2017. április 19., szerda

Gábor Miklós-díj 2017: Pál András

Megvan a legújabb díjazott!

Április 17-én a Radnóti Színház Téli rege előadása után vehette át a Gábor Miklós-díjat PÁL ANDRÁS az ebben az előadásban nyújtott alakításáért. Leontes szerepét formálta meg, akit szinte őrületbe kerget a féltékenység. Amúgy a szerepet egykor Gábor Miklós is játszotta Kecskeméten...



A díjat Ascher Tamás nyújtotta át, ő most a díj kuratóriumának elnöke. Másfél évtizedig Koltai Tamás volt az elnök, aki 2015 nyarán váratlanul hunyt el. A kuratórium további tagjai, a pontos dokumentálás kedvéért: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő-műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.

Pál András fiatal, 35 éves színművész. A klasszikus kaposvári "fészek" neveltje, az első színészosztályban Babarczy László növendékeként végzett. Pályáját a pécsi színházban kezdte 2006-ban. 2010-ben szerződött Budapestre. Először a Pesti Magyar Színházban játszott, 2013 óta pedig a Radnóti Színház tagja.



Megnézhetünk vele egy hosszabb beszélgetést, ami 2014 nyarán készült, közben belekukkanthatunk több előadásba is:


Így, a lezser beszélgetésben is érzékelhető nagyon kellemes orgánuma; remélem, egyszer színpadon is hallhatom :)

Szakmai életének nem a Gábor Miklós-díj az első elismerése: nyert már Junior Príma-díjat, két alkalommal volt POSZT-díjazott, kapott díjat a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Radnóti Színházban pedig egymás után háromszor is az évad legjobb színésze lett.

Tanít a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján, és dolgozik egy konfliktuskezelő tréningben is, ahol eljátssza a nehezen kezelhető ügyfeleket, rosszul kommunikáló embereket... Ha ideje engedi, kosárlabdázik és dobol :) 

ITT egy friss interjút olvashatunk vele, hogy kiegészítsük a televíziós beszélgetést. EZ ITT pedig a Radnóti Színház honlapján az ő oldala. Végignézhetjük máris impozáns szereplistáját, a díjak között pedig már a tegnap kapott elismerés is ott van, igazán gyors volt a színház :) Az oldal ugródeszka-szerűen működik, mert például a "Sajtó"-ra kattintva fontos interjúkat találhatunk. Például EZT, ahol Pál András rendkívül érdekes és fontos dolgokat mond éppen Leontes alakjáról.

A Téli regét másfél hónapja mutatta be a Radnóti Színház, ITT az előadás stáblistája. Ha megnyitjuk, több kisebb anyagot megnézhetünk kedvcsinálóul, de az egyiket külön is ide másolom, ezzel fejezzük be a mai posztot. És egy nagy gratulációval!!!!


A fényképek forrása a színház.org

2017. április 3., hétfő

Gábor Miklós-díj

Gábor Miklós 1998. július 2-án hunyt el. 2000-ben Vass Éva felesége, és gyakori színpadi partnere Shakespeare darabjaiban is , megalapította a Gábor Miklós-díjat, az évad legjobb Shakespeare-alakításának díjazására.


A bronzplakett Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása:  egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós arcképe látható.





A díj odaítéléséről szakmai kuratórium dönt, amelynek elnöke Koltai Tamás volt, 2015 nyarán tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig; tagjai Ascher Tamás, Meczner János és Spiró György.

Az elismerést Gábor Miklós április 7-i születési évfordulóján, vagy egy ahhoz közeli időpontban a színpadon, előadás után szokták átadni.

A 2009-es díjátadás: Szegezdi Róbert és Koltai Tamás (forrás. zaol.hu)

Mivel közeledik erősen április hetedike, nézzük meg együtt, hogy lassan két évtizedes története során eddig kik, mely színházak tagjai vehették át a díjat, és milyen Shakespeare-alakításukért. Mint majd látni fogjuk, nem osztják ki kötelezően minden színiévadban, hanem csak akkor, ha igazán kiváló színpadi teljesítményt ismerhetnek el. Eddig összesen két alkalommal, 2003-ban és 2010-ben történt meg, hogy a kuratórium nem talált kitüntetésre méltó Shakespeare-alakítást. Nem is rossz arány ez :)



2000
László Zsolt
A velencei kalmár / Antonio
Merlin Színház
2001
Varga Zsuzsa
Vízkereszt / Viola
Kaposvári Csiky Gergely Színház
2002
Herceg Zsolt
Szentivánéji álom / Puck
Britten operájának prózai szerepéért
Szegedi Nemzeti Színház
2004
Blaskó Péter
Titus Andronicus / címszerep
 Gyulai Várszínház
2005
Kulka János
III. Richárd / címszerep
 Nemzeti Színház
2006
Balázs Zoltán
Hamlet / címszerep
Bárka Színház
2007
Pogány Judit
Vízkereszt vagy bánom is én... / Bolond
Örkény Színház
2008
Hajduk Károly
Macbeth / címszerep
Katona József Színház
2009
Szegezdi Róbert
Hamlet / Claudius
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
2011
Hatházi András
Mértéket mértékkel [Szeget szeggel] / Herceg és Pompeius kettős szerepe
Kolozsvári Állami Magyar Színház
2012
Rába Roland
Hamlet / Polonius
Nemzeti Színház
2013
Gálffi László
Vihar / Prospero
Örkény Színház
2014
Cserhalmi György
Lear király / címszerep
Székesfehérvári Vörösmarty Színház
2015
Hegedűs D. Géza
Julius Caesar / címszerep
Vígszínház
2016
Bajomi Nagy György
Hamlet / címszerep
Szombathelyi Weöres Sándor Színház


Kíváncsian várjuk az idei döntést!







2017. március 25., szombat

Alba Regia 5.

Rajk András kritikája a Népszava 1961. március 30-i számából, utána pedig ismét néhány fénykép:









2017. március 18., szombat

Alba Regia 4.

Ma Ábel Péter kritikáját mutatom meg a Népszabadság 1961. április 2-i számából. Korábban már idéztem általánosabb érvényű bekezdéseiből. De talán nem baj, ha egyben is megmutatom hosszú kritikáját, a lapban közölt fényképpel együtt. Utána még bemásolok néhány sokkal jobb minőségű fotót :)






 Most pedig jöjjenek a jobb technikával kimentett fényképek:





Legközelebb a Népszava kritikáját olvassuk el.

2017. március 12., vasárnap

Alba Regia 3.

A kifogások után most térjünk rá a film erényeire. Elsőnek egy komplett, ám rövid kritikát mutatok a szlovákiai A Hét című képes hetilapból (a képre kattintva jobban olvasható lesz!):




 
Nézzünk még képeket, ha már maga a film a YouTube-on csak oroszra szinkronizálva lelhető fel...






Folyt. köv.!

2017. március 4., szombat

Alba Regia 2.

Az 1985-ben megjelent Magyar filmkalauz - negyven év száz magyar játékfilmje című könyvben Karcsai Kulcsár István írt összefoglalást az eredeti kritikák alapján. Ő fogalmazta meg legjobban a film történetét, tőle idézem:

A film a visszaemlékezés módszerével bontja ki a történetét. Hajnal doktor, a székesfehérvári orvos emlékezik az 1944-es eseményekre. A város latin neve, Alba Regia fedőneve annak a fiatal, magát erdélyi menekültnek kiadó lánynak, aki az orvoshoz kerül, és akiről kiderül, hogy szovjet felderítő. Az orvos beleszeret a bátor híradóslányba. A különös, végletes szerelem a háborús támadások öldöklő küzdelmében többször is gazdát cserélő, élethalálharcot vívó városban zajlik. Ez a kapcsolat döntően meghatározza Hajnal doktor emberi fejlődését, alakulását, szakítását addigi politikai kívülállását, semlegességét hangoztató magatartásával. Bár a szerelem végül is csak fájó emlék marad. "Visszajövök" - ígéri egy cédulára odavetett szóval a lány az orvosnak, amikor tovább kell mennie. De az orvos hiába várja a Berlinnél hősi halált halt szerelmét.

A korabeli sajtóvisszhangokat olvasgatva meglepően egyetértő kép rajzolódik ki, nagyon hasonlóan vélekedtek a kritikusok a film erényeiről és néhány felemlegetett hibájáról. Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek az írások 1961-ből származnak. A  "szakmai" kérdésekben ez nem okoz gondot, de a filmről általánosabb érvénnyel megfogalmazott gondolatokban azért jól érzékelhető az éppen konszolidálódni kezdődő szocializmus világa. 


A kritikusok leginkább a forgatókönyvet bírálták. Ábel Péter ezt írta a Népszabadságban:

Népszabadság 1962. április 2.

A Film Színház Muzsika kritikusa, Geszti Pál ugyanerről:

... a forgatókönyv írója, Palásthy György jó érzékkel és ízléssel építette cselekménnyé a novella eseményanyagát. Az epizódok, amelyeket hozzáadott, izgalomkeltőek és hangulatosak, a bennük elhangzó párbeszédek, amellett hogy a főszereplők jellemét gazdagítják, többnyire művészi módon, irodalmi hatásfokon vetik fel a háború és béke egyetemes kérdéseit. Mindössze egyszer-kétszer - például a Berlinre utalásban - éreztem bizonyos kiszámítottságot, a túlhangsúlyozott poén kedvéért való logikátlan kérdés-feleletesdit. 

Még egy gondolat Ábel Pétertől: 


A Népszavában Rajk András a film hibájaként említette a nyelvi megoldatlanságot. A felderítőlány - a sztori szerint - kissé törve, de tud magyarul, már ez sem tipikus. Viszont ott vannak az "echte" német tisztek, akik a magyar orvossal és a szovjet rádióslánnyal közös jeleneteikben (is) teljes természetességgel magyarul társalognak; fel sem merül, utalás sincs rá, hogy nyelvi nehézségeik lennének. Viszont amikor a szovjet hadsereg foglalja el egy időre a várost és az orvost - más, kulcspozíciót betöltő fehérváriakkal együtt - magukhoz rendelik, abban a jelenetben a szovjet tiszt oroszul beszél  a magyarokhoz, tolmács fordítja.

Mint majd a következőkben tapasztalhatjuk, azért e kifogások mellett a sajtóvisszhangok inkább elismerőek voltak - különösen a rendező munkája és a színészi alakítások terén.
Addig nézzünk meg néhány fényképet! Sajnos, a film csak orosz szinkronnal van fent a YouTube-on, így majd a későbbi részekben is igyekszem több képet feltenni és ezekkel felidézni.






Folyt. köv.!

2017. február 25., szombat

Gábor Miklósból "szerep" lett

2016. november 11-én, Katona József születésének 225. évfordulóján érdekes premier színhelye volt a kecskeméti Katona József kamaraszínháza. Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője a Forrás folyóirat pályázatára írt, és ott különdíjban részesült Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című drámáját mutatta be a társulat, amelyben drámai szereplőként Gábor Miklós színész is megjelenik.

Az időjárás normalizálódásával szerencsére meg tudtam nézni az előadást, mert bizony féltem, hogy lemaradok róla. De február 19-én a délutáni előadáson ott lehettem a Ruszt József Stúdiószínház nézőterén. Mint ahogyan az 1970-es évek közepén is többször elutaztam Kecskemétre és megnéztem minden olyan darabot, amelyben Gábor Miklós szerepelt...

Réczei darabja két idősíkon játszódik: Katona József korában, az 1830 előtti években, illetve az 1970-es évek közepén, amikor a kecskeméti színházban Ruszt József volt a főrendező.

Legegyszerűbb, ha ide másolom a színlapot:

Katona József ..................... Hegedűs Zoltán
Déryné Széppataki Róza ..........Decsi Edit
Déry István ................. Nagy Balázs e. h.
Udvarhelyi Miklós .......... Farkas Ádám
Ruszt József ................... Porogi Ádám
Gábor Miklós ...............Dunai Tamás
Éva ........................... Danyi Judit
Péter ..................... Fazakas Géza
Jenő ............................ Kiss Jenő
Matild ................... Magyar Éva
Muzsikus ................. Rozs Tamás
Közreműködik Gál Réka, Vári János

                    Rendezte és a díszletet tervezte: Kocsis Pál

Az előadás látványa


A darab sokszorosan kecskeméti kötődésű. Katona József, miután színházi, írói álmai nem látszottak beteljesülni, s Széppataki Róza iránti szerelme is reménytelennek bizonyult, hazament szülővárosába és sikerrel megpályázta a főügyészi hivatalt. Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy egyszer meglátogatta őt otthonában régi színészkollégája, Udvarhelyi Miklós, akinek ott, apja szövőszékére telepedve olvasta fel a Bánk bánt... És tudjuk azt is, hogy fiatalon, 38 évesen munkahelye, a kecskeméti városháza előtt hunyt el szívrohamban, nem érve meg drámájának bemutatóját.

Déry István, Katona József, Udvarhelyi Miklós


A Réczei-darab mai nézője a stúdió színházban ülve mindkét színhelyhez egészen közel van: a ma múzeumként látogatható Katona József-házhoz és halála emlékkővel megjelölt helyéhez; számomra ez is különlegessé tette az előadást.

A másik vonal a Katona József színház életének egy fontos korszakát eleveníti fel. Igaz, a sztori szerint az események nem a nagyszínházban, hanem egy üzemi kultúrteremben játszódnak: a fiatal Ruszt József főrendező, akinek nevétől szinte egész Kecskemét visszhangzik, de aki egyúttal kényelmetlen figura az állampártnak, itt kezdi el próbálni a művészi válságban lévő, megújulást kereső Gábor Miklóssal a címszerepben a Bánk bánt.

Gábor Miklós és Ruszt

A darab tehát kétszeresen is valóságalapú, de mégsem maga a valóság és nem is dokumentumdráma. Érdekes szellemi játék és súlyos tartalmakat hordozó, rendkívül sokrétű színpadi mű. Jó lenne, ha el lehetne olvasni, mert élmény így is, első és egyszeri  találkozásra, de a gazdagsága miatt biztos, hogy sikkadtak el bennem mozzanatok, gondolatok. Mindkét idősíkjában számos olyan részlet, utalás van, ami az alkotói fantázia terméke, illetve vannak olyanok, ahol a néző, még ha ismeri is valamennyire ezt a korszakot színház-látogatóként, olvasóként, mégsem tudja eldönteni, hogy igaz-e. Az egyik ilyen Gábor Miklós apjához fűződő kapcsolatának a kérdése volt, amiről bennem, ismerve az ő saját könyveiben, interjúiban megjelent mondatait, más kép élt, mint amilyen összefüggést épített rá az író. A darab sok helyen sarkít: szerintem bármennyire is igaz, hogy Ruszt a színházban a próbát szerette a legjobban a próbában pedig a szünetet, mert a büfében tudta legjobban, szinte észrevétlenül ráhangolni színészeit elképzeléseire, azért nem hinném, hogy amikor megérkezik két nagy művész, két hétig csak "szünetelnek", pedig ilyen elhangzik a darabban; "Éva" reklamál, hogy férje szinte a kórházból jött ide, és két hete még nem volt egy rendes próbájuk. De, mint említettem, a dráma egy önálló, öntörvényű műalkotás, sőt, kifejezetten sajátja a sarkítás, tehát nem kell dokumentarista módon számon kérni rajta dolgokat. Lényeg, hogy a szelleme igaz legyen.

A 2. felvonás egy pillanata

Sokszor egészen döbbenetes, ahogyan a műben összefonódnak, egymásra reflektálnak a két idősík összetartozó motívumai; például különösen nagy erővel a cenzúra jelenléte a Habsburg-fennhatóság idején illetve a szocialista állampárti rendszerben, s ennek áthallásai a mára. Vagy ezzel összefüggésben a mindenkori hatalom benyomulása a személyes életekbe, művészi és emberi sorsokba. Remek portrékat rajzol - sűrítve - egy vidéki színház tagjairól: a jellegzetes , régivágású öreg ripacstól (az a Kiss Jenő játszotta remekül, akit éppen a hetvenes évek közepén kaposvári színész korában többször is láttam táncoskomikus szerepben, s ez nekem duplán hitelessé tette a figurát) a fiatal színészekig. Külön drámát hordoz a súgónő, Matild alakja. Mindezen tartalmak megmutatásával, egymásra vetítésével a dramaturgiailag szerintem jól és fordulatosan szerkesztett darab valóban felmutatja "maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". A végén pedig igazi katarzist él meg a néző, ami, azt hiszem, nem túl gyakori a kortárs drámákban - de erről nem szeretnék részleteket elárulni, talán meg sem tudnám méltón fogalmazni, ezt látni kell. 

