2014. július 26., szombat

Gábor Miklós kronológia 1974-1978

Körülbelül egy hónap és más tartalmak után jelentkezem ismét a kronológiával. 1974 őszétől vesszük fel újra a fonalat. Azért is ezen a ponton tartottam szünetet a témában, mert ekkortól egy teljesen más korszak kezdődik Gábor Miklós életében. Még hivatalosan a Madách Színház tagjaként és "m. v." megjelöléssel játssza el első kecskeméti szerepét, II. Fülöp spanyol királyt - ám hamarosan hivatalosan is elszerződik a fővárosból, hatalmas csodálkozást, sőt indulatokat is keltve. A miértek-be most még nem szeretnék belemenni, maradjunk egyelőre a kronológia eddigi folytatásaihoz hasonlóan a színészi, illetve a most már lassan terebélyesedni kezdő rendezői pálya egyszerű, és amennyire tudom, pontos számbavételénél.


1974


1974. október 14. Kecskeméti Katona József Színház
Don Carlos
Írta: Friedrich Schiller. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Farády István, Sára Bernadett, Trokán Péter, Szakács Eszter
Szerepneve: II. Fülöp

Sára Bernadett-tel

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺



1975


1975. április 18. Kecskeméti Katona József Színház
Boldogtalan hold
Írta: Eugen O'Neill. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Pécsi Ildikó, Baranyi László, Farády István
Szerepneve: James Tyrone

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1975. május 29.  TELEVÍZIÓ
Egy nap Jersey szigetén
Írta: Albert Maltz. Rend.: Hajdufy Miklós
Főszereplők: GM, Bánki Zsuzsa, Lukács Sándor, Andai Györgyi, Farkas Zsuzsa
Szerepneve: Victor Hugo

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1975. július 11.  TELEVÍZIÓ
Római karnevál
Írta: Hubay Miklós. Rend.: Szőnyi G. Sándor
Főszereplők: Tolnay Klári, GM, Tomanek Nándor, Gelley Kornél
Szerepneve: Bátori

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1975. szeptember 26. Kecskeméti Katona József Színház
Bereniké
Írta: Racine. Új fordítás: Rozgonyi Iván. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: Vass Éva, GM, Farády István
Szerepneve: Antiochus

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1975. ősz  TELEVÍZIÓ
János király
Írta: Dürrenmatt/Shakespeare. Rend.: Esztergályos Károly
Főszereplők: GM, Gobbi Hilda, Bencze Ilona, Vass Éva,  Balázsovits Lajos
Szerepneve: János király

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1975 ősz/tél  TELEVÍZIÓ
Vivát Benyovszky!
13 részes szlovák-magyar filmsorozat
Rend.: Igor Ciel
GM a 6. epizódban játszott
Szerepneve: Blanchard doktor

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós tévésorozatban 1.

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1976


1976. január 6.  TELEVÍZIÓ
(a forgatás 1973-ban zajlott)
Ősbemutató
Írta: Karinthy Ferenc. Rend.: Szabó István
Főszereplők: GM, Mádi Szabó Gábor, Gór Nagy Mária, Temessy Hédi, Tordai Teri
Szerepneve: Tábori Titusz

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1976. január 23. Kecskeméti Katona József Színház

Téli rege
Írta: Shakespeare. Rend.: Zsámbéki Gábor
Főszereplők: GM, Szakács Eszter, Sára Bernadett, Farády István, Trokán Péter, Gurnik Ilona
Szerepneve: Leontes

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺



1976. július 1.  TELEVÍZIÓ
Néró és a VII/A
Írta: Komlós Aladár. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Benkő Gyula, Zách János, Trokán Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Sára Bernadett
Szerepneve: Perényi tanár úr

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977


1977. január 28. Kecskeméti Katona József Színház
VII. Gergely
Írta: Németh László. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Sára Bernadett, Trokán Péter, Simor Ottó, Hetényi Pál, Koós Olga
Szerepneve: VII. Gergely

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1977. április 15.  TELEVÍZIÓ
Infarktus
Írta: Ardi Liives. Rend.: Horvai István
Főszereplők: GM, Bánfalvy Ágnes, Benkő Gyula, Gobbi Hilda, Káldi Nóra, Páger Antal
Szerepneve: Nyomozó

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1977. július 23. Szegedi Szabadtéri Játékok
Lear király
Írta: Shakespeare. Rend.: Vámos László
Főszereplők: Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Mensáros László, Szabó Gyula, GM, Olsavszky Éva, Psota Irén, Vass Éva
Szerepneve: Bolond

Olvasnivaló a blogban:

Gábor Miklós szabadtéren 8. - 6 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1977. szeptember 30. Kecskeméti Katona József Színház  RENDEZÉS
Oszlopos Simeon
Írta: Sarkadi Imre. Rend.: GM
Főszereplők: Andorai Péter, Vass Éva, Vándor Éva, Hetényi Pál

Az Oszlopos Simeon rendezése közben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺


1978


1978. március 17.  TELEVÍZIÓ
Ha mi halottak feltámadunk
Írta: Ibsen. Rend.: Ruszt József
Főszereplők: GM, Almási Éva, Törőcsik Mari, Lukács Sándor, Paudits Béla
Szerepneve: Arnold Rubek

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 

1978. május 12. Kecskeméti Katona József Színház
Koldusopera
Írta: Bertolt Brecht. Zene: Kurt Weil. Rend.: Valló Péter m. v.
Főszereplők: Trokán Péter, Sára Bernadett, GM, Koós Olga, Vass Éva
Szerepneve: Peacock


A Koldusopera próbáján :)



📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

1978 nyár  TELEVÍZIÓ
A nem várt vendég
Írta: V. Suksin. Rend.: Bacsó Péter
Főszereplők: GM, Meszléry Judit, Leviczky Klára, Polgár Géza
Szerepneve: Igor
Három Suksin-novellából készült ciklus középső darabja, 1983-ban mozifilmként is bemutatták "Sértés" összefoglaló címmel

Olvasnivaló a blogban:

A nem várt vendég - 2 részben

📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺 📺

A kronológia mai folytatását itt szakítom meg, ugyanis 1978 őszén ismét nagy váltás következett Gábor Miklós pályáján.




2014. július 20., vasárnap

Film egy filmről

A nagyjából ötven éve bemutatott Miért rosszak a magyar filmek témáját a filmforgatásról szóló beszámoló után folytassuk most a Film Színház Muzsika 1964. 24. számában megjelent filmkritikával. Az írást Sándor Iván jegyzi, aki fiatal kritikusként jó két évvel korábban éppen Gábor Miklós Hamletjéről írta első komoly cikkét az Élet és irodalomba. Szinte megalakulásától volt a Film Színház Muzsika munkatársa, s az is maradt a közkedvelt lap máig sajnált megszűnéséig - az utolsó másfél évtizedben mint főszerkesztő-helyettes.

A Miért rosszak a magyar filmekről írt kritikájának, bevallom, kivágtam az elejét, ahol inkább csak általánosabb elmélkedés zajlott. Ha valakit konkrétan érdekel, szívesen elküldöm privát üzenetben, sőt, ha nagy lesz a közfelháborodás, legközelebb itt a blogban pótolom :)

Mint majd a kritikában olvashatjuk, Csurka Istvánnak előző év augusztusában jelent meg az Új Írás hasábjain ilyen című filmnovellája. Sándor Iván összehasonlítással kezdi írását, az eredeti filmnovella és a kész film összevetésével. S hogy mi a konklúziója, azt is megtudhatjuk, ha végigolvassuk a cikket.
Bocsánat, hogy ilyen eltérő betűnagyságúak lettek a bemutatott szövegek, de így tudtam megoldani kivágásukat az újságból. Ha nehézséget okozna az olvasásuk, rákattintva kinagyíthatók!







És egy kép a végére, még eléggé a film elejéről: Gábor Miklós és a feleségét játszó Krencsey Mariann:


2014. július 8., kedd

Filmforgatás egy filmforgatásról

Szakítsuk meg újra a Gábor Miklós életművét összegezni próbáló kronológiát és vegyük szemügyre közelebbről a Miért rosszak a magyar filmek? című - filmet (írta Csurka István, rendezte Fejér Tamás).



Hogy miért pont ezt a filmet választottam? Mert éppen mostanában 50 éve, 1964 nyarán került a közönség elé. Persze ez azt is jelenti, hogy a forgatás hónapokkal korábban zajlott. Például a lóversenypályán játszódó jelenet készítéséről 1963 késő őszén közölt képes riportot a Film Színház Muzsika. A következő kép ebből a cikkből való, szerintem Dallos Szilviával látható rajta Gábor Miklós.

Film Színház Muzsika 1963. 45. szám

Ebben a kis cikkben néhány színészt megszólaltattak, hogy jellemezze szerepét.
Gábor Miklós a következőket mondta az általa játszott figuráról, filmünk központi szereplőjéről:

Én az írót személyesítem meg. Tehetséges és okos fiú, szeretne mindent jól csinálni, de sajnos, ezt valami állandóan megakadályozza. A külső és belső körülmények alakulnak úgy, hogy jó törekvései kudarcba fúlnak. Ahogyan a szalámit szeletelik, úgy szeletelődnek le róla is vágyai, álmai. Olyan meghatóan humoros figurát szeretnék formálni belőle, akin lemérhető, hogy hány ábránd, hány álom hal meg, amíg egy rossz film elkészül...

Legközelebb a Film Színház Muzsikában ötven éve közölt kritikából fogok idézni - érdemes még előtte megnézni, vagy újranézni a filmet, hogy ne befolyásoljon bennünket :) 



2014. július 2., szerda

Ma 16 éve halt meg Gábor Miklós

Két éve, ugyanezen a napon, Gábor Miklós haláláról megemlékezve azt a címet adtam a posztnak, hogy "Emlékezzünk derűsen". Ma is ehhez tartom magam és egy fénykép-ritkaságot szeretnék megmutatni az évfordulón. Idén április 7-én, születésének 95. évfordulóján is egy ritka fényképet mutathattam meg; most egy másik, szintén "civil" fénykép következik.

Azt gondolom, mivel ez az egész blog Róla szól, most már több, mint három éve, heti gyakorisággal, ma egyszerűen csak emlékezzünk, derűsen ezzel a réges-régi nyári, balatoni fényképpel, amelyen édesapjával látható - talán még színiakadémista korában:





A képet köszönöm Gábor Miklós lányának, Júliának :)