2018. november 5., hétfő

Egy francia kamasz 1946-ból

Az új módszer - ez volt a címe egy francia ifjúsági vígjátéknak, amelyet 1946. június 25-én mutatott be a Madách Színház. (Még a koalíciós időkben vagyunk, ez a darabválasztásból látszik is...)

Olthy Magda és Gábor Miklós (Színház 1946/26)


Témáját Magyar Nemzet-beli kritikájában Kunszery Gyula így foglalta össze:

Arról szól, hogyan lesznek a háborús idők eldurvult, blazírt, feketéző kamaszaiból egy csinos, okos és kedves tanárnő új módszerű nevelésének hatására lelkes, jóltanuló, rendes diákok. Persze, ne tévesszen meg ez a táviratstílusú összefoglalás, nem holmi száraz, pedagógusi iskoladrámáról van szó; a tanáros alapmotívumot sok kedves humor, meleg líra teszi ízletessé. Az előadás alatt a Pálutcai fiúk, a Kétévi vakáció s a legjobb ifjúsági ínyenc-falatok reminiszcenciái kísértenek.

Még egy tartalmi összefoglaló, amiből kiderül: persze, hogy a gimnazista fiatalember beleszeret a fiatal tanárnőbe...

Egy francia vidéki gimnázium érettségi előtt álló diákjai tanulás helyett feketézéssel s hasonló gazságokkal töltik idejüket. Nem bír velük sem az igazgató, sem a tanári kar s valószínűleg mind megbuknának, vagy tán előbb ki is kéne csapni őket, ha egy fiatal tanárnő nem érkeznék, akinek a filozófiát kell tanítania. A fiúk előbb megpróbálják kiüldözni, de aztán mind beleszeretnek, főként a banda vezére, Gabriel. A tanárnőt izgatja az állatszelidítőhöz illő feladat, fiatalsága és bája mellett egy kis kacérságot visz a játékba és megnyeri a csatát. 
 

A téma örök, kapásból amerikai filmeket is sorolhatnánk, amelyek erre a sémára épülnek.

A gimnazista osztály vezérét, a kamasz Gabrielt Gábor Miklós formálta meg. Ekkoriban a Nemzeti Színház tagja volt, s gyaníthatóan egy évvel korábbi, szintén egy francia fiatalember, Michel szerepében aratott lenyűgöző sikere nyomán (Rettenetes szülők) kereshette meg a Madách Színház, hogy mint vendég egy teljesen más csengésű darabban, de szintén francia környezetben egy francia kamaszfiút személyesítsen meg. Ez a Gabriel egyébként néhány évvel még fiatalabb is, mint Michel volt, hiszen a sztori szerint érettségi előtt állt (az egyik kritikus gyermekszerepnek mondja, ami azért nyilván túlzás). 

Az előadást Bálint György rendezte; a fiatal tanárnőt Olthy Magda alakította. Balázs Samu játszotta a gimnázium igazgatóját, az osztálytársak között pedig ott volt Rozsos István (az ő pályáján nagy áttörés volt a szerep, később a főszerepet át is vette Gábor Miklóstól) - és milyen meglepetés: a fiatal Pártos Géza, akiből aztán rendező lett, Gábor Miklós pályájának egyik legfontosabb rendezője.


Pillanatkép a próbáról (Színház 1946/22)
Nos, Gábor Miklós a vígjátéki Gabriel szerepében is igazi diadalt aratott. Ez az alakítása nem került ugyan bele legendás szerepei közé, mint a Rettenetes szülők Michel-je, de azzal egyenrangú alakítás lehetett; csak maga az író (Ferdinand Roger) és a darab nem állt azon a rangon, mint Cocteau. 

Olthy Magdával a próbán
   
Érdemes átolvasgatni, milyen egyértelműen dicsérték az akkor 27 éves Gábor Miklóst a kritikusok.

Elsőnek itt a legrészletesebb kritika a korabeli Színház című képes hetilap 1946/26. számából, mely  Sz. J. szignóval jelent meg:

A Madách Színház újdonságában, az „Új módszer”-ben egy tizennyolcéves diákot játszik. Az első felvonásban szertelen és pimasz, igazi kamasz, a felnőttek réme. Ahogy a színpad közepén megáll és mérhetetlen gőggel, megvetéssel, fölénnyel és undorral végignéz apján, tanárain, a felnőttek egész világán, mint egy csürhén, az kifejezetten emlékeztetett azokra a kamaszokra, akikhez oly gyakran volt szerencsénk az elmúlt évek során. A darab folyamán azonban a kamasz érzelemvilágának egész skáláját szinte zökkenő nélkül végigjátssza. A második felvonásban partnernője, a fiatal és csinos tanárnő, emberi hangon, a szív, az értelem és az igazságosság hangján szól hozzá s az érdes, nyekergő hangszeren megpendíti az érzelem húrját. De ez az érzelem szemérmesen és kedves esetlenséggel döcög, mint mikor a gyermek járni tanul. A harmadik felvonásban fékezhetetlen már, mint a kiskutya, aki belejött az ugatásba.
Gábor Miklós legnagyobb erénye, hogy szerepe fölépítésénél, de minden részletben is, a legkisebb mozdulat és hangsúlytól kezdve az egész jellem egységes megjelenítéséig olyan alapos lélektani meggondolás eredményét mutatja, amely nem is színészi, hanem írói munka. Mikor például egyik barátja társainak és a tanárnőnek a jelenlétében sírvafakad, mindenki hozzáugrik, hogy vigasztalja, csak Gábor Miklós fordul el tőle, lehajtja fejét és szégyelli magát. Általában némajátékai a legjobbak, egyetlen pillanatot nem mulaszt el, hogy az ábrázolt jellemet egy-egy vonással továbbrajzolja, a darab minden pillanatában állandóan jelen van és éli azt az embert, akit játszik. [Itt volt a kifényképezett cikkben két-három olvashatatlan mondat, sajnos...]
Gábor legnagyobb erénye tehát a tudatos meggondolás állandó jelenléte. Másik nagy erénye, hogy a tudatosság egy percre sem öli meg az ösztönös báját, amelyről nem tehet. Végtelenül rokonszenves tud lenni s a néző akaratlanul is vele nevet, vele sír, vele érez. Legutóbb megírtuk, hogy Romeót kellene játszania, most más kívánságunk van: Hamletet szeretnénk látni tőle.

Úgy tűnik, Sz. J. prófétának bizonyult 🌝


Olvassunk tovább!

Kunszery Gyula kritikájának részlete a Magyar Nemzet 1946. június 27-i számából:

Gábor Miklós a lázongó kamaszok bandavezére szerepében: remekel. Mesteri módon érzékelteti a nyers, durva felszín alatt buzgó tisztavízű, meleg forrást, amely lassan-lassan átfűti és elönti az egész figurát.


Staud Géza értékelése a Népszava 1946. július 13-i számában jelent meg:
Kiemelkedő eseménye az előadásnak Gábor Miklós alakítása. Ilyen részletező finomsággal, művészi ökonómiával és kiforrott technikával még sohasem láttunk egy gyermekkaraktert színpadra vetíteni. Gábor Miklós kétségkívül legnagyobb fiatal tehetségeink közé tartozik. Páratlan színészi adottságai arra kötelezik őt, hogy beszédtechnikáját is megjavítsa és kiejtési hibáit minél előbb kiküszöbölje. 

Staud Géza utolsó mondatát kétkedéssel vegyes érdeklődéssel olvastam. Tényleg létezhetett, hogy ilyen ifjú korában még nem volt tökéletes Gábor Miklós beszédtechnikája???

Végül az Új Ember 1946. július 14-i számából Possonyi László írásának részlete:

Elsősorban Gábor Miklóst illeti a dicséret. Gabrielt, az elszánt bandavezért játszotta a kamaszosság minden ismertetőjegyével együtt s különösen finom nüanszokkal mutatta meg ennek a pózolóan vezérkedő kamasznak ellágyulását és összecsuklását a belülről feltörő érzelmek sodrában. Bármilyen fiatal is, mégsem tizennyolcéves, annál bravúrosabb tehát hogy az aprócska Kamaraszínházban oly elhitetően tudott minden ízében világégés utáni kamasz lenni.

A dicséretek mellett azt azért csodálom, hogy egyik kritikus sem párosította össze a szerepet gondolatban a Rettenetes szülők Michel-jével, még ha tényleg teljesen külön világ is a két, de  nagyjából egyidős francia darab.

A Színház 1946/26 számának teljes címlapja
 

Sajnos képet alig tudtam mutatni, és mint látható volt, azok is rossz minőségűek. Ugyanis az Országos Színháztörténeti Múzeum képtárában egyetlenegy kép sincs az előadásról, és az Arcanumból még hiányoznak ennek az időszaknak a színházi lapjai. Ezt a pár képet még az Országos Széchényi Könyvtárban fényképeztem ki szerény kis gépemmel. Azért talán látszik rajtuk valami...


2018. október 13., szombat

Rómeó, 1954 (5. rész): Dajka Margit, a "dajka"!

Hónapokkal ezelőtt volt már szó a blogban Gábor Miklós legelső Madách Színház-beli szerepéről, Rómeóról. A poszt végére odamásolom, honnét lehet visszaolvasni.

Ma olvassuk el Gábor Miklós leírását Dajka Margitról, aki mily meglepetés :) Júlia dajkáját játszotta. Ismerve Dajka Margit sok későbbi szerepét, ha az 1953/54-es Rómeó és Júliában nem is láthattuk, biztosan mondhatjuk, hogy Gábor Mikós leírása tökéletes; egyúttal rendkívül élvezetes és szinte, sőt nemcsak szinte, hanem egyenesen virtuóz.
Tollal című könyve Rómeó-fejezetéből idézek, de előtte néhány kép az OSZMI adattárából - sajnos, Gábor Miklóssal közös kép nincs a fotótárukban:



 És akkor Gábor Miklós leírása Dajka Margitról:
Aztán itt van D. M., a "dajka"! Micsoda színésznő! Motyog, prüszköl és morog magában; öreges, ritmikus dudorászással kíséri csaknem táncos, csoszogó lépteit; a bohóchumor határát súroló viccei mindig egy ember önmagával tréfálkozó szüntelen belső monológjának folytatásai. Már nem is népi, inkább bennszülött figura ez! Minden meghatót és nevettetőt, minden földhözragadtat és minden szépet, minden ordenáré malackodást és kutyaszeretetet feltár ebben az öregasszonyban. Ravasz, fura pofikája, öreges gyorsasággal elfátyolosodó, majd újra felszikrázó, hamisan fürkésző apró szemei - és ehhez egy-egy sorának váratlanul drámai felkiáltása ... A közönség odavan érte! Lépten-nyomon rátapsol! Azt csinál velük, amit akar, mártogatja őket hidegbe-melegve. Ott a téren végre megtudja, hogy én vagyok Júliája szerelme, Romeo úrfi; gyanakodva felmér és megvizitál; vizsgáztat és beugrat, figyeli minden moccanásom és szavam, szinte körülszimatol; jár a szája, beszél, beszél, de a szeme éles; és honnét lehet tudni, hogy megfeleltem, elég jónak talál kis úrnőjéhez? Váratlanul, mint aki nem tud ellenállni már, egyszerre jókorát, gusztálót csap a combomra, csak úgy csattan, ahogy a fiúk ütnek a lányok farára. Hogy jut ilyesmi eszébe? Látom, szeme sarkából, rajtam is figyeli a hatást. Néha nem tudom visszatartani a nevetést, néha meg az elragadtatás könnyeit.

Végül innét olvashatók vissza az előadásról szóló régi posztok, bennük sok kép és újságkivágás is van:

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

2018. augusztus 1., szerda

Kortársak Gábor Miklósról: Ferrari Violetta

Gábor Miklós és a nála tizenegy évvel fiatalabb, üstökösként feltűnt színésznő pályája a Nemzeti Színházban haladt együtt néhány évig, 1949 és 1954 között.


Gyermekszínészi múltja után Ferrari Violetta útja egyenes volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már növendékként kitűnt a gyakorló színház előadásain. Még nem is végzett, máris ő volt az "ügyeletes" szerelmes fiatal színésznő. Diplomájának megszerzése után, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Az ország első társulatában klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta. Még főiskolásként ment feleségül Básti Lajoshoz, hat évig éltek együtt. Második férjével 1956-ban elhagyta az országot. Német nyelvterületen is jelentős színpadi és filmes karriert csinált.
Négy évtized után, 1997-ben visszaköltözött Magyarországra. 2014-ben hunyt el.

A Nemzeti Színház rendkívül sikeres előadása volt az 1950-es évek elejétől több éven át műsoron tartott Ármány és szerelem, Schiller romantikus polgári szomorújátéka. Többes szereposztásban került színre: Miller Lujzát Ferrari Violetta és Ruttkai Éva, Ferdinándot Gábor Miklós és Básti Lajos játszották - azaz két, az életben is egymásra talált pár. Ám ki tudja, milyen megfontolásból, a színház elég sokszor éppen fordítva tűzte ki őket az előadásokra; így a színpadi szenvedélyek viharában Gábor Miklós legtöbbször Ferrari Violetta oldalán lett gyilkos és öngyilkos. Ezt naplója szerint többször nehezményezte is...


GM, Ferrari Violetta, Bajor Gizi, Tőkés Anna, Ruttkai Éva, Básti Lajos

Jó négy évtized elmúltával egy interjúban arra a kérdésre, hogy Nemzeti Színház-beli korszakában a színészek, rendezők közül kik voltak számára az igazán fontosak, Ferrari Violetta így válaszolt:

Gábor Miklós és Mészáros Ági. Gábor Miklósba olyan szerelmes voltam, hogy ez az érzés valamilyen módon végigkísérte az egész életemet. Neki erről nyilván fogalma sincs. A pályafutásunk alatt három mondatot se beszéltünk magánéletről. A könyvében amolyan vampnak ír le, holott megszólalni is alig mertem mellette. Olyan volt ez az egész, mint egy romantikus álom. De a mesebeli herceg szóba sem jöhetett. Ő házas volt, én meg a Básti felesége. Amikor az Ármány és szerelemben haldokoltam és rám borult, azt hittem, tényleg meghalok...

Az interjú a Magyar Nemzet 1996. szeptember 14-i számában jelent meg, Gábor Miklós akár olvashatta is 😉

Nézzünk még néhány képet párosukról (kettőn ott van a kancellárt játszó Somlay Artúr is), forrásuk a Magyar Színházi Adattár:




2018. július 22., vasárnap

Vass Éva 85!

Vass Éva holnap lesz 85 éves - hihetetlen!!!!

Öt évvel ezelőtt, kerekebb születésnapja környékén itt a Gábor Miklós-blogban egy sorozatot állítottam össze róla, pontosabban kettejükről. Bár ma is van bennem bizonytalanság, hogy jövök én ahhoz, hogy Róla és Róluk szóljak, s ezért azóta ezeket az írásokat csak ritkán osztottam meg, de több kedves reagálástól felbátorodva most az ünnep alkalmából újra szeretném őket ajánlani.

Évad végi koccintás az Ex előadása után (FSZM 1965. 28.)


Kurír 1996. október 20.


Az első öt rész Vass Éva és Gábor Miklós szakmai együttműködését vette számba (színház, film, tv, rádió), a hatodik pedig megpróbált egy kicsit a magánélet területére merészkedni - plusz van egy "bónusz", az akkori születésnapi poszt. Mivel a blogban nem közvetlenül egymás mellett találhatók, készítettem róluk ezt az összesített oldalt, ahonnét az egyes részek gyorsan és egyszerűen megnyithatók.

Olvasgassuk őket újra, vagy biztosan lesz, aki most találkozik ezzel az összeállítással először. Remélem, mindenkiben sok emléket, színházi- és film-élményeket is fel fog idézni, és talán új információkkal is fognak benne találkozni.

Egy szolgálati közlemény: az egyik helyen már sajnos nem férhető hozzá a poszt írásakor feltett videó - sajnos, azóta törölték a YouTube-ról. De ez talán nem szegi kedvünket...

Olvasgatás közben gondoljunk szeretettel Vass Évára. Innét is kívánjunk szép, derűs születésnapot, egészséget azzal, hogy vigyázzon magára, nagyon sokan szeretjük!


Szellemidézés 2.

Mielőtt beleolvasunk az 1972-es előadás kritikáiba, olvassuk el a legilletékesebb, az író véleményét Gábor Miklós Donáti Sándor-alakításáról. Karinthy Ferenc duplán is illetékes, hiszen a darab nem csak fikció, hanem apjáról és a korról szól, amelyet ő végigélt - és aztán megírt.

Magáról a darabról az előző posztban szóltam részletesebben.

Karinthy Ferenc levele körülbelül fél évvel a premier után jelent meg a Film Színház Muzsika 1973. május 26-i számában. Csak azt érdemi részt mutatom belőle, a mellette levő képpel:







Múltkor már ajánlottam a televíziós felvételt, ajánlom most is - szerencsére még megvan. A Karinthy Ferenc által említett jelenet, a főhős nótájával 1 óra 8 percnél kezdődik:



2018. július 13., péntek

Szellemidézés 1.

Karinthy Ferenc kamaszkori élményeiből először irodalmi történeteket írt, aztán drámát. A drámában már - legalábbis név szerint - elszakadt apjától, Karinthy Frigyestől, akit a színpadon Donáti Sándorra nevezett át. Anyjából, Arankából Csilla lett, a zseniális titkárból, Grätzer Józsefből pedig (aki elmúlt annyi, biztosan emlékszik SICC-könyvére) Holczer József. Testvéréből, Karinthy Gáborból Dezső, ő maga pedig, Cini helyett Öcsi-ként emlegetve jelenik meg a darabban. Persze e névváltoztatások ellenére is simán rá lehetett ismerni Karinthy Frigyes életére és környezetére.

A színmű ősbemutatóját a Katona József Színházban tartották 1957-ben, Bessenyei Ferenc játszotta benne a főszerepet. Karinthy Ferenc nem sokkal később, az első színpadi tapasztalatok után jelentősen átdolgozta darabját. Az új változat bemutatóját a Madách Kamaraszínházban Lengyel György rendezte 1972 őszén.

Először egy próbára látogatunk el a Film Színház Muzsika november 4-én megjelent száma segítségével és még többet megtudhatunk rendezőtől a való élet, valóságos személyek és a darab viszonyáról. Megmutatom a próbán készült képeket is :)

 
Gábor Miklós és Psota Irén

Gábor Miklós és Balázsovits Lajos

Gábor Miklós és Piros Ildikó
Az előadásról szerencsére megmaradt egy fekete-fehér televíziós felvétel, amely a közelmúltban felkerült kedvenc videomegosztó portálunkra. Szerintem erős esélye van arra, hogy töröljék onnét, úgyhogy akit érdekel, gyorsan nézze meg és/vagy mentse el magának!



Legközelebb a kritikákkal folytatjuk.

2018. május 26., szombat

Jegyzetek Gábor Miklós családfájához - Ráadás

A sorozat eddigi öt részében Gábor Miklós családfáját az apai nagyszülőkig, illetve az anyai dédszülőkig visszamenve néztük át.

Azt gondoltam, ráadásként érdemes egy kis oldalági kitekintést tennünk a Czukelterek között. A színészi tehetséget és a gyönyörű orgánumot valahonnét innét - vagy innét is - örökölhette Gábor Miklós, akinek édesanyja Czukelter-lány volt. ITT írtam róla (Czukelter Ilona) és az ő szüleiről (Czukelter Gábor / hóttói Nagy Ilona), ITT pedig nagyapja szüleiről (Czukelter József / dozmati Horváth Mária). 

A dédszülőknek, Czukelter Józsefnek és Horváth Máriának 1850 és 1871 között hét gyermeke született. Közülük két kisfiú öt, illetve egy éves korában meghalt. A legfiatalabb fiú, az 1871-ben született Gábor lesz majd Gábor Miklós nagyapja. Mi azonban most figyeljünk testvérére, Lajosra, majd Lajos egyik fiára (a rokonsági fokot tekintve ő első unokatestvére volt Gábor Miklós édesanyjának).

A könnyebb követhetőség kedvéért készítettem egy ábrát külön a családnak erről az ágáról (az említett hét gyermek közül csak a számunkra fontos kettőt tüntettem fel rajta, Lajost és Gábort):



CZUKELTER LAJOS, id.
(1852-1910)


Született: 1852. július 19-én a ma Zalaegerszeghez tartozó Neszelén. Születését a zalaegerszegi plébánián anyakönyvezték:




26 évesen, 1878-ban Alsólendváról nősült, felesége Prey Vilma:


Az alsólendvai katolikus anyakönyv bejegyzése

Két fiuk született: ifjabb Lajos, akiről még bőven lesz szó, és a gyermekként elhunyt Zsigmond.

Hat évi házasság után súlyos betegségben elvesztette szeretett, mindössze huszonhat éves feleségét.

1885-ben újra megnősült, felesége Szecsődy Jozefa ...


Az esküvő Zalaegerszegen volt

... és még egy fia született, akit Józsefnek kereszteltek.

Húsz éves korától egész aktív életét Zala vármegye szolgálatában töltötte (ebben apját követte, aki a megye pénzügyi főnöke volt). Harmadik, második, majd első aljegyző lett, fokról fokra emelkedve a ranglétrán, majd 1906-ban a vármegye főjegyzőjéül választották. 

Városszerte nagy rokonszenvnek örvendett. Lajos napján, pedig akkoriban Zalaegerszegen több fontos pozíciót betöltő személyiség hallgatott erre a névre, az ő házához indult a legnagyobb "népvándorlás", hogy felköszöntsék..

Feljegyezték róla, hogy remek orgánuma, erős és szépen csengő hangja volt, amit nem csak a közgyűlési teremben használt ki. 

Nyugdíjba vonulásakor, 1907. december 12-én írta róla a Magyar Paizs nevű egerszegi újság:

A vármegyei közgyűlések mint sok helyen, Zalában is, nem azt akarom mondani, hogy zajosak, vagy zajongók, hanem sokszor nélkülözik a figyelmes csendet, jőnek-mennek az emberek, sokan végzik magán beszélgetéseiket, ritkán érdeklődnek a közüggyel, az előadók pedig többnyire gyönge szavúak, nemcsak érteni nem, de hallani sem lehet az előadást: Czukelter jegyző rendesen feláll, amúgy is erős csengő hangját megereszti a legkisebb jelentőségű tárgynál is, s aki nem akarja, az is meghallja és megérti, miről van szó. Az értelmes előadás szükséges is, szép is. Jó hangjának hasznát vették a társadalmi életben a műkedvelői társaságok, melyeknek vezetője és sokáig tehetséges tagja volt, s hasznát vették a családi mulatságok.
Mint ez a jellemzés is írja, részt vett a műkedvelő színjátszásban, még darabot is rendezett. Különböző összeállítású kórusokban is énekelt, nem csak fiatalon, hanem később is, akkor már együtt Lajos fiával.

Nyugdíjas életét, szeretett hegyi szőlőjét, pincéjét nem túl sokáig élvezhette, ugyanis 1910. március 9-én hirtelen elhunyt, szívszélhűdésben. Még csak 57 éves volt.

A zalaegerszegi állami anyakönyv bejegyzése

Jellemzésére álljon itt egy bekezdés nekrológjából is:

Még a régi iskolából került ki. Nem volt modern jogász; nem keresett elméleti igazságokat, hanem a gyakorlat, az élet embere volt. Legfőbb törvénye: a vármegye akarata és a vármegye tekintélye.
Mint társadalmi ember a jókedv, a naiv kedély megtestesülése. Szerette és kereste a vidám társaságot, különösen az ifjúságot. És kedélyben ifjú maradt megőszült fejjel is.
Sokan szerették, sokan megsiratták! Legyen áldott az emlékezete; virrasszon sírja felett a kegyeletes megemlékezés. 

Természetes tehetsége fiában, ifjabb Czukelter Lajosban még jobban kibontakozott. De valamennyire ott volt Józsefben is.

Nézzük akkor most meg kicsit részletesebben fiát, ifjabb Lajost.


CZUKELTER LAJOS, ifj.
(1880-1918)

Portréja ismeretlen festő műve, a Göcseji Múzeum tulajdona. Valamikor az 1910-es évek közepe táján készülhetett.

Forrás: museumap.hu/object/4400417

Született 1880. június 20-án Zalaegerszegen.

Összekeverték keresztnevei sorrendjét... Helyesen: Lajos Dénes József



Szülei id. Czukelter Lajos és Prey Vilma.

Édesanyját hamar elveszítette; apja újra megnősült. A zalaegerszegi gimnáziumba járt, József öccsével együtt már ott kitűnt szavalásban, önképzőköri tevékenységekben. 1902. március 20-án meg is jegyzi például a Balatonvidék című Zala megyei lap, hogy "a Czukelter fiúk híres szavalók".
Érettségi után ifjabb Lajos joghallgató, fivére pedig orvostanhallgató lesz.

Egyetemista korától Lajos rendszeresen fellép szavalóként különböző zalaegerszegi ünnepségeken, rendezvényeken, például a Katolikus Legényegyletben, vagy a helyi vöröskereszt által szervezett, többnyire jótékonysági esteken. Annyira jól és sikeresen csinálja, hogy hamarosan Zalaegerszeg szinte hivatásos szavalója és énekese lesz: jó másfél évtizeden át ő a legfőbb közreműködő a nagy városi nemzeti ünnepeken, reprezentatív estélyeken és bálokon. 

Hivatalos életében a jogi egyetem elvégzése után a Függetlenségi és 48-as Párt zalai ügyvezető titkára, majd gróf Batthyány Pál, korábbi Zala megyei főispán, később országgyűlési képviselő magántitkára; ekkoriban Zalacsányba települ át, a Batthyány-kastélyba. Közben két évig a Zala című megyei lap külső munkatársa is volt.

Szerepléseiről az akkori hírlapokban bőségesen találunk említéseket, értékeléseket, érdemes válogatnunk közülük.

Egy Vörösmarty-emlékestről írta a Magyar Paizs 1900. december 6-án:

A szavalatok sorának méltó befejezése volt „Az élő szobor” előadása ifj. Czukelter Lajostól, kit az Isten gyönyörű beszélő szervezettel áldott meg; hangja megtölti a termet, s kellemesen megy a füleken át a szívig. 

A Zalamegye 1903. január 18-án így írt, amikor Arany János "A honvéd özvegye" című versét szavalta:

A zenei számokkal művészi érték tekintetében egyenlő volt ifj. Czukelter Lajos hatásos szavalata. Teljesen, a legapróbb részletekig kidolgozott előadás volt, amely drámai erővel hatott anélkül, hogy pózolásba ment volna át. Ifj. Czukelter Lajos ma már jeles recitátor s ha nem elégszik meg az alkalomszerű szerepléssel, hanem tehetségét gondosan fejleszti, sok szónoki babért arathat. 

1903. augusztus 23-i számában arról emlékezett meg a Magyar Paizs, hogy Szent István napján a plébániatemplomban tartott misén "a Bánk bán operából oly gyönyörűen énekelt, hogy az egész közönséget elragadta".

Ekkoriban még joghallgató volt, 23 éves.

Versmondásáról következzen két néhány évvel későbbi, rendkívül érdekes hosszabb megjegyzés. 

A Magyar Paizs tudósítója 1907-ben így gondolkodott el kicsit hosszabban, amikor Czukelter Lajos zenekari kísérettel szavalt verset - ezt az akkoriban rendkívül népszerű műfajt melodrámának hívták. Olvassunk bele a lap 1907. január 31-i számába, a Rákóczi-estélyről szóló tudósításba:

Van egy melodráma, egy zenés-költemény. A szövegét irta Vér Pál, a kottáját Vendéghegyi Géza. Az a czime, hogy: Zrínyi Ilona Nikodemiai lakomája. A költemény utánozza s igyekszik kifejezni a Rákóczi-indulónak mélységes, sokoldalú. s nem mindenkitől látható tartalmát. A vacsorázóknak végig viharzik lelkükön a magyar szabadságharcznak egetverő dala, az édes eszmének győzelmi mámora részegítő lángba borítja, szárnyat köt a lélekre s a magasba viszi, hogy a végén annál irtózatosabban verje földhöz a valóság. Ezt a súlyos lelki állapotot festi a költemény. Ezt szavalta zenekíséret mellett ifj. Czukelter Lajos. Még sohasem kérdeztem meg tőle, hogy hát te igazán átérzed azt a történetet, amit énekelsz és szavalsz ? Mert az bizonyos, hogy a hangod és a külső kifejezésed, a plasztikád olyan, hogy az eredetit nemcsak hűen, de talán még fokozottabb mértékben közvetíted az emberekkel. Mondják, hogy érzés nélkül is sikerül igy tenni. De ha te át is érzed, annál inkább becsüllek. Czukelternek e mostani szavalata minden egyes emberre határozottan a legelragadóbb volt. Rendkívül igénybe veszi az ügyességet, hogy a kisérő zenének hangváltozásait egy kicsit, de mindig csak egy hajszállal túlszárnyalja. Kapott is nyomban egy gyönyörű babérkoszorút, mely a legékesebben megkritizálja a dolgot. És ez jókor jött; mert evvel a szavalatával legjobb diszpozicziójában volt. A koszorúnak nagy piros szalagjain ez a fölirás van: Kedvelt művészüknek — Főispánék Zalaegerszeg, 1907. január 26.

Lehet, hogy Batthyány Pál főispán ekkor gondolta úgy, hogy titkárául szerződteti a kiváló szavalót :) 


A következő cikk rávilágít, hogy Czukelter Lajos nem csak ösztönből szavalt, hanem értelmezte is a verset, gondolkodott rajta és ha talált rá indokot, merészelt újszerű értelmezéssel előállni. A Magyar Paizs 1907. évi március 15-i városi ünnepségről tudósító cikkírója ugyan ebben nem értett vele egyet, de méltányolta a dolgot:

Ifj. Czukelter Lajos dicsérendő tanulmányt fejt ki a Talpra magyar szavalatánál. Téved ugyan, de dicsérjük az önállóságot. Ő igy magyarázza :
Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak ! — Ősapáink, kik szabadon éltek, haltak: szolga földben nem nyughatnak.
Teljesen uj és eredeti felfogás. De nem szükséges. Megmaradhat igy: Kárhozottak ősapáink! Nem őket szidja evvel Petőfi, hanem minket. Azt jelenti ez, hogy el vannak kárhozva, de mi tettük őket elkárhozottakká avval, hogy rabságra engedtük ezt a földet, melyen ők szabadon éltek, haltak.

(Zárójelben: a Nemzeti dal mai hangfelvételei között is van példa mindkét fajta értelmezésre...)

34 éves korában, amikor már másfél évtizednyi rendszeres versmondás állt a háta mögött, szintén a Magyar Paizs így írt 1914. február 19-i számában - ez mintegy összegzés is lehet számunkra:

Nem sok jó szavaló van a megyénkben. Czukeltert legjobban szerette a közönség, mert ő legszebben szavalt mindig. Sokan találgatták, vajjon azóta nem romlott-é a hangja. Némelyek állíták, hogy 20 éves korában volt a legjobb, mások hogy 25 éves korában állt a zenithen. S mikor most előadta Kiss Józsefnek Odessza czimü mély érzésű versét, kisült, hogy régebben legszebben szavalt, de most legjobban. Régebben volt fiatalos hatásvadászat is a szavalásában; most tanulmány látszott és érzett rajta; a költemény szavaival egvbehangzóbb volt a szóbeli kifejezése s arcz- és kézmozdulata. Előadásában most teljes az őszinteség. A hangja most is fülbemászó és idegmozgató. A közönség megértette, méltányolta és megújrázta lelkes tapsával. 

A szép tehetségű és megbecsült ifjabb Czukelter Lajos fiatalon meghalt. 1918. november 27-én, életének 38. évében belehalt a tüdőgyulladással súlyosbodott influenzába. Biztosan a háború végén elterjedt nagy, úgynevezett spanyolnátha-járvány áldozata lett ő is... 

Gyászjelentését munkaadója, gróf Batthyány Pál adta ki (titkára nőtlen ember maradt). Kitűnik belőle, hogy barátság és megbecsülés is összefűzte őket:


Azt gondolom, hogy azok számára, akik ismerik és szeretik Gábor Miklóst, érdekes lehetett némi részletesebb áttekintés erről a két rokonról. Valahol itt, főleg az ifjabbik Lajosnál érhető tetten a színészi tehetség megnyilvánulása. Szerintem családi hagyományból Gábor Miklósnak is kellett tudnia a fél évvel az ő születése előtt elhunyt nagybácsinak erről a tehetségéről... Hogy a nagybácsi és apja ezt kitől, a család melyik ágától örökölte, és ő kitől, azt hiszem, források hiányában titok marad. De hiszen maga a tehetség is egy nagy titka a természetnek...