Ez is a 2. felvonás

Kocsis Pál mozgalmas rendezése és az általa teremtett játéktér elbírta volna a nagyszínpadot is (vagy fordítva), de hangulatilag talán tényleg jobban illett a moziból stúdiószínházzá alakított terembe. A díszlet tetszés szerint alakítgatható raklapokból és néhány bútordarabból áll, a raklapok variálhatóságát maximálisan kihasználva, s ezek az átvariálások dramaturgiai funkciót is betöltenek. Íróasztal, székek, öltözőtükör, vitrinben vándorzászlók, tetején kicsi Lenin-szobor; egy életnagyságú antik női szobor-utánzat, ami színházi kellékként mindkét világba beletartozhat, és kétszeresen is színpadi díszletként a magas trónszék. Amúgy a játék nem veszélytelen, különösen a második részben, amikor ezt az igencsak ingadozó trónszéket magasra tornyozott raklapok tetejére állítják fel  s oda még Gábor Miklós/Dunai Tamásnak is - hosszú palástban! - fel kell másznia, majd vissza... 

Középen Déryné

Bár Dunai Tamás számára ez lehetett a kisebbik nehézség. A nagy kihívást a feladat egésze: Gábor Miklós, mint ember és nemzedékek számára - nyilván az ő számára is - ikonikus színész és művész megjelenítése jelenthette, pontosabban annak megjelenítése, ahogyan Réczei megírta őt a darabjában. Dunai Tamás természetesen külsőre nem hasonlít Gábor Miklósra és nem is törekvése, hogy hasonlítson. De ha bejön, egy nagy művész, és egy gondolkodó művész aurája veszi körül. Tud nagy csendeket is teremteni, különösen ilyenkor éreztem úgy többször, és persze a Ruszttal való levelezésük által erősen inspirált jelenetek más pontjain is, mintha tényleg Gábor Miklóst láttam volna... Alakítása sokarcú, ikon, gyötrődő művész és esendő ember egyszerre. Az író is érzékelhetően szereti; teremtett számára például egy olyan pillanatot, amikor a fiatal vidéki színész szinte meggyónja neki, hogyan és miként lett miatta színész - és ez nagyon bensőséges, szép jelenete volt az előadásnak, ifjabb évjáratú nézők számára is megvilágíthatta, hogy ki is volt és mekkora súlya - és népszerűsége! - volt Gábor Miklósnak több évtizeden át a legszélesebb nagyközönség előtt.
Valós alak a darabban a tervezett Bánk-előadás Gertrudisa, Gábor Miklós felesége: Vass Éva, bár őt a színlap csak "Éva"-ként említi. Danyi Judit remekül eltalálta a hangvételt, figurájának igazi tartása van, aminek révén fizikailag talán ő került legközelebb szerepének modelljéhez.

Ruszt és Éva

Szólni kell még Porogi Ádámról. Ő a fiatal Ruszt. Az ő szerepe talán a legterjedelmesebb, és úgy egyáltalán, a vállán viszi a darabot. Győzte erővel, energiával, sokszínűséggel és mindig hitelesek voltak a nagy hangulatváltások. Bár fizikailag ő emlékeztet a legkevésbé modelljére, sőt, talán kicsit fiatal is a szerepre, fiatalabb, mint Ruszt volt akkor, de alakításában ott van a már mesterségbeli tudással is megalapozott nyughatatlan újító szellem és az ennek révén megszerzett tekintély is.

Konklúzióként elmondhatom, hogy ezen a kecskeméti hétvégén Gábor Miklós színpadi megjelenítésének érdekességén túl egy remek új magyar darabbal is megismerkedhettem és felfedeztem magamnak egy ifjú színészt, Porogi Ádámot. Előző este sikerült megnéznem a nagyszínházban Ibsen Hedda Gablerét, abban is főszerepet játszott. Amikor még nem tudtam a részleteket, magamban azt gondoltam, ha ebben a darabban ő Ruszt, akkor Ibsennél biztosan Lövborg lesz; ám meglepetésemre nem így volt, ott a komformista és fantáziátlan férj figurája volt az övé. Abban is nagyon tetszett és akkor még kíváncsibb lettem, hogy milyen lesz egy teljesen ellentétes karakterben. Ezentúl figyelni fogok rá.

A képek forrása a színház honlapja.