2012. október 25., csütörtök

Rettenetes szülők - "újratöltve" 2.

Kezdjünk neki a Rettenetes szülők 1981-es, Felvidéki Judit által rendezett televíziós változata kritikáinak tanulmányozásához.
Mint már említettem, meglepődve tapasztaltam, hogy egy ilyen jelentős, a következő évben a szakma által is díjazott filmről mennyire kevés korabeli sajtóvisszhangot találtam – 1982 tél eleji első sugárzása után még a Film Színház Muzsika sem emlékezett meg róla.

Három országos napilap televíziós rovatában leltem hosszabb-rövidebb értékelő írást, böngésszünk ezekben. Megpróbálom e három írás részleteit tematikusan összehozni, talán így érdekesebb lesz, mint ha egyszerűen idemásolnám őket – így, aki látta a filmet, jobban ütköztetheti a saját emlékeit, véleményét a kritikusokkal.

Kezdjük azzal, amit a "hivatásos tévénézők" az irodalmi alapanyagról írtak.

Zappe László a Népszabadság 1982. december 8-i számában Író kerestetik címmel a Rettenetes szülők mellett egy másik, magyar szerző által írt tévéfilmről is beszámolt. Ezt csak azért említem, mert abban Zappe erősen hiányolta az irodalmi értéket. Ezért így tért rá Felvidéki Judit filmjére:

Író kerestetik tehát. Mert egyéb tehetség azért akad. Felvidéki Judit rendezésében nagyon szép televíziós változat született Jean Cocteau drámájából, a Rettenetes szülőkből. Cocteau szemléletét ugyan jócskán kifogásolhatjuk, szemére vethetjük, hogy a "cirkuszkocsi" belvilága egészen magában áll, teljesen hiányoznak azok a környezeti, társadalmi feltételek, amelyek egy ilyen zárt emberi kapcsolatrendszert létrehoznak. Mondhatnánk, hogy vegytiszta lélektani modell, már-már kísérleti szituáció, amit ő színpadára képzelt. Ráadásul az alaphelyzet – apa és fia ugyanannak a nőnek a szeretői – olyan, akár Feydeau vagy Labiche is kitalálhatta volna. El is mondják a darabban, hogy az egész olyan, mint egy bohózat. S Cocteau nemcsak mert, de tudott is ebből a vígjátéki szituációból egyfelől mély lélektani elemzést, másfelől egy kristályszerkezet-szerűen szimmetrikus formájú művet kibontani.
Nem együttérzésre, nem lelki megrázkódtatásra, nem könnyekre fakasztja ez a tragédia nézőjét, hanem egyrészt elemző tűnődésre, másrészt a forma feletti csodálatra készteti. A szigorúan zárt rendszerben élő, alakuló kapcsolatok szigorú logikája követeli meg Sophie halálát, amely már túl van az érzelmek világán. Cocteau itt olyan összefüggő szövevényt teremt, amelyben az öt ember mindegyike akár önzően, akár önzetlenül cselekszik is, kapcsolatuk hálózatából valami kimarad. S minthogy számukra ezek a kapcsolatok az élettel azonosak, aki kihullik közülük, az meghal.

Csak egy megjegyzés az előzőhöz: a darab női főszereplőjét, az anyát Yvonne-nak hívják, csak fia nevezi gyakran Sophie-nak. Mellékszál, de nem tudom, ez a franciáknál valamilyen szokás lehet, hogy a gyereke így szólítsa az anyját? A szövegből az derül ki, hogy kicsi korban nem gond, sőt aranyos, de egy ilyen már éppen felnőtt fiú esetében, mint Michel, már kissé nevetséges. Esetleg a Sophie lehetett például jobb francia körökben dajka vagy nevelőnő általános megnevezése? Vagy egyszerűen csak egy olyan becézés, aminek konkrét oka nincs is?

Tihanyi Péter és Vass Éva (forrás: www.nava.hu)


Virág F. Éva a Magyar Hírlap 1982. december 8-i számában arról elmélkedett, hogy a mű magyarországi bemutatója (1945 őszén) elsősorban Gábor Miklós kiugrása miatt volt nagy siker, ám szerinte a történelmi körülmények akkor még megakadályozták, hogy a darab valós értékei igazán feltűnjenek. Így folytatja:

Nem úgy napjainkban. Most "ráérünk" a részletekre, s amióta a művészet nekibuzdultan tárja fel az emberi személyiség legféltettebb titkait, vetkőzteti pőrére azokat az érzelmeket is, amelyeknek volt mit takargatniuk – beletörődünk a szembesítésbe. Tudomásul vesszük teljes önmagunkat, még ha olyan démoni mélységekről is tudósítanak a művészek, mint amilyenről Cocteau teszi az anyai szerelemről szólva.
Az idő múltával letisztult Cocteau darabjáról mindaz, ami évtizedekkel ezelőtt botrányosnak, netán ízléstelennek számított. Az elénk kerülő, ily módon "feltárt" műről Cocteau hívei is meglepődve állapíthatják meg, hogy túl a szöveg sajátos varázsán, milyen nagyszerű maga a dráma. Olyan izgalmas kérdéseket feszeget, mint a szeretet és szerelem határai, a jogok, amelyeket a szülői szerep, s a kötelességek, aamiket a gyerek helyzete diktál. Mivel tartozunk egymásnak és meddig; hol az a pont, ahol szeretetből is vétkezni lehet?

Lőcsei Gabriella a Magyar Nemzet szintén 1982. december 8-i számában kritikáját azzal kezdte, hogy éppen a közelmúltban több olyan Cocteau-filmet tűzött műsorra a televízió, amelyek görög és középkori mítoszok újrafogalmazásai.
A folytatás:

Van azonban kemény valóságú műve is Cocteau-nak, a Rettenetes szülők című lélektani drámája. ... Ez a színmű jóval időtállóbb, mint a szürrealisztikus filmmesék és a modernizált legendák. Ez az írás, ha jól figyelünk rá, rólunk is szól. Mindenkiről, akik csak a szenvedélynek egyetlen fajtáját ismerik: az önző indulatot.

Legközelebb már konkrétabb leszek és a kritikai visszhangokból a film megvalósítására, a rendező és a színészek értékelésére térek át.

Addig is, aki nem látta a filmet és szeretné megnézni, irány a lakóhelyéhez legközelebbi NAVA-pont!

2012. október 18., csütörtök

Gábor Miklós 1981-ben beszél az 1945-ös előadásról

Ma térjünk vissza újra a Rettenetes szülők 1945-ös előadására. Az egyik korábbi, erről szóló posztban említettem, hogy emlékszem egy interjúra, amelyben Gábor Miklós francia filmélményeiről beszél, amelyek segítették Michel szerepének megformálásában.
Azóta sikerült ráakadnom az illető cikkre, amely a Film Színház Muzsika 1981. évi 52. számában jelent meg. Dalos László készítette az interjút, melynek címe: A derű órái karácsonyi beszélgetés Gábor Miklóssal.
Íme, itt van az illető részlet (a képre kattintva kinagyítható): 



Ha mégis nehezen lenne olvasható, ki is gépeltem:


Két tapasztalatom volt akkor, 1945-ben. Az egyik: ha olyan közegbe kerülök, amely valamilyen formában – nem tudom megmondani pontosan, miért – nem smakkol az én természetemnek, akkor görcsös leszek, erőlködöm. Ha esetleg ugyanazon a napon bekerülök egy más közegbe, mint ahogyan a görcsös Ottó után Várkonyi Zoltán légkörébe kerültem, a Művész Színházba: akkor spontán megoldódik minden. Úgy emlékszem arra a produkcióra, hogy az első pillanattól az utolsóig otthon éreztem magam benne. A nagynevű kollégák – Sulyok Mária, Uray Tivadar, Keresztessy Mária, Szörényi Éva – úgy fogadtak be, úgy segítettek, hogy valósággal lubickolhattam.
Tehát a „horas serenas” közé tartozott a Rettenetes szülők?
Bizony, az volt, derűs óra! Abban az évben talán a legnagyobb pesti siker. Huszonhat éves voltam, és színészként igazán akkor, 1945. szeptember 21-én születtem meg. A szerencse is kedvezett. Mert Cocteau és az egész akkori francia irodalom nekem kamaszkori élményem. És az akkori nagy francia filmek, Jean Gabin, Michèle Morgan… Tudtam, hogy azok az emberek hogyan élnek, milyen a mentalitásuk. Várkonyi Zoltán ugyanígy volt, ő annak előtte, ha tehette, kiment Párizsba. Ő fordította az Egy komédiás feljegyzései című Luis Jouvet-könyvet. Abban olvasható: „A színház egyetlen problémája a siker.” Ez bizony így igaz! Ha nincs akkor az a nagy siker, a Rettenetes szülők és én nem pottyanok bele, ki tudja, hogyan alakul a pályám…
 

Egy kis jegyzet: a Gábor Miklós szerint görcsösre sikerült Ottó-t a Nemzeti Színház Bánk bán előadásában formálta meg, melynek 1945. április 21-én volt a premierje már abban együtt játszott a Melindát megszemélyesítő Szörényi Évával.

Legközelebb a Felvidéki Judit által 1981-ben rendezett televíziós változat kritikai visszhangjaiból fogok idézni.

2012. október 11., csütörtök

Mi az a NAVA???

Tartsunk egy kis pihenőt a Rettenetes szülők téma közben. Amiről ma írok, a Cocteau-darab televíziós változata kapcsán merült fel, ám nem konkrétan a produkcióról szól. Messzebbre vezet, inkább módszertani tanácsokat ad de érdemes róla szólni itt a Gábor Miklós-blogban is.

Gábor Miklós és Vass Éva a "Rettenetes szülők"-ben, 1981/82




A Felvidéki Judit által 1981/82-ben rendezett televíziós filmet harminc év eltelte után az idén ismételte meg először a Duna world televízió. Felmerült a kérdés, hogy aki lemaradt róla, mert nem vette észre a műsordömpingben, hogyan tudná az élményt pótolni. Nos, erre tudok megoldást ajánlani, erre (is) jó a NAVA.

S hogy mi ez egyáltalán? Ez a Nemzeti Audiovizuális Archívum, amely sajnos, pedig 2006 óta működik, nem olyan közismert, mint amennyire kellene, hogy legyen.

Mielőtt rátérnék a lényegére, rögtön a hátrányával kezdem, ami szerintem erősen hozzájárul közismertségének hiányosságaihoz. Ez a hátrány pedig az, hogy a benne archivált műsorok otthon nem férhetők hozzá (csak 1 perces részletek kedvcsinálónak), hanem kizárólag az úgynevezett NAVA-pontokban. Szó se róla, az ember megszokta, ha van otthonában internet, akkor jóformán az egész világ beköltözött a szobájába. Ez ebben az esetben nincsen így, mert a szerzői jogok nem engedik. Viszont: meglehetősen sok NAVA-pont működik országszerte, biztosan mindenki megtalálja a hozzá földrajzilag legközelebb esőt. Azután azt az időt, amit a régi, elmulasztott, vagy újranézni és -hallgatni kívánt műsorokra szeretne fordítani, úgy kell megszerveznie, hogy egy ilyen NAVA-pontban töltse el. Ezek a hozzáférési pontok nagy többségben közművelődési, illetve oktatási intézményekben, egyéb közgyűjteményekben és más hasonló helyeken találhatók.
Ott viszont tényleg kinyílik a világ, mert 2006-tól kezdődően szinte máig rengeteg televízió- és rádióműsor hozzáférhető, megnézhető, meghallgatható.
Hogy egész pontosan mi a NAVA tartalma, ide másolom a honlapjukról:
Archívumában az m1, az m2, a Duna Tv, az RTL Klub, TV2 valamint a Magyar Rádió három csatornájának (Kossuth, Petőfi és Bartók rádiók) 2006. január 1. óta sugárzott magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorai találhatók.

Azért saját számítógépünkön is van, amit ki tudunk próbálni.
Lehet például otthon böngészni, illetve konkrét műsorokra rákeresni az archívumban keresőszavak, kifejezések segítségével. Így már pontos igényeinkkel felfegyverkezve mehetünk el a legközelebbi NAVA-pontba, és ott már a keresgélésre nem kell időt fordítanunk, rögtön nekiállhatunk a lényegnek.

Egy jó tanács: ha olyan névre, címre keresünk rá, ami több szóból áll, érdemes idézőjelbe tenni, mert úgy az esetek többségében csak azok a találatok jönnek elő, amelyek bennünket érdekelnek. Így például ha Gábor Miklós nevét nem tesszük idézőjelbe, akkor iszonyú sok olyan műsor is előjön, aminek címében, közreműködői között vagy tartalmában valamilyen összetételben külön-külön is előfordul a Gábor és a Miklós név. Idézőjelbe téve viszont nagyrészt csak az ő előfordulásai kerülnek elénk. Azért írom, hogy nagyrészt, mert van például képzőművész, vagy orvos, akiknek nevében ez a két szó egymás mellett szerepel, ezért megkapjuk az ő találataikat is. Sőt, olyan műsorok címeit is láthatjuk, amelynek leírásában egymás mellett van például egy Gábor keresztnevű és egy Miklós vezetéknevű valaki. De nagyságrendekkel jobb a találati arány, ha az idézőjeles megoldást választjuk.

Ide másolom, hogy milyen műsorok jönnek elő a "Gábor Miklós" keresőkérdésre ebben a pillanatban, amikor ezt a bejegyzést írom:


Ha jobban megnézzük, az egyes műsorok (vegyesen a rádiósak és a televíziósak) a sugárzás szerinti fordított időrendi sorrendben találhatók.
Azt még el kell mondanom, hogy a legrégebbi műsorok között sajnos vannak linkek, amelyek nem élnek. Ugyanis már működött egy ideje a NAVA, amikor valamilyen új technikára tértek rá és a legrégebbi műsorokat még nem tudták átalakítani. De ez a találatoknak csak egy kis részét érinti. Ha az embernek valami miatt egy-egy ilyen műsor rettenetesen fontos lenne, a találati oldalon van egy e-mail cím, ahol segítséget lehet kérni, hogy annak a műsornak az átalakítását hozzák kicsit előrébb. Én egyszer éltem ezzel a módszerrel és sikerült!

Van aztán lehetőség összetett keresésre is, ahol még jobban tudjuk finomítani igényeinket. De érdemes "csak úgy" böngészgetni is.

És még egy fontos dolog: a NAVA-pontokban a kiválasztott műsorokat meg tudjuk nézni, illetve hallgatni, de letölteni nem ez is a szerzői jogi törvény értelmében van így. Ám bármikor visszamehetünk, ha valamit újra szeretnénk látni, hallani :)

A hazavihetőség helyett viszont kap az érdeklődő egy elképesztően nagy lehetőséget, amit még ma is kevesen ismernek.

Lakóhelyemen, Nagykanizsán például a Halis István Városi Könyvtár is NAVA-pont. A NAVA-honlapról bárki pillanatok alatt tájékozódhat, hogy hol, milyen intézményben vannak a közelében ilyen helyek. Természetesen figyelembe kell venni az illető intézmény nyitva tartását. Ha ez egy könyvtár, akkor annyi anyagi vonzata lehet, hogy be kell iratkozni, de egy beiratkozás egy naptári évig érvényes és más könyvtári szolgáltatásokat is igénybe lehet vele venni. Maga a NAVA-hozzáférés ingyenes.

És ha már a Rettenetes szülők tv-változatától indult ki mai posztom, akkor ezzel a linkkel felfegyverkezve kell elmenni egy NAVA-pontba (igaz, ott is kikereshető pillanatok alatt):

A NAVA archívuma persze elképesztően sokoldalú. Megkereshetjük benne, hogy például saját lakóhelyünk, városunk hol, mikor szerepelt rádióban, tévében és visszanézhetjük, hallgathatjuk a műsorokat. Én magam például Gábor Miklós mellett sok Plácido Domingo-felvételt is hallgattam már a NAVA-ról, olyan operaközvetítéseket, amikből nem is létezik hangfelvétel. Szóval érdemes otthon elkezdeni a keresgélést az archívumban, kinek-kinek érdeklődése szerint!

Ha kiválasztottuk a műsort, akkor a linkre kattintva találunk egy részletes leírást tárgyszavakkal és mellé egy képes tartalomjegyzéket. Ez különösen hosszabb magazin-jellegű műsoroknál lehet érdekes, amikor annak egy konkrét részletét keressük. Ha nagyjából belőttük, hogy hol lehet, akkor arra a képkockára kattintva onnét indul a lejátszás. Van még több ilyen "fogás", amit rendszeres NAVA-használattal magunk is felfedezhetünk.

Ha elindítjuk a kiválasztott műsort, az nem kezdődik el abban a pillanatban, hiszen egy elképesztően hatalmas memóriából hívjuk elő éppen azt az egy adást. Pár perc eltelik, mire a lejátszás elindul, de én 5-6 percnél hosszabb várakozásra nem emlékszem, pedig elég sokat használtam és használom ma is a NAVA-t; ennyi időt pedig valahogy csak el lehet tölteni egy könyvtárban :)

A rádió- és tv-archívum mellett a NAVA különgyűjteményekkel is rendelkezik. Ezek közül kettő nyilvános, azaz otthonról is elérhető. Az egyik a MAGYAR VILÁGHÍRADÓK 19311943, a másik pedig a Színház- és Filmművészeti Főskola VIZSGAFILMJEI 19551985.
Ez utóbbiban találtam egy Gábor Miklós főszereplésével készült kisfilmet, amiről még soha sehol nem olvastam, nem is hallottam róla. 1967-ben készült, rendezője Magyar Dezső. Címe: FELÜLETEK. Ma ezzel a kisfilmmel búcsúzom, mely a címre kattintva tekinthető meg.


2012. október 4., csütörtök

Rettenetes szülők - "újratöltve" 1.

Ma Cocteau darabjának 1981/82-es televíziós változatáról szólok, amely Felvidéki Judit rendezésében méltó társa lett az 1945-ös színházi előadásnak. A két produkciót Gábor Miklós személye kapcsolja össze: harmincöt év elteltével természetesen az apát, Georges-ot játszotta, Uray Tivadar hajdani szerepét.

Ugyanez a jelenség egyébként megtörtént Párizsban is: Jean Marais, aki az 1938-as színpadi ősbemutató után 1948-ban filmen is eljátszotta Michelt, az 1980-ban készült francia televíziós változatban Georges alakját öltötte magára. Így őt legalább filmen lehet látni mindkét szerepben. Eljátszom a gondolattal, milyen lenne, ha Gábor Miklós Michel-alakítását is láthatnánk... vagy legalább a hangfelvételét hallhatnánk... De sajnos azt a régi előadást az akkori körülmények között fel sem vették, nem beszélve arról, hogy Gábor Miklós sokkal későbbi előadásainak felvételei is megsemmisültek, pontosabban letörölték őket...

A hajdani színházi előadás és az 1981-es film között különbség a műfordító személye. Gondolom, 1945-ben sürgősen kellett magyarítani a darabot, hiszen Várkonyi frissen hozta Párizsból. Akkor ezt Kilényi Mária tette. Később Örkény István fordította újra, valamikor 1965 előtt, mert A harag éjszakái című antológiában a darab már az ő fordításában látott napvilágot és azóta ebben a változatban kerül színpadra is.
Felvidéki Judit már Gábor Miklós halála után – Vass Éva születésnapja apropóján – a színésznőhöz írt levelében mesélte el, hogyan történt, amikor őt és Gábor Miklóst felkérte a főszerepekre. Szívszorító írás...

A tévéfilm 1982. december 2-án, egy csütörtök este került először képernyőre a Magyar Televízió 1-es csatornáján. Az alkotás az 1983-as Veszprémi Televíziós Fesztiválon a dráma kategóriában elnyerte a fődíjat, valamit Vass Éva a legjobb női alakítás díját.

Sokat keresgéltem az első sugárzás körüli sajtóvisszhangokat és eléggé megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon keveset találtam. A Film Színház Muzsika például sem a forgatásról, sem a kész alkotásról nem emlékezett meg... Találtam viszont néhány írást az akkori napilapokban, a következő alkalommal ezekből fogok idézni.

Gábor Miklós és Fehér Anna


Végül a stáblista:

Yvonne Vass Éva
Georges Gábor Miklós
Léonie Berek Kati
Michel Tihanyi Péter
Madeleine Fehér Anna

Fordította: Örkény István
Dramaturg: Schulze Éva
Operatőrök: Becsy Zoltán, Turi Tibor, Schober Gyula, Kereki Sándor, Lukin Sándor
Díszlet: Felvidéki András
Jelmez: Sárváry Katalin
Rendező: Felvidéki Judit