2018. augusztus 1., szerda

Kortársak Gábor Miklósról: Ferrari Violetta

Gábor Miklós és a nála tizenegy évvel fiatalabb, üstökösként feltűnt színésznő pályája a Nemzeti Színházban haladt együtt néhány évig, 1949 és 1954 között.


Gyermekszínészi múltja után Ferrari Violetta útja egyenes volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már növendékként kitűnt a gyakorló színház előadásain. Még nem is végzett, máris ő volt az "ügyeletes" szerelmes fiatal színésznő. Diplomájának megszerzése után, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Az ország első társulatában klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta. Még főiskolásként ment feleségül Básti Lajoshoz, hat évig éltek együtt. Második férjével 1956-ban elhagyta az országot. Német nyelvterületen is jelentős színpadi és filmes karriert csinált.
Négy évtized után, 1997-ben visszaköltözött Magyarországra. 2014-ben hunyt el.

A Nemzeti Színház rendkívül sikeres előadása volt az 1950-es évek elejétől több éven át műsoron tartott Ármány és szerelem, Schiller romantikus polgári szomorújátéka. Többes szereposztásban került színre: Miller Lujzát Ferrari Violetta és Ruttkai Éva, Ferdinándot Gábor Miklós és Básti Lajos játszották - azaz két, az életben is egymásra talált pár. Ám ki tudja, milyen megfontolásból, a színház elég sokszor éppen fordítva tűzte ki őket az előadásokra; így a színpadi szenvedélyek viharában Gábor Miklós legtöbbször Ferrari Violetta oldalán lett gyilkos és öngyilkos. Ezt naplója szerint többször nehezményezte is...


GM, Ferrari Violetta, Bajor Gizi, Tőkés Anna, Ruttkai Éva, Básti Lajos

Jó négy évtized elmúltával egy interjúban arra a kérdésre, hogy Nemzeti Színház-beli korszakában a színészek, rendezők közül kik voltak számára az igazán fontosak, Ferrari Violetta így válaszolt:

Gábor Miklós és Mészáros Ági. Gábor Miklósba olyan szerelmes voltam, hogy ez az érzés valamilyen módon végigkísérte az egész életemet. Neki erről nyilván fogalma sincs. A pályafutásunk alatt három mondatot se beszéltünk magánéletről. A könyvében amolyan vampnak ír le, holott megszólalni is alig mertem mellette. Olyan volt ez az egész, mint egy romantikus álom. De a mesebeli herceg szóba sem jöhetett. Ő házas volt, én meg a Básti felesége. Amikor az Ármány és szerelemben haldokoltam és rám borult, azt hittem, tényleg meghalok...

Az interjú a Magyar Nemzet 1996. szeptember 14-i számában jelent meg, Gábor Miklós akár olvashatta is 😉

Nézzünk még néhány képet párosukról (kettőn ott van a kancellárt játszó Somlay Artúr is), forrásuk a Magyar Színházi Adattár: