:


Ez volt az én legkedvesebb szerepem, Hilda! Szeretném, ha Te, aki láttad, emlékeznél rá.  ......... minket úgyis elfelejtenek. Csókol Miklós



Egy szót nem tudok elolvasni ha valaki igen, segítsen! A kérdéses helyet kipontoztam; valami olyan szó lehet, hogy "különben", vagy "amúgy", de nem vagyok képes beazonosítani, vagy kitalálni... Azért a lényeg így is érzékelhető :)



Az első előadások egyikének szünetében Halmi Sári, a Színház és Mozi képes hetilap munkatársa felkereste az öltözőben és a következő képes riportot készítette vele. Benne nagyon szépen szól Júliájáról, Tolnay Kláriról.
Megjelent az 1954. október 22-i számban:




Legközelebb Gábor Miklós Tollal című könyvének Rómeó-fejezetéből fogok idézni